TUDOMÁNYOS CSÚCSTELJESÍTMÉNYEI

Teljes szövegű keresés

TUDOMÁNYOS CSÚCSTELJESÍTMÉNYEI
Nil sine magno vita labore dedit mortalibus
Nagy fáradság nélkül az élet még semmit
sem adott az embereknek
(Horatius)
A tanácsadó mérnökök nálunk nem tartoztak a szakírók közé. Fonó Albert kivétel volt. Ezért a szabadalmait, javaslatait is beleszámítva 72 szakirodalmi forrást sikerült írásaiból összegyűjteni. Ezek csaknem mindegyike tudományos értékű. Ha mégis keressük közülük a csúcsteljesítményeket, akkor kettőt kell kiemelni:
– a 27 éves korában, 1908-ban benyújtott és a következő évben elfogadott egyetemi doktori értekezését A mechanikai munkatárolás szerepe elektromos hajtásnál címen (6.);
– a 74 éves korában, 1955. május 25-én előadott akadémiai székfoglalóját az Acéliparunk hőenergia-gazdálkodásának feladatai címen (43.).
*
A kis formátumban kinyomtatott 54 oldalas doktori értekezés 16 ábrával a következő fejezetekre tagozódik:
– A mechanikai munkatárolás szerepe elektromos hajtásnál
– Lendítőkerék elektromotor tengelyen
– Hengerjáratok
– Az Ilgner-féle és egyéb rendszerek
– Bányaemelőgépek
– További alkalmazások
A doktori értekezés témáját tulajdonképpen a londoni állása közben szerzett bánya- és kohógépészeti tervezői gyakorlatából választotta. Főleg a lendítő tömegekben felhalmozott energia gyakorlati felhasználásával foglalkozott. Olyan eljárást dolgozott ki, amellyel méretezni lehetett a lendítőkereket egyrészt a terhelésváltozás, másrészt a hajtómotor jelleggörbéjének alapján. Bebizonyította, hogy a pillanatnyi fordulatszám csak a motortól és annak terhelésétől függ, míg az idő szerinti fordulatszám-változás kizárólag a lendítő tömegtől. Így lehetővé vált, hogy pl. a terhelésváltozás ismeretében felvett lendítő tömeghez a szükséges motor nagysága kiszámítható. Az értekezés egyébként Ilgner-, Heyland–Krämer-, Brown-, Wood–McLeod-féle kapcsolási rendszereket tárgyalt, továbbá elsősorban a bányaszállítógépek mechanikai tároló rendszereit mutatta be.
Tárgyalási stílusa, bemutatott diagramjai, tanárai közül elsősorban Bánki Donátra és Schimanek Emilre emlékeztetnek. Módszere: egyszerűsített modellalkotás, majd matematikai eredmény alapján a függvénykapcsolatok ábrázolása és a következtetések levonása.
*
Több mint négy és fél évtized múlva, az akadémiai székfoglalójának tárgya szorosan összefüggött azzal, hogy 1950-ben feladta mérnökirodáját, és két munkatársával a Kohóipari Tervező Iroda kötelékébe lépett azzal a konkrét feladattal, hogy az ország kohóműveinek hőenergia-gazdálkodási feladataival foglalkozzék. A székfoglaló tulajdonképpen ötéves munkásságának összefoglalása volt. Habár a kohászati üzemek hőenergiát termelő és fogyasztó berendezéseinek tervezésével, új üzemek létesítésével és meglévők bővítésével kapcsolatos munkáit különböző tanulmányokban közzétette, ezek felsorolása helyett képet kaphatunk a székfoglalóról, ha annak tagolását áttekintjük:
– Bevezetés
– Nagyolvasztó
– Siemens–Martin-kemence
– A veszteségek oka
– A veszteségek csökkentésének módja
(Hővisszavezetés; Villamosenergia-termelés)
– Füstgázhő hasznosítása
(Rekuperátor-védelem)
– Hűtővízzel és levegővel elvitt hő
(Elpárologtatásos hűtés; Boltozathűtés; Kilángolás és hideg levegő belépése)
– Siemens–Martin-kemence hőegyensúlya
– Egyéb acélgyártási eljárások
– A kohóüzem veszteségei
– Az energiaszolgáltatás folyamatossága
(Indító gépcsoport; Tápvíztároló)
– Kohófal- és szerelvényhűtés biztonságának és gazdaságosságának fokozása (Elpárologtatással való hűtés, kondenzátorral; Cowper fűtőlevegő előmelegítése; Hűtőlap szerkezete)
- Kohókoksz megtakarítása
- A kohógázfogyasztás kiegyenlítése
- Energiafigyelő
A tárgyalás rövid, tömör, célratörő, 7 magyarázó ábrával, hőegyensúlyi egyenletekkel. A székfoglaló esetenként bemutatja Fonó Albert saját munkáit, amelyeket világkonferenciákon előadott vagy akadémiai kiadványokban közzétett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages