A MESZES HEGYE VÉN MESTERE
A MESZES HEGYE VÉN MESTERE
„Párna paraplü botom
Köpenyegem kalapom.”
(Gyarmathi distichonja, melyet mindig elmondott, mielőtt hazulról elindult. – Gyulay Lajos naplójából)
Köpenyegem kalapom.”
(Gyarmathi distichonja, melyet mindig elmondott, mielőtt hazulról elindult. – Gyulay Lajos naplójából)
Gyarmathi még Göttingából való hazaindulása (1798. szeptember 19-e) előtt körültekintően gondoskodik műve, az Affinitas kellő terjesztéséről. Munkájáról előzetes közlés jelenik meg a „Lipsia Mess-Katalog”-ban, a lipcsei vásárkatalógusban. A frissen megjelent kötetekből maga küld „ajándékba minden Nyelvtudósoknak” Párizsba, Koppenhágába, Stockholmba, Tornióba (Lappföld), Turkuba, Szentpétervárra, Londonba, Rigába és természtesen német és magyar földre. Mégpedig azért, hogy az „igazságért” munkálkodva munkáját mind több szem lássa, mert – 1798. június 24-én Aranka Györgyhöz írt levelének tanulságos hasonlata szerint – „…a’ mit egy szem nem lát, meglátja a’ másik, és így addig megyen az elegyes buza a sok rostánn keresztül, míg utoljára gyöngytisztaságu lejénd.”
Az Affinitas fogadtatásáról Kállai Ferenc, Gyarmathi első életrajzírója, már két évvel Gyarmathi halála után, 1832-ben ezt írja: „Az Affinitas czimü könyve Gyarmathinak Európában hírt nevet szerzett.”
Még meg sem jelent a könyv, a göttingai híres „Gelehrten Anzeige” már kétszer is írt róla. A göttingai tudós társaság, a „Königliche Societät der Wissenschaften” pedig művéért levelező tagjává választja. Igaz, ebben része van Gyarmathi jó mineralógus hírének is, amiért őt előzőleg már a jénaiak is hasonló címmel tisztelték meg. E titulusait – köztük az éppen megkapott göttingait – Gyarmathi nagy büszkén rögvest a Affinitás címlapján is feltünteti.
Minden addigi (és későbbi) elismerésnél többet mond azonban, hogy Gyarmathi Affinitását a kornak szinte minden kompetens szakember kiválósága, a kor összes vezető tudósa ismerte, és klasszikusnak kijáró elismeréssel nyilatkozott róla. (Magyar nyelvészeti mű ilyen publicitást a létrejöttét követőleg a kortársaktól azóta se igen kapott …)
A később márványtáblákra került nevek közül az első, aki Gyarmathi munkájáról – nyomtatott formában – elismerőleg nyilatkozott, A. L. Schlözer volt. (Véleménye magában az Affinitásban látott napvilágot, a mű Appendix III, részében.) Meglepően gyorsan, 1799-ben (!), követte őt két igazi nyelvész szakember, a kiváló és nagyhatású párizsi orientalista, Silvestre de Sacy (Magasin encyclopédique ou Journal des sciences, des lettres et des arts, par A. L. Millin. IV année, tome sixičme. Paris, An VII – 1799. 85–95.), és még ugyancsak 1799-ben, a cseh J. Dobrovský, az összehasonlító szlavisztika megalapítója (Allgemeine Literaturzeitung, Jena. H. 214–215 vom 6. July 1799.). Alig pár évre rá, 1806-ban szól róla a német J. Ch. Adelung is, a máig nevezetes Mithridates … szerzője, és 1818-ban az (indoeurópai) öszszehasonlító-történeti nyelvtudomány egyik alapvetőjeként ismert dán tudós, Rask Rasmus, aki Gyarmathi (és Sajnovics) műveit mindig csodálattal emlegette (vö.: „Udvalgte Afhandlinger” I: 112, megjelent 1932-ben L. Hjelmslev kiadásában. Rask műve 1811–1814-ben íródott). Különböző levelezésekből pedig azt is tudjuk, hogy Gyarmathi nézetei általános elfogadásra találtak Oroszországban, a szentpétervári akadémiai körökben is.
Szomorú játéka a sorsnak, hogy amikor Gyarmathiról e rangos vélemények megjelentek, tudományos pályájának az íve – éppen olyan gyorsan, mint ahogyan felemelkedett –, székelyesen szólva, már lehanyatlott volt.
Gyarmathi 1798 végén ismét Erdélyben van, és ismét Bethlen Gergelyék szolgálatában. 1800 és 1809 között „a’ Zilahi Reformata Oskola Professora”. Majd ismét, most már 1830. március 4-én bekövetkezett haláláig, a Bethlenek adnak neki házuknál elfoglaltságot, életlehetőséget, barátságot és szállást.
De Zilah, Nagybún és Kolozsvár nem Göttinga. Még Pest sem, ahol vagy kétszer is megfordul. A XIX. század eleje sem az – különösen Erdélyben –, mint amelyek a XVIII. század lobogással teli utolsó évtizedei voltak. És Gyarmathi is már csakhamar átlépi hosszú élete hosszú öregségének a küszöbét.
Történelmileg e periódus a napóleoni háborúk zavaros korszaka. Ekkor a felvilágosodás honi, autochton vonala megszakad. Megfelelő nemzeti keret híján előbbre lépni képtelen. A magukra maradó értelmiségiek, jórészt a XVIII. század felemás, városi-plebejus-kisnemesi eredetű polgárságának a tagjai, óriási erőfeszítéseik és kezdeti sikereik után belefáradva és kiábrándultan kicsinyes, jelentéktelen mikrokozmoszokba vesznek. A többször is idézett Kállai Erdélybe kerülve elkeseredve írja Kölcseynek: „Ne csudáld, ha kitanulok mindenből, ha elfelejtettem már irni is itt, hol az emberek csak isznak és kártyáznak.” Bólyai Farkas reális mércéjű szavai szerint: „… Nagyokat nem lehet álmodnunk…”.
Gyarmathi még Göttingából Erdélybe, Aranka Györgyhöz 1797 május 25-én így ír: „…nekem Feleségem Gyermekem a Haza, ezért élek halok. Ha tehát hasznát akarják venni létemnek; hatalmokba van, tsak lelkesittsenek” – nem lelkesítették. 1806-ban feloszlott az első magyar tudós társaság is, Aranka György Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társasága, melynek Gyarmathi is „haszonvehető munkás tagja” volt.
Nyelvtudósi búvárkodásait Gyarmathi itthon is folytatja. 1816-ban jelenik meg a magyar nyelv jövevényszavait tárgyaló, az Affinitas kapcsán már említett ismert munkája, a Vocabularium. De ez értékes szóanyaga és nyelvművelő szempontokat is jó érzékkel érvényesítő szemlélete ellenére sem éri el előző munkáinak az egyetemes tudományosságban kivívott szintjét.
Ahhoz, hogy Gyarmathi ismét kiemelkedő művet alkothasson – főként módszerben –, ahhoz már sem ereje, sem lehetősége nincsen. Hogy a nyelvhasonlításban tovább léphessen, ahhoz el kellett volna utaznia a rokon népekhez. Nagy reménye, hogy I. Pál cár ebben segíti, már régen összeomlott. 1799. december 18-án „Petersburgbol Collegien Rath [kormánytanácsos] Koch Urtol” levélben arról értesül, hogy a cárnak nincs ideje, hogy Gyarmathi művével és az oroszországi (rokon) népekhez való utazásának a tervével foglalkozhassék. (A „Szovjetszkoje Finno-ugrovegyenije”, a kiváló szovjet finnugor nyelvészeti folyóirat szerkesztősége viszont 1965-ben a folyóiratot Gyarmathi nevére és munkájára való hivatkozással indítja majd útnak!) Hátrányosan befolyásolja Gyarmathit az is, hogy életében nem akadtak sem tehetséges, rátermett társai, sem követői. Lelkes hívei, köztük első életrajzírója, Kállai (Kállay) Ferenc, akiből később akadémikus is lett, és Pánczél Pál–Gáldi László szerint „legfranciább nyelvújítónk” – nem váltak számottevő személyiségekké. Kőrösi Csoma Sándornak pedig, akit Gyarmathi és baráti köre is nagy szeretettel pártfogolt, nem sikerült a Gyarmathi által sugallt terv szerint a finnugor népekhez eljutnia.
Gyarmathi öregedő kora ellenére ez idő tájt friss lelkesedéssel közeli viszonyba kerül Kazinczy Ferenccel, irodalmunk és a nyelvújítás nagy szervezőjével és Döbrentei Gáborral, a hamarosan megalakuló Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia) első „titoknokával”. De ezek a sokat ígérő emberi kapcsolatok, sajnos, már nem hoznak Gyarmathi életében újabb virágzást. Kazinczy Gyarmathinak a nyelvújítást is érintő, mérsékletre intő bírálatában – nem egészen igazan – gáncsoskodást lát. Döbrentei pedig 1820. augusztus 20-án Marosnémetiben Kazinczynak írt levelében véleménye kifejezéseképpen így ír róla: „Itt kaptam az öreg Dr. Gyarmathyt [Németiben] … A’ 70 esztendős ember most éppen olly eleven, mint láttad. [Az utalás valószínűleg négy év előtti találkozásukra vonatkozik.] De őt semmi többé nem érdekli, csak a’ szóegercsélés.” (Az egercsél ige a Nagyszótár és az Új Magyar Tájszótár adatai szerint székelyföldi szó, melynek jelentése: „a marháról mondják, mikor kopár legelőn falevelet szed, ágak után jár, kapdos.”)
Gyarmathi már Nyelvmestere írása idején is – számos példamondata és tanszövege tanúsíthatja ezt – virtuóza volt a nyelvnek. Ez most öncélú játékoskodásba csap át. Egész leveleket, verseket ír csupa e magánhangzóval. (E passziója alapján hívja magát a Zilah melletti Meszes-hegységre való utalással a „Meszes Hegye Vén Mesteré”-nek. Többek között egyik ilyen, az ifjú Wesselényi Miklóshoz, a napóleoni idők egyik katonai megmozdulása alkalmából írt levelében.)
Különcségei miatt sokan ellene fordulnak, még tudósi hitelét is kétségbe vonják. A legélesebben talán a Himnusz írója, Kölcsey Ferenc. Tőle származnak e többször is idézett sorok: „Ő [ti. Gyarmathi] is azon fejek közül való, kiknek a philologia nem egyéb, mint elmefuttatás.” (Az ilyen és más hasonló vélekedések forrása Gyarmathi nyelvtanának a deduktív jellegében rejlik.) És Kölcseytől ered ez is, mely vélekedésében igen-igen messze megy: „Ezen Crisiske bizonyosan hiszem, hogy egygy zilahi főtől került ki, ki e vocalison [magánhangzón] levelez, s verbum [igei állítmány] nélkül ír! Az illyen napkeleti fejektől én irtodzom” (Kölcseynek Kazinczyhoz írott leveléből). Emberibb és igazabb Kazinczynak a Gyarmathi-képe, melyet az 1817. május 14-én Kölcseyhez írt levelében így foglal írásba: „Gyarmathinál szeretetreméltóbb öreget nem lehet képzelni. Leteve a’ M. Grammaticáról, csak botanikus, ’s Rousseaui bölcs. Voltam vele ’s igen megszerettem.” (Gyarmathi különösen cseresznyefáira volt büszke, s egész életében – különösen öregebb korában – nagyon szeretett furulyázni.)
Gyarmathi fiatalsága egybeesik a felvilágosodás, a reformkor korai szakaszával. Élete alkonyán a reformkor öregembere. A kor nagy feladataiból a maga részét a kor nyelvi programjának a megvalósításában veszi ki, de e mellett még számos területen is ténykedik. Sokan polihisztornak, jeles felvilágosítónak, következetes reformernek tartják. Gyarmathi csakugyan mindig is érdeklődött a kor új gépei, technikája és azok hazai hasznosítása iránt. Erdélyben meghonosított két jobb minőségű burgonyafajtát is, amiért őt Zilah megye környékén „Professor Krumpli”-nak becézték. Miként fiatal korában is tüsténkedett volt a magyar színjátszás körül, ezt idősebb korában is megteszi. Ennek eredményeként Ziegler Repressalia vagy a tromfot tromffal c. „érzékeny játékát” Gyarmathi fordításában az 1810-es évek elején Pesten többször is előadják. Lefordította – vagy inkább némi módosítással a saját neve alatt újra kiadta Gelei 1787. évi szövege nyomán – a kor jeles erkölcsnevelőjének és ifjúsági írójának, a német J. H. Campe-nak a Robinzonádját, és esetleg még egy másik, Amerikának feltalálásáról című munkáját is. (Közülük a Robinzonád kiadása miatt az elfogult utókor Gyarmathit vaskos plagizálással vádolta meg.) Campe körüli tevékenységét a magyar Hírmondó 1794. december 30-i száma – mindennemű plágium emlegetése nélkül – így nyugtázza: Gyarmathi Sámuelnek „köszönhetjük az Ifjú Robinzon második Kolozsvári kiadását is, és a’ Kámpé Amérikájának közre botsátását.”
Reformer tevékenységéről végrendelete zárósoraiban maga is megemlékezik: „Göttingából én hoztam Erdélybe legelőbb a’ sárga krumplit, az úgy neveztetett Zucker krumplit, mely mind a’ Luftbalonnál, mind az első magyar tragoediánál becsesebb tárgy előttem”.
Gyarmathi e megjegyzésében nem tudjuk mi a több: életbölcsessége-e vagy az irónia.
Mikor meghalt, a körülötte élők közül mindenki sajnálta. Egykori göttingai ismerősei pedig halála után még sok-sok év múltán is érdeklődtek iránta. Hamvai Kolozsvárott nyugszanak a házsongárdi temetőben. De gondolatai ma is élnek szerte a világon az összehasonlító egyetemes és finnugor nyelvtudományban, melyeknek az alapvetésében a szerepe óriásokéhoz illő volt.
