BEVEZETÉS

Teljes szövegű keresés

BEVEZETÉS
Duka Tivadar élete a tudomány és – mondhatjuk – három haza szolgálatában a fáradhatatlan, sokoldalú és eredményes emberi tevékenység példája lehet. Az 1848-1849-es szabadságharcban bátorságáért kitüntetett parancsőrtisztje volt Görgey Artúr tábornoknak. A fegyverletétel után Szilézián és Franciaországon át Angliába ment, ahol orvosi diplomát szerzett. Ezt követően húszéves indiai szolgálatot vállalt. A Brit Bengáliai Hadsereg civil szolgálatot teljesítő törzsorvosaként kórházat alapított, közegészségügyi felügyelői feladatokat látott el, s közben összegyűjtötte mindazt, ami akkor Körösi Csoma Sándorra vonatkozóan megtalálható volt. 1874-ben, nyugdíjba vonulása után családjával Londonban telepedett le. Fő műve – 30 éves kutatómunka eredménye – az 1885-ben angolul, majd magyarul is kiadott, Kőrösi Csoma Sándor életét és munkásságát bemutató könyv Csetri Elek megállapítása szerint a Csoma-kutatás alapvető forrása. Emellett ismeretes emlékirata a szabadságharc téli hadjáratáról és a világosi fegyverletételről, de írt orvosi és orvostörténeti témákról, nyelvészeti kérdésekről is. Angol és magyar lapokban rendszeresen jelentek meg nekrológjai magyar, angol és indiai tudósokról, de írásai között találunk régiségekről szólókat, színvonalas ismeretterjesztő cikkeket és a napi eseményekhez kapcsolódó magyar és angol olvasói leveleket is.
Több tudományos társaság, így a Royal Asiatic Society of Great Britain and Ireland és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Gyakran látogatott haza Magyarországra, s jelentős társadalmi és tudományszervező tevékenységet fejtett ki. Magyar tudósokat javasolt brit tudományos társaságok tagjának, brit és indiai tudósokat az MTA-nak és a Királyi Magyar Orvostudományi Társaságnak. Megkapta a Vaskoronarendet és – Semmelweis munkásságának angliai és indiai népszerűsítéséért – az ezüst Semmelweis-emlékérmet, tiszteletbeli doktorává választotta a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem. 1908-ban halt meg Dél-Angliában, Bournemouthban. Sajnos nevét és gazdag tevékenységét ma már jórészt csak a Kőrösi Csoma-kutatók ismerik.
A Duka Tivadarról szóló írások közül a múlt századi cikkek többsége valamelyik hazalátogatása alkalmából jelent meg, például Az Ország Tükrében, a Vasárnapi Újságban, a Protestáns Új Képes Naptárban. A halála utáni írások közül elsőként barátja, Stein Aurél magyarul és angolul is megjelent, alapos, a Duka-család segítségével 1913-ban, Kasmírban írt akadémiai emlékbeszédét kell megemlíteni, amelyik főleg Kőrösi Csoma Sándorra vonatkozó kutatásait ismerteti. Érthetően ugyanez volt a Csoma-kutató Terjék József 1976-ban, a Csoma-jubileum alkalmából megjelent összefoglalásának legfontosabb szempontja is. Vida Mária orvostörténész 1972-ben kiadott angol nyelvű, majd 1978-ban rövidítve magyarul megjelent írása emellett különös figyelmet fordít Duka orvosi és orvostörténeti tevékenységére, például a régi indiai orvostudományra vonatkozóan, de nem közli, hogy első indiai állomáshelyén, Lomillában kórházat alapított, s nem említi angol nyelvű orvosi cikkeinek többségét sem. Indiában Duka halálának 50. évfordulóján egy rövid életrajz és méltatás jelent meg Berndorfer Alfréd tollából. Duka fontosabb magyar nyelvű munkáinak címjegyzéke (1892-ig) megtalálható a Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. kötetében, a későbbi adatok Gulyás Pál új sorozatában a VI. kötetben. Ezeket fontos, főleg külföldi adatokkal egészíti ki Duka 1899-ben lezárt, kéziratban levő publikációjegyzéke, s fontos adatokat tartalmaz két, nemrég előkerült önéletrajza is. Képét, amelyen a Bengáliai Hadsereg orvos századosi egyenruháját viseli, valamint a bournemouthi sírjáról készült felvételt az Élet és Tudomány 1987 márciusában, illetve 1989 áprilisában közölte. Klapka Györggyel való kapcsolatával és részére a téli hadjáratról londoni emigrációjában készített összefoglalásával Kosáry Domokos foglalkozott, a világosi fegyverletételre vonatkozó visszaemlékezését 1992-ben Pelyach István publikálta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages