TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA
TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA
Amikor 1926-ban fiatal mérnökként szembetalálta magát a fémek feldolgozásának megoldatlan technológiai problémáival, és meg kellett győződnie arról, hogy a hengerművek, húzóművek, kovácsüzemek gépi berendezéseit tisztán tapasztalati úton tervezik, kialakult benne egy életre szóló tudományoskutatói célkitűzés. Ennek leghitelesebb megfogalmazását saját maga A képlékeny alakítás elmélete című könyvének előszavában így adja meg:
„A fémek képlékeny alakításának problémakörével először az 1920-as években, egyetemi hallgató koromban találkoztam, amikor ez a tudományág még csak kialakulóban volt. Később, több mint két évtizedes üzemi gyakorlatom folyamán naponta kellett a fémalakítás megoldatlan kérdéseivel birkóznom, és mint egyetemi oktatónak szintén keresnem kellett a képlékeny alakítással kapcsolatos problémák megoldását amellett, hogy az ipar továbbra is gyakran adott fel igen bonyolult kérdéseket számomra.”
Negyven évvel ezelőtt, amikor először szembe találta magát a fémek feldolgozásának technológiai problémáival, az alakító gépek és berendezések tervezése, építése teljesen gyakorlati, empirikus alapokon folyt. Mint ahogy a technikai tudományokban olyan gyakran megtörtént, a gyakorlat itt is messze megelőzte az elméletet. A fémek képlékeny alakításának kérdéseivel tudományosan először 1885-ben F. Kick foglalkozott, aki azonban csak az alakváltozási folyamatok leírására szorítkozott. Hazánkban elsőként Hermann Miksa – a gépelemek tudományának megalapítója – kutatta a képlékeny alakítás kérdéseit. Hermann Miksa 1902-től 1911-ig a Selmecbányai Főiskola I. Géptani Tanszékének professzora volt. A hengerlési munkára vonatkozó tanulmánya 1911-ben, a Stahl und Eisen-ben jelenik meg. Hermann Miksától a tanszékvezetést 1911-ben Láng Károly gépészmérnök, a korompai Vasgyár műhelyfőnöke vette át. Láng Károly a Hermann-féle hengerlési elméletét továbbfejlesztve 1917-ben Vashengerművek munkaszükséglete címen önálló cikket tett közé a Kohászati Lapokban. A Kohógéptani Tanszék professzora volt 1924-től 1934-ig Pattantyus Á. Imre, aki Cotel Ernő professzorral közösen 1929-ben, kísérleti adatokra támaszkodva, olyan tapasztalati formulát dolgozott ki, amivel a hengerlési munka egyszerűen kiszámítható volt. 1928-ban készült el Cotel Ernő A hengerlés alapelvei című könyve. A képlékeny alakítás területén hírnevet szerzett akkori tudósok közül feltétlenül meg kell emlékezni Rejtő Sándorról, aki a mechanikaitechnológia tudományos megalapozásában messze megelőzte korát. Az alakítási műveletek és folyamatok elméleti alapjainak kidolgozásában két magyar származású tudós tett szert világhírnévre. Nádai Árpád, aki első képlékenységtani fejtegetéseit 1927-ben publikálta; és Kármán Tódor, aki azóta is világhírű hengerlési elméletét 1925-ben alkotta. Abban az időszakban sok neves külföldi tudós is foglalkozott a képlékenyalakítási problémák alapvető összefüggéseinek első megfogalmazásával, így többek között H. Henkey (1923-ban), L. Prandtl (ue.), R. Mises, Erich Siebel és Georg Sachs (1932-ben). Századunk első évtizedében kezdtek külföldön a hengerléskor fellépő erők mérésével foglalkozni. J. Puppe 1909-ben tette közzé kiterjedt hengerlési kísérleti méréseinek eredményeit. A kísérletek és a mérések azonban arra utaltak, hogy az akkor ismert „elméleti” összefüggések a valóságtól nagyon eltérő eredményeket adtak. A Puppe-féle kísérletsorozatok világítottak rá elsőként arra, hogy a képlékeny alakítás erőszükségletének meghatározásához milyen sokféle jelenség, lényeges adat és anyagszerkezeti vonatkozás egzakt ismerete szükséges. E felismerések nyomán az utóbbi 40 esztendőben világszerte rendkívül élénk elméleti és kísérleti kutatótevékenység bontakozott ki.
Ilyen körülmények és a vonatkozó ismeretek viszonylag kezdetleges, empirikus színvonala jellemezték azt az időszakot, amikor Geleji Sándor a kutatók sorába lépett, hogy megkíséreljen több fényt deríteni az alakító műveletek mechanikai és technológiai viszonyaira.
Már mint fiatal mérnök azt a célt tűzte maga elé, hogy megoldást keres az üzemi élet által feltett kérdésekre és olyan módszert alakít ki, amellyel az üzemmérnök a tervezésben nélkülözhetetlen. erő-, munka- és teljesítményszükségleti számításokat könnyen el tudja végezni.
Tudományos pályakezdéséről ő maga 1966-ban így emlékezett meg:
„Minthogy a műszaki világirodalomban nem találtam olyan elméletet, amelynek segítségével a gyakorlati technológiai képlékeny alakítási műveletek kérdései számítással megoldhatók volnának, magam is nekivágtam a nagy feladatnak. Először mások kísérleteiből próbáltam konklúziókat levonni és számítási eljárásokat kidolgozni. Ilyen módon több dolgozatom született, amelyek azonban mai szemmel nézve csak tapogatózások voltak. Kerestem az utat. Első eredményeimet 1948-ban egy, a Mérnöki Továbbképző Intézet kiadásában megjelent 130 oldalas könyvben foglaltam össze: A fémek képlékeny alakításánál fellépő erők és erőszükséglet meghatározása számítás útján. Azóta tulajdonképpen mindig e könyvecske tökéletesítésén és problémakörének tágításán dolgoztam.”
Geleji Sándor tudományos munkássága rendkívül szerteágazó volt, felölelte a fémek képlékeny alakításának egész területét. Pályakezdésekor elsősorban a meleghengerlés erő- és teljesítményszükségletének problémái foglalkoztatták. Hazai viszonyok között abban az időben nem voltak meg a technikai lehetőségek és a műszaki feltételek ahhoz, hogy üzemi kísérleti méréseket lehessen végezni. A tisztán elméleti megfontolások alapján, a képlékeny alakítási tudomány akkori fejlettségi szintjén viszont egy egzakt számítási módszer kialakítása leküzdhetetlen akadályokba ütközött. A hengerműveket tervező konstruktőröket és a gépi berendezéseket üzemeltető mérnököket egyaránt foglalkoztatta a várható hengerlési erők és teljesítmények meghatározásának módja. Geleji Sándor a már akkor ismert külföldi üzemi kísérletek eredményeit felhasználva olyan empirikus formulát dolgozott ki, amely lehetővé tette a meleghengerlés erő- és teljesítményszükségletének kielégítő pontosságú meghatározását.
Az összefüggések használhatósága azonban kezdetben meglehetősen korlátozott volt. A hengerelt termékalakítási szilárdságának meghatározása, az alakítási szilárdságot befolyásoló tényezők hatásának tisztázása, a hengerelt darab hőmérsékletváltozása, a súrlódási viszonyok, a geometriai paraméterek, valamint a hengerlés kísérő jelenségeinek feltárása még nagyon sok elméleti és kísérleti kutatómunkát igényelt. Ilyen irányú munkásságának első lépéseiről Geleji 1928-ban megjelent cikkében és 1934-ben benyújtott doktori értekezésében számolt be. Kutatói tevékenységének tengelyében mindvégig a „hengerlés” állott, elsősorban az elméleti alapok kidolgozása és a hengersorok tervezéséhez szükséges alapadatok meghatározása. Számos olyan gépészeti jellegű feladattal is foglalkozott, amelyek sorosan összefüggtek a hengerlés gépi berendezéseinek üzemtani, tervezési és méretezési problémáival. Érdeklődési köre már a harmincas években a képlékeny alakítás egyéb szakterületei irányában is szélesedett. Időrendben először a rúd-, drót- és csőhúzás kérdéseivel foglalkozott. A Mannesmann-rendszerű csőhengerlés erő- és teljesítményszükségletének meghatározását tárgyaló első dolgozata 1939-ben jelent meg. Foglalkozott a szabadalakító és a süllyesztékes kovácsolás elméleti alapjaival, valamint a kalapácsok, a hidraulikus és a mechanikus kovácssajtók több üzemtani kérdésével. Nagy nemzetközi visszhangja volt a csőhengerművekkel kapcsolatos kutatásainak. A Mannesmann- és a Stiefel-rendszerű lyukasztó sorok, a Pilger-sor, a dugós csőnyújtó sorok, az elongátor, a tolópad, és a hidegpilgersorok technológiai paramétereinek meghatározására kidolgozott elméleteire a nemzetközi szakirodalomban gyakran hivatkoznak.
A képlékeny alakítás különféle műveleteivel foglalkozó tanulmányainak kidolgozása közben világosan felismerte a közös jelenségeket, és egyre inkább kialakult benne a közös vonásokat magába foglaló, egységes kép. Ezt az egységes szemléletet tükrözik a nagy alakváltozást létrehozó képlékeny alakítás mechanikáját tárgyaló tanulmányai.
Geleji Sándor tudományos munkásságának új fejezete kezdődött az ötvenes évek elején, amikor tanszéke a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem keretében új környezetbe került, műhellyel és laboratóriummal egészült ki. Az ötvenes évek végére tanszékén kialakultak a kísérleti kutatások legalapvetőbb feltételei. Hosszú és sok úttörő munkával sikerült biztosítani az üzemi kísérleti mérésekhez szükséges felszerelést, eszközöket, műszereket és a megfelelő képzettséggel rendelkező szakembereket. A tanszéki műhelycsarnokban felállított gépek, kemencék és segédberendezések nagyobb laboratóriumi kísérletsorozatok elvégzését is lehetővé tették. A kutatások eddigi – túlnyomórészt elméleti jellegű – irányai laboratóriumi és üzemi kísérletekkel egészültek ki. A kísérletek módszertanának kialakítása, a mérőeszközök és a különféle műszerek megtervezése, valamint a mérési eredmények feldolgozása sok újszerű és hazai vonatkozásban úttörő jellegű tevékenységgel gazdagította a tanszéki kutatómunkát. A kísérleti program keretében elvégzett kiemelkedőbb laboratóriumi és üzemi kísérletek röviden összefoglalva a következők voltak:
Laboratóriumi vizsgálatok a melegalakítással kapcsolatos újrakristályosodási folyamatok tisztázására, különböző fémek, különböző alakváltozási sebességekkel és különböző hőmérsékleten végzett alakításakor: Ennek keretében az állandó alakváltozást biztosító plasztométer első hazai változatának megtervezése és elkészítése.
A dugós és a dugó nélküli csőhúzás jellemző paramétereinek laboratórimi vizsgálata.
Ólommal végzett laboratórium modellkísérletsorozatok a lyukasztás, a duzzasztás, a kisajtolás, a süllyesztékes kovácsolás, a hengerlés és a húzás különböző anyagáramlási jelenségeinek, valamint az alakváltozás mechanizmusának tisztázására.
Laboratóriumi kísérletek az acélok hidegfolyatási jelenségeinek vizsgálatára, a súrlódási és kenési viszonyok meghatározására. Ennek keretében a hidegfolyató szerszámok terhelésének megállapítása újszerű mérési módszerekkel.
A hidegalakításkor keletkező felmelegedés vizsgálata laboratóriumban végzett sajtolási, rúd- és dróthúzási kísérletek keretében, elsősorban az alakítási sebesség függvényében.
Üzemi kísérleti mérések a Mannesmann-rendszerű csőlyukasztó és csőnyújtó hengersoron, továbbá az Ehrhardt-rendszerű csőtolópadon.
Hazai blokkhengersoraink üzemtani jellemzőinek kísérleti vizsgálata komplex üzemi mérések keretében.
Üzemi mérések durva-, közép- és finomhengersorokon a technológiai jellemzők és a sorozatok terhelhetőségének meghatározására.
Komplex üzemi mérések különböző hideghengersorokon, többek között fóliahengersoron is.
A huzalhúzás technológiai és gépüzemtani körülményeinek elemzése, különös tekintettel a növelt sebességű húzás hatásaira és feltételeire.
A tudományos kutatások ezen szakaszát Geleji Sándor az 1966-ban megjelent, A fémek képlékeny alakításának elmélete című könyvének előszavában a következőképpen jellemzi: „…A következő időkben sokat kísérleteztem; igyekeztem feltárni a képlékeny alakítási folyamatok fenomenológiáját, és kísérletekkel alátámasztani és ellenőrizni elméleti vizsgálataimat. Ennek a korszaknak eredményeképpen írtam az 1960-ban Berlinben megjelent »Bildsame Formung der Metalle in Rechnung und Versuch« című könyvemet, amely 1961-ben már második kiadást ért meg, és japánul is megjelent (1964). Tanszéki munkatársaimmal együtt sok eredményes kísérletet folytattam, ezeket feldolgoztam, és közben átdolgoztam az eddigi könyveimben már kifejtett problémák matematikai tárgyalási módját…”
Geleji Sándor 1960-ban Berlinben megjelent Bildsame Formung der Metalle in Rechnung und Versuch c. könyvéről G. Oehler professzor többek között a következőket írta: „Dieses soeben erschienene Buch kann heute seinem Umfang nach als das zur Zeit grösste in deutscher Sprache erschienene Werk dieser Art gelten.” (Ez a most nemrég megjelent könyv terjedelme után az ez idő szerint német nyelven megjelent ilyen irányú könyvek legnagyobbjának tekinthető.)
A kutatómunkája tengelyében álló elméleti vizsgálatok a különböző alakító műveletekre jellemző alakítási ellenállás számítással történő meghatározására irányultak. A kezdeti empirikus formulák folyamatosan finomodtak, a kísérleti adatok felhasználásával ellenőrzésük és korrigálásuk feltételei adva voltak. Jellegükben a formulák azonban félempirikusok maradtak, és jóllehet gyakorlati számításokra könnyű kezelhetőségük és kielégítő pontosságuk miatt nagyon jól felhasználhatók, a korszerű képlékenységtani elméletek tükrében sok vonatkozásban nem állják meg helyüket. Ennek felismerése alapján a hatvanas években Geleji Sándor – a kísérleti módszerek továbbfejlesztése és kiterjesztése mellett – elsőrendű feladatának tekintette az elméleti alapok egzaktságának fokozását, a számítási módszerek pontosítását.
Az Archiv für das Eisenhüttenwesen című folyóiratban 1963-ban jelenik meg az ismert Kármán-féle hengerlési differenciálegyenlet továbbfejlesztésével és általános megoldásával foglalkozó – nagy nemzetközi visszhangot kiváltott – tanulmánya. A magyar származású világhírű tudós, Kármán Tódor, 1925-ben állította fel a hengerlés differenciálegyenletét. A megoldásra először K. Huber tett kísértetet 1930-ban. Azóta számos neves tudós – Siebel, Nádai, Trinks, Zelikov, Sims, Orowan – dolgozott ki megoldásokat, egyénenként különböző egyszerűsítő feltételek mellett.
A Kármán-féle differenciálegyenletek ismertebb megoldásai a kísérleti eredményekkel egybevetve a ténylegesnél kisebb hengerlési erőket adnak. Ennek okait keresve jutott el Geleji Sándor annak felismeréséhez, hogy a hengerlés olyan komplex folyamat, amelynek komplex jellegét a korábbi kutatók nem vették figyelembe. A Kármán-féle differenciálegyenlet megoldását tehát olyan feltételek mellett végezte el, amely feltételek összhangban álltak saját elméleti és kísérleti vizsgálataival, illetve külföldi kutatók megállapításaival.
Elméleti munkássága keretében a képlékeny alakítás határterületeivel is szívesen foglalkozott. A CIRP (International Institution for Production Engineering Research) nagytekintélyű kiadványában 1964-ben jelent meg különböző keresztmetszetű rudak rugalmas-képlékeny hajlításával foglalkozó tanulmánya. Az egyszerű keresztmetszetű rudak maradó csavarását tárgyaló, képlékenységtani alapokon felépített dolgozata, a Zeitschrift für angewandte Mathematik und Mechanik című, reprezentatív elméleti folyóiratban jelent meg 1962-ben.
Hosszú lenne részletezni – és csak a szakemberek számára érthető szakmai példákkal illusztrálni – azt a sajátos tudományos koncepciót, amely Geleji Sándor életművét legjobban jellemzi. Tömören és szabatosan ezt talán így fogalmazhatnánk meg: az elméleti és kísérleti kutatások eredményeinek olyan megfogalmazása, amely könnyen és megbízhatóan használható formában, a gyakorlati felhasználás lehetőségeinek szem előtt tartásával az egzakt tudományos ismereteket a tervező mérnök és az üzemmérnök számára egyaránt hozzáférhetővé teszi.
Tudományos és szakmai munkásságának jellegét a természettudományok és a műszaki tudományok szintézisében látta. Idézzük ezzel kapcsolatban saját véleményét a Magyar Tudomány 1961. évi 7–8. számának 452. oldaláról: „A természettudományok és a technikai tudományok születése és fejlődése bizonyítja, hogy a tudományok a gyakorlati élet szükségleteiből születtek. Így fejlődött a földmérésből a geometria és a geodézia, a csillagos ég gazdasági és hajózási célokat szolgáló megfigyeléséből az asztronómia, és pl. sokkal később a gőzgép építésének praktikumából a termodinamika stb. A gyakorlati tevékenység folyamán kialakuló szellemi tevékenység egy idő múlva a szakterületen az általános érvényű igazságokat kezdi keresni, és kialakul a szakmából a tudomány. A praktikus szükséglet hajt tehát az absztrakció felé. Az, aki az általános igazságokat, összefüggéseket, törvényszerűségeket keresi, az a tudományos kutató. Éspedig aki a természetben általában maguktól lejátszódó jelenségek belső összefüggéseit keresi, az a természettudós, illetve kutató, aki a termelésben használatos gépek és gyártási eljárások, tehát túlnyomórészt mesterségesen előidézett természeti jelenségek belső összefüggéseit keresi, az a műszaki tudós, illetve kutató, aki pedig új, ily módon eddig elő nem fordult jelenségeket mesterségesen megteremt, az a feltaláló. A műszaki tudományos kutató és a feltaláló eszközeinek és tudományos alapjainak megteremtésekor egyben természettudományos kutató is, de ugyanúgy a természettudományos kutató a céljai felé vezető út folyamán igen gyakran technikus is. Mindketten azonos módszerekkel: kísérletezéssel, absztrakcióval és általánosítással törekszenek arra, hogy a természeti jelenségeket az ember részére érthetővé, megfoghatóvá és kormányozhatóvá tegyék. Lényegileg tehát nem is lehet a tudományos felfedező és a feltaláló, a természettudományos és a műszaki tudományos kutató munkája között különbséget tenni…”
Geleji Sándor tudományos szakterületének rendkívül termékeny művelője volt. Negyven esztendős szakmai tevékenysége során 126 cikke és dolgozata jelent meg, ezek közül 63 idegen nyelven. A különböző -külföldi szakfolyóiratokban publikált cikkei méltán keltették fel a nemzetközi szakmai körök érdeklődését. Munkásságát mindvégig elismeréssel kommentálták, eredményeire számtalan cikkben, tanulmányban hivatkoztak és hivatkoznak még ma is. Szakcikkein túlmenően tudományos munkásságát több kifejezetten tudományos jellegű könyvben is összefoglalta. Szakkönyveire, tankönyveire e helyen csak utalunk, mivel azok ismertetésével külön fejezet foglalkozik.
Tudományos pályakezdésének kutatási eredményeit legelőször 1948-ban, a Mérnöki Továbbképző Intézet kiadásában megjelent, A fémek képlékeny alakításánál fellépő erők és erőszükséglet meghatározása számítás útján című könyvében foglalja össze. A könyv bővített és részben átdolgozott második kiadása az Akadémiai Kiadó gondozásában, 1952-ben német nyelven jelent meg 247 oldal terjedelemben: Die Berechnung der Kräfte und des Kraftbedarfs bei der Formgebung im bildsamen Zustande der Metalle címmel. A könyvet a hazai és a külföldi szakkörök nagy érdeklődéssel és elismerő kritikával fogadják. Azonos címmel, de már 415 oldalon jelenik meg 1955-ben a második német nyelvű kiadás Budapesten és a cseh nyelvű 254 oldal terjedelemben Prágában. A nemzetközi érdeklődést a maga nemében egyedülálló összefoglaló tudományos munka iránt az 1958-as moszkvai kiadás is bizonyítja. És a könyv anyaga az újabb kutatások eredményeivel tovább korszerűsödik.
Az Akademie Verlag 1960-ban Berlinben kiadja a Bildsame Formung der Metalle in Rechnung und Versuch című, immár 754 oldal terjedelmű, reprezentatív kiállítású művet. A könyvben Geleji Sándor saját elméleti és kísérleti kutatói munkásságának eredményeit a nemzetközi szakirodalomban publikált elméletekkel egészítette ki, azzal a céllal, hogy a szakember olvasónak minél teljesebb képet adhasson a képlékeny fémalakítás időszerű problémáiról. Ennek a könyvnek is figyelemre méltó nemzetközi visszhangja van.
G. Oehler professzor a Stahl und Eisen-ben megjelent ismertetésében többek között a következőket írta róla: „Die Stärke des Buches; in dem auf die Plastizitätstheorie genügend ausführlich eingegangen wird, liegt darin, dass Geleji nach Möglichkeit am Ende seiner jeweiligen theoretischen Vorbetrachtung versucht, zu leicht auswertbaren Gleichungen zu gelangen, so dass, der mathematisch wenig geschulte Leser damit etwas anfangen kann.” (A könyvnek, amely elegendő részletességgel tárgyalja a képlékenységtani elméletet, abban rejlik az erőssége, hogy Geleji elméleti fejtegetései végén a lehetőségek szerint mindenkor megkísérli, hogy olyan könnyen használható egyenletekhez jusson, amelyekkel a matematikailag kevésbé iskolázott olvasó is tud valamit kezdeni.)
Nagy elismeréssel emelték ki a könyv bírálói azt is, hogy a fejezetek végén közölt, kidolgozott számpéldák és a számított eredmények egybevetése a kísérleti adatokkal mennyire értékes gyakorlati módszert ad a szakemberek kezébe. A könyv nemzetközi elismerését méltán fémjelzi az 1965-ben japán nyelven Tokióban megjelent kétkötetes kiadás is..
Geleji Sándor folyamatosan fejlesztett, bővített, és korszerűsített elméleti munkásságának teljes foglalata az Akademie Verlag kiadásában, 865 oldal terjedelemben megjelent Bildsame Formgebung der Metalle, Theorie, Experiment und Anwendung című könyve. A kész művet már – sajnos – nem vehette kezébe.
Geleji Sándor mint tudós fanatikusan hitt a tudomány jövőjében és fontosságában; mint mérnök, mint volt ipari vezető pedig meggyőződéssel vallotta azt, hogy a tudományos eredményeket viszonylag könnyen érthető és biztosan kezelhető közelségbe kell hozni a termelésben tevékenykedő szakemberek számára. Tudományos életpályáján mindig nagy segítséget jelentett számára a több mint két évtizedes üzemi gyakorlata. Gazdag tapasztalatai képezték tudományos munkásságának szilárd bázisát, kiváló természettudományos alapképzettsége biztosította igényességét, színvonalát; rendkívüli munkabírása és fáradhatatlan alkotni vágyása pedig munkásságának egyedülálló termékenységét.
Tudományos alkotó tevékenységének, aktív kutatói módszereinek és tudós egyéniségének méltatása nem lehetne teljes, ha nem emlékeznénk meg arról a munkásságról, amelyet Geleji Sándor munkatársai, tanítványai és aspiránsai tudományos tevékenységének vezetése és irányítása terén végzett. Mint tanszékvezető professzor és mint a magyar tudományos élet egyik reprezentánsa meggyőződéssel vallotta, hogy az egyetemeknek, az egyetemi tanszékeknek a virágzó tudományos munka magas szintű műhelyeivé kell válniuk. Ennek a célkitűzésnek a megvalósításán úgy is mint tanszékvezető úgy is mint az Akadémiai Kohászati Munkaközösség vezetője és úgy is mint akadémiai osztálytitkár nagyon sokat fáradozott. A műszaki egyetemeken folyó kutatómunkáról írott tanulmányából idézzük az alábbi részletet, amely híven tükrözi felfogását és véleményét az egyetemek tudományos potenciáljának fontosságáról: „A műszaki egyetemeknek a feladatuk, hogy a műszaki utánpótlást a tudományos kutatás módszereibe és gondolkozási módjába bevezessék. Az ő feladatuk, hogy az új kutatási eredményeket tudományos tanokká dolgozzák ki, az új kísérleti eredményeket és megismeréseket leegyszerűsítsék és a műszakiak széles rétegei számára hozzáférhetővé tegyék. Sokan vallják azt a nézetet, hogy a kutatás nem való az egyetemekre, hanem csak különleges, erre a célra alapított intézetekbe. Arra hivatkoznak, hogy valaki lehet kitűnő tudós és kutató anélkül, hogy tehetsége volna a tanításra. Ez feltétlenül igaz, azonban nem igaz az ellenkezője. Sikeres tanár elképzelhetetlen, aki legalább tudományának egy kis területén ne működnék mint kutató. Csak a kutatás az az eszköz, amely egy tudománnyal foglalkozó embert állandóan kapcsolatban tart az élő jelennel és megóvja a megmerevedéstől és ellaposodástól. Ha tehát a műszaki egyetemek feladatukat be akarják tölteni, akkor feltétlenül szükséges, hogy az oktatásnak és a kutatásnak közös otthonai legyenek. Az egyetemi tanárnak egy személyben kutatónak és oktatónak kell lennie … Nem kétséges, hogy műszaki egyetemeinken egyik legfontosabb feladatnak kell tekintenünk a tudósképzést és a tudományos kutatás komoly művelését…”
Geleji Sándor teljes mértékben tudatában volt annak, hogy a színvonalas kutatómunkának igen sok feltétele van. Mindig szívesen fejtegette ezzel kapcsolatos véleményét, amely szerint a sikeres tudományos alkotómunkának legfőbb feltételei a tehetség, a rátermettség, a „kutatói szenvedély”, a szorgalom, a sikerélmény utáni vágy, a nyugodt alkotó légkör, a munkahely tudományos atmoszférája és nem utolsósorban a kutatások korszerű tárgyi feltételei. Nagy jelentőséget tulajdonított a szervezési, vezetési és irányítási módszereknek is. Ebben a vonatkozásban személyes példamutatással mindig az élen járt. Nemcsak szóban és írásban hirdette ezzel kapcsolatos nézeteit, de mint vezető, a gyakorlatban is igazolta, hogy egy-egy kiváló tudós-egyéniség körül ki lehet és ki is kell alakítani egy-egy tudományos „iskolát”.
Nagy hozzáértéssel, született pedagógiai érzékkel és sok évtizedes gyakorlattal szervezte, irányította és ellenőrizte munkatársai tudományos fejlődését. Mindig örömmel segítette és bátorította a fiatalok első tudományos szárnypróbálgatásait. Intézkedéseivel és megnyilatkozásaival igyekezett mindenkiben, akiben ehhez hajlandóságot és tehetséget látott, felkelteni a kutató munka iránti szeretetet és a tudomány szolgálatának nagyszerűségét. Nem egy esetben saját kutatómunkájának részesévé, társszerzőjévé, közvetlen alkotó társsá tette kollégáit, munkatársait, beosztottait. Önzetlenül megosztotta velük tudományos ismereteit, gazdag tapasztalatait és rendkívüli éleslátásról tanúskodó megfigyeléseit. Meglepő intuícióval és hallatlanul gyors felismeréssel tudta a szakmai és a tudományos problémák lényegét felismerni, majd a megoldás lehetőségeit megjelölni.
Mint kiváló tudós és mint nagy pedagógiai érzékkel rendelkező professzor nagyon sokat tett annak érdekében is, hogy a tehetségesebb egyetemi hallgatókat a tudomány katonái közé besorozza. Tanszékén a tudományos diákkörök keretében olyan tudományos alkotóműhelyt biztosított hallgatóinak, ahol azok a fiatal oktatókkal közösen a tanszéki kutatások bizonyos részletproblémáinak kidolgozásában figyelemre méltó eredményeket értek el. Irányításával a tanszéken működő tudományos diákkörök valóban a tudományos munka előiskoláivá fejlődtek. Az egyetemi hallgatók tollából több tanulmány jelent meg hazai szaklapokban és kiváló előadások hangzottak el az Országos Tudományos Diákköri Konferencia rendezvényein is.
Egy tudós alkotó tudományos tevékenységét könyvei, szakdolgozatai, találmányai és műszaki alkotásai révén könnyen le lehet mérni és jól meg lehet ítélni. Nem ilyen könnyű viszont azt a tevékenységet dokumentálni, amit egy tudós professzor mérnökgenerációk tudományos nevelésében és az igényes kutatómunka megszerettetésében végez. Ebben a vonatkozásban Geleji Sándor legalább olyan értékeset és maradandót alkotott, mint gazdag tudományos tevékenysége során.
