ENTZ FERENC KERTÉSZETI MŰKÖDÉSÉNEK TUDOMÁNYTÖRTÉNETI JELENTŐSÉGE
ENTZ FERENC KERTÉSZETI MŰKÖDÉSÉNEK TUDOMÁNYTÖRTÉNETI JELENTŐSÉGE
A modern magyar kertészeti termesztés elméleti és gyakorlati megalapítójának személye hosszú időn át háttérbe szorult. Szerepét, munkásságát kortársai kiemelkedőnek tartották, de mivel együtt éltek vele, jelentőségét kellően nem ismerték fel. Közvetlen utódainak tevékenysége kissé eltakarta Entz Ferenc alakját a későbbi nemzedékek elől. Ebben közrejátszott az is, hogy nézetei, tanításai sok vonatkozásban távolabbra mutattak (kevés, de megbízható fajta, tiszta ültetés stb.), mint amit a társadalom akkori ismeretei igényeltek. Alakja, tevékenysége csak az utóbbi évtizedben kapta meg azt a méltó elismerést, melyet maradéktalanul megérdemel.
Ha végigtekintünk a magyar kertészet és szőlészet történetén, abból Entz Ferenc munkássága történelmi határkőként emelkedik ki a XIX. században. Ami előtte volt, az a múlt, ami vele kezdődött, az a modern magyar kertészet. Az ő kertészeti tevékenysége szorította háttérbe a feudális magyar kertészetet, s ő volt az, aki a polgári fejlődés szükségelte magyar kertészet tudományos alapjait megadva azt radikálisan más irányba indította el.
Entz Ferenc az igény és lehetőség felmérésével kiválóan oldotta meg feladatát. Megteremtette az élettani alapokra helyezett magyar kertészet elméletét és gyakorlatát, kialakította a magyar kertészeti műnyelvet (erre épült modern szaknyelvezetünk is), és tudatosította a XIX. század közepén az ország közvéleményével, hogy hazánkban az egyik fontos feladat társadalmi, gazdasági és ökológiai adottságaink folytán – a haszonkertészet kialakítása.
A haszonkertészet kialakításához viszont haszonkertészek kellettek. Ilyenek azonban nem voltak, mert a kertészet feladata a virágtenyésztés és a tájkertészet volt a magyar feudális viszonyoknak megfelelően. Egy másfajta kertészt kellett nevelni, erre szolgált volna az iskola. A kertészképzés azonban – mint láttuk – a céhek kezében sínylődött. Az iskolák viszont nálunk nem az életre tanítottak, hanem memorizálóak voltak, gátolva a gyakorlati tudományok fejlődését. Entz Ferenc szerint nemcsak elméleti előadás kell és néhány elkapkodott krétás ábra, hanem képes ábrázolás, gyakorlati munka, s a technikai ügyességnek is elegendő alkalmat kell adni a szükséges készség elsajátításához. E kívánalmak szerint alapította meg a haszonkertészek oktatására szolgáló iskoláját. Az iskola programja a polgári haladás követelményeinek megfelelően biztosította a széles látókörű gyakorlati kertészek képzését. Nemcsak a szűk praktikumra tért ki Entz Ferenc az oktatásban, hanem a termesztés teljes összefüggéseit – ahogyan az a valóságban jelentkezik – igyekezett feltárni. Olyan intézménynek vetette meg az alapját, mely a nemzet erősödését, haladását mind a gyakorlatban, mind a tudományban hivatottan szolgálta. Entz Ferenc iskolája nemzetközi viszonylatban is tudományos színvonalra emelte a magyar kertészképzést. Az iskola alapításánál nem anyagi haszonvágy, hanem a magyar kertészet szolgálata sarkallta. Példája nyomán alakultak meg a különböző kertészeti és vincellériskolák. Entz Ferenc iskolájának alapítása jelenti a magyar kertészet történetében annak a szakoktatási intézménynek a létesítését, amely immáron egy és negyed százada tanítja alapítója szellemében a magyar kertészek fiatal generációit.
Entz Ferenc kertészeti termesztési tevékenységével bizonyította, hogy nemcsak a kedvező ökológiai adottságú területeken lehet eredményes haszonkertészeti termelést folytatni, hanem a száraz, kontinentális klímájú, homokos Alföldön is. Az alföldi kontinentális viszonyok Winterl és Tessedik után Entz Ferencet tették próbára. A dunántúli ökológiai viszonyoktól eltérő alföldi körülmények tanították meg őt arra, hogy itt mindent újra kell kezdeni, kísérletileg meg kell állapítani, miként módosítják a más viszonyok a gyümölcsfák megválogatását, és hogyan lehet legyőzni az éghajlat és a talajviszonyok nehézségeit. Gyümölcs-, szőlő- és zöldségfajták közötti válogatásra kétségtelenül bő alkalma nyílott, mivel nyugatról áramlottak be az új fajták és a hazaiak is hatalmas mennyiségben kerültek a termesztésbe. Ő kezdte meg gyümölcsfajtáink neveinek azonosítását, és az értékesek neveinek egységesítését, majd kiválogatta és értékelte a fajtákat morfológiai, gazdasági szempontból egyaránt. Elméletileg és gyakorlatilag kiválóan felkészülve elsőként járta be az országot és választotta ki az itt termeszthető legmegfelelőbb gyümölcsfajtákat. Faiskolájában a legkiválóbb gyümölcsfajták szaporításával módot nyújtott olyan kevés fajtából álló gyümölcsösök telepítésére, amelyek az üzemi gyümölcstermesztés alapjai lehettek volna. Kortársai azonban nem értették meg, elképzeléseit csak az 1930-as években lehetett megvalósítani. Tevékenységének hatására csökkent a nyugati faiskolások befolyása hazánkban, s megerősödött a magyar faiskola termelés. A gyümölcstermelésben természettudományos megalapozottságú magyarázataival lehetett a receptúra kertészetet megszüntetni, és kialakítani az elméletileg hazai viszonyokra alkalmazott gyümölcsészeti technológia alapjait. Tanításainak zöme, mivel élettani alapokon nyugodott, ma is helytálló (ültetés, metszés, öntözés stb.).
A zöldségtermesztésben szintén alkalmazta növényélettani tapasztalatait. Rámutatott e téren lévő teljes kiszolgáltatottságunkra, s igen nagy gondot és figyelmet fordított az itthon is megtermelhető konyhakerti növények magtermesztésének ismertetésére. Több nehézsége volt a gyógynövények termesztésének közléseinél, ahol orvosi megjegyzéseit és tanácsait sokan szükségtelennek, sőt károsnak vélték. Kertészeti javaslatait szívesen fogadták. A nép nagy része nem ismerte a haszonkertészetet, nem volt sok ilyen hagyománya. Az egész ország érezte már régen kertészeti lemaradását és kereste a felvirágzás lehetőségét.
Szinte az összes termelő rosszalásával találkozott Entz Ferenc, amikor a képzelt eredményekre büszke magyar nemzetet arra merte figyelmeztetni, hogy szőlő- és borügye primitív állapotban sínylődik. Szerinte a „szőlőhegy lehet arany-bánya az okszerű szőllőmíves birtokában, de könnyen utalvány is a koldusbotra a gondatlan kontár kezén”. Sajnos inkább az utóbbi volt kora magyar termesztőjére jellemző. Meggyőződése volt, hogy a jövedelmező szőlészkedés olyan mesterség, amely az ősi szokások birtokában nem ragad rá senkire sem, mert azt tanulni kell, ha valaki boldogulni kíván. Szőlőtermesztésnél a végcél: a bor volt minden javaslata középpontjában. A termelés korszerűsítése érdekében megismerni, kiválogatni igyekezett a termesztésre legalkalmasabb hazai szőlőfajtákat. A magyar szőlőfajtákat Görög Demeter gyűjtötte össze, majd Schams Ferenc, Mayerffy Ferenc segítségével kezdte meg a kiegészített Görög-féle gyűjtemény feldolgozását. Ez a gyűjtemény jelentette Entz Ferenc alapvető munkáját is. Harcot indított a fajtatiszta telepítés, a földforgatás, megfelelő művelési mód, trágyázás érdekében. Kevés, de jó fajta telepítését javasolta. Küzdelmet folytatott a döntés kizárólagossága ellen a szőlők felújításánál. Külföldi (francia) tapasztalatai alapján a magyar borvidékek kialakításának szükségességét hangoztatta (talaj, földrajzi fekvés, magasság, éghajlati adottság stb. pontos leírásával és indoklásával). A francia hatás már a XIX. század elején jelentkezett hazánkban, de Entz Ferenc tette szinte törvényszerűvé, hogy a magyar szőlészet és borászat nagyjai személyesen tanulmányozzák a francia példát.
A magyar bor kezelésével kapcsolatosan jelentette ki még az 1840-es évek elején, hogy borunkat „nem Bacchus áldásának, hanem inkább szegény Bacchus ezen bánásmód felett osztott keserű könnyei árjának” kellene neveznünk. Tapasztalta a magyar bor minőségének leromlását, a magyar termesztő önteltségét, s kereste a megoldást. Külföldi tanulmányútjai győzték meg, hogy elbizakodottak voltunk és elbizakodottságunkban a bort „kész piacz-képes árunak tekintettük, holott azok semmi egyébnek nem tekinthetők, mint jól qualificált nyers terménynek”, és ezt a szakértelemnek kell valóban befejezett kereskedelmi termékké átváltoztatnia. A bor szüzessége jegyében éltek hazánkfiai és nem voltak hajlandóak azon változtatni, mert az szerintük már pancsolás, hamisítás.
Hosszú küzdelemben – melynek során nem lett ugyan mártír, de igen sokat tűrt a tudatlanság gúnyájától, csipkedéseitől, s még többet szenvedett az értelmetlen tömeg közönye miatt – sikerült a magyar borászat eszmélését megindítania. A vegytani, mikrobiológiai ismeretek hatására már nem a seprő a bor anyja, mint korábban vélték, hanem gyorsan igyekeznek lefejteni a borokat. Más egyéb borászati eljárások is terjedni kezdtek. Nagyobb gondot fordítottak a szüret helyes időpontjának megválasztására, az erjedés irányítására, az egyszerű borászati műveletek elvégzésére. Felhívta a figyelmet a zamatos, illetve könnyű borok iránti ízlésváltozásra és azokra a szőlőfajtákra, amelyek ilyen borokat nyújtanak. A borok kiegyenlítettségének tervszerű biztosítását a magyar borkereskedelem alfájának nyilvánította. A haladás – állapította meg élete vége felé – megindult, követőkre talált és aminek nagyon örült, a parasztság is – amely a szó után vonakodik az újítást elfogadni, de szívesen követi a példát, ha annak hasznosságáról meggyőződött – kezd áttérni a modernebb módszerekre.
Hiábavaló hosszas küzdelmet folytatott a borgyártás (chaptalizáció, gallizáció és petiotizáció) érdekében, a termelők és borászok elvetették érvelését. Sokkal eredményesebb munkát végzett a magyar borpiac központosításában és a rendszeres pesti nemzetközi borvásár megvalósításában.
Dr. Entz Ferenc a magyar kertészet azon nagyjai közé tartozik, akik méltó utódokat neveltek. Tanítványa – később utódja a Kertészeti Tanintézet igazgatói székében –, Angyal Dezső a századforduló egyik legjobban képzett kertésze. Közvetlen munkatársai közé tartoztak: Bereczki Máté, Girókuti Ferenc, Glocker Károly, Gyürki Antal, Katona Zsigmond, Kováts József, Málnay Ignác, rudinai Molnár István, Nagy Ferenc, Tamásy Károly, Villási Pál stb. Szerepük, működésük a magyar kertészeti, szőlészeti termesztés kibontakoztatásában elévülhetetlen.
Entz Ferenc példaképül állhat minden magyar kertész előtt, mint olyan ember, aki széles körű műveltségét, tudását önzetlenül állította hazája szolgálatába. Előrelátása, meg nem alkuvása, töretlen akaratereje példaképpé teszik.
