AZ UTÓLSÓ ÉVEK
AZ UTÓLSÓ ÉVEK
Az 1921-ben kiadott A bolgár-kérdés és a magyar hunmonda (MNy XVIII) című tanulmány megjelenése után egyetemi előadásait, az Etimológiai Szótár három füzetét és néhány elvi fejtegetést leszámítva, – Gombocz súlyosabb dolgot már nem írt.
Az 1921. év őszi félévében mint a magyar nyelvtudomány nyilvános rendes tanára megkezdi előadásait a budapesti egyetemen. Hangtörténetet tanít, majd történeti alaktant, jelentéstant, mondattant, sorra veszi a jövevényszavak területeit, de előadást tart a nyelvészeti módszertanról, a fonétikáról és a fonológiáról is. Ezek az előadások – világos, alapos, nagy jelentőségű összefoglalások – mint egyetemi jegyzetek, sajnos, nem megfelelő formában jelentek meg.*
Tudományosan is szépen boncolja egyetemi előadásait Kovalovszky Miklós, i. m. 15 skk.
Gombocznak mintaszerű tanári programja van, s ezt a programot mintaszerűen valósítja meg.
A húszas évek második felében fordulat következik be Gombocz életében. Az ötvenedik év körül van, nagy szellemi és testi ereje teljességében. Idejét nagy mértékben igénybe veszik hivatalos feladatok és a reprezentálás, mely nem is volt ellenére. 1930-ban – már említettem – Klebelsberg miniszterrel utazást tesz az északi államokban, és Finnországban találkozik régi barátaival. Az 1927/28. tanév I. és II. félévében vendégtanára a berlini egyetemnek, 1928-tól igazgatja az Eötvös-Kollégiumot. Az utóbbi hivatala különösen sok, egyébként kedves kötelességgel járt, s mindez erősen gátolta a tudományos munkában. Ezek mellett – fiatal kora óta – főtámasza a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, 1933-tól kezdve az Akadémia igazgatósági tagja s az I. osztály elnöke, 1934-ben a bölcsészeti kar dékánja. Nagy elfoglaltságában a megöregedés gondolata is kínozza. „Irtózva emlegette az aggkor terhét”, írja Kovalovszky Miklós (9. l.). Ekkoriban hirtelen – nagy csodálkozásunkra – elkezd rendkívüli módon dohányozni. Ő, aki sohasem dohányzott, 80–100 cigarettát, néha többet, szí el naponként. Mi – állandó kínálására vele cigarettáztunk, persze szerényebb keretek között, s megnyugodtunk, – ő mindig tudta, hogy mit csinál. Azt hiszem, jól tudta most is.
Így telnek az évek, kevesebb, de elmélyült nyelvtudományi munkával. Főleg a funkcionális szemlélet foglalkoztatja.
1932-ben a sok dohányzás következtében infarktust kap. Akkor megmentik, de 1935-ben a roham megismétlődik. Május elsején történt, kari ülésen. Mikor az ülés előtt üdvözöltem, szokatlanul sápadtnak láttam. Az ülés napirendjén szerepelt a rektori elektorok megválasztása. Mint elnöklő dékán olvasta a lajstromot: Domanovszky Sándor. Megismétli: Domanovszky… Miért? Felnéztem, a Sándor szót már nem mondta ki másodszor, lehanyatlott a feje, aztán ő maga is, – meghalt. Bekövetkezett az óhajtott szép halál, hirtelen, munka közben. Mi továbbmentünk, sírva, megdöbbenve, nélküle.
Most 93 éves volna. (Melich 92 éves korában halt meg.) Megtalálta volna a helyét azok között a páratlan perspektívák között is, melyeket a magyar nyelvtudomány fejlődésében a népi demokrácia nyitott.
Az Eötvös-Kollégium székházának hatalmas román bejárata felett két jól megformált bagoly, a filozopter jelképei, bámult vakon a nagyvilágba. A baglyok már nincsenek ott, de a falakon belül még kísért Bonnard Szilveszter és Gombocz Zoltán szelleme, egy új világban, melyben nem mozognak idegenül.
