INDULÁS ÉS PÁLYAKEZDÉS (1877–1917)
INDULÁS ÉS PÁLYAKEZDÉS (1877–1917)
„Tudományt a munkás élettel egybekötni: ez a feladás, mire a köztársaság férfiának törekednie kell.”
| (Kölcsey Ferenc) |
Heller Farkas 1877. május 9-én született Budapesten. A Heller család Porosz-Sziléziából származott, az ott még ma is létező szorb kisebbséghez (szláv népcsoporthoz) tartozott. Dédapjáról azt tudjuk, hogy 1756 körül Porosz-Sziléziában született, de már fiatalkorában, 1776 és 1780 körül Magyarországra jött és Pesten telepedett le. Erdész családból származott, ő szállította a pesti orvosifű-kereskedők és gyógyszerészek számára a gyógyfüveket. Gyógyítással, kuruzslással is foglalkozott saját receptjei alapján.
Heller Farkas nagyapja, Heller Péter Pesten született 1800. július 10-én (1865 elején hunyt el), és mint cipész kisiparos kereste meg maga és később népes családja számára szerény kenyerét.
Nyolc gyermeke közül Ágost, Heller Farkas édesapja (1843. augusztus 6.–1902. szeptember 4.) volt a hetedik. Önerőből küzdötte fel magát nemzetközileg elismert tudóssá, természettudományi íróvá és tudománytörténésszé. Az MTA 1887-ben levelező tagjai közé a választotta, 1893-ban rendes tag lett. (L. Fröhlich Izidor: Heller Ágost emlékezete. MTA, 1904. 35 l.) Heller Ágost anyanyelve még német volt, felnőttkorában tanult meg magyarul, azonkívül a görög, a latin, a francia, az angol és az olasz nyelvet is elsajátította. Fontosabb munkái német, olasz és magyar nyelven jelentek meg. (L. Geschichte der Physik von Aristoteles bis auf die neueste Zeit, Stuttgart, 1882–1884. (I–II. 411 l., 754 l.) fakszimile kiad. 1965. A physika története a XIX. században (I–II. Bp., 1891–1902. 5741–488 1.).
Fizikatörténeti – német nyelvű – főműve olyan alapvető és időálló, hogy azt pl. az NSZK-ban 1965-ben fakszimile kiadásban újra megjelentették. (Ifj. Gazda István–Sain Márton: Fizikatörténeti ABC 2. kiadás, Tankönyvkiadó, Bp., 1980. 9. l.) Több középiskolai tankönyvet írt. Heller Ágost enciklopédikus, vagyis mindent felölelő tudásra törekedett – erre a XIX. században még volt lehetőség. Ezt az apai, eszmei örökséget fia, Heller Farkas is ápolta; szakterületén, a közgazdaságtudományban teljes körű feldolgozására törekedett. A másik hagyomány a zene tisztelete és szeretete volt a Heller családban.
Heller Ágost nem volt gyakorló zenész, de a klasszikusokat igen kedvelte, és gyermekeit zeneileg képezte. Heller Farkas kitűnően zongorázott, testvéreivel zenedarabokat adott elő édesapja kérésére. Később – az 1930-as években – Pattantyús-Ábrahám Gézával játszott négykezes darabokat vasárnaponként a műegyetemen. Többször rendezett otthonában barátaival zeneesteket, s élete végéig felüdülésként minden este legalább félórát zongorázott. Heller Ágost és Bolberitz Georgina (1854. július 26.–1920. március 2.) 1876. augusztus 14.-én kötöttek házasságot. Heller Ágost házasságából három fiú született: a legidősebb Heller Farkas (1877. május 9.–1955. szeptember 29.) közgazdász, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1921. r. 1934–1949.), Heller René (1878. május 15.–1929. március 2.) mérnök, vasúti és hajózási főfelügyelő és a legfiatalabb, Heller Erik (1880. május 15.–1958. október 25.) jogász, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1934–1949). (L. Magyar életrajzi lexikon, Akadémiai Kiadó, Bp., 1967.) A Bolberitz család leszármazottja Bolberitz Pál (született 1941-ben, Budapesten, ötgyermekes családból) 1978 óta a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia professzora, az 1. sz. filozófia tanszék vezetője, testvére, Bolberitz Tamás (született 1940-ben) pedig karnagy az Operában.
Heller Farkas először a Heller Farkas Henrik nevet használta, majd 1900 után a Henrik keresztnevet elhagyta.
Heller Farkas nyugodt családi körülmények között nevelkedett. Édesanyja, Bolberitz Georgina kizárólag férjének és családjának szentelte életét, fiainak nevelését és iskoláztatását maga irányította és ellenőrizte, nagy hangsúlyt helyezve a görög, a latin nyelvi és a matematikai tanulmányokra. Heller Farkas a németet anyanyelvi szinten beszélte, később angolul és franciául is megtanult. A négy elemi osztályt mint magántanuló végezte el, nagy műveltségű édesanyja irányításával. Ezt követően tanulmányait az 1887. évtől kezdve a Budapesti II. Kerületi Kir. Egyetemi Katholikus Főgymnasiumban folytatta, ahol a nyolc osztály elvégzése után 1895-ben jeles eredménnyel érettségizett. Az említett gimnázium 1893–94-i tanévről kiadott évi értesítője (Lutter János igazgató adta közre) igen tanulságos olvasmány. Kiderül, hogy a tanárok (Baumgartner Alajos, Dr. Katona Lajos, Dr. Lechner László, Mialovich Mór, Dr. Reményi Ede, Szerelemhegyi Tivadar, Varga Ottó és mások) jelentős szakirodalmi működést fejtettek ki., rendszeresen írtak tárcákat, ismertetéseket, tanulmányokat, bírálatokat, lexikonszavakat stb. a különböző lapokba (pl. Pesti Napló, Élet, Nyelvtudományi Közlemények, Athenaeum stb. és ezenkívül német nyelvű folyóiratok olvashatók a publikációs jegyzékben). Különböző magánszemélyek és intézetek alapítványokat létesítettek a jól tanuló, de anyagilag nehéz helyzetben levő, tehetséges tanulók részére. Heller Farkas (Heller Henrik néven szerepelt a VII. osztályban az 1893/94-es tanévben) elnyerte a Plattschläger Mihály János-féle alapítványt, melynek összege 150 forint volt (nyolc tanuló részesült akkor ebből az alapítványból). Az idézett évkönyv adatai szerint mind a három Heller fiú tandíjmentes volt és kitűnő eredményt ért el.
Heller Farkas a gimnázium elvégzése után, 1895 őszén a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, ahol a szabályszerű nyolc félév elvégzése után 1899. május hó 29-én végbizonyítványt nyert. A történeti- és vegyes jogtudományi szigorlatok letétele után – a közgazdaságtan és a statisztika iránti szeretettől vezérelve – az államtudományi tudori (doktori) fok elnyerése céljából a kiegészítő államtudományi szigorlatot is letette. Ennek alapján az 1900. év október hó 27-én kelt tudori oklevél tanulsága szerint államtudományi doktori fokozatot szerzett.
A szülői házban gyermekkorától kezdve a tudomány szeretetére nevelték. Érdeklődése már egyetemi évei alatt mindinkább a közgazdaságtan felé terelődött. 1937-ben, amikor munkatársai, tanítványai a nemzetközi hírű 60 éves professzort ünnepelték, így emlékezett meg szüleiről, pályakezdéséről:
„A sors megadta nekem azt a lehetőséget, hogy oly pályán működhettem, mely szívem szerint való és mely már ifjúkori álmaim célpontja volt. Ez irányban már elkötelezetten léptem az életbe, mert a tanári pálya iránti szeretetet a szülői házban szívtam magamba Már mint a Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem hallgatója mindig vágyakozással tekintettem tanáraimra, akik a tudománynak élhetnek és ennek elvét hirdethetik…” „Hogy megmaradjak … a rideg gazdasági képnél, a tartozik rovatban természetesen először szüleim képe merül fel. A tanári pálya iránti szeretetet, a tudásvágyat és a rendszerességet a szülői házban szívtam magamba. Atyám is tanár volt, mégpedig lelkes tanár és tudós, aki hivatásának, könyveinek és problémáinak élt. Nevelésünkkel közvetlenül annyit törődött, amennyit egy erősen elfoglalt ember törődhetik. Inkább példájával, komoly életfelfogásával nevelt, mint közvetlen cselekedetekkel. Jól tudta, hogy nevelésünket nyugodtan rábízhatja az édes Anyánkra, aki ugyan egész más, a tudós pályától távoleső környezetből jött – tábornok leánya volt –, de aki élénk eszével, a tudomány és az irodalom iránti szeretetével bámulatosan bele tudta magát élni a tudós légkörébe, a gyermeknevelésre pedig egyenes jelleme és nagy következetessége különösen képesítette. Annyira magához tudott fűzni, hogy külső szigorra alig volt szükség, mert amit Ő jónak tartott, mi is annak tartottuk, amit pedig nem engedett, az abszolút rossznak tűnt fel előttünk. Az Ő gondolatisága is döntő volt pályámra, mert ha Atyámtól örököltem a kutatás iránti vágyat és a tudomány szeretetét, Anyám oltotta belém a társadalmi kérdések iránti érdeklődést.” (Heller Farkas. Kézirat, 1937. 3.)
60 évesen visszatekintve egyetemi éveire, meleg szeretettel és odaadó tisztelettel emlékezik meg tanítómestereiről, így például Vécsey Tamásról, „aki oly emelkedett szempontból tárta elé a jogtudós magasztos szerepét”, Hajnik Imréről, a híres jogtörténészről, aki „mély tudományossággal” adta elő a jogtörténetet; Concha Győzőről, aki „színvonalasan foglalta össze politikai és alkotmányelméleti” kutatásait. (Uo.) (Az itt és később, Heller Farkassal kapcsolatban álló személyek életrajzi adatai megtalálhatók a Magyar Életrajzi Lexikonban, Akadémiai Kiadó, Bp., 1967.)
Az egyetemen már másodéves korában a társadalomtudományi kérdésekhez kezdett vonzódni. E változást Földes Béla közgazdászprofesszor nemzetgazdaságtani és főleg Láng Lajos statisztikaprofesszor előadásai idézték elő. Heller Farkas még 1937-ben is őrizte Láng Lajos előadásainak gondosan letisztázott jegyzeteit. Láng az általában száraznak tartott tárgyat oly vonzóan és élénken tudta előadni, hogy Heller érdeklődését erősen lekötötte. Különösen nagy hatást gyakorolt rá vámpolitikai speciál kollégiuma, aminek eredményeképpen már diákkorában komolyan kezdett vámpolitikai kérdésekkel foglalkozni. Láng vezette be Hellert a Közgazdasági Társaságba, mely később annyira a szívéhez nőtt.
Heller 1898. október 17-től kezdve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál fogalmazói állást vállalt, ahol 1900. november 30-án – Szabó Ervin könyvtárnokkal (könyvtárossal) együtt – véglegesítették a Kereskedelmi és Iparkamara jegyzőkönyve szerint.
A századforduló éveiben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, majd a Földmívelésügyi Minisztérium tisztviselőjeként szoros kapcsolatban állt a magyar munkásmozgalom kiváló alakjával, Szabó Ervinnel és a polgári radikális politikussal, Jászi Oszkárral. Mindketten nagyra értékelték Heller tudományos munkásságát és a szociális kérdésekben elfoglalt haladó nézeteit. (L. Szabó Ervin levelezése. 1905–1918. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1978. II. 798., 943. és 991.)
Első állását csak 1901. április 2-ig töltötte be. Munkaköre bár nem esett tervei – a tudomány szolgálata – irányába, de lehetővé tette, hogy a kereskedelmi és iparkamarai tanácsadó teendőinek elvégzése közben alapos bepillantást nyerjen a kereskedelmi és ipari életbe, valamint hogy egyes gyakorlati közgazdasági kérdéseket behatóan tanulmányozzon. Az állami, az egyetemes szempontokat érvényesítő közigazgatásra való törekvése sem szűnt meg. Rövid idő múlva erre is alkalma kínálkozott. Az 1901. április hó 2-án a m. kir. földmívelésügyi miniszter a 3347/eln sz. a. kelt kinevezési okmánnyal miniszteri segédfogalmazóvá nevezte ki. Ebben a minőségben dolgozott 1914-ig. 1907-ben minisztériumi fogalmazóvá, 1910-ben pedig miniszteri segédtitkárrá lépett elő. A közgazdasági osztályon nyert beosztást. Ez az osztály minden általános érdekű – nem csak a minisztérium valamely kimondottan szakágába vágó – kérdést hatáskörébe vont és tárgyalt. E munkakörben agrárközgazdasági kérdésekkel foglalkozott; a magyar mezőgazdaság helyzetét, főbb céljait és törekvéseit, valamint lehetőségeit ismerte meg. Széles körű irodalmi műveltségét itt egészíti ki, illetve alapozza meg a gyakorlat oldaláról. Mindinkább nagyobb tanulmányok készítése, minisztertanácsi előterjesztések és hasonló ügyek alkották feladatát. Vámpolitikai, szövetkezeti és birtokpolitikai ügyeken kívül különösen a tőzsdereform előkészítő munkálataiban működött közre. A tőzsdereform kérdéskörében létrehozott miniszteri bizottság egyik tagja volt 1909-ben és 1912-ben. Megbízták 1909-ben a tőzsdereform tárgyában törvényjavaslat kidolgozásával, és tanulmányútra küldték e kérdéskör tanulmányozására Ausztriába és Németországba. A földmívelésügyi miniszter 1912-ben a budapesti tojástőzsdén miniszteri biztossá nevezte ki. Eredményes hivatali működéséért a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntették ki 1912-ben. A hatáskörébe tartozó munkákon kívül más megbízatásokat is teljesített. Így 1909-ben megbízták a Három év Magyarország mezőgazdaságában c. munka megírásával, 1910 decemberében a földmívelésügyi miniszter az 1897. évi XXXV. tc. 5. §-a értelmében a miniszterelnök által az országgyűlés elé terjesztendő jelentés szerkesztésére alakult vegyes bizottság teendőivel bízta meg, és 1917-ig dolgozott e bizottságban. 1914-ben a kereskedelemügyi miniszter felkérése alapján a statisztikai szakvizsgabizottság tagja lett. Ezeket az állásokat természetesen csak a megélhetési gondok elkerülése céljából vállalta, a tisztviselősködéshez sohasem volt kedve, és minden rendelkezésére álló időt a tudományos munkára igyekezett fordítani. Ebben az időben Darányi Ignác volt a földmívelésügyi miniszter, akit méltán tekinthetünk a dualista korszak meghatározó jelentőségű, kiemelkedő agrárpolitikusának. Heller szigoráért és szakmai tudásáért becsülte.
Heller Farkas első dolgozata 1900-ban jelent meg a Közgazdasági Szemlében, majd az Athenaeumban, a Műveltség Könyvtárában, a Magyar Társadalomtudományi Szemlében stb. publikálta munkáit. Első német nyelvű dolgozatát 1900-ban Bécsben közölték.
Az MTA 1901-ben pályázatot hirdetett a határhaszon-elmélet akkori állásának megírására. Heller az 1901-ben elkészített pályázatát bírálói javaslatára átdolgozta, s az eredeti kézirat így háromszorosára nőtt. Az így átdolgozott, a határhaszon-elmélet akkor ismert irodalmának majdnem teljes körű feldolgozását tartalmazó munkáját 1903-ban ismét benyújtotta az MTA-hoz. A jeligés pályázatot megnyerte, és az MTA Ullmann-díjával 1904 májusában kitüntetett pályamunka A határhaszon elmélete címen 1904-ben könyv alakban is napvilágot látott.
Heller kezdettől fogva mindent megtett azért, hogy tudományos tevékenységét mielőbb valamely tudományos intézményben, egyetemen főállásban folytathassa. Először a Kassai Kir. Jogakadémián próbált katedrához jutni, de ott – elsősorban fiatal kora miatt – a kar csak második helyen jelölte, így azt nem sikerült elnyernie.
Tudományos tekintélyét és ezzel jövendő esélyeit szerette volna növelni. Ezért 1904. november 27-én közgazdaságtanból magántanári képesítés elnyerése végett a Kolozsvári Ferencz József Tudomány Egyetemen habilitáció (egyetemi magántanári képesítés) iránt nyújtott be kérvényt. Ez a kísérlete is sikertelennek bizonyult, mert bár állandóan biztatták a kedvező elintézéssel, évekig elfektették ügyét. Elutasítani nem tudták, hiszen egy akadémiai pályadíjas mű szerzőjéről volt szó. Hiába lépett fel Heller érdekében a híres jogfilozófus professzor, Somló Bódog. Somlóhoz régi barátja, Jászi Oszkár ajánlotta be, aki az elintézés meggyorsítása érdekében még azt is elvállalta, hogy ő lesz az egyik bíráló. Navratil Ákos – a közgazdaságtani tanszék vezetője (1905 és 1918 között) – előbb azzal odázta el az ügyet, hogy nincs megfelelő másik bíráló, később azzal, hogy a bíráló nyugdíjba vonult, végül azzal tért ki, hogy mivel a megüresedett statisztikai tanszéket is neki kell ellátnia, belátható időn belül nem ér rá Heller magántanári ügyével foglalkozni. Heller és Navratil között szakmai ellentétek is voltak, de később, az 1930-as években már Navratil elismerte Heller tudományos érdemeit. Heller ügye már több mint egy éve húzódott, ezért Heller 1906. január 15-én Somló Bódoghoz intézett levelében elkeseredetten panaszolja azt, hogy a másodszori hiábavaló kísérletezés és a kilátástalanság „milyen érzékenyen érint és mennyire feltart tudományos munkásságomban. Hiszen bizonyára még emlékezel hivatalnoki korodból, hogy mily vágyva várja az ember a tudományos pályára vezető első lépés megtörténtét”. Végül is sohasem lett a kolozsvári egyetemen magántanár. Még kétszer tett kísérletet jogakadémiai közgazdasági tanszék elnyerésére, mind a kétszer Nagyváradon. Első alkalommal, 1906-ban Kiss Géza nagyváradi jogászprofesszor értesítette az ottani közgazdászprofesszor váratlan haláláról, és kérte Hellert, sürgősen pályázza meg a megüresedett tanszéket. Bizalmas levelében 1906. május 31-én „elolvasás után megsemmisítendő” felirattal azt is közli, hogy a karon belül éles személyi és világnézeti ellentétek állnak fenn, és ezért is szeretné, ha Heller kerülne oda, mert tudja róla, hogy Jászi Oszkár és Szabó Ervin barátja, és így a haladó gondolkodású tanárok (Ágoston Péter, Mártonffy Marcell és ő maga) értékes támogatót nyernének benne. Azt javasolja Hellernek, hogy csak „igen” vagy „nem” szóval jelezze szándékát táviratilag Mártonffynak címezve, s még a nevét se írja alá. Annak ellenére azonban, hogy Jászi Oszkár külön is mozgósította nagyváradi barátait Heller érdekében, a szavazásnál – helyi praktikák miatt – lemaradt.
A második kísérlet 1912-ben történt, amikor ismét csak Kiss Géza professzor hívta fel Heller figyelmét arra, hogy Nagyváradon újból megüresedett a közgazdaságtani tanszék. Bizalmas levelében Kiss ezúttal azt javasolta Hellernek, hogy a helyi közéletben döntő súllyal rendelkező arisztokratáknál – két Mailáth és két Teleki gróf – mutatkozzék be, és igyekezzék azok támogatását megszerezni. Eligazítást is adott neki arra nézve, hogy melyik grófnál milyen „szöveggel” teheti magát szimpatikussá. Heller azonban csak a tudományhoz értett, az önadminisztrációhoz sem kedve, sem tehetsége nem volt, így ismét csak lemaradt a katedráról. Sikerült ugyan neki az egyik Mailáth gróf támogatását megszereznie, de Zichy János, a vallás- és közoktatásügyi miniszter mást nevezett ki a tanszékre. „Tisztelt Barátom” megszólítással – miniszteri pecséttel ellátva – a következőket írta Mailáth Gusztáv püspöknek. (Mailáth pedig rövid, vigasztaló sorokkal továbbította a levelet Heller Farkasnak): „Szíves voltál dr. Heller Farkasnak a nagyváradi közgazdasági-tanszékre történő kinevezése iránt érdeklődni. Közlöm, hogy az ügy előzményei a következők:
A múlt évben gróf Széchényi Miklós püspök a nagyváradi jogakadémián megüresedett közgazdasági és politikai tanszékre az ottani érdemes főigazgatónak fiát, Bozóky Ferenczet a legmelegebben ajánlotta figyelmembe.
Mailáth püspök és Mailáth Gyuri kedvéért azonban akkor Szandtner Pált kellett kineveznem és egyidejűleg megígértem Széchényi püspöknek, hogy a legközelebbi alkalommal az ő pártfogoltja fog sorra kerülni.
Minthogy Széchényi püspök ismételve a legmelegebben ajánlja Bozóky Ferencznek az időközben megüresedett közgazdasági tanszékre kineveztetését: azt hiszem, hogy amint akkor én deferáltam Mailáth Gyuri óhajának, úgy ez alkalommal viszont Te leszel szíves Széchényi püspök ismételt meleg ajánlata előtt deferálni.” (Bp., 1912. július 11.)
A levél tartalma rendkívül jellemző: nem a tehetség, hanem a protektor személye volt döntő a kinevezéseknél. Úgy tűnik, ma sincs másképpen. Meg kell viszont jegyezni, hogy Bozóky Ferenc és Szandtner Pál is tehetséges emberek voltak, és az egyetemek önállósága miatt szélesebb körben nem érvényesültek a kontraszelekciós folyamatok. A vidéki egyetemek előnyben részesítették az ott dolgozókat, és nem szívesen neveztek ki budapesti szakembereket. Budapesten viszont gyakrabban előfordult, hogy vidéki, elismert kutatókat visszahívtak tanszékvezetőnek.
Ez az újabb kudarc Hellert igen letörte, mint ahogy a nagyváradi dékánhoz írt korábbi levelében kifejtette – „rám nézve nemcsak ezen katedra elnyerése körül forog a kérdés, hanem hogy egyáltalán tudományos pályára szentelhetem-e magam, mert ha ezúttal sem sikerülne a tanszéket elnyernem, akkor – munkahelyemen, a Földmívelésügyi Minisztériumban – rövidesen a VII. rangosztályba kerülvén, ez a pálya előttem el volna zárva örökre”. Szerencsére azonban ez a szomorú perspektíva a kinevezési kudarc ellenére sem következett be. Már korábban, 1906-ban arról értesült, hogy a M. Kir József-Műegyetemen a közgazdaságtan tanításának kiszélesítését tervezik.
Szükséges röviden összefoglalni a Műegyetem történetét, mivel Heller Farkas működése alatt is többször volt átszervezés, illetve névváltozás. II. József 1782-ben szervezte meg a budai tudományegyetemen (alapították 1635-ben a filozófiai fakultással kapcsolatban) az Institutum Geometricumot (a Mérnöki Intézetet) mérnökök kiképzésére. Az 1846-ban Mednyánszky Alajos tervei alapján létrehozott „József-ipartanoda” 1850-ben magához csatolta az időközben Budáról Pestre áthelyezett institutum Geometricumot. Az új intézmény neve „K. K. József-Polytechnikum” (K = kelet) lett, melyet 1872-ben Eötvös József közbenjárására egyetemi rangra emeltek és M. Kir. József-Műegyetemnek neveztek. Lágymányoson az építkezés 1902 és 1909 között folyt, s 1914-ben a meglévő négy osztályt ötödikkel, a közgazdasági osztállyal bővítették. Az egyetem 1901-től a műszaki doktor cím adására jogosult. 1920-ban a közgazdászképzést, átvette a Tudományegyetem, ahol a kormányzati önkényes intézkedés eredményeképpen önálló Közgazdaságtudományi Kar létesült. E kart 1934-ben csatolták vissza a Műegyetemhez.
1934-ben a következő karokat foglalták egy egyetem, a M. Kir. József Nádor Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem keretébe:
1. Mérnöki és építészmérnöki kar.
2. Gépész- és vegyészmérnöki kar.
3. Bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar.
4. Mezőgazdasági és állatorvosi kar.
5. Közgazdaságtudományi kar. 1934-ben így a műegyetemnek öt kara és 10 osztálya volt. 1949-ben átszervezéssel alakult meg a Budapesti Műszaki Egyetem, s a közgazdászképzést átvette az újonnan megalakult Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem.
Heller Farkas 1906-ban a műegyetemen habilitáció iránt nyújtott be kérvényt. Kérvényét Gaal Jenő miniszteri tanácsos, a nemzetgazdaságtan ny. r. tanára bírálta el, aki sokat segített Heller Farkas pályakezdésében. Kérelme 1907. május 8-án megerősítést nyert, s a M. Kir. József-Műegyetem vámpolitikából magántanárrá képesítette. Ez azt jelentette, hogy külső óraadóként előadhatott az egyetemen. Ebből természetesen nem lehetett megélni, viszont lehetővé tette azt, hogy Hellert megismerjék és később, üresedés esetén katedrát (tanszéket) kapjon. Erre hét évvel később került sor, amikor ismét Gaal Jenő támogatásával, nyilvános rendkívüli tanárrá nevezték ki. Főállásban így elég későn, 1914. február 27-én, 36 évesen került a műegyetemre. Ny. rk. tanárrá történő kinevezése alkalmából Jászi Oszkár 1914. március 13-án kelt levelében a következőket írta:
„Kedves Barátom
Egy kis külföldi kóborlásból hazatérve, csak most vehettem professzori kinevezésednek örvendetes hírét. Annyi sok magyar közéleti ocsmányság közepette, ez az újság szép és vigasztaló volt. Jól esik tudni, hogy elérted célodat, s egy szép, szabad, független pálya nyílik meg képességeidnek. Ez alkalomból felújultak előttem közös rabságunknak évei, a viták, melyeket a felszabadulás módozatairól folytattunk. Örvendek nagyon, hogy a »kiváró taktika« a Te esetedben ilyen fényesen bevált, s szívből kívánom, hogy most már friss erővel, sok sikerrel és derült bátorsággal láss munkához.
Régi barátsággal üdvözöl
tisztelő híved
Jászi Oszkár”
Jászi Oszkár”
Az 1914. március 9-én megalakult Közgazdasági Osztályra mindössze négy tanár – Friedmann Ernő, Heller Farkas, Mandello Gyula és Zelovich Kornél – nyert újonnan kinevezést Gaal Jenő és Rényi József nyilvános rendes tanárok mellé. Heller a Gazdaságpolitikai és Szociálpolitikai Tanszék nyilvános rendkívüli tanára lett.
Tanári működését nem kezdhette meg, mivel kitört az I. világháború. Be kellett vonulnia katonának. A bécsi honvédelmi minisztériumban szolgált. Csak 1916-ban sikerült a műegyetemnek olyan katonai beosztást kieszközölnie, mely lehetővé tette, hogy először hetenként három napra Bécsből Budapestre utazva, előadásait megtarthassa. Végül 1917-ben Bécsből Budapestre került, és így rendszeresen előadhatott.
Heller Farkas ny. rk. tanár a következő tárgyakat adta elő 1916-ban és 1917-ben: „agrárpolitika”, „bányászati és iparpolitika”, „szociálpolitika és szociális törvényhozás”, „szociális reformok, jóléti intézmények”. Ezenkívül hetente legalább egy fél napon át „agrárpolitikai, bányászati és iparpolitikai, valamint szociálpolitikai” szemináriumot vezetett.
Gaal Jenő segítségével időközben bekerült a tudományos közéletbe is. Ennek fontosabb állomásai a következők:
1907-ben megalakult a Magyar Társadalomtudományi Egyesület, melynek célja a társadalomtudományok tárgyilagos művelése és a haladás szolgálata volt. Az egyesület egyik igazgatója, Gaal Jenő javaslatára Hellert 1907-ben beválasztották az egyesület választmányába, majd 1911-ben az egyesület egyik titkárává választották. Amikor az egyesület 1908-ban Magyar Társadalomtudományi Szemle címen folyóiratot indított, ugyancsak Gaal Jenő javaslatára a lap társszerkesztője lett, majd 1914. és 1918 között egyedül szerkesztette a folyóiratot.
Ugyancsak 1907-ben a Törvényes Munkásvédelem Magyarországi Egyesülete – amely a Baselben székelő Törvényes Munkásvédelem Nemzetközi Egyesülete magyar osztálya volt – választotta titkárává. Heller Farkas tudományos kutatásait ez erősen a szociálpolitika irányába terelte. Feladata volt a Svájcban kétévenként tartott nemzetközi nagygyűlés tudományos anyagának előkészítése. E tevékenységéből adódóan 1908-ban Luzernbe, 1910-ben Luganóba küldte ki a földmívelésügyi miniszter, 1912-ben pedig az említett egyesület megbízásából Zürichben folytatott tárgyalásokon vett részt. 1907-ben, amikor a titkári funkciót átvette, csak egy kiadványa volt az egyesületnek, 1914-ben pedig már a huszonnégyet is elérte a magyar kiadványok között. Ezenkívül tíz német, egy francia és egy angol nyelvű kiadvány is napvilágot látott. Heller Farkas mint az egyesület titkára, állandó összeköttetésben állt a svájci központtal és a többi nemzeti osztálylyal, ez a napirenden levő külföldi és hazai összes szociálpolitikai kérdés rendszeres figyelemmel kísérését tételezte fel. Szociálpolitikai tevékenysége folytán az 1910-ben alapított szociálpolitikai szaklap, a Munkásügyi Szemle munkatársul kérte fel, és több szociálpolitikai tanulmányt tett e lapban közzé. Kutatásait igen elismerően méltatja Ferge Zsuzsa. Megállapítja: „Az establishment talán legnyitottabb és legszínvonalasabb szociálpolitikai teoretikusa Heller Farkas volt.” (Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika köréből. Magvető, Bp., 1986. 101.) Későbbi, az 1930-as években megjelent munkáira is utalva pedig a következőket írja: „S a közeg minden befolyása elletére sem vett át Heller Farkas semmit a fasiszta vagy nemzetiszocialista ideológiából, ill. ennek szótárából. Világos volt számára – és rezignáltan vette ezt tudomásul –, hogy az élet másfelé halad, mint ezt saját tudományos felfogása óhajtotta volna.” (Uo. 102.) Szociálpolitikai munkái között jelentősek még a Kapitalizmus és kriminalitás (1914), mely kivált a fiatalkorúak bűnözése és a szociálpolitika közötti összefüggéseket kutatja, továbbá A szociálpolitika és a felső osztályok c. értekezése, melyben a „felső osztályokat” igyekszik tudományosan meggyőzni arról, hogy a szociálpolitika nem egyszerű jótékonykodás, hanem ahhoz nekik is fontos társadalmi érdekük fűződik.
1911-ben a Magyar Közgazdasági Társaság igazgató-választmányának tagjává választották. A Magyar Társadalomtudományi Egyesület 1909-ben nyitotta meg szabadiskoláját, melynek Heller előadója lett. A „társadalmi gazdaságtan” című tárgyat oktatta, majd 1914. első félévében „a drágaság kérdéseiről” tartott előadásokat. A drágaság kérdése elméleti megvilágításban c. tanulmánya a Közgazdasági Szemle 1911. évi május–júniusi számában jelent meg. 1911-ben a honvédelmi miniszter felkérésének eleget téve a honvédség tanárai és tanárjelöltjei részérc tartott társadalomtudományi előadásokat. Később, 1916-ban ezért az oktatói munkájáért kapta meg a Signum Laudis kitüntetést. A tanfolyam vezetője akkor Fináczy Ernő egyetemi tanár volt.
1914-ben az igazságügy-miniszter a fiatalkorúak bírái, ügyészei és a pártfogó tisztviselők részére szervezett továbbképző tanfolyamon a szociálpolitika előadására kérte fel. Hivatali, előadói és társadalmi tevékenysége mellett állandóan folytatja tudományos munkálkodásait. Foglalkozik a határ haszonelmélet bírálatával, a kartell kérdésével, vám-, kereskedelem- és birtokpolitikai kérdésekkel, demográfiával, szociálpolitikával. Rendszeresen ismertet könyveket a Közgazdasági Szemlében, a Magyar Társadalomtudományi Szemlében, a Budapesti Szemlében és a Munkásügyi Szemlében. Megírja a Pallas Lexikon pótköteteiben a nemzetgazdaságtani témájú szócikkeket.
Egyetemi pályafutása 1917-ben jelentős szakaszhoz érkezik. A műegyetem felkérésére pályázatot nyújt be nyilvános rendes tanárrá történő kinevezése érdekében. Heller Farkas küzdelmes indulása és pályakezdése 1917. január 30-ával zárult, amikor is – Zelovich Kornél, a közgazdasági osztály dékánja, bizottság elnök javaslatára – nyilvános rendes tanárrá, a nemzetgazdaságtan és pénzügy tanszék vezetőjévé nevezték ki. Szabó Ervin Heller professzorrá történő kinevezése alkalmából a következő levelet írta
„Kedves Barátom,
nagyon ritkán szoktam előrelépésekhez gratulálni, de a tied mindenesetre azokhoz a ritka kivételekhez tartozik, amelyeknél semmi kételyem sincs, hogy érdemest ért. Ezúton csak azt kívánom Neked, hogy minél előbb foghass hozzá igazában tanári működésedhez amelyhez mindenki, aki ismer, a legjobb várakozásokat fűzi.
Szívélyes üdvözlettel régi híved
Szabó Ervin”
Szabó Ervin”
(Szabó Ervin Heller Farkashoz Budapestre, 1917. febr. 18. In: Szabó Ervin levelezése 1905–1918. Kossuth K. 1978. a. köt. 578.)
Heller nehéz pályakezdése általánosabb érvényű, az etika körébe vágó megjegyzésekre késztet. A tudomány és a hatalom viszonya mindig ellentmondásos volt, annak ellenére, hogy a tudomány mindig a haladást szolgálta. Különleges tehetségre és jellemre, a lényeglátás képességére és nagy szorgalomra van szükség ahhoz, hogy jelentős eredményeket érjen el egy kutató. A zseni nyolcvan százalék szorgalom, vallja öntudatosan Goethe, de a társadalomért elkötelezett ember is egyúttal. Goethe Ajánlás c. versében ezt írja (Rónay György fordításában) „Azért égek, hogy hasznát lássa más; S ekkora kincset újra el nem ások. Mért kerestem az utat oly mohón, ha társaimnak nem mutathatom?” Az új tudományos eredmények azonban csaknem mindig kihívást is jelentettek. „Az irigy embert nyomasztja és ugyanakkor elbűvöli a nagyság, de mélyen zokon veszi, ha más emberben megvan ez a tulajdonság, benne pedig nincs.” – írja Nyíri Tamás (Az ember a világban. Szent István Társulat, Bp., 1981. 146.), majd megállapítja: „Az irigy ember mindig számíthat a társadalom támogatására … Az irigy emberek, a társadalom Jágói, lehetnek mégoly gonoszak, rosszindulatúak, soha senki nem tör az életükre, és olyan is ritkán akad, aki szemükbe mondaná, hogy színlelők és képmutatók. Ellenkezőleg, többnyire köztiszteletben állnak és feddhetetlenek.” (Uo. 146–147.) Sajnálattal kell megállapítani, hogy a boszorkányüldözésszerű tudományellenességnek századunk sem vetett egészen véget. A diktatúrák különösen nem engedték meg az alkotó gondolkodás létezését. Ez később persze hozzájárult bukásukhoz is. A hitleri fasizmus elüldözte vagy börtönbe zárta, haláltáborokba küldte a zsidó származású és a fasiszta ideológiát tagadó tudósokat. Számos kiváló magyar kutatót, írót, művészt a Szálasi-rémuralom éveiben öltek meg vagy üldöztek el országunkból. Teljesen más történelmi szituációban a Szovjetunióban Sztálin az 1930-as években, majd Magyarországon az 1950-es években a Rákosi-rendszer üldözte a tudományos káderek, írók, művészek egy részét, ma már anakronisztikusnak tűnő vádak alapján. Tehetséges emberek sora esett ennek áldozatul, a Szovjetunióban – többek között – a lenini konjunktúrakutató iskola nemzetközileg ma is elismert képviselői, például N. Kondratyev, A. Csajanov, I. Leontyev és mások. 1987 nyarán (Moszkovszkije Novosztyi 1987. augusztus 16.) a szovjet legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma rehabilitált 15 szovjet közgazdászt (az itt felsoroltakat is), akiket az 1930-as évek elején ítéltek el koholt vádak alapján. (HVG 1987. szcptember 12.. 13.) E közgazdászok eredményeit Magyarországon a Heller-iskola tagjai igen korán ismertették és elismerték.
