GOMBOCZ ZOLTÁN CSALÁDJA, IFJÚSÁGA, TANÁRAI
GOMBOCZ ZOLTÁN CSALÁDJA, IFJÚSÁGA, TANÁRAI
Gombocz Zoltán 1877. június 18-án született Sopronban. Gyermekkori szellemi fejlődésének legfontosabb tényezője anyja, Lehr Berta, egy nagy műveltségű, okos, csendes, de élénk szellemű asszony, aki ismerte a magyar, német és francia irodalmat. Gombocz néma rajongással szerette anyját, beszélgetéseinkbe sokszor beleszőtte, amit tőle tanult.
Anyja – testvére volt Lehr Albertnek. Ennek az akadémiai és egyetemi élet mozgalmaitól elvonultan dolgozó evangélikus gimnáziumi tanárnak szerepe volt a mai magyar műveltség kialakításában. Mint a magyar nyelvnek és Arany Jánosnak páratlan ismerője, ő írta legegyénibb középiskolai tankönyvünket, a Toldi-magyarázatokat. Gombocz jól látta Lehr Albert jelentőségét, de nem lelkesedett érte. Ritkán beszélt róla, akkor is szellemes, maró anekdotáit emlegette. Gombocz kritikai éleslátása és tudásának szédítő részletessége olyan vonások, amelyek nagybátyját is jellemezték.
Közismert tagja volt a Lehr-családnak Tolnai Vilmos, főiskolai, majd pécsi egyetemi tanár, aki unokatestvére volt Gombocz Zoltánnak. Őrá is jellemző volt a Lehr-család tagjainak rendkívül széles ismeretköre és nagy műveltsége. Sok hasznos adalékkal gazdagította a magyar filológiát.
Gombocz Zoltán apjáról, Gombocz Miklósról, aki evangélikus pap és tanár volt, később középiskolai igazgató, mindig szeretettel beszélt. A mi Zoltánunk arcra, termetre nagyon hasonlított hozzá.
Hozzátartozik a családi képhez Zoltán öccse, Gombocz Endre, a kiváló botanikus tudós, egy közvetlen, praktikus, jóízű ember.
Ebből a családból származott Gombocz Zoltán, s őrá is áll a Goethe verse: „vom Vater hab ich die Statur, … vom Mütterchen die Frohnatur und Lust zu fabulieren”.
Sokszor jártam náluk a Hunyadi téri lakás kis szobájában, Gombocz Zoltán lakásán, melynek a szépen tartott nagy könyvtár s Botticelli Primaverájának egy másolata az egyszerű ágy fölött volt a dísze.
A soproni alsó- és középfokú iskoláról, ahova a Gombocz fiúk jártak, Gombocz Zoltán nem beszélt. Régi stílusú lutheránus iskola lehetett, amely nagyon jó alapműveltséget adott. A líceum felső osztályaiban Gombocz – apja akaratának megfelelőleg – jogi tanulmányokra készült. Az érettségi alkalmával a kormányképviselő, Fröhlich Izidor professzor hívta fel a feltűnően tehetséges ifjú és szülei figyelmét az 1895 őszén megnyíló Eötvös-Kollégiumra, s így lett Gombocz Zoltán magyar-francia szakos kollégista.
Az egyetemen több kiváló tanár tanította. Gyulai Pál még élt. Gyulai 1898-ban kiadta az Olcsó Könyvtárban Gombocznak egy spanyolból való fordítását* s ezzel az üggyel kapcsolatban Gombocz meg is látogatta Gyulait. Gyulai ajánlólevelet írt számára s három-négy levélpapírt is eltépett, míg kedvére sikerült az egyszerű írásmű. „Egy kis dolog is sokszor kínlódással kapja meg a formát” – jegyezte meg Gombocz a látogatás elbeszélésekor. Ez a jelentéktelenségében is sokat mondó kis történet nemcsak Gyulaira jellemző, hanem őrá is.
Lazarillo de Tormes élete.
Gombocz az egyetemen nyelvtudományi irányban tájékozódott.
Ez a kor a magyar nyelvtudomány egyik virágkora. A tudományt nagy eredményekkel gazdagító újgrammatikus iskolát kitűnő magyar tudósok képviselték a budapesti egyetemen. Budenz, a finnugor nyelvtudományt megalapozó nagy mester, aki kiváló tanítványokat nevelt föl, Szilasit, Halászt, Munkácsit, Simonyit, 1892-ben meghalt.
Tanszékére Szinnyei József korült (1857–1943). Ez a világos fejű, kemény kritikájú tudós szigorú rendet teremtett Budenz és munkatársai hagyatékában. Sajátságos, hogy Szinnyeinek nem volt egyetemen szerzett nyelvészeti iskolázottsága; nem tanítványa Budenznek, ahogyan az ember gondolná, – ő nyelveket jól tudó, művelt ember, valaha az Ország-Világ szerkesztője; első művei magyar irodalomtörténeti tárgyúak. De már 1879-ben kitűnően megtanult finnül. 1881-től a magyar nyelv és irodalom tanára Kolozsvárt s csak 1893-ban került Budenz tanszékére. Sem tudományos, sem nevelési szempontból nem volt hivatástudattól átfűtött professzor, de mély kritikájú, eleven szellemű ember, az Akadémia egyik vezető egyénisége. A finnországi finnugor nyelvtudományban ebben az időben már dolgozott Paasonen, Setälä,, Wichmann. Szinnyei mintaképe az orkhoni feliratok megfejtője, Thomsen Vilmos, aki a nyelvtudomány történetének egyik legkimagaslóbb alakja, s a „finn-lapp” nyelvek germán jövevényszavairól írt (1869), valamint a finn-balti nyelvi érintkezésekről szóló könyvével (1890) a nyelvtudománynak új ágát, a módszeres jövevényszókutatást alapította meg. Szinnyei Budenz és a finn tudósok eredményeit tanította az egyetemen s kitűnő kritikai érzékkel szőtte bele a finnugor nyelvtudomány anyagába a magyar nyelvészet eredményeit. (Thomsen iránti rajongását Gombocz is osztotta.)
Gombocz másik nagy tanítója az egyetemen – inkább az egyetemen kívül – Simonyi Zsigmond, a magyar nyelvészet tanára, egy csendes szavú, nem katedrára született, de folyóiratával, a Szarvas Gábor által alapított Magyar Nyelvőrrel és ennek munkatársi körével nagy hatással működő tudós, a modern magyar nyelvtudomány megalapítója. Ő az első, aki az újgrammatikus iskolát módszertani és tartalmi tekintetben teljes egészében képviseli Magyarországon s kisebb dolgozatokban és nagy könyvekben nagy szorgalommal, világos fejjel dolgozza fel a magyar nyelvtudomány sok fontos kérdését. Megírta a magyar nyelv iskolai nyelvtanát, mely minden későbbi magyar nyelvtan mintaképe lett, egy hatalmas történeti műben megírta a magyar nyelv tüzetes nyelvtanát (1896), Szarvas Gáborral együtt megteremtette a régi magyar nyelv szótárát (1893), nagy monográfiákat írt, (a magyar kötőszókról, a magyar határozókról), megvetette a magyar nyelvhelyesség tárgyalásának elvi alapjait és így tovább és így tovább.
Tanára volt Gombocznak a pesti egyetemen egy német tudós, Becker Fülöp Ágost is, aki 1893 óta nálunk tanított. A századforduló egyik legnagyobb romanistája, – a régi francia irodalom egyes kérdéseit dolgozta fel alapvető monográfiákban. Gombocz nemcsak tanítványa, barátja is volt Beckernek, erősen hatása alatt állott. A romanisztika – a latin nyelv és rokonságának filológiája – többek között a legelőkelőbb, legvilágosabb nyelvtudományi diszciplínát is képviseli, értéke módszertani tekintetben megbecsülhetetlen. Gombocz nagy szeretettel merült el romanisztikai problémákba, előadásaiban gyakran idézett példákat a román nyelvtudomány területéről. Említettem már, hogy irodalmi munkásságának egyik első terméke egy spanyol munka fordítása; több kisebb romanisztikai dolgozatot és ismertetést közölt és 1905-ben a Heinrich-féle Egyetemes Irodalomtörténetben ő írta meg a rétoromán fejezetet (a „ladinok” Észak-Itáliában).
Szinnyei nagy segítségére volt Gombocznak, Simonyi szerette és pártfogolta őt, de tudományos kapcsolata ővelük lazább volt. Ha jól meggondoljuk, Gombocz igazi tanára Becker volt.
Ilyen tanárok keze alatt nőtt fel Gombocz Zoltán. Meg kell említeni, hogy ekkoriban két európai színvonalú, kiváló nyelvószprofesszora volt még a pesti egyetemnek, Asbóth Oszkár, a szlavista és Petz Gedeon, a germanista.
De nevelkedésében szerepel egy még fontosabb tényező: Eötvös Loránd és Bartoniek Géza alkotása, a „Báró Eötvös József-Collegium”, amelyről már megemlékeztem. Ez az intézmény rendkívüli jelentőségű Gombocz életében, dolgozatom végén részletesen fogok vele foglalkozni. Most lássuk tovább Gombocz tudományos munkásságának fő vonásait s az alapot, melyen ez a munkásság kifejlődött.
