A „KÖZMUNKÁLKODÁS” BEFEJEZŐDÉSE
A „KÖZMUNKÁLKODÁS” BEFEJEZŐDÉSE
1. Hogy miért nem utazott el mégsem Ogyesszába, arra nincsen adatunk. Csak egy rövid utalást tartalmaz Pompery Jánoshoz írt levele, mely szerint „Odeszszába készült de el nem mehetett” (Pozsony, 1844. OSzK Kézirattára).
Lehetséges, hogy Róma ezt is megakadályozta, Gegő ugyanis Ogyesszába utazás helyett 1844-ben kilép a rendből, és Veszprém megyei áldozó pappá lesz, abban a reményben, hogy így talán „tágasb kör nyilik a közmunkálkodásra” (fenti levelében írja).
Ekkor, 1844-ben Zichy Félix (Bódog) gróf házánál van mint a család káplánja. Egy–1843. december 18-i – leveléből tudjuk meg, hogy 1841 végétől ismeri őket. „Állandó lakásunk Surány (Vas megye) vagy Nagyvázsony (Veszprém megye)” (a fenti levélben), de az 1843–1844-es országgyűlés idején Pozsonyban van a gróf ottani rezidenciáján. Erről az időszakról, Gegő ekkori tevékenységéről az a 14 levél tudósít, amelyet 1843. december 15. és 1844. január 5. között írt a grófnak és családjának Pozsonyból Bécsbe. Ezekben a pozsonyi politikai élet fontosabb eseményeiről, a kerületi üléseken elhangzó vitákról, döntésekről, a fontosabb és érdekesebb újságcikkekről, hírlapi vitákról, halálozásokról, kinevezésekről, a grófi ház eseményeiről és egyebekről tudósítja a grófot. A hírekhez hosszabb-rövidebb megjegyzéseket fűz, melyek elárulják ekkori politikai állásfoglalását, véleményét, magatartását, a különböző eseményekhez való viszonyát.
Ekkorra még egyértelműbben vagy inkább még konkrétabban a haladás híve. Egyetértéssel és örömmel ír például arról, hogy a kerületi ülés hosszas vita után úgy döntött, hogy „Nem nemesek is megválasztathatnak Bíráknak” (1843. december 16.), vagy hogy „a megyei kihágások… az etetés, itatás, megvesztegetés, szóval: a’ voks vásárlás” elharapódzásában „a Főispánok és a’ főbb Arisztokraták” a fő bűnösök” (1843. december 18.). De lelkesen írja meg azt is, hogy „Pozsonyban egy Véd-egyesület keletkezett, mellynek számos tagjai ezután csak hazai [alá van húzva] áru-cikkeket fognak venni, viselni és használni. Illyen egyletek napról napra szaporodnak p.o. Komárom, Tolna, Bács, ’s atb. megyékben is” (1844. január 1.).
Együtt nevet a néppel a Tolnából hallott anekdotán, hogy „midőn meghallák némelly parasztok, hogy a’ magyar büntető-törvény nem fenyiti a’ káromkodást; »No – mondának – ezután ugyan csak fogunk káromkodni az urak ellen« –” (1844. január 1.). – Fontosnak tartja megírni azt is, hogy megjelent Széchenyi Két garas című írása (1843. december 20.), és hogy „Kossuth utolsó vezérczikkében térdet fejet hajt gr. Széchenyi István »Két garas« czimű tervének, ’s nyilvánítja, hogy azt ő – pártjával együtt – pártolni fogja” (1843. december 27.).
Az, hogy a belső demokratizálódás mellett milyen örömmel fogadja a függetlenségi törekvéseket is, 1843. december 30-i leveléből is kitűnik: „Székesfejérvár – mint mondatik – igen korszellemeskedik. A’ tanács üléseit nyílt ajtók mellett tartja. A’ választott polgárok jogaikról lemondván, azokat az öszves polgársággal megosztották, és tettek még némelly olly függetlenségre mutató lépteket is, miknek a’ kir. biztos ellenemondott. Ők Bécsbe folyamodtak. Még nem coordináltottak, még a’ 16 vagy 32 szavazat csak az alsótábla papirosán fekszik, és már is HALADNAK!” (ez utóbbi szó szépen kirajzolt nagy betűkkel).
Végül egy kis humorba göngyölt németellenesség: „A’ pesti német lapnak szerkesztőjét éjjel a’ budai lépcsőzeten letaszitották. Tetemesen megsérült, Isten őrzé meg, hogy nyaka nem tört, mi azonban még megtörténhetik; mert ha méltóztatik visszaemlékezni, ezt a’ mult esztendőben is ököllel és botokkal recenseálták vala szállásán. – E’ bunkós kritika!! –” (1844. január 1.).
2. E levelekből az is kitűnik, hogy a Zichy házaspárt nagyon szereti, becsüli, és hálás is nekik; mert ők biztosították számára a rendből való kilépés körüli nehéz időkben a védelmet és a nyugalmat. 1843 szilveszterén szép levelet ír a grófnak: „Az esztendő végső napjának hanyatló óráiban irván e’ rendeket, akár a’ multra, akár a jövőre szállitom pillanataimat – ott az emlékezet, itt a’ remény által – szivről szakadt hálára ösztönöztetem. Avvagy a’ multban feledhetem-e, hogy elhagyottan ’s egyedűl állék a’ nagy világban – de nem egyedűl! Kisérő és körülfonó bánatimmal – mig Méltóságod nagylelkü kegyessége visszaada enmagamnak. És annyi élvezett jótéteményei után lehete a’ jövőben nem reménylenem, hogy elhalt örömimet az idő még kiléptetheti sirjokból? – Igen, emlékezet és remény az, mi kedélyimet (noha keblem nincs telve hiusággal ’s fejem nem üres a józanságtól) ma tisztábban hangolja fel, mint akár milly más időben… Nagyobb jótevőmért még nem áldoztam.”
Ez a levél arról tanúskodik, hogy Gegő annyi nehézség és harc utánéletének végre nyugalmas szakaszába jutott. Ez a kiegyensúlyozottság egyúttal újabb lendületet is adott neki a munkához. Pozsonyban ugyanis nemcsak a grófot kísérgette („Én Pozsonyban.., grófom mellett vagyok az országgyűlésben” – levele Pomperyhez 1844.), hanem az országgyűlés forrongó hangulatában ő maga is akart tenni megint az előrejutásért, újra hangosan, nyilvánosan: szószékre lépett megint, hogy onnan támogassa az országgyűlés haladó követeléseit. „A Salvator nevű egyházban magyar nyelven tartotta szentbeszédeit, amelyek ismét nagy hatást gyakoroltak” (Takács: i. m. 651.).
3. És ekkor következett be váratlanul, rövid betegség után 1844. október 9-én a halál. Gegő utolsó napjairól Széchenyi Naplójából szerezhetünk tudomást: 1844. október 6-án ezt írja bele: „Meglátogatom Gegőt… Azt kellene higygyem, élni fog. Hanelli azt mondja »Nem«”; október 7-én: „Gegő haldoklik. Nem akart gyónni –! Nehéz halál! -”; október 10-én „Meghalt Gegő…” (Napló. Bp., 1978. 1050–1051.)
Barátja, Czuczor Gergely („ki méltatlannak még nem tömjénezett” – Toldy F. Összes Művei. V. 115.) így búcsúztatja el:
Gegő Elek emléke
Székelyföldi szülött, Erdélyt
mint ifju hagyád el,
S lől Magyarországban
szigoru zárdalakos.
Szószékről terjedt buzgó
hitszónoki híred,
Ajkidról az erény
zenge le, s honszeretet.
Vágygyal csüggtenek a nép
jobbjai jámbor igéden,
Míg az irígy álarcz
– szégyen! – agyarga reád
Majd, miután a sors kegyesebb
karjára kapott fel,
S új papi renden újabb
pályamezőre jutál,
Messze szülőfölded kebelétől,
a haza másik
Végvonalán hajtád
síri nyugalmra fejed.
Béke legyen porodon, melyet,
bár távol anyádtól
Hinte magyar kéz rád,
s öntöze honfikönyű.
Itt sirod, ott bölcsőd
ölelik karnyújtva hazádat,
Mint élvén öleléd
azt kebeledre magad.
mint ifju hagyád el,
S lől Magyarországban
szigoru zárdalakos.
Szószékről terjedt buzgó
hitszónoki híred,
Ajkidról az erény
zenge le, s honszeretet.
Vágygyal csüggtenek a nép
jobbjai jámbor igéden,
Míg az irígy álarcz
– szégyen! – agyarga reád
Majd, miután a sors kegyesebb
karjára kapott fel,
S új papi renden újabb
pályamezőre jutál,
Messze szülőfölded kebelétől,
a haza másik
Végvonalán hajtád
síri nyugalmra fejed.
Béke legyen porodon, melyet,
bár távol anyádtól
Hinte magyar kéz rád,
s öntöze honfikönyű.
Itt sirod, ott bölcsőd
ölelik karnyújtva hazádat,
Mint élvén öleléd
azt kebeledre magad.
(Czuczor Gergely összes költői művei. Életrajzzal és jegyzetekkel ellátva sajtó alá rendezte Zoltvány Irén. Bp., 1899. 216–217., 302.). – Haláláról október 11-én tudósít a Hírnök (81. szám), október 17-én a Religio és nevelés (katolikus egyházi folyóirat, 245.).
