GOMBOCZ, A MAGYAR NYELVÉSZ
GOMBOCZ, A MAGYAR NYELVÉSZ
Gombocz lényegében magyar nyelvész. Sem az uráli, sem az altáji nyelvészetben nem volt rész-területe, melyet egész életében következetesen és intenzíven művelt volna. Sohasem olvastam vele török vagy mongol, tunguz szövegeket. Kolozsvárt olvastatott vogul, finn, csuvas, oszmán-török szöveget, de ez tanári munkásságában epizód jellegű és irodalmi munkáiban nyomot nem hagyott. Kidolgozott – mint láttuk, és mint Zsirai Miklós bibliográfiája mutatja – egy-egy uráli vagy altáji témát, de azután fent ábrázolt érdeklődési területén belül átment egy másik témára. Számára a csuvas volt a legfontosabb altáji nyelv. Ki is adott egy Csuvas Szójegyzéket (NyK 1906), de más nagyobb csuvas nyelvészeti dolgozata nincs. Írt egy szép értekezést a csuvas praesens-futurumról (KCsA 1924), de ennek a Csuvas Szójegyzékkel kapcsolata nincs.
Mondottam már, hogy a Kollégiumban a francia nyelv tanára volt, de Eötvös elvei lehetővé tették, hogy hű maradjon a magyar nyelvészethez; 1914-ben Kolozsvárt az urálaltáji tanszékre került s tartott uráli és altáji előadásokat, de tudományos munkássága irányán ez sem változtatott.
A magyar nyelvészet volt az a terület, melyen neki tökéletes történeti, filológiai és nyelvi ismeretei voltak, melyen szerves összefogásban ismerte és követte a kutatás fejlődősét, ennek a műveléséhez gazdagította ismereteit és ennek számos fejezetéhez állandóan – kisebb vagy nagyobb, de mindig értékes, sokszor rendkívüli jelentőségű – adalékokat szolgáltatott. Mikor Simonyi Zsigmond meghalt, felmerült a nehéz kérdés: ki legyen a tanszékének örököse, Gombocz Zoltán vagy Melich János. A szakbizottság előadója, Szinnyei József, elsősorban Melichre gondolt, bár Melich a szintén megürült szláv filológiai tanszék betöltésénél is számba jött. Melich életének egyik legnehezebb kérdése előtt állott: a magyar nyelvtudomány tanszéke tudományos, politikai és hatalmi szempontból jóval súlyosabb volt a szláv tanszéknél és ami fő, neki korszakalkotó eredményei voltak a magyar nyelvtudományban. De minden hibája mellett okos és becsületes ember volt, hű barát, – maga helyett Gomboczot ajánlotta a tanszékre. Valóban, Gombocz méltó párja volt Melichnek, és mint mondottam, alapjában Gombocz is magyar nyelvész volt.
Elsősorban a magyar szótant művelte (BTLw, EtSz), de vannak fontos magyar hangtani, grammatikai, mondattani és jelentéstani cikkei és művei is.
A hangtan területén különösen foglalkoztatja egy bonyolult, nehéz kérdés, a magyar hangok története. Éles szemmel tekinti át az anyagot, de az idetartozó kérdéseket véglegesen nem oldja meg.*
NyK 1909, Klebelsberg-Eml. 1925 Ung. Jahrb. 1928.)
Sok-sok dolgozata tele van hangtani kérdések tárgyalásával. Az EtSz ezeknek valóságos kincsestára. Az etimológia lelke a hangtan, itt ő – Melich Jánossal együtt dolgozva – sok fontos részletkérdést tisztázott.
A bolgár-török jövevényszavak hangtani tanulságai – mint erre már rámutattam – alapvetők a magyar hangtörténetben.
A grammatikában kiválik A magyar igealakok főtípusairól írt értekezése (Ung. Jahrb. 1930). Erről Melich a következőket írja (Gombocz Zoltán emlékezete, 17): „… az alanyi és tárgyi igeragozás kifejlődésének rendszerét vizsgálja, s azt fejti ki, hogy a két igeragozás eredetében nem annyira alaktani megkülönböztetéssel, mint inkább másodlagos jelentés-differenciálódásokkal keletkezett. Az igealakok közt vannak névszói (pl. vagyon, lészen, eredetileg a régi bizon, hason, »gleich« és más szavakban található -n névszóképzővel); igenévi (pl. várt, kért. – várt eredmény: a várt itt jelző s ez mutatja a t eredeti funkcióját, a verbum finitumként való használat, pl. sokáig várt, másodlagos); módtői (pl. várj, kérj: a j fgr. alapon megállapított igemód-tő); származékigei (pl. vársz, kérsz, az sz eredetileg képző-elem, vö. metszeni–metélni); igetői (pl. vár, kér; igető + többes jel (pl. várok, kérek) stb. eredetűek, de vannak alaktani, igazi igei alakok (verbum finitum) is. Gombocz sok jeles értekezése közt ezt a fényes eredményekben gazdag, terjedelemben azonban mindössze 15 lapra terjedő dolgozatot tartom egyik legszebb, legjobb s hozzáteszem, mindenha maradandó megállapításokat tartalmazó értekezésének. Tudásának gazdagsága, rendszerező elméjének fényessége jellemzi azt,.” (Éppen ez az az értekezés, melynek lényegét Horger Antal magának tulajdonítja. L. itt 214. l.)
Az idézett helyen Melich még Gombocznak következő értekezéseiről beszél: 1. A tővégi magánhangzók kérdéséhez (MNy 1927: 129): miért van a házA-k, kezE-k alakokkal szemben szalagO-k, szëmε-k? 2. A v-tövű névszók történetéhez (MNy 1922: 202): miért van kő-kÖvet, ló LOvat, de hő-hEves, tó-tAvat? 3. Über die ungarischen reflexiven Verben” (JSFOu LXVII 115); mely igékben van fgr. v visszaható képző (fekvő, alvó stb.)? Ezekre a kérdésekre Gombocz a régi magyar nyelv és fgr. nyelvek adatai alapján feleletet ad. 4. „Egy ismeretlen képző” (NyK 1917); az -ly (-l, -j) képző: körtvély, lapály (nagyon szép értekezés).; 5. „A -ság, -ség képző eredete” (Berzeviczy-Eml. 1934): < fgr. *š . η.,* vö. mordvin tšov ’lélek’ zürjén šön ’árnyék (halotté)’ vogul tow ’lélek’ (nehéz kérdés, – azóta jobb magyarázat is van).
= valami veláris magánhangzó.
