GYÖRFFY JELENTŐSÉGE
GYÖRFFY JELENTŐSÉGE
A magyar néprajztudományra kétségtelenül Györffy István munkássága gyakorolta a legnagyobb hatást. Intuítiv képességével és egyedülállóan nagy ismeretanyagával szaktudományunk jelentős kérdéseinek egész sorát fedezte fel. Tudományos eredményeinek különös értéket kölcsönöz, hogy elsősorban saját gyűjtéseire, megfigyeléseire támaszkodott. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nála jobban senki sem ismerte a magyar föld tárgyi műveltségi javait. A népélet közvetlen, személyes ismerete eredményezte belső látásmódját, leírásainak utolérhetetlen teljességét. A lenyűgöző méretű recens és történeti adatanyagát életmódban gondolkodva rendszerezte és jelenítette meg. „Ezzel az életmód dinamikus szemléletére tanított bennünket, legalább 150–200 év távlatában, ami a környező országok kutatásaihoz viszonyítottan újítás volt” – írja Barabás Jenő. Különös írói kvalitása nyilatkozik meg műfaji sokoldalúságában, képteremtő erejében.
Tudományos kutatásainak Alföld-centrikussága vezette el azokhoz a nevéhez fűződő felfedezésekhez, amelyeket a tanyakérdés, a kertes település, a szilaj pásztorkodás, a kötetlen gabonakezelésű gazdálkodás: a takarás és nyomtatás; a cifraszűr, az etnikumvizsgálatok stb. jeleznek. Az alföldi kultúra táji és történeti kiterjedésének általa megindított vizsgálata mindmáig ható tudományos programot teremtett, amely számottevő eredményeket mondhat magáénak. Ezeknek a vizsgálatainak jegyében – elsőként – ismerte fel és rögzítette a magyar népi kultúra genetikus és térbeli tagoltságát.
Nemcsak archivális forrásanyaggal dolgozó vizsgálataiban, hanem recens néprajzi anyagra támaszkodó leíró munkáiban is következetesen érvényesül történeti látásmódja. Amint Barabás Jenő rámutat: „Ő az, aki kezdeményezi nálunk az abszolút kronológia bevezetését, s ha a relatív kronológiák kidolgozásában nem is jut el Bátky szintjére, ez csak szemléletének eltérését jelzi. Mégis Györffyvel veszi kezdetét egy komplexebb és következetesebb történeti szemlélet, amely mindmáig jellemzi a magyar néprajzi kutatást, nemcsak a marxista vonalát, hanem részben már a korábbi polgári irányzatait is.” Talán ez az a legjellemzőbb kritérium, amelynek alapján beszélhetünk Györffy-iskoláról, még akkor is, ha tanítványai különböző utakon haladtak tovább.
Györffy István egyetemi oktató tevékenysége is meghatározó jelentőségű. Az ő személyében nyerte el a magyar néprajztudomány a legrangosabb egyetemi tanszéket és ezzel tudománypolitikai elismerését. Györffy több évtizedes múzeumi tapasztalatának kamatoztatásával teremtette meg a néprajzi múzeológia legteljesebb egyetemi oktatását, az azóta is kívánalomként élő gyakorlati és elméleti oktatás, a tudós- és múzeológusképzés harmonikus egységét.
Györffy István jelentősége talán abban mutatkozik meg a legérzékelhetőbben, hogy munkássága mind a mai napig eleven hatóerőként van jelen a magyar néprajztudományban. Ahogyan ezt Szilágyi Miklós megfogalmazta:
„Olyan magától értetődő természetességgel nyúlunk Györffy részletvizsgálataihoz, építjük be eredményeit a magunk részletvizsgálataiba, vagy vitatkozunk egy-egy megállapításával, mintha mi is – akik tanítványainak a tanítványai vagyunk – kortársunkként, mesterünkként ismernénk.”
Munkám megírásához nyújtott segítőkész támogatásáért köszönetet mondok dr. Gunda Béla Herder-díjas egyetemi tanárnak (Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen), dr. Papp Józsefné levéltárosnak (Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Budapest), dr. Györffy György tudományos tanácsadónak (MTA Történettudományi Intézet, Budapest), dr. Paládi-Kovács Attila igazgatóhelyettesnek (MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest), dr. Bellon Tibor múzeumigazgatónak (Györffy István Nagykun Múzeum, Karcag).
