IRODALMI TEVÉKENYSÉGE
IRODALMI TEVÉKENYSÉGE
Kertészeti irodalmi működését a Magyar Gazda hasábjain 1841-ben kezdte meg gyümölcstermesztéssel kapcsolatban. Okfejtése, világos stílusa gyorsan megnyerte olvasóit. A lap szerkesztősége örömmel fogadta Entz Ferenc írásait, mert hazánkban akkor nagyon kevés volt az olyan pomológiai író, akinél a gyakorlat tudományos felkészültséggel is párosult.
Pesti kertészkedése alatt szakmai tapasztalatai szélesedtek. A Magyar Gazdasági Egyesület szaklapjában, a Gazdasági Lapokban megjelent írásai és az olvasóktól az írásaira kapott reflexiók arra ösztönözték, hogy külön rovatot indítsanak a kertészeti kérdéseknek. Az érdeklődők a kertészeti technikára vonatkozó levelekkel árasztották el, s kérték magyarázatait. Entz Ferenc úgy fogta fel a kéréseket, hogy a magyarság kertészeti tapasztalatai még csekélyek, és örömmel válaszolgatott. Célja volt a nagy többség számára törni az utat, és a haszonkertészet elveivel és hasznaival megismertetni a termesztőket.
Nem állott akkor az olvasók rendelkezésére magyar nyelvű, összefoglaló kertészeti munka. Lippai János könyve már nem elégítette ki az érdeklődőket. Újra volt szükség. Entz Ferenc ekkor a Gazdasági Lapok Kertészet rovatában megjelent cikkeit összegyűjtötte, és külön 5–6 íves füzetekben kívánta közrebocsátani Kertészeti füzetek címen. 1854. és 1859. között 15 füzet jelent meg. Ezáltal Lippai János Posoni kertje után közel 200 évvel ismét ragyogó magyar kertészeti munka jelent meg. A Kertészeti füzetekben megszületett az új magyar kertészeti szaknyelv is. A 15 füzetben a haszonkertészet minden ágazata Entz Ferenc akkori érdeklődésének megfelelően – szerepelt. Gyümölcsészettel az 1., 2., 4., 5., 6., 11., 12., 13., 14., 15., zöldségtermesztéssel a 3. és részben a 6.; gyógynövénytermesztéssel a 7. és 8.; szőlőtermesztéssel a 9. és 10. számú füzetben foglalkozott, bár az utóbbiban a rózsát is tárgyalta. A munka nagy sikert hozott, az 1–3. füzetet második kiadásban is közre kellett bocsátani.
Az író könyvében él tovább. A pompás stílussal és igazi írói lendülettel megírt Kertészeti füzetek minden sora Entz Ferenc saját élményeiről tanúskodik. Szerzőjének egyénisége szólal meg benne, szinte felfoghatatlan szerénysége, orvosi és természettudományi ismereteinek gazdagsága, széles körű kertészeti gyakorlata, mesélő kedve, bájos humora, amely – Jókai népszerűsítő kertészeti munkáitól eltekintve – páratlan az egész magyar kertészeti szakirodalomban. Ahogyan Entz Ferenc saját tapasztalatát, élményeit hozzáfűzi a kertészeti ismeretekhez, az ma is érdeklődést keltő.
Munkatársa volt az Erdélyi Gazdának, a Gazdasági Lapoknak, a Képes Újságnak, a Magyar Gazdának, a Pesti Naplónak, a Szőlészeti és Borászati Közleményeknek, a Vasárnapi Újságnak és több külföldi szaklapnak is. Az Egyetemes Magyar Encyclopaedia, a Gazdasági kis tükör és a Mezei gazdaság könyvében a kertészeti részek az ő tollából jelentek meg.
Ahogyan megváltozott oktatói munkája, úgy irodalmi tevékenységének köre is változott. A haszon kertészet helyett 1860 után a magyar szőlészet és borászat nemzetközi versenyképessége érdekében fejtett ki hihetetlenül széles körű irodalmi tevékenységet. Ez tökéletesen érthető, hiszen e két termesztési körben sokkal nagyobb ellenállásba ütközött már itthon is, mint a kertészet más területein. Népszerű könyveket írt magyarul, németül. Külföldi és hazai tanulmányútjairól igen élvezetes, lebilincselő jelentéseket adott közre. Az esetleges irodalmi hatás azonban nem érhet el biztos eredményt, ezért Somssich Pállal össze fogva egy havilap kiadását tervezték 1868 augusztusában. Indokaik a következők voltak:
„1.) Magyarország szőleinek kezelését fejtegetve, talaj, faj, mivelés sat. tekintetében a természettudománynak tanait hirdessük, s annak alapelveivel ismertessük meg a nagy közönséget, hogy mindenki saját viszonyai szerint alkalmazhassa azokat.
2.) A szüretelésnek jelenben divatozó botrányos hiányait fedezzük fel, a bornak hordóban és placzkokban, pinczében és azonkívüli, hazánkban még mindig nem ismert bánásmódját írjuk le, szőlős és borászgazdáink előtt, hogy belássák és elhagyják a régi rosz szokást, megkedveljék és alkalmazzák a czélszerű újabb elbánásnak módját.
3.) Szóljunk a kereskedésről is, annak akadályairól, fogásairól és fortéljairól, – szóval hassunk mindazon ismeretek terjesztésére, melyek nélkül elmaradunk a mivelt világtól, melynek népei túlszárnyalnak bennünket.”
1869 januárjában indult a lap Borászati Füzetek címen, és mintegy háromnegyed századon át nagy hagyományú és hatású, a magyar kertészeti szaksajtó legtovább élő lapja lett.
Indulásánál Entz Ferenc és társa nem támaszkodhatott biztos anyagi háttérre, pedig ez nagyon fontos lett volna. Hazánkban ugyanis a szaklapok nem jövedelmeztek, mert kevesen látták be e lapok szükségességét. Több százezren foglalkoztak szőlészettel, borászattal, de egyetlenegy szaklap sem élt meg addig több évet saját erejéből. Elképzelés, indulás volt, de kiteljesedés nem. Állandó támogatás, mankó kellett egy szaklap fennmaradásához. Entz Ferenc gyökeres reformokat ígért, igével, tettel, tűzzel, vassal azon igyekezett, hogy a magyar borok jobb értékesítését a Borászati Füzetek segítségével kieszközölhesse. Hármas jelszót tűzött ki: reform, assotiatio és munkafelosztás. Bár a lap 1869 áprilisában már 700 előfizetővel rendelkezett és 1000 példányban állítottták elő, mégis csak Entz Ferenc személyes anyagi támogatásával maradt fent az első években. De ő erre is hajlandó volt, mert úgy tartotta, hogy a lapon keresztül az ország borosgazdái folytonos érintkezésben álló családot képeznek, amelyben amit egyik tud, tudja mindenki.
A Borászati Füzetek első öt évfolyama tevékenyen közreműködött a magyar borászat fellendítésében. Harcolt az elavult nézetek ellen, s ugyanakkor köznyelven hírdette az új evangéliumot, amelyet a természettudományok újabb vívmányai támogattak.
1874. januárjától a kormány anyagi támogatásával alap Borászati Lapok címmel jelent meg. Céljai változatlanok maradtak, de változott formája, több lett benne az ábra és sűrűbben – kéthetente – jelent meg. Új munkatársakat is vont be Entz, és a Magyarországon elterjedt német és francia szaklapok feleslegessé tételére törekedtek. Három éven át szerkesztette még súlyos látási zavarok mellett a lapot, 1877 januárjában azonban átadta a szerkesztést utódjának, rudinai Molnár Istvánnak.
Nagy Zoltán, a Borászati Lapok régi munkatársa 1877 februárjában nyílt levelet írt a lapban, s ebben tökéletesen jellemezte egykori szerkesztőjének, Entz Ferencnek szellemét, optimizmusát és töretlen kitartását, melyet munkatársaiba is igyekezett beoltani: „Mennyi buzdító hang, mennyi bátorítólag vigasztaló szó egy emberben, egy szaklapban! Tanuljunk, tűrjünk, fáradjunk, dolgozzunk, költekezzünk és ne csüggedjünk: mert a siker nem maradhat el.” S Entz Ferencnek igaza volt, a siker nem is maradt el, amit ő elkezdett, azt utódai (Angyal Dezső, Bereczki Máté, rudinai Molnár István, Villási Pál stb.) a kertészeti és szőlészeti irodalomban, termelésben sikerre vitték.
Entz Ferenc írásait a világosság, egyszerűség jellemezte. A legelvontabb szakmai kérdésekről még a kevésbé hozzáértőknek is élvezetesen tudott írni. A haszonkertészet országos megértéséhez, terjesztéséhez, irodalmi működése nagymértékben hozzájárult. Nemcsak a szakembereket ragadta magával, hanem élvezetes, humoros, anekdotázó, kedves és lebilincselő stílusa olvasóinak többségét is a kertészet és szőlészet táborába vonzotta.
