GYERMEKKOR, ISKOLAK (1825–1848)
GYERMEKKOR, ISKOLAK (1825–1848)
Duka Tivadar Dukafalván, az Eperjestől, Sáros vármegye székhelyétől körülbelül 20 km-re északkeletre levő kis faluban született. Posta és templom is csak a szomszédos Kükemezőn volt. A családi birtokot a Duka testvérek 1895 után a kükemezei evangélikus egyházközségnek adományozták. Családi feljegyzések szerint Duka Tivadar születési dátuma 1825. június 22. Egyik önéletrajzi írása szerint „22-én vagy a körül” (on or about the 22th June) látta meg a napvilágot. Egyes forrásokban előfordul 24-e és 25-e is.
A Dukafalván töltött évek után, hétéves korában, 1833-ban az eperjesi Evangélikus Kollégiumba kerül. Az iskola elődjét 1551-ben alapították, 1567-ben már gimnázium volt. 1827-ben Magyar Társaság alakult a diákok magyar nyelvi ismereteinek fejlesztésére, amire akkor az iskolában lehetőség nem volt. 1830-31-ben Greguss Mihály a magyar történelmet és statisztikát már magyarul adta elő, s 1834-ben az iskola hivatalos nyelve is a magyar lett.
Duka Eperjesen a donatista classisban Klein György, a grammatikai osztályban – mint novícius, majd veteranus – Benczur József tanítványa volt. 1833-tól 1836-ig tagja volt a Magyar Társaságnak.
Az 1836–37. és az 1837-38. tanévben a sárospataki Református Kollégium diákja. Sárospatakon – Debrecent is megelőzve – elsőként tértek át a magyar nyelvű oktatásra. Gyakorlati nevelés folyt, mindenekelőtt politikusokat képeztek. 1832-ben Szemere Bertalan kezdeményezésére alakult meg az Ifjú Egylet. Duka Vágó József keze alatt lett superior syntaxista, majd Bakó Balázs tanítványa a rhetorica classisban. Itt a tabellák és informatiók őrzik a nevét, és azt is feljegyezték, hogy eminens tanuló volt. Neve ott van a kollégium nagy tanítványait felsoroló, az iskola 425 éves fennállása alkalmából 1956-ban leleplezett emléktáblán.
1838-ban visszakerült Eperjesre, ahol Krajzel András tanította a rhetorica classisban. A bölcseletet a Jénában tanult, 1847-től akadémiai levelező tag Vandrák Andrástól, a jogot pedig Csupka Andrástól tanulta. Csupka a sárospataki Kövy Sándorhoz hasonlóan a gyakorlati oktatás híve volt, diákjaiból szintén „megyét” (Tárca vm.) szervezett, amelynek keretei között a diákok szónoklati, tárgyalási, vitatkozási gyakorlatot szereztek. Diáktársa, sőt szobatársa volt Haán Lajos, aki később önkéntes nemzetőr, a függetlenségi nyilatkozat szlovákra fordítója, békéscsabai evangélikus lelkész, történész, akadémiai levelező tag lett. Iskolatársa volt Görgey István és Görgey Kornél is. Feljegyezték, hogy Duka Tivadar jó tanulmányi eredményéért Roskoványi- és Roth Johanna-ösztöndíjban részesült. Vandrák Andrástól hallott először Kőrösi Csoma Sándorról, amikor gyűjtöttek munkássága támogatására. Ez felkeltette érdeklődését India és az indiai vallások, a buddhizmus és a brahmanizmus iránt is.
Tizenkilenc éves korában, 1844-ben Eördögh Károly eperjesi ügyvédhez, Forgách István uradalmának jogászához szegődött két év gyakorlatra, ugyanakkor a kerületi tábla felesküdött jurátusa (joggyakornoka) Jób táblai ügyvéd mellett, s a megye tiszteletbeli esküdtje. 1845-ben ismerkedett meg a vashámorokkal foglalkozó Trangous Lajos nyugdíjazott kapitánnyal, aki fél karját a napóleoni háborúk idején, az 1813. évi drezdai csatában elvesztette.
1846 tavaszán Pestre megy, ahol Hubay József királyi személynöki ítélőmester mellett királyi táblai jurátus, s egyetemi előadásokat hallgat. Karlovszky Zsigmond ügyvédi irodájában fejezi be a joggyakorlatot, ahol Pákh Alberttel és Görgey Istvánnal dolgozott együtt. Közben az egyetemen „kitűnő calculussal” levizsgázik és ügyvédi oklevelet szerez.
1846 őszén Gräfenbergbe utazik Trangous Lajos kapitánnyal, aki az ottani gyógyüdülőben kezeltette magát, majd a telet Freiwaldauban töltötték. Az Életképek 1846. november 14-i száma közli Kucsini Tivadar néven írt, 1846. október 31-én kelt beszámolóját a gräfenbergi tapasztalatokról. Ott találkozott karácsonykor gróf Széchenyi Istvánnal és családjával, az obi-ugor nyelvrokonainktól visszatérő Reguly Antallal, s annak barátjával, Kunik Ernővel, a szentpétervári akadémia tagjával. Közben ellátogatott Bécsbe is.
Visszajövetele után, minthogy nem vonzotta az ügyvédi pálya, hazautazott a szüleihez, s csak 1848 tavaszán tért vissza Budára.
