A „NÉPOKTATÓ”
A „NÉPOKTATÓ”
1. A már említett, kiadatlan munkájának, a Népoktatónak a cenzúrázott kézirata megvan az OSZK Kézirattárában, 1839. november 28-i cenzori datálással. Műfaját nehéz meghatározni. Moralizáló, didaktikus, oktató célzatú útleírásféle, első személyben előadott, a jelenben zajló úti élménybeszámoló. Riportszerűen írja le a népoktató tevékenységét, útjait, különböző helyeken tett látogatásait, a néppel folytatott beszélgetéseit. – Ehhez tudni kell azt, hogy Gegő sokat járt „a nép között”, lakását állandóan látogatták a szegény, benne bízó, rá hallgató emberek, akikkel a legváltozatosabb kérdésekről beszélgetett. Ezt a széles tematikát dokumentálja a Népoktató. Gegő elsősorban tanítani, nevelni akarja benne, illetve általa az embereket. Tudja, hogy a nemzeti kultúrának széles alapon, a nép műveltségén, a közműveltségen kell nyugodnia. Csak eddig „a hatalom a törvény és a vallás ürügye alatt szellemi kiskorúságban tartotta a népet” (Benkő Samu: Bolyai János vallomásai. Bukarest, 1972. 143.). Ezért lesz egész életének központi törekvése az oktatás, a nevelés, a felvilágosító munka.
Művében nemcsak vallást és erkölcsöt tanít (kézirat 7–15.), hanem leírja egy jól szervezett iskola felépítését, rendjét, szükséges tantárgyait. Mindjárt – mintegy tankönyvi fejezetet – le is írja a magyar történelemnek, Magyarország földrajzának és nevezetességeinek egyes részeit. (A többit, a folytatást „a jövő évi” számba ígéri. Ennek a kéziratnak a címlapján az 1840-es évszám szerepel Új esztendei ajándék a’ köznép számára alcímmel. Eszerint ezzel a könyvvel egy évenként meg jelenő sorozatot szándékozott indítani.) – Nem győzi hangoztatni az iskola fontosságát, hiszen a jövő az „ivadékok” kezében van. „Atyám fiai! az iskolát, iskolát és meg is az iskolát kötöm lelketekre” (18.). – Modern pedagógiai elveket hirdet: olyan tanító kell, akinek szíve és esze is a helyén van, hogy ne veréssel tanítson, „a tévedőben is ne csak bűntetendőt, hanem javítandót is szemléljen” (18.).
Törődik a mezőgazdasággal is. Pontos tanácsokat ad, hogyan csapolják le a mocsarakat, mivel etessék az állatokat, hogyan és hol tárolják a termést stb. Jó szónoki stílusban kel ki a babonák ellen, világítja meg az érzéki csalódások okait, a természeti jelenségek lényegét. Okos, tudományos, szemléletes magyarázatokat ad például a Föld vonzerejéről, az égitestek mozgásáról, arról, mi a villám, a szivárvány, a holdudvar, a csillaghullás, az üstökös. A „vallási káprázatok” hamisságára is rámutat. Például: nem igaz, hogy egyesek néha „szinről szinre látni gondolják az Istent, ördögöt…” (48.).
Az ember egészségének megóvását is fontosnak tartva „a Népoktató egészséget tárgyazó leczkéket [is] tart” (55–66.).
2. Gegő nézetei, politikai felfogása szempontjából is fontos a Népoktató VI. fejezete (51–55.): „Népoktató fonák elveket, véleményeket jobbít.” Ez a rész ugyanis át van húzva a szövegben és a „Tartalom”-ban is. A cenzor megjegyzése nyilván erre vonatkozik: „Exped. per Reg. Libror[um] Censurae off[icioru]m. Omissis deletis imprimatur.” (A kihúzott részek elhagyásával nyomtatandó.) Valószínűleg emiatt nem jelent meg a munka. Így halva született ez a sorozat, így nem válhatott valóra Gegőnek ez a szép, hasznos, fontos népművelő programja. A cenzor változtatta meg a mű címét is Gegő eredetileg „Népvezér”-t írt, de ez a szó (legtöbb helyen) át van javítva „Népoktató”-ra. – Ennek a bizonyos VI. fejezetnek a lényege a következő: fáradt, elkeseredett, robotoló jobbágyokkal találkozik a Népvezér-Népoktató, akik így kérdezgetnek-panaszkodnak: „két életkeserítő kérdésünk van: honnan van az állapotbeli különbség. – miért szolga, csaknem rabszolga a jobbágy?… – oh mert a’ szegény parasztot talán csak a’ sírban nem fogja háborgatni a kevély parancs szó, s talán csak annak hantjai alatt nem fogja terhelni a’ zsarnoki elnyomás” (51.). Ez a jobbágypanasz, a kérdés megfogalmazása már így, önmagában elég lázító! A Népoktató válaszát érdemes lenne részletesen elemezni. Általánosságban megnyugtatni akaró, beletörődésre agitáló, sok apró megjegyzés, beszúrás azonban nagyon is megértést, együttérzést tanúsít, az emberi szabadság fontosságát hangsúlyozva. A társadalmi egyenlőtlenség okaként viszont a törvényt nevezi meg „a törvény tesz minket szabadokká… és szolgákká” (52–53.). Ennél tovább nem megy a népoktató-Gegő, a cenzúrának azonban ez is sok volt, és ismeretlenségre kárhoztatta az egész munkát.
A Népoktató tehát a „szegény pórnép” számára írt tankönyvféle, szép magyarsággal, amivel nyelvi mintát, példát is ad hallgatói olvasói számára. A mű legjobb dialógusai Gegő drámai szituációteremtő erejéről tanúskodnak, a tévhit és a sodró, meggyőző erejű cáfolat ellenpólusain nyugszanak. Ezért a mű könnyen dramatizálható is lenne.
3. A cenzor által kihúzott VI. fejezet dialógusa néhány korabeli – hasonló jellegű – párbeszédet idéz fel. Úgy látszik, prózai műnek ilyen – dialógusokkal való – megtüzdelése kedvelt kifejezőeszköz volt annak idején. Ilyennel találkozunk például Balásházy János (1797–1857) Az adó és még valami című művének második részében (az 56. laptól kezdődően) is (Pest, 1830. – (Balásházy János [1797–1857]: mezőgazdasági szakíró, az MTA rendes tagja [1830], a magyar agrártudományok egyik úttörője. 1829-ben írt pályamunkájában [Tanátsolatok] a korabeli mezőgazdaság problémáin túlmenően a legelsők között már polgári irányú reformok gondolatát is felvetette, utóbb azonban pusztán szakmai téren működött [l. ÉletrLex. I. 82.; Tilkovszky Loránt: B. J. a magyar agrárfejlődés úttörője. Bp., 1958.; uő: B. J. élete és munkássága. Századok 1962. 3–4. sz.] Gegő ismerte Balásházyt: a MTT 1837. szeptember 10-i VI. közgyűlésén, melyen „Gegő Elek lev. tag ’s jeles magyar hitszónok tollcsinja és tárgya miatt szerfölött megható érdekkel értesített a’ moldvai magyar telepekrül…” [Jelenkor 1837. 281.], hallhatta B. J. értekezését „a’ vizek szabályoztatásáról földmivelési tekintetben, valósitásra szükséges szempontokat fejtegetvén mocsárink lecsapoltatásira… nézve…” [uo. ] B. J. gazdasági kézikönyvét a köznép is olvashatta [vö. Jelenkor 1835. 171.].) Itt is az író az egyik fél, a másik pedig először a barátja (akivel az országgyűlés feladatáról, a követválasztás elveiről stb. cserél eszmét), azután egy birtokos, akinek személyében a maradás, a haladástól való félelem kerül szembe a fejlődés óhajtásával. Majd egy köznemes a beszélgetőpartner, aki a főnemesség ellen síkra szállva az írónak ad sok kérdésben igazat; végül egy paraszt is megszólítja az írót: „többet ér egy prédikációnál az urak beszédét hallani” (80.), de a dialógus ezúttal nem bontakozik ki. A barátjával folytatott beszélgetés zárja a művet, melyből kiderül, hogy Balásházy hisz az országgyűlésben, a királyban, a törvényes javítások lehetőségében. Ekkor a forradalomig még 18 év volt hátra.
Gegő a Népoktatóban körülbelül ott folytatja a dialógust, ahol Balásházy abbahagyta: a parasztnál. Ő a jobbágyok keserves panaszának ad hangot. De csak rögzíti lázongásukat, csak sajnálja és vigasztalja őket (hogy ez kevés, maga is tudja, vö. 54.), a változás, illetve változtatás útját 1839-ben (legalábbis ellenőrizhető, leírt formában) ő még nem mutatja meg. Megmondja viszont Bolyai János (1802–1860), egy fiatal paraszt szájába adva a megoldást: az összefogás, az elnyomókkal való szembeszállás, egy jó vezető irányítása alatt való felkelés a változtatás módja (Benkő Samu: Bolyai János vallomásai. Bukarest, 1972. 217–220.). „Bolyai, amikor »Tökéletes közállomány« című kéziratában a társadalom megváltoztatásának szükségességét alátámasztandó egy erdélyi parasztfelkelés közeli kitörésének előjeleit veszi sorra, egyszer csak egy dialógus közbeiktatásával igyekszik a drámai helyzetet érzékeltetni” (i. m. 217.). Ez a dialógus mintegy folytatja, kiteljesíti Gegőt, forradalmi választ ad Gegő jobbágyainak kérdésére. – Nem akarom a párhuzamok számát növelni, de a kortárs Vajda Péter (1808–1846) munkásságát Gegő kapcsán még feltétlenül érdemes röviden megemlítenünk. Nemcsak azért, mivel Gegővel egy időben áll ki a nőnevelés ügye mellett (l. Tudományos Gyűjtemény 1832. VI. 75.), és ír magyar nyelvtant (Magyar nyelvtudomány. Magában foglaló a szónyomozást, szókötést, helyesírást és hangmértéket. Kassa, 1835. 176 lap), hanem mivel egész – sajnos rövid – életét és munkásságát ugyanaz a szellem hatja át, mint Gegő Elekét. De nála még tovább fejlesztve, érlelve, rendszerbe foglalva jelennek meg – nyomtatásban is – a Gegő által is felvetett gondolatok. Ezeket szarvasi tanárként diákhallgatóság előtt adja elő 1843-tól, amikor Gegő életéből már csak egy év van hátra (vö. V. P. Erkölcsi beszédei, kiadta… Kemény Gábor, Bp., 1931.), elsőrendűen fontosnak tartva az ifjúság nevelését, de a nemzetnevelést, a közműveltség előbbre vitelét is. – (Vajda Péter [1808–1846]: költő, pedagógus és természettudós, az MTA l. tagja [1837). Tehetséges, magával ragadó előadó. A szarvasi előadásait összefoglaló Erkölcsi beszédek miatt a kormány 1844-ben vád alá helyezte. Minderről részletesen l., Széchy Károly: V. P. élete és művei. Bp., 1892.; V. P. Erkölcsi beszédei, kiadta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Kemény Gábor, Bp., 1931.; Lukácsy Sándor: Irodalomtörténeti Közlemények 1961. 622.; ÉletrLex. II. 943.) – Gegő Népoktatójához még annyit, hogy kiadása újabb értékes forrással gazdagítaná a népművelés-, pedagógia- és eszmetörténetet (vö. Mátai, Pedagógiai Szemle 1978. XXVIII. 603–613.).
