A KUTATÁS CÉLJA, NEHÉZSÉGEI; A FORRÁSOK
A KUTATÁS CÉLJA, NEHÉZSÉGEI; A FORRÁSOK
Múltunk tele van olyan tudós személyiségekkel, akikről csak részleges, esetleg egyoldalú ismeretekkel rendelkezünk. A különféle tudományos munkák – ha emlegetik őket – csak egy-egy résztevékenységükre utalnak, hiszen az adott terület szempontjából az a fontos, az tartozik a kutatott témához. Érdemes ugyanakkor a személyiség felől is megközelíteni a kérdést, megvizsgálva a tudományos teljesítmény egészét, hogy ez vagy az a tevékenység milyen helyet foglal el az illető tudós életnek teljességében, hiszen – az egész ismeretében – a részek is jobban megvilágosodnak.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy minél régebbi idők iránt érdeklődünk, annál több az akadály, annál kevesebb ránk maradt adat, kézirat, nyomtatvány stb. áll rendelkezésünkre. Így aztán nem csoda, hogy jelentős tudósokat, művészeket a lehetségesnél és szükségesnél jóval később ismer meg az ország vagy a világ. Nem kis szerepet játszik sajnos a megismerésnek ebben a fajtájában a véletlen. Hogy fennmaradtak-e azok a művek, amelyek valakinek a nagyságát kétségtelenné teszik, vagy csak kisebb jelentőségű munkái alapján kerülnek be a lexikonok soha nem olvasott szócikkei közé…
Ezek a gondolatok foglalkoztatnak, amikor P. Gegő Elek Nicephor munkásságát próbálom magam előtt is áttekinthetővé tenni, értékelni, azzal a szándékkal, hogy a lehetőségekhez képest minél hívebb, minél igazabb képet adhassak róla.
Reformkori ferences szerzetestanár, aki 1805-ben születik Csíktaplocán, 1835-ben az Akadémia levelező tagja, aki (1834-ben) csíki tájszavakat küld az 1838-as Tájszótárnak, akinek 1836-ban tett moldvai utazásáról könyvet jelentet meg az Akadémia, aztán egyszer csak Szombathelyre kerül, majd 1844-ben, 39 évesen Pozsonyban meghal.
Ezek azok a tények és adatok, amelyek gyorsan és könnyen megismerhetők. Gegő munkásságának lényegéről, tartalmáról, értékéről azonban vajmi keveset mondanak. Az életére és tevékenységére vonatkozó adatok nehezen szedhetők össze, nagyon elszórtan találhatók meg. A Szinnyei József (Magyar írók élete és munkái. III. kötet. Bp., 1894. 1083.) említette harminckét mű közül (melyek közt több jelentéktelen vers is van) csak hét maradt fenn (pontosabban én hetet találtam meg), valamint egy kéziratos munkája. Inkább tudományos cikkeire támaszkodhatunk, melyek elsősorban a Tudományos Gyűjteményben, a Társalkodóban és a Tudománytárban jelentek meg, továbbá leveleire, melyeket (szám szerint a legtöbbet) Toldy (Schedel) Ferencnek, az Akadémia titoknokának, illetőleg az Akadémiának, Horvát Istvánnak, a Széchényi Könyvtár őrzőjének, Jankovich Miklósnak, az Akadémia tiszteletbeli tagjának, Pompéry Jánosnak (akkor újságíró, ügyvéd) és Döbrentei Gábornak küldött (összesen húsz darab levél). Tizennégy levelét az Országos Levéltárban találtam meg, melyeket Zichy Félix grófnak írt.
Jó forrásul szolgálnak az akadémiai évkönyvek, jegyzőkönyvek, értesítők, a korabeli újságok. Van néhány regény, memoár, amely Gegőről is megemlékezik és róla szóló levél, valamint néhány lexikon, enciklopédia, biográfia, melyben hosszabb-rövidebb cikket szentelnek Gegőnek.
A tudományos munkák közül először Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság című könyve emlékezik meg róla (Csíksomlyó, 19311; Kolozsvár, 19413; Bp., 19875: átdolgozott kiadás). Más tudományos igényű írások után legújabban újságcikk is emlegeti (Kiss Károly, Magyar Nemzet 1986. szeptember 6.), és helyet kap „A magyar néprajz klasszikusai” sorozatban is (Paládi-Kovács Attila: Magyar tájak néprajzi felfedezői. Bp., 1985. 398–428.
Az 1987-es évben témánk szempontjából fontos esemény történt: az Állami Könyvterjesztő Vállalat reprint sorozatában megjelent Gegő 1838-ban írt fő műve, A’ moldvai magyar telepekről, Zsoldos Attila utószavával (167–177). A könyv megjelenése egyrészt a moldvai kérdés és a csángókutatás iránti érdeklődés megnövekedését jelzi, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy szélesebb olvasóközönség is megismerkedhessen ezzel az úttörő jelentőségű művel.
A különféle publikációk elsősorban moldvai útjával foglalkoznak, a Moldva-kutatás úttörőjét tisztelve benne, sokoldalú életművének egyéb vonatkozásaira azonban nem nagyon fordítanak figyelmet. – A legnagyobb munkát írásainak felkutatása jelentette. Az átnézett budapesti és vidéki állami és egyházi könyvtárak, levéltárak viszonylag kevés írását őrzik. A Pozsonyban és Nagyszombatban végzett kutatás is, sajnos, csekély eredményű volt. (Ezúttal köszönöm meg Domokos Pál Péter, Jakab István és Németh Antal szíves, értékes segítségét.)
Így, mivel viszonylag kevés adatra, forrásra támaszkodhatunk, minden fennmaradt sornak jelentősége van, minden mondatból ki kell szűrni a gondolatot, a törekvést, az eszmét, a tanítást, csokorba kell gyűjteni a szerzőnek az egyes tudományok körébe tartozó megállapításait, szembesítve mindezt a korabeli tudományossággal és a korszellemmel. – Gegő tevékenységét az 1970-es évek elején – az addig rendelkezésemre álló szakirodalom felhasználásával – feldolgoztam. Ez az írás a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványaiban jelent meg (146. számként) 1976-ban. Szakmámból következően ekkor elsősorban Gegőnek a nyelvvel, nyelvészettel kapcsolatos munkásságát elemeztem, értékeltem. Ebben a könyvecskében – felújítás, átdolgozás után, új szempontok figyelembevételével – tevékenységének arányosabb, kiegyensúlyozottabb bemutatását igyekszem megvalósítani.
