GOMBOCZ–MELICH: A MAGYAR NYELV ETIMOLÓGIAI SZÓTÁRA
GOMBOCZ–MELICH: A MAGYAR NYELV ETIMOLÓGIAI SZÓTÁRA
Nem tudom, mikor és milyen körülmények között ismerkedett meg Gombocz Melich Jánossal.
Melich öt évvel idősebb volt Gombocznál, már letette a doktori vizsgát, mikor Gombocz az egyetemre került.
A két ember egyénisége lényegében ellentétes. Gombocz a lelke mélyén szkeptikus ugyan, de mindig őszintén derűs, nyugodt ember. Szereti a tehetséges fiatalokat, együtt érez velük, bízik bennük. Politikai tartozását munkával rójja le. Melich társaságban nagyon kedves, de nyugtalan, ideges, harcos és kemény, aktív politikus. Szereti az evangélikusokat és azokat, akik a Budapesti Hírlap vezércikkeit olvassák. Szlovák parasztfiú, de nem szereti sem a nem magyarul beszélő szlovákokat, sem a parasztokat. A tehetséges fiatalokat bizonyos gyanakvással, szinte ellenségesen kezeli, és éppen ezért a diákok és fiatal tudósok körében páratlan népszerűtlenségre tesz szert.
Melich – bár egyes tanítványait teljes csendben anyagi támogatásban is részesíti – megszámlálja a filléreit, és élete legnagyobb sikerének tartja egy szép tisztviselőtelepi ház megszerzését: Gombocz a fehérneműs szekrénybe dobja bankjegyeit, és onnan húz elő szükség szerint egyet vagy többet. (Úgy tudom, hogy Gyulai Pál is ilyenformán kezelte a pénzét.)
Gombocz mértéktelen cigarettázással tette tönkre az egészségét, Melich a társaságban megrendelt pohár sörének is csak a felét itta meg, és 85 éves korában – nem minden hátsó gondolat nélkül – kicédulázta Korabinsky lexikonát, hogy számba vehesse, hány 130 éven felüli ember van az egyes községekben regisztrálva.
Gombocz könyv nélkül tudta a Lohengrint, Melich – ha sikerült őt színházba elvinni – tíz órakor hazament, hogy idejében lefeküdhessék. Melich rendkívüli tudású, óriási olvasottságú, nagy műveltségű ember, de a művészet és filozófia iránt nincs mélyebb érdeklődése.
Melich hatalomra törekedett, fontos intézményekben „ügyvezető alelnök” volt, s ha valami jót írt, így beszélt róla: „Gyönyörű dolgot írtam.” Gombocz semmiféle hatalomra nem törekedett, s ha új és fontos dolgot talált, legfeljebb az „érdekes” szóig ment el, amikor beszélt róla.
Melich azt tartotta, hogy Gombocznak nem elég gazdag a fantáziája. Gombocz viszont néha túl merésznek találta Melich ötleteit, s ha Gombocz életművének lényegét nézzük, lehetetlen észre nem vennünk egy gazdag lélek ragyogó fantáziáját.
De egyben megegyeztek: mindkettő kivételes szellem volt, a tudományos kutatás megszállottja és hivatott művelője, és érdeklődésük közössége, a magyar tudomány szeretete örök kapoccsal fűzte őket egymáshoz. Ennek a baráti kapcsolatnak alapja Gombocz életbölcsessége volt, ez átsugárzott Melichre is.
Így kapcsolódott össze a két ember munkássága, s ez a kapcsolat teremtette meg a magyar nyelvtudomány legnagyobb és legfontosabb vállalkozását, a világviszonylatban is kiváló Magyar Etimológiai Szótárt.*
A szótárra az Akadémia hirdetett pályázatot Heinrich Gusztáv főtitkár kezdeményezésére.
A modern magyar nyelvtudomány Gombocz és Melich Magyar szó fejtések c. cikkével kezdődik (MNy II, 1906). Ebben a cikkben a szerzők bejelentik az etimológiai szótár tervét és mutatványokat közölnek. Ezek a mutatványok adnak először példát a rendszeresen, valóban mintaszerű módszerrel kidolgozott magyar szófejtésre. Ez a módszer a szótár kidolgozása közben egyre tökéletesedett, s behatolt a magyar nyelvészet más ágaiba is.
A két tudós együttműködésének módját Gombocz halála után így írja le Melich: Az Etimológiai Szótárról „csak annyit írhatok, hogy eddig megjelent részében nincsen egyetlenegy cikk, amely ne kettőnk közös munkája lenne. Rendesen én dolgoztam ki a cikket, s Gombocz gondos keze, erős, fegyelmezett ítélőképessége vagy helybenhagyta, vagy átírta a azután újból hozzám került a kézirat, átolvastam, nyomdába adtam.” (MNyTK 26. sz. 12. 1.)
Az a kitűnő nyelvésznemzedék, amely Gombocz és Melich után főleg Bárczi Géza és Benkő Loránd vezetésével a magyar egyetemeken és az Akadémia Nyelvtudományi Intézetében a nagy elődök örökségét átvette, a népi demokrácia Akadémiájának páratlanul bőkezű támogatásával már szilárd alapokon dolgozott és dolgozik, fényes sikerrel oldott és old meg óriási feladatokat, s elméleti alapjainak kibővítését is keresi.
1914-ben megjelent az Etimológiai Szótár első füzete és 1918-ban a hetedik, a csobolyó címszóig. A VIII. füzet csak 1926-ban jelenhetett meg, a XI. füzet a faristár címszóig 1934-ben. 1935-ben Gombocz meghalt, s attól fogva Melich egyedül csinálta a szótárt. Az utolsó füzet, a XVII-ik, a geburnus címszóig 1944-ben jelent meg, – s ezzel a nagy mű félben maradt. Így is remeke a magyar nyelvtudománynak, – de töredék.
Hogy így történt, annak természetesen megvannak az okai. A hatalmas szótár készítésében – ezt ma már nem is lehet megérteni – nem működtek közre segéderők. Gombocz 1914 és 1920 között Kolozsvárt él, s ezzel meglazul a Melichhel való együttműködés. Gomboczot az urál-altáji összehasonlító nyelvészet tanszékére hívták meg, s ha az új feladatkörben nem is változtatta meg régi tudományos programját, az új élet, az új helyzet nem volt kedvező hatással az Etimológiai Szótár sorsára. 1917-ben az Akadémia Kőrösi Csoma-Emlékelőadás tartására kéri fel Gomboczot, s ő A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány témáját választja előadása tárgyául, s a témát rendkívüli gonddal és munkával egy kisebb könyvet kitevő terjedelemben dolgozza ki.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az új vállalkozást sem, amely főleg Melich agitációjára jött létre, de amelyben jelentős szerepe volt Gombocz közreműködésének is. A magyar nyelvtudománynak nem volt tájékoztató kézikönyve, s ennek a hiánynak a pótlására vállalkozott az Akadémia a húszas évek első felében, A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve kiadásával. A munkát Gomboczcal és Melichhel hárman szerkesztettük. A mű első füzetét Gombocz írta meg Nyelvtörténeti módszertana címen (1922) 44 lapon. (Sajátságos módon ez a kitűnő munka sohasem vált igazán népszerűvé.) A hibái ellenére is jól induló fontos vállalkozás azonban lassanként elveszítette kézikönyv-jellegét és monográfiák sorozata lett. Ebben jelent meg Tolnai Vilmos nagy tanulmánya, A nyelvújítás (1929) 240 lapon. Klemm Antal Magyar történeti mondattana három füzetben (1928–1942) 660 lapon. Különösen Melichnek A honfoglaláskori Magyarország című nagy tanulmánya (1925, 434 l.) zavarta meg az Etimológiai Szótár sorsát. A vesztett háború után Melichet elfogta a revizionizmus láza, s megírta az említett művet, amely tudományos szempontból egyik legszebb alkotása, de egy naiv politikai ábránd szülötte, s elvonta Melichet az Etimológiai Szótár munkálataitól.
Külső okok is közrejátszottak. A húszas években Melich szervezi és vezeti a tanárképzést és rendkívüli befolyással vesz részt az Akadémia munkájában. Ugyanakkor Gomboczot reprezentációs kötelezettségek foglalják el, 1929 szeptemberétől kezdve igazgatja az Eötvös-Kollégiumot.
Igaz, hogy 1930 körül a gazdasági válság is bekövetkezett, de az Etimológiai Szótárt meg lehetett volna menteni, a füzetek megjelenését meg lehetett volna gyorsítani, rendelkezésre álló kitűnő fiatal segéderők bevonásával, – ha a Vigyázó-hagyatékot az akkori Akadémia nem gyarapítandó vagyontárgynak tekinti, hanem jövedelmét tudományos célokra használja fel.
Gombocz halála után belső bajok is jelentkeztek. Melichnek nem volt biztos érzéke az anyag megválogatásához, és az arányos, logikus diszpozícióhoz; felesleges idegen szók felvételével duzzasztotta a szótárt, és nem korlátozta, inkább erősítette a revizionizmus szempontjait.
Így maradt töredék az Etimológiai Szótár, amelyet Melich János így akkor sem tudott volna befejezni, ha 130 évig él. Torzó maradt a Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve is.
