ÖREGKOR, HAZAI MELLŐZÉS ÉS A VILÁGHÍR (1948–1955)

Teljes szövegű keresés

ÖREGKOR, HAZAI MELLŐZÉS ÉS A VILÁGHÍR (1948–1955)
„A sokaságért híven munkálj,
de ítéletével ne törődjél. Ha
küzdéseidet szerencse koro-
názandja, úgy is melletted
lészen az.”
(Kölcsey Ferenc)
Heller Farkas 1948-ig adott elő a műegyetemen, de – mint említettük – nyugdíjba nem vonult, ugyanis tudományos kutatási szabadságot kapott és azt élete végéig meghosszabbították. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 204. 894/1948. VI/1. számú levele alapján 1949. július 1-jéig tudományos kutatási szabadságot engedélyezett számára. Darvas József, a Közoktatásügyi Minisztérium vezetője 1412–0198/1952. számú levele alapján, 1952. november hó 15-én a 456/14.a./1952. Mt. h. számú határozat alapján lefolytatott besorolási eljárás eredményeképpen Heller Farkas az 1952. évi november hó 1. napjával a 652. kulcsszámú egyetemi tanár elnevezésű munkakörben havi 2700 Ft alapbérrel nyert besorolást. Korpótléka e levél alapján az alapbére 20%-a volt. Az 1949-ben megalakult Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem átvette a közgazdászképzést a műegyetemtől. Az MKKE Heller Farkas nyilvános rendes tanárként alkalmazta, fizetését megkapta, de az Egyetemre nem tette be a lábát. Fizetését fia, Dr. Heller Farkas Tamás vette át.
Heller Farkast 1949. XI. 29-én kizárták az Akadémia tagjai sorából és tanácskozó tagnak minősítették vissza. A tanácskozó tagság csak formális címet jelentett. Az Akadémiának az átszervezéskor 257 tagja volt, akik közül csak 102 rendes és levelező, valamint egy tiszteleti tagot választottak újra. A régi tagok többsége – 122-en – tanácskozó taggá váltak. Mint az „MTA másfél évszázada 1825–1975” (Akadémiai Kiadó Bp. 1975.) c. könyvben neves történész szerzők megállapították: „A régi tagok egy részének tanácskozó taggá történt minősítése során a túlzott követelmények, a szubjektív megítélések miatt hibás döntések is születtek.” (Uo. 368.) Az átszervezés során például az összes közgazdász akadémikust kizárták. Személy szerint Heller azt is joggal sérelmezte, hogy a II. osztály elnökeként (1948. január 12.–1949. november 29.) mindent megtett azért, hogy a zavartalan átmenetet biztosítsa. Heller Farkas az Igazgatótanács 1949. évi október 29.-i ülésén még részt vett, ahol az új alapszabályok tervezetét, a személyi javaslatokat és az új osztályok besorolását tárgyalták. Ezen az ülésen 19-en vettek részt, a közgazdászokat Varga István, Navratil Ákos és Fogarasi Béla képviselte Helleren kívül. Az Akadémia zárt összes ülése 1949. október 31-én fogadta el az új alapszabályokat, új tagokat választott és az új alapszabályok szerint újraválasztotta tagjait. Tudjuk, hogy 34-en szavaztak ez új alapszabályok mellett és öten ellene. Az Akadémia új tisztikarát formálisan az 1949. november 29-i közgyűlés választotta meg. Főtitkár Alexits György lett, aki már korábban a Magyar Tudományos Tanács főtitkáraként (1949. február 25-től) az Akadémia átszervezését a Rákosi-rendszer, személy szerint Gerő Ernő irányításával vezette. Gerő Ernő 1949. f ebruár 25-én az alakuló ülésen meg is állapította: „A Tudományos Tanács új alapokra akarja helyezni a magyar tudományos élet fejlesztését. Az volt az érzésünk, a régi alapokon elindulni nem lehet.” (I. m. 365.) A Tudományos Tanács így a Párt felhatalmazásával az Akadémia átszervezését, illetve a kizárásokat irányította (i. m. 366.).
Hellert érzékenyen érintette, hogy akadémiai tagságát megvonták, ezért 1951. december 30-án a következő levelet írta a TMB-nek: „… azzal a kérelemmel fordulok a t. Bizottsághoz, hogy részemre … a »Közgazdasági Tudományok doktora« tudományos fokozatot megadni szíveskedjék ... csatolom életrajzomat, tudományos munkáim jegyzékét, valamint a munkáimból rendelkezésemre álló példányokból 29 db-ot.
Megjegyzem, hogy tudományos könyveim közül életem főművének a „Közgazdasági elmélet története” című munkát tartom, melynek egy példányát mellékelten csatolom.”
Több mint félév elteltével (1952. július 31-én) Tolnai Gábor, a TMB akkori titkára az alábbi levelet küldte Hellernek, és felbontatlanul visszaküldte csatolt publikációit is.
„A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1951. évi 26. számú törvényerejű rendelete szabályozza a tudományok doktora és a tudományok kandidátusa fokozat bevezetését. A törvényerejű rendelet 7. §-ának 1. bekezdése alapján kérésére a Tudományos Minősítő Bizottság eddigi tudományos munkásságát felülvizsgálta.
A Tudományos Minősítő Bizottság az Ön eddigi munkássága alapján tudományos fokozat odaítélésére irányuló kérelmét nem tartotta teljesíthetőnek.” Heller Farkast, akinek könyveit angol és spanyol nyelven forgalmazták ez időben (1950-es évek eleje) Ausztráliában, Mexikóban, Dél-Amerikában, Spanyolországban, Montevideóban és másutt, itthon újabb megaláztatások is érik. A TMB megküldi Pályázati felhívását az 1952. évi aspirantúrára, és azt javasolja, hogy a világhírű, 75 éves professzor jelentkezzen aspirantúrára a kandidátusi fokozat megszerzése érdekében.
Heller Farkas mellőztetésének éveiben családján, illetve a Bolberitz családon kívül csak Kádas Kálmánnal és Theiss Edével érintkezett, rendszeresen hetente egyszer találkoztak és tudományos eszmecserét folytattak.
Heller Farkas élete végéig: A közgazdasági elmélet története c. könyvének angol nyelvű átdolgozásán fáradozott.
1955. szeptember 29-én hunyt el. Ravatalánál kiváló tanítványa, a nemzetközi hírű közgazdász-statisztikus tudós, Theiss Ede búcsúztatta. Beszédéből felidézünk néhány részletet. „Mélyen tisztelt kedves barátunk, szeretett professzorunk, Heller Farkas.
Megindultan állunk itt koporsód előtt, mi, a Te tanítványaid és barátaid. A mélységes fájdalom, ami szívünket betölti, mutatja azt a nagy veszteséget, ami valamenynyiünket ért távozásoddal. A Te lankadatlan, önzetlen és lelkes tudományos munkásságod volt az, ami elsősorban Hozzád vonzotta tanítványaidat. Életed példája nyomán tanultuk meg az alkotó tudományos munka tiszteletét és szeretetét. Ezért mint tanítványaid és barátaid egyike, úgy érzem, hogy leghelyesebb, ha a búcsú e perceiben megkísérlem néhány szóval felidézni az általunk annyira becsült és szeretett tudós egyéniségednek azokat a fő jellemvonásait, amelyek bennünk olyan mély és irányító hatást váltottak ki.
Tanítványaid számára bizonyára leginkább vonzó és lebilincselő jellemvonásod az igazság iránt érzett lángoló szereteted. Teljesen tisztában voltál az objektív igazság megismerésének nehézségeivel, amelyek a legnagyobbak éppen, a társadalmi, gazdasági jelenségek vizsgálata körében. Többszörösen hangsúlyoztad a tudományos megismerés által feltárt igazságok viszonylagosságát. Ugyanakkor meggyőzően mutattál rá arra, hogy mégis ezek egy-egy lépést jelentenek az abszolút igazság felé. A tudományos megismerés így fokozatosan mindinkább megközelíti az objektív és teljes társadalmi valóságot. Ennek előfeltétele azonban, a helyes kutatási módszerek alkalmazása. Ez pedig, amint évről évre nyomatékosabban hangsúlyoztad, a társadalmi jelenségek körében a minőségi és mennyiségi vonatkozások egyidejű figyelembevételét kívánja meg. Ily módon hazánkban elsőnek ismerted fel a mennyiségi törvényszerűségek exakt tanulmányozásának fontosságát a gazdaságkutatásban, amit a statisztikai és matematikai módszerek együttes alkalmazása tesz lehetővé.
Ugyanakkor mindig rámutattál arra is, hogy mennyiségi módszereket mindig szervesen össze kell kapcsolni a minőségi, strukturális elemzéssel. Mert szerinted csak ez az eljárás vezet a társadalmi valóság minél teljesebb és pontosabb megismeréséhez.” „A társadalmi fejlődéssel kapcsolatban, melynek kérdései állandóan foglalkoztattak, a tudomány hivatását elsősorban abban láttad, hogy az irányítást adjon a széles néprétegek életszínvonalának minél nagyobb emelésére, az átmeneti nehézségek minél tökéletesebb leküzdésére. Más szóval a cél, szerinted, az emberiség haladásának dinamikus egyensúlya és ennek keretében az egyén kiegyensúlyozott fejlődése.
Ezt a kiegyensúlyozott fejlődést példázza tudományos munkásságod és egész életműved. Ez állandóan és fáradhatatlanul mindig újabb és átfogóbb törvényszerűségek megismerésére irányult, minden elhamarkodott következtetéstől tartózkodva, minden egyes következtetést a leggondosabban ellenőrizve.
Az életedben megvalósult ezen kiegyensúlyozott fejlődést, amely annyira példamutató mindnyájunk számára, nem tulajdoníthatjuk kizárólag ragyogó értelmi képességeidnek, amelyekkel a természet megajándékozott. Életed nem lett volna olyan harmonikus, ha kimagasló értelem nem párosult volna Benned a szív, az érzelem világának gazdagságával. Ez számtalan vonatkozásban nyilvánult meg életedben. Többek között a zene iránti szeretetedben és annak aktív művelésében. Derűs, kiegyensúlyozott kedélyednek kedvencei voltak Mozart harmonikus kompozíciói, de a fejlődés iránt fogékony lelked gyönyörködve tudott elmélyedni Wagner dinamikus művészetében is. A művészet iránti kiváló érzéked egyébként lehetővé tette számodra, hogy a legegyszerűbb dolgokban is megtaláld a szépség vonásait.”
(Részletek Theiss Ede búcsúbeszédéből 1955. 3 l.)
Nagy Tamás, marxista közgazdász professzor, az MKKE alapítója, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének akkori főosztályvezetője a Szabad Nép 1955. szeptember 30-i számában Meghalt Heller Farkas címen emlékezett meg a korszak kiváló tudósáról. Nagy Tamás megemlékezését csaknem teljes terjedelmében már csak bátorságáért is érdemes közölni.
„Hetvenkilenc éves korában meghalt Heller Farkas ... egyetemi tanár, a polgári közgazdaságtannak egyik külföldön is elismert magyar tudósa. Az ellenforradalmi korszak Magyarországának nívótlan polgári közgazdaságtudományában Heller Farkas a tudományos nívót képviselte, s mind tudományos munkásságában, mind emberi magatartásában fejjel kimagaslott társai közül.
Élete fő munkája a Közgazdasági elméletek története. Ez a mű a különböző összefoglaló polgári elmélettörténeti művek közül kitűnik alapos anyagismeretével, tudományos tárgyilagosságra való törekvésével és jól átgondolt rendszerezésével … Nagy tudása, szerénysége, érdekes és magas színvonalú előadásai miatt hallgatói tisztelték és szerették.
Heller Farkas a hanyatló kapitalizmus polgári közgazdaságtudományának, ezen belül az úgynevezett osztrák iskolának volt és maradt a képviselője, tehát annak az iskolának, amely a gazdasági élet jelenségeinek törvényszerűségeit az egyén szubjektív értékbecsléseiből kiindulva akarta megmagyarázni. Ez az idealista és történelemellenes szemlélet természetesen őt is megakadályozta abban, hogy a tőkés gazdaság objektív folyamatainak mélyére hatoljon, s valóságos törvényszerűségeit felismerje. Heller Farkasban azonban mindvégig megmaradt a tudományos érdeklődés az új iránt. Hazánk felszabadulása után szembetalálkozott a marxizmussal, mint élő hatóerővel, s arra törekedett, hogy az eddiginél mélyebben ismerkedjék meg a marxizmus-leninizmus közgazdaságtanával.”
Halála után családja igen nehéz anyagi körülmények közé került. Özvegye később, 1963-ban az alábbi levelet írta a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének.
„T. Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége!
Alulírott, mint az 1955. évben elhunyt Heller Farkas közgazdászprofesszornak, a t. Akadémia 30 éven keresztüli tagjának és – a felszabadulás utáni időben – a társadalmi-történeti tudományok osztálya volt elnökének, özvegye, az alábbi kérelmet terjesztem elő.
Férjemet a Rákosi-korszak idején az a súlyos és talán ma már anakronisztikusan is ható – tudományos sérelem érte, hogy az új tudományos fokozatok bevezetésekor megtagadták részére doktori vagy kandidátusi fokozat odaítélését. Amikor – mint a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nyilvános rendes tanára, akit nemzetközi hírnevére, tudományos érdemeire és emberi magatartására való tekintettel egészen 1955-ben – 78 éves korában – bekövetkezett haláláig nem nyugdíjaztak, beadta a tudományos fokozat megadása iránti kérelmet, néhány hónap elteltével blankettáris választ kapott, melyben azt közölték vele, hogy műveit áttanulmányozták és megállapították, hogy azok még nem ütik meg a tudományos szintet, azonban javasolják, hogy jelentkezzék aspirantúrára. Mellesleg megjegyzem azt, hogy a művek áttanulmányozásának megtörténtét is kétségbe kell vonnom, mivel azokat a könyveket és különlenyomatokat, amelyeket a férjem 50 éven keresztüli tudományos és 41 éves professzori pályafutása alatt – magyar, német, angol, francia, finn és spanyol nyelveken – megjelent publikációkból összeválogattam, ugyanabban a csomagolásban lettek férjemnek visszaküldve, mint amelyben én azokat személyesen becsomagolva elküldtem.
Férjem halálakor a fentiekben leírt sérelmet erkölcsileg némiképpen enyhítette az a tény, hogy őt a Marx Károly Közgazd. Tud. Egyetem saját halottjaként temettette el és – számos tudós és tudományos intézmény között – elsők között nyilvánított részvétet a t. Akadémia Elnöksége nevében az akkori főtitkár és hogy az akkori Oktatásügyi Miniszter saját nevében küldött a temetésre koszorút, valamint hogy annak idején a »Szabad Népben« többhasábos nekrológ méltatta férjem tudományos érdemeit és azt, hogy az elmúlt rendszerben is haladó gondolkodást képviselt … Amennyiben a férjem tudományos fokozata ügyében hozott határozat fenti értelemben történő módosítása valamely okból nem volna keresztülvihető, úgy kérem, szíveskedjék a t. elnökség az ennek elrendelésére jogosult szervhez – Pénzügyminisztérium vagy Minisztertanács Titkársága – javaslatot tenni arra, hogy 891 Ft összegű nyugdíjam kivételes nyugellátás formájában kiegészítést nyerjen, férjem akadémikusi tevékenysége alapján… .
Befejezésül megemlítem még, hogy férjem külföldre szakadt tanítványai felajánlották, hogy rendszeres anyagi segítségben részesítenek, ezt azonban visszautasítottam, mert nem akartam azt, hogy férjem széleskörű külföldi tudós ismeretsége körében az a hír terjedjen el, hogy hazánkban egy nemzetközileg elismert tudós özvegye külföldi könyöradományokra szorul.”
Kérelme részben teljesítésre került, az özvegyi nyugdíját 300 Fttal felemelte a Pénzügyminisztérium.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages