AZ ALUMNUS
AZ ALUMNUS
„Hoc age, quod agendum est” –
„Nos, tedd, amit tenni kell”
(Ajtai Abód Mihály tanár sorai Gyarmathi Sámuel Emlékkönyvébe. 1776)
„Nos, tedd, amit tenni kell”
(Ajtai Abód Mihály tanár sorai Gyarmathi Sámuel Emlékkönyvébe. 1776)
Az egyetemes tudománytörténet a magyar nyelvészek közül csak kevesek nevét tartja számon. De e kevesek között is ott találjuk egy XVIII. századi magyar grammaticus, Gyarmathi Sámuel nevét.
Gyarmathi Sámuel Erdély szülötte. Kolozsvárott látta meg a napvilágot 1751. július 15-én. Atyját Gyarmathi Jánosnak hívták, anyja neve Osváth Éva volt.
Születéséről, atyafiságáról és közvetlen környezetéről ennél alig tudunk több bizonyosat. Élete delelőjén, 1806 januárjában, egy pesti látogatás alkalmával a múlt századi történetíró, mindenki barátja, Horvát István kérésére elmondott önéletrajzában magát „Gyarmathi János kolosvári Polgártól eredt”, polgári származásúnak vallotta. De mintha nemesi címere is lenne, s meglehet, hogy családja nemesi eredetű. Nevét ő maga th-val Gyarmathinak írja. Többször viszont – így a hozzá igen közeli emberekből álló Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság aktáiban – neve egyszerűen csak t-s formával, Gyarmati alakban szerepel. Feltételezhető rokonai mesteremberek (Gyarmathi Márton asztalos), tanítók (Gyarmati [!] Gábor francia, olasz és német nyelvtanító és fordító). Öccséről, Györgyről s a feltehetőleg rokon zilahi diáktársáról, Gyarmathi Sándorról sem jegyzett fel semmi különöset az emlékezet. Gyarmathi is képzettsége szerint orvos. Mindannyian polgári foglalkozásúak. Nélkülözhetetlen, vállalkozó, hasznos emberek, akik ugyanakkor még rászorulnak a különböző politikai és pénzhatalmasságok kegyeire. (Mégha tettben és hírben később felül is múlják őket.) Abba a legkülönbözőbb forrásokból összetevődött erdélyi középrétegbe tartoznak, mely a magyar műveltség és a társadalmi fejlődés históriája számos fényes lapjának a hőseit adta. Gyarmathi Sámuel vállalkozási kedvére és az új iránti fogékonyságára mi sem jellemzőbb, mint ahogyan Gyarmathi a korában világszenzációt jelentő első repülésre, a Montgolfier-testvérek embert hordozó léggömbkísérletére (1783. június 5.) reagál. A kísérlet híre hallatán (még 1783-ban) a dolgot, mint írja, „tsak nevetők”. Egy 1784. január 13-i keletezésű levelében – tehát mintegy fél év múlva – a kísérletet már csodálja („látom az most a’ Tudos Világnak legföbb és kedvesebb mulato tzelja lön”). 1784. május 11-én pedig már ő az, aki „a’ Montgolfier’ repülő gojobissát számos nézők’ jelenlétében” Pozsonyban feleresztette. (Kísérletére, mely Martinovics Ignác hasonló kísérletével együtt a maga nemében a legelsők közé tartozott, élete végéig büszke volt.)
A fiatalságáról és tanulásáról tanúskodó iratok egy része az Erdélyen végig-végigszáguldó történelmi szélviharokban megsemmisült. (A bennünket ugyancsak érdeklő, sok fontos életrajzi adatot rejtő nagyenyedi református egyház anyakönyvei – többek között – az 1848-as időkben elégtek.) Az iratok másik része pedig – köztük Gyarmathinak a csak hírből ismert naplója (Napló-Laishom) is – széjjelszóródott. Ismert és ismeretlen helyeken lappangva várja a felfedezést, illetőleg a közzétételt.
Kisiskolás nevelkedésének ideje – akárcsak bealkonyodásáig egész élete – homállyal teli változatosság.
1757-et írnak, amikor hatéves korában Kolozsváron megkezdi a tanulást, a korabeli rend szerint a „Humanitas nevet viselő” tudományok elsajátítását. 1763-ban Nagyenyedre megy, ahol filozófiát és mathézist tanul. 1765-ben ismét szülővárosában, Kolozsváron van. Itt végzi el a rethorica classist. De 1766-ban már Zilahon, későbbi élete fontos helyén találjuk. 1766. április 21-től vagy három évig a zilahi református kollégium tógátus diákja. 1769-ben ismét Enyeden van, ahová már mint főiskolás „politikus” (azaz nem teológus) subscribálta magát 18 éves korában. Ettől kezdve hét éven át a nagyenyedi kollégium diákja, később tanítója is: instructor (magántanító), praeses (segédtanító), majd publicus praeceptor (köztanító). E sokféle, oda-vissza csapongó iskolaváltoztatás mögött számos ok húzódhat: költözködés, családi tragédia (szüleinek elvesztése?), a jobb iskola vágya, minden bizonnyal azonban – így vagy úgy – anyagi gondok. (Nyilván azért vállalt diákként is tanítást!) Nagyenyeden is ingyenes diák, alumnus volt.
A sok hányattatás ellenére úgy látszik, hogy Gyarmathi jól, szavai szerint „szorgalmatosan” tanult. Erre már abból is következtethetünk, hogy tanítással is megbízták. Enyedi diákoskodása idején, 1776. „Böjt Első Havának 17-dik Napján” mint a „Litteraturae Praesesse” ő búcsúztatja magvas, életbölcs beszédével teológus diáktársát, ikafalvi Barok Mózest, akinek „hirtelen levele érkezék a Mennyei Akadémiából és oda egy szempillantás alatt által költözék”. Vizsgájának is, melyet 1776. szeptember 16-án püspöke, az akkori református püspök, Csernátoni Vajda Péter előtt tett, kitűnő híre kelt. Ezzel le is zárult kissé hosszúra nyúlt hazai tanulmányainak a korszaka.
Gyarmathi Sámuel ekkor huszonöt éves. Kész ember. De csak látszatra, mert kellő egzisztenciája nincsen. Talán nem is akarta, hogy legyen. Sikeres vizsgája ugyanis lehetővé tette, hogy külhoni tanulmányútra mehessen. Már régóta vágyai között szerepel, „hogy idegenekkel való társalkodás által a maga nemzete hibáit levetkezze” (halottbúcsúztató beszéde szavai szerint). Belsőleg is még bizonytalan. Tettrekész ambíciók fűtik, készül is, hogy „tegyen”. De még nem látja a pályát, hogy merre tartson. Enyeden „az emberi elmét leginkább díszesítő Filozofiai és Mátematikai kintsek” birtokbavételével – mint mondja 1806-ban – orvosi tanulmányokra adja magát, de egy 1792-es megvallása szerint már az 1770-es évek elejétől lappang benne az indulat, hogy „Grammaticalis búvárrá” legyen.
Tanárai közül legjobban ketten voltak rá életformáló hatással: Nagyenyeden Ajtai Abód Mihály, a keleti nyelvek, a latin, a régiségek és a történelem nemzetközi hírű, jóságos szívű, öreg mestere, aki a szegény diákokat saját pénzéből is segítette. Különösen pedig sárospataki Pataki Sámuel (1731–1804) tanár és orvos, a kolozsvári kollégiumnak 1759-től 1794-ig tevékeny tagja. Patakival ismerettségük szinte egész életükben tartott. Használta könyvtárát, „ritka könyvtárban lehet feltalálni egy tsomóban annyi régi és új magyar grammatikát, amennyire én, nevezetesen a’ T. tudós professor doctor Pataki Sámuel Úr segedelme által szert tehettem” – írja Gyarmathi 1792-ben egyik nyelvészeti munkácskájában, s az ő hatására lett orvos is. Neves tanára volt még Körösi György lector is, meghalt 1779-ben, a görög és latin irodalom, a történelem tanára, akinek kéziratban maradt, eredetileg latin nyelven írt Magyar- és Erdélyország Históriáját magyar fordításban Gyarmathi szándékozik majd kiadni, előfizetést is hirdetve rá Göttingában, 1796, október 20-án – sajnos, sikertelenül. Gyarmathi ifjúságának jeles személyisége volt Kováts József is, aki ez idő tájt a Gyarmathi-dicsérte matematikát és filozófiát, továbbá a fizikát és a ius naturae-t (természetjogot) adta le 1767-től Nagyenyeden. Feltehetőleg Gyarmathinak is.
Gyarmathi jórészt nekik és a három híres hely, Kolozsvár, Zilah és Nagyenyed református kollégiumai korszerű szellemiségének köszönheti széles körű alapismereteit, de – származása mellett – sajátos emberi habitusát és „összeköttetéseit” is, melyek egész életére már ekkor mintegy bejelölték volt sorsának alakulását.
Ifjúkora két nagy eszmeköre: a hazafiság és a felvilágosodás. Gyarmathinak már említett beszédében is „jó hazafiúvá” válni volt a tanulás célja, a bölcsesség egyik kritériuma. Minden bizonnyal Nagyenyed érlelő kohójában lesz végleges híve a felvilágosodásnak, a korai magyar reformeszméknek, az Erdélyben régtől honos racionalista (kartéziánus) világszemléletnek. Pátriájában a fiatal Gyarmathi idején az elvont eszmék mellett az emberlelkesítő eszményalakokban sem volt hiány. A nagyenyedi kollégiumnak volt diákja a nemesi testőrírók nesztora, „a Magyar Litteratura édes Attya”, Báróczi Sándor, Bessenyei eszméinek egyik legközvetlenebb társa (később rózsakeresztes és alkimista, akinek összes műveit Kazinczy adta ki). De ott diákoskodott a korabeli ifjúság egyik nagy ideálja, Batsányi szerint „az emberség, szabadság hatalmas védője” – Barcsay Ábrahám is, továbbá a szegénysorból feltörő Bod Péter, a kollégiumnak tanulója, könyvtárosa és tanítója, akinek a magyar írókat magyar nyelven először számba vevő Magyar Athenasa éppen Gyarmathi iskoláskodása idején, 1766-ban jelent meg. És ezzel a jeles sornak még messziről sincs vége.
Gyarmathit egész élete folyamán mindig meglepően sok barát vette körül. Ifjúkori barátai közül háromhoz igazán hosszan tartó és kölcsönösen bensőséges viszony fűzte. Mindhármuk sorsát ismerjük. E három, magának nevet kivívó barát: Andrád Sámuel, Sombori László és Kenderesi (mások szerint: Kenderessy) Mihály. Közülük Andrád Sámuel orvos, első külföldi útján Gyarmathinak tarisznyatársa, a magyar irodalomban és közéletben ritka nagy rangra jutó anekdotakincs egyik legkitűnőbb gyűjtője és megőrzője. A másik barát, a könyvtáros Sombori László egykor alkalmi költészetével volt híres, de költeményei felett eljárt az idő. A harmadik, Kenderessy, magas közéleti posztokra jutott. Barátja lett Döbrentei Gábornak is, s egyik éppen nem utolsó érdeme, hogy ő lett – miként részben Gyarmathi is – Kőrösi Csoma Sándor legfőbb pártfogója.
Az alma materektől Gyarmathi később sem szakad el. Egész életében nem lesz egyetlen olyan fontos, egzisztenciális lépése sem, melynek ne lenne valamiféle köze diákkorához. Valószínűleg ebből a korból származik – talán éppen tanárai révén – három nemzedékre kiterjedő kapcsolata a Bethlen-családdal, akik közül Bethlen Gergely éppen Gyarmathi ifjúsága idején (1767–1779) volt a kolozsvári kollégium inspector curatora. Id. Wesselényi Miklóssal – akinek majd bizalmasa lesz – növendéktársak voltak. Zilahi professzorságra való meghívó levelét pedig 1799-ben Gergely László, református egyházi főkurátor, egykori zilahi diáktársa írja majd alá. De addig még sok víz lefolyik az erdélyi folyókon.
Gyarmathi első életrajzírója, „Kállai Ferencz Pensionált Kapitány” (1852) szerint „Mária Theresia Bécsben az orvosi tudományt tanulók’ számára új fundatiót (alapítványt) állítván-fel, a’ mi Gyarmathink is Bécsbe indúlt 1776-ban ezt a’ tudományt megtanúlni (de csak az év végén, mert október hónapját még Erdélyben búcsúzkodással tölti), és (enyedi vizsgáztatója) az akkori Református Superintendens Csernátoni ajánlására a’ Goldbergi Alumneumra (bentlakásos, teljes ellátást nyújtó otthonra) felvétetett, de az arra való esztendei kétszáz forintból álló segedelmet az erdélyi Cancellariától vette.”
Szülőföldje, Erdély segítsége – és szegénysorsa – tehát Gyarmathit élete következő nagy állomására, Bécsbe is elkísérte. Igaz, a kétszáz forint akkoriban szép pénz volt. De végső soron mégiscsak juttatás, nem a sajátja. Bécsi életviszonyait nem ismerjük. Mégis jellemzőnek tartjuk, hogy Gyarmathi a kapott pénznek legalább egy részét még 1777-ben könyvvásárlásra fordította. E könyvek sokat elárulnak vásárlójukról. Megéri, hogy külön-külön is megnevezzük őket: Die Kunst Teutsche Briefe schoen abzufassen … (Frankfurt–Lipcse, 1761) első rész, Pillot L’ homme conduit par la raison (Az értelem vezette ember) (Párizs, 1770), Moličre L’ Avare (A fösvény) (Frankfurt–Lipcse, 1762) és egy zenedráma, Metastasio Pietro La Nitteti. Nuovo Dramma per musica (Milánó, 1756).
Gyarmathi Bécsben „Gondosan hallgatta az orvosi letzkéket” – mint Horvát mondja (1806). Orvosjelöltként 1781-ben egyik levelében ezt írja: „Mi most az Ispotállyba mind tsak a’ gyermekek himlő inocultatioival (himlőoltással) foglalatoskodunk.” A himlővel, mely a kor nagy problémája. (Jenner fogja majd véglegesen megoldani 1796-ban.) Megírja orvosdoktori értekezését s 1782-ben orvos, „doctor medicinae” lesz.
Bár semmi közvetlen adatunk sincs rá, szinte teljes bizonysággal mondhatjuk, hogy Gyarmathi, az akkori európai világ végéről jött fiatalember a világváros Bécsben meglepően jól feltalálta magát. Leveleiből (1781, 1782) látni, hogy ügyesen, nyitott füllel forgolódik „fent”, a főváros politikai berkeiben. Komissiókat is teljesít.
Minden bizonnyal ekkori bécsi tartózkodásának idejére esik Gyarmathinak a korban – különösen a Habsburg-birodalomban – sokrétű szerepet játszó szabadkőművesek közé való felvétele. Hogy Gyarmathi szabadkőműves volt, arra több, jó adatunk is van. De hogy miként lett az, csak sejthetjük. E sejtésünk szerint Gyarmathi már bécsi tanulmányai idején tagja a „testvéri lánc”-nak. És meglehet, hogy valami módon a század egyik legszimpatikusabb egyénisége, a Kazinczy szerint lánglelkű Hajnóczy József révén, aki 1750-ben, egy évvel Gyarmathi előtt született s 1795-ben mint a Martinovics-féle összeesküvés részese, bakó által halt meg. Hajnóczy már 1780-ban kéri Széchényi Ferencet, akinek a titkára volt, hogy ajánlásával segítse be őt a „rendbe”. Ez sikerrel is járhatott, mert Hajnóczy 1782-ben – ha már nem előbb (éppen Széchényi Ferenc szavára még 1780-ban) – már tagja a pozsonyi „Biztonsághoz” nevű szabadkőműves páholynak. Hajnóczy 1780 augusztusától kezdve néhány hónapig Bécsben tartózkodik. Gyarmathi és Hajnóczy ekkor ismerkednek meg és barátkoznak össze. Társadalmi helyzetük, egzisztenciájuk, koruk, nézeteik és vágyaik igencsak közeliek egymáshoz. Barátságuk – és éppen Gyarmathi részéről – igen magas érzelmi fokra hág: „ha vallást tennem meg engedi ’s ugy veszi, mint jo baráttyátol, azt nagy gyönyörüséggel mondhatom, hogy soha még egy barátom szívébe olly meg nyugvással nem voltam, mint az Uréba” – írja Gyarmathi 1781. március 27-én válaszában (Bécsben) Hajnóczy első levelére. Majd újólag is ezt írja: „én az Urénál kedvesebb levelet bizony még a testvéremtől se veszek”. E levelezésben, mely 1786-ig tart, az a legkülönösebb, hogy Gyarmathi Hajnóczynak pénzt kölcsönöz, mégis Gyarmathi mondja magát Hajnóczy lekötelezettjének. Leveleit is így írja alá neki: „elkötelezett baráttya” (1981), „hiv tisztelő baráttya” (1781), „hiv Baráttya Szolgája” (1781), „köteles Szolga Baráttya” (1782) és „hiv Baráttya” (286). Miért volt Hajnóczy Gyarmathi számára barát és elkötelezett? Talán éppen azért, mert ő vezette be e titkos és Gyarmathinak társadalmi elfogadtatása és vágyai megvalósítása szempontjából oly sokat jelentő társaságba, mely számos, számára egyébként rejtett kaput is megnyitott előtte. Itthon és külföldön egyaránt. Ismeretes, hogy ekkortájt a szabadkőművességnek mintegy kétezer magyar tagja van. Bécstől kezdve Gyarmathit szinte kézről kézre adják, s mindazok, akik ebben részt vesznek, szinte mind szabadkőművesek (Rát Mátyás, Ráday Gedeon, Széchényi Ferenc, a Bethlenek, az erdélyi kormányszék potentátjai, Aranka György, a nyelvtanát kiadó nyomdász, Hochmeister Márton, hogy csak a hozzá legközelebb állókat említsem).
Gyarmathi bécsi világa ugyancsak az a világ, társadalmi réteg, melyet születésétől fogva magával hozott. Ebbe a szabadkőművesség nagyon is jól beleillik, aminthogy valószínű az is, hogy a nemesi testőrírókkal nem volt különösebb kapcsolata. (Bár vannak, akik ezt állítják.)
Különös, de a nehezen szerzett orvosi diplomával a birtokában, és egy nagyon komoly, Fogaras megyei orvosi állásajánlattal maga mögött, Gyarmathi világlátni, „bújdosásra” megy. Lassan a negyedik X-ben járva, földije és barátja, Andrád Sámuel társaságában német földre indul. Útjuk nagyobb állomásai: Bécs, Prága, Drezda, Berlin, Lübeck, Hamburg, Göttinga, Nürnberg, Regensburg, Bécs. Fordított, hegyes V alakban (Bécs–Lübeck–Göttinga) oda és vissza átszelik egész Németországot. Gyarmathi ekkor még nem sejti, tanulmányútján mint kezdenek körülötte egyre jobban fonódni éppen azok a szálak, melyek majd hírességéhez vezetnek. Ekkor még maga is híres emberek társaságát keresve Göttingában – többek között – megismerkedik Johann David Michaelis tudós orientalistával és protestáns teológussal, az 1737-ben alapított Georgia Augusta egyetemnek akkoriban talán leghíresebb professzorával, aki amellett, hogy a kritikai bibliamagyarázat egyik úttörője volt, nyelvészkedett is. Michaelis 1747-től áll az egyetem szolgálatában, melyben kerek 45 évet tölt el. A Göttingeni Tudós Társaság direktora, hosszú időn át a Göttinger Gelehrten Anzeigen főszerkesztője, a világhírű egyetemi könyvtárnak egy időben igazgatója. Sajátos véletlen, Michaelis is diákként először orvosnak és matematikusnak indult, miként Gyarmathi is. Tekintélye, hatása óriási Gyarmathira is. De a finn Porthanra is, aki 1779-ben járt Göttingában s akinek a nevét később népe az „egész Finnland tanítója”, a „finn történetírás atyja” megtisztelő jelzők kíséretében emlegeti majd. Michaelis inspirációjára kezdett szlavisztikával foglalkozni a magyarországi születésű cseh Josef Dobrovsky, az összehasonlító szláv nyelvtudomány és a szláv filológia megteremtője, akinek a nevével Gyarmathi kapcsán még találkozni fogunk. E sajátos, szinte sorsszerű összetalálkozásoknak még különös csattanója is van: a göttingai egyetem Finnugor Szemináriuma 1954 és 1967 között a „Michaelis-Haus”-ban, Michaelis egykori házában nyert elhelyezést. Abban a házban, ahol kétségtelen, hogy egykor Gyarmathi is megfordult …
Útjuk a nagy szellemi élményektől eltekintve nem volt túl rózsás. Az anekdotabarát útitárs, Andrád Sámuel így ír erről: „Doctor Gyarmathi Sámuel Barátommal ketten Német Országon utazánk olyan forma kotsin mint a gyalog-szeresek … sok helyeken kenyeret se kaphattunk, de krumpli és vaj mindenütt bőven elég volt, és mi ketten ezzel a kétfélével – mint ő most nálam nélkül az ifjú gróf Bethlen Gergely Ur Ő Nagysága asztalánál a 12 vagy többféle eledelektől – mint a dob ugy el-laktunk. Mert mi mind a’ kettesn Orvosok lévén ahhoz is ő tanult, én tanulatlan, ezt a Symbolumot (nézetet) tartottuk: Natura paucis est contenta (A természet kevéssel megéri). Hát osztán nékünk szolgáinak, hogy ne lett volna elég a vajas krumpli” (Andrád Sámuel Magyar Álom, M. Nagy Ottó közlése nyomán). Kevés pénzük még ilyen szűkölködés mellett is hamar, alig négy hónap alatt, elfogyott.
Lehet, hogy már korábban, de 1783. március 4-én kétségtelenül, Gyarmathi ismét Bécsben van. Véget ér első világjáró útja és ifjúsága is.
Kenyér után kell néznie.
A Horvát-féle Gyarmathi-életrajz szerint „súlyos szorgalmainak édes hasznokat vette, midőn orvossá tetettvén hazájába való viszsza jövetele után tsak nem sokára 1788-dik esztendőben (mások szerint 1787-ben) Hunyad vármegye orvosává hirdettetett.”
A közben tovafutó mintegy fél évtized ha nem is haszontalanul, de meglehetős összevisszasággal telik el.
Elsőként nevelő lesz, mint e korban sok hasonló értelmiségi társa. Gróf Ráday Gedeon két csemetéjét nevelgeti, előbb Pécelen, majd 1783. november 24-től 1784. október elsejéig Pozsonyban.
Itt találkozik össze ismét közvetlenül a kornak a felvilágosodás eszméi és a hazafias lelkesedés fűtötte kavargó világával. Felkeresi Horpácson Hajnóczyt, találkozik Széchényi Ferenccel is. Szoros kapcsolatot tart Révai Miklóssal („gyakran megyek ezen érdemes Urhoz” – írja Rádaynak 1784. január 13-án. – Nevük ezt követőleg gyakran kerül egy lapra számos hazai és külföldi tudománytörténeti írásban). Részt vesz Rát Mátyás pozsonyi Magyar Hírmondójának, az első magyar nyelvű újságnak a munkájában. (Két számát is – az 1784. április 14-én és 17-én megjelenteket is – ő írja.) Hívják, legyen újságíró. A tulajdonos „gyakran kérdezé töllem; hogy nem venném rá magamat, a’ jo haszonért, mint hogy láttya hogy én könnyen jutnék az ujság iráshoz”. De nem vállalja, mert – mint írja: „hosszas, és meg ért fontolások utánn által látám, hogy ez igen hamar mulando haszon lejénd, és az en tzélommal nagyonn ellenkezö.” Ráday csábítja, legyen nála továbbra is nevelő két „drága reménsége” mellett. De ezt is elhárítja, mert ha elfogadná – érzi – pályája félresiklana („Én abba leg nagyobb gyönyörüsegemet találnám az igaz; de mit képzelhetek ezutan életem jövendő Czéljául?”). Bizonyára tisztában volt azzal is, hogy milyen a sorsa egy főúri háznál a nevelőnek („egy lovász, egy vadász, egy s . . törlő, tisztességgel mondván”, nagyobb becsben van, mint a nevelő – írja kortársa és pályatársa, Révai Miklós 1785-ben).
Orvos akar lenni, Erdélyben („engem még a’ mult télenn meg hiva B. Daniel István Consiliarius (tanácsos) Ur ő Nga, maga Tutorsága alatt levő két Grof Rhedei Urfiak mellé, hogy probálnám, ha lehetne é elméjek háborodott állapottyán valamit segiteni. En ezen hivatalt el mellözni hellyesnek nem tartottam, rész szerint mivel hazám olly érdemes tagja ajánlá, másodszor, mivel a’ fizetes is, mellyet rendelt nem meg vetendö, mivel 100 arany Erdellybe szép fizetés midönn az embernek a’ mellett az udvarba alkalmatos lakása, asztala, és a’ szomszéd hellységekbe szabados kimenése is van Praxisra”).
1784 és 1785 fordulóját már Pesten tölti. Rövid pesti tartózkodásának érdekes mozzanata: kapcsolatba kerül a szárnyát bontogató magyar színházi élettel. (Az azonban többek részéről is vaskos félreértés, hogy Pesten és Budán színházi súgói állást vállalt volna.)
Gyarmathi 1785 elején, majd egy évtizednyi távollét után ismét Erdélyben van. Orvos. Előbb Nagyenyeden a Rhédei gyermekek mellett „foglalatoskodik” és praktizál, majd Bethlen Gergely udvarában, azután pedig 1787-ben (vagy 1788-ban) „Hunyad Vármegyébe rendes Physikusnak” (megyei főorvosnak) megy.
Közben Gyarmathi életében ismét sajátos közjáték zajlik le: 34 éves korában megnősül, majd amilyen hirtelen megnősül, olyan gyorsan el is válik. Házasságkötése valamikor 1785-ben az „év eleje után” volt, 1786. április 25-i, Hajnóczynak írt levele idején még boldog házas. Felesége – úgy mondják – szép („bizony szép … , az én szemem elött, mert igen okos, tsendes, és kellemetes maga viseletü. Nem is éppen szegény, mert Enyeden bir annyit, hogy tsak tsupán abbol is meg lehetne élnünk. Egy szoval és olly meg elégedett vagyok ezen házasságommal, hogy az Urnak hasonlot bátorkodom kívánni”). E közlésből azonban inkább az derül ki, hogy felesége valóban nem lehetett valami nagy szépség, de csakugyan gazdag volt. Gyarmathi keresete ekkor a grófi gyerekek után évi „száz Arany és szabad koszt, és szállás … ’s a’ magam praxisom is gyűjtöget valamit”. Felesége jövedelme pedig évi 200–300 „Arany”. Nem meglepő, ha 1791 táján munkájában már ilyen példamondatokat ír: „Ostor a’ szegény legénynek egy rossz feleség”, „E világon nehezebb dolog nincs mint a házasság”.
Egy 1786-ban kelt levelében is így bölcselkedik a pénzről és a házasságról: „Pénz? Vagyon? Jo volna ha egy feleség se hozna a’ házhoz vagyont; mert egy feleségnek, ’s nem Dominának állana”. De más baj is lehetett, mint az anyagi, ha e példamondat is a feleségéről szól: „Ez a’ jó féle menyecske kerék szegre billentő”. Vagy hasonlóképpen Gyarmathinak mindig az életből vett példája, a jelen esetben a „von” ige használatának a megmagyarázása: „Soha nem vont a’ szívem a’ rossz Feleségemhez; s nagyon azért-is vontam el magamat tőlle, de bezzeg magára vonta a mások gyűlölségét -is, mellyből a’ lett, hogy az Isten-is meg-vonta tölle kegyelmét, és olly nagy gyalázatot vont magára, hogy már csak alig vonja napról napra a’ leplet, nagyon meg is vonta magát azolta. De biz ötet-is az új férje ugyan rámára vonta, mert már mindennap tsak a’ sok visszavonás köztök, mihellyt valamellyik ki-vonja lábát a’ házból.”
E sokféle bonyodalomtól megszabadulva Gyarmathi mint Hunyad megye főorvosa a Maros menti Dévára költözik, s megírja a mindmáig egyik legmodernebb magyar grammatikát.
