A MAGYAR ŐSHAZA ÉS A NEMZETI HAGYOMÁNY – A HUN-MMAGYAR KAPCSOLAT KÉRDÉSE
A MAGYAR ŐSHAZA ÉS A NEMZETI HAGYOMÁNY – A HUN-MMAGYAR KAPCSOLAT KÉRDÉSE
1914-ben Kolozsvárra került Gombocz. Az új környezet, a nagy múltú, előkelő magyar város élénk társadalmi életével, az új munkakör (urál-altáji tanszék), zseniális új barátok (Riesz Frigyes, Haar Alfréd, Pauler Ákos, Hornyánszky Gyula, Somló Bódog) erős hatással voltak rá. Kedves tanítványa akkor K. Palló Margit, akivel – tanszéke programjának megfelelően – török tanulmányokat végez.
Tudományos programját, mint már említettem, lényegében nem változtatta meg. Lankadatlan szorgalommal dolgozott tovább Melichhel az Etimológiai Szótáron, más, kisebb cikkek mellett több jelentős turkológiai cikket is kiadott. (L. 131. skk.)
Más összefüggésben már szó volt róla, hogy az Akadémia felkérésére Gombocz tartott előadást 1918-ban a Kőrösi-Csoma-emlékülésen. A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány címen ez alkalommal mutatta be egy nagy arányú és nagy jelentőségű dolgozatát (NyK XLV, XLVI).
A téma új munkaterületet jelentett Gombocz számára.
A magyar nép őstörténetének nehezen magyarázható forrásanyagához – bár sok dolog ma már egészen világos – súlyos problémák, többé-kevésbé kétes, sőt egyenesen fantasztikus elméletek kapcsolódnak.
Gombocz a közvetlen források legfontosabb csoportjának, a magyar tradíciónak eredetét, forrásaival való összefüggését vizsgálja dolgozatában. Filológiai analízist ad és alapvető kritikával főleg azt keresi, tartalmaznak-e ezek a források olyan adatokat, amelyeknek történeti értéke van.*
Györffy György, e rendkívül nehéz kutatási terület mai képviselője szerint „a klasszikus irodalmi, a régi magyar hagyományi és korabeli földrajzi ismeretanyag elkülönítése terén Gombocz Zoltánnak vannak a legnagyobb érdemei”. Krónikáink és a magyar őstörténet, 1948. 48. l.
Az őshazára vonatkozó nemzeti hagyomány fejlődésének, alakulásának és e hagyomány forrásainak vizsgálatában Gombocz a probléma-anyagok három név körül csoportosítja: Scythia, Magna Hungaria, Jugria.
A Scythia kérdéssel kapcsolatban többek közt megállapítja, hogy az Anonymusnál szereplő Dentumoger kifejezésnek régi magyarázatai közül egyik sem fogadható el. A krónikákban szereplő egyéb nevek világos áttekintése után megállapítja azt is, hogy a krónikák Scythia-anyagában csak három adat van, amely tudományos vizsgálat tárgya lehet. 1. A Thogora vagy Thogata folyónév Gombocz szerint: talán a nemzeti hagyományból, talán a középkori geográfiai irodalomból való* 2. Az Etil Etül név, amelynek jelentése ’nagy folyó’, Gombocz szerint, bolgár-török jövevényszó, a Volga neve, s a magyar hagyomány őrizte meg. 3. A kerecset ’vadászsólyom’ orosz eredetű szó. A magyarban kerecsen ’sólyom’ jelentésű madárnév is van, de a két szó viszonya nem világos.
Ez utóbbiban pár év múlva meg is találta Fehér Géza: Kőrösi-Csoma Archívum I.
A tanulmány II. része a Magna Hungaria-kérdés, a magyar őstörténet központi kérdése.* Gombocz kimutatja egyrészt Julián barát tudósításának hitelességét, másrészt a magyar–baskír rokonság alaptalan voltát. Az a körülmény, hogy Julián még magyarokat talált Baskíriában, már magában véve eldönti a baskíriai őshaza kérdését, viszont a baskírok nem rokonai a magyar népnek, ez egy kipcsak-török nép, amely a magyarok zömének délre költözése után rátelepedett az ott maradt magyarokra.
Azt hiszem, hogy ez „Don(i) Magyar”, L. MSFOu LXVII (1933).
A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány harmadik része a máig megfejtetlen Jugria-kérdést tárgyalja. Jugria terület „nagyjából azonos a vogulok és osztjákok egykori és mai lakóhelyeivel” (XLVI, 169). „A Jugria-hagyománynak két főtétele van: 1. A jugorok a hunok és a magyarok ősei, – Jugria az az őshaza, ahonnan a hunok és a magyarok Pannóniába vándoroltak. 2. A jugorok és a magyarok nyelve azonos vagy legalább közeli rokonságban van egymással. A források egyértelmű vallomása alapján nem kételkedhetünk abban sem – folytatja Gombocz –, hogy a tudósítások végeredményben mind Moszkvából származnak, ahol a Jugria-hagyomány a XV. sz. negyvenes éveitől kezdve (tehát évtizedekkel Jugria tulajdonképpeni meghódítása előtt) egészen Nagy Péter idejéig élő hagyomány volt.” (191–2. l.)
Gomboczcal ellentétben azt hiszem, ez a hagyomány különlegesen orosz eredetű. (Gombocznak más a véleménye. Ő ezt írja (192. l.): „Bármilyen valószínűtlennek tűnjék is fel az első pillanatra, mégis azt hiszem, hogy a moszkvai hagyomány végeredményben csakugyan a magyarok és onogur-bolgárok jugriai tartózkodásának halovány emlékét őrizte meg.” („…valószínűbbnek tartom, hogy) az Urál-vidéki őshaza emlékét a Kaukázusból északra vándorló bolgár–magyar csoport, a későbbi Magna-Bulgaria és Magna Hungaria lakói őrizték meg… Természetesen tudatában vagyok annak, hogy ez a gondolatsor voltaképpen feltevések láncolata, de e feltevések nélkül a XV. sz. első felében felbukkanó moszkvai Jugria-hagyománnyal szemben tanácstalanul állnánk.” (193. l.)
A magyar őshaza, és a nemzeti hagyomány a magyar őstörténeti irodalom legszebb és legfontosabb termékei közé tartozik. Nem ad új elméleteket, hanem nagy tudással gyűjti össze a kérdések anyagát, és biztos alapon ítéli meg, mi az, ami a régi elméletekből elfogadható. Gombocz itt is, – mint a magyar nyelv bolgár-török elemeinek kérdésében – időálló alapot teremt.
Gombocz A bolgár-kérdés és a magyar hun monda című cikkének (MNy XVIII. 1921) első részét fent (65. 1.) tárgyaltam. A második részt, mely ide tartozik, így kezdi: „A bolgár kérdés helyes beállításával, úgy látom, kielégítő megoldást nyerhet a magyar őstörténet egy sokat vitatott kérdése: a hun-magyar rokonságnak és a magyar-hun monda eredetének problémája is.” (uo. 19. l.) Gombocz A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány c. tanulmányának II. részében már elfogadja Hóman Bálintnak azt az akkoriban divatos nézetét, hogy egyes középkori források történeti alapon azonosítják a magyarokat a hunokkal. Ebben a cikkében pedig a következőket írja: „Én is azt hiszem, hogy a honfoglaló magyarság már magával hozta a későbbi hun monda néhány elemét. Magával hozta azt a hagyományt, hogy fejedelme, Árpád, a nagy hun királynak, Attilának a leszármazottja, hogy a honfoglalás voltaképpen secundus introitus, visszahódítása annak a földnek, amely a hunokkal való rokonság révén a magyarokat illeti meg. Magával hozta végül Attila kedvenc fiának az emlékét, aki a hun birodalom bukása után népével keletre, az őshazába húzódott vissza. Annál inkább hiszem ezt, mert a hun–magyar hagyományoknak a bolgár érintkezésekben reális forrása kínálkozik.” (20. l.)
Hóman tételei nincsenek meggyőzően bebizonyítva, Gombocz hiedelmei sem. (Ma azt hiszem, hogy a XII, századi magyarok csak a nyugati történeti irodalomból tudtak az V. századi Attiláról.) Azonban Gombocz fejtegetései olyan elemeket tartalmaznak, amelyek a Kaukázus-vidéki bolgár–magyar érintkezés és a Kaukázus-vidéki magyar őshaza kérdésének a kutatását lényegesen előbbre vitték. Nincs benne kétség, hogy a magyarságnak a kaukázusi bolgársággal kapcsolatai voltak.
A Kaukázus-vidéki magyar őshaza tételét sokan kétségbe vonták. Nincsen okunk kétségbe vonni. Egyik lényeges bizonyítéka nyelvünk perzsa és alán (= jász = oszét) jövevényszavai, melyekről régen szó van, – tárgyalta őket Gombocz is 1924-ben (Streitberg-Festgabe, 105–106), Melich Jánossal való megbeszélések alapján. Gombocz az idézett helyen kétségtelenül alán eredetűnek tartja asszony (’domina, hera’), híd, vért szavainkat s lehetőnek tartja több más szó alán eredetét is. Az ezer szóról Gombocz és Melich Etimológiai Szótára azt írja, hogy valószínűleg a perzsából vagy az alánból került a magyarba, a honfoglalás előtti századokban. Kézai krónikája (I. könyv, I. fejezet, 4. szakasz) arról beszél, hogy a magyarok és alánok keveredtek is egymással. Ez hiteles történeti hagyományokon alapszik.
