Miért távozott el Hevesy György Magyarországról?
Miért távozott el Hevesy György Magyarországról?
Az ítélet Hevesyt nem Magyarországról, csupán a tudományegyetemről száműzte, és ezt maga sem gondolta másként. Helyzetét egyáltalán nem lehet azonosnak tekinteni a Kármán Tódoréval, aki a proletárdiktatúra leverése után bujkálásra kényszerült, és kalandos körülmények között tért vissza aacheni tanszékére, útközben keserű gondolatokat forgatva Magyarországról, az itteni életlehetőségekről.
Hevesy azonban, mint láttuk, a legkevésbé sem menekült, hanem éppenséggel hazajött Dániából. A tárgyalás után még hónapokig itthon tartózkodott, csak tavasszal utazott el új munkahelyére, addig pedig mi mást tehetett volna, dolgozott.
Az eljárás ugyanis a tudományegyetemen folyt, de laboratórium azért akadt az Állatorvosi Főiskolán is, ahol éppen barátja, Gróh Gyula vezette a már korábban is szép eredményeket felmutató kémiai tanszéket, és akivel különben is hosszú hónapok óta folytatták már említett közös kísérleteiket. Hevesy tehát ügyet sem vetett a valójában nem őt, hanem az egyetemet minősítő ítéletre. Nem hagyta abba elkezdett kutatását, sőt publikálta ennek igen jelentékeny eredményeit, mégpedig magyar társszerzőkkel. Semmi sem gátolta abban sem, hogy közben szorgalmasan írjon egy monográfiaszerű könyvrészletet, német felkérésre. Járt a laboratóriumba, olvasott, és ült a Nádor utca 19. alatti lakásában, az íróasztal mellett. Írta tudományos dolgozatait és – rá egész életében jellemző módon – magánleveleit, mégpedig hihetetlen nagy számban.
Az egész történettel kapcsolatban immár egészen konkrétan vetődik fel Hevesy viszonya a politikához. Ugyanis realistán azt mondhatnánk: természetes, hogy áldozatául esett a felfordulást követő rendcsinálásnak, hiszen az egyetemi autonómia, legalábbis nálunk, soha nem volt egyéb, mint füst és köd, szép jelszó. Valójában a politikai hatalom hol keményebb, hol szelídebb eszközökkel, mindig érvényesítette akaratát, meghurcolta és legyőzte ellenfeleit. Csakhogy Hevesy nemhogy a kommunizmustól, de még az aktív politizálástól is berzenkedett. Politikai nézeteiről így írt Bohrnak: „Nekem nincsenek erős pártérzéseim, nem vagyok sem radikális, sem konzervatív. Tökéletesen tudatában vagyok mindkét párt gyengeségeinek.” Ennél is többet mondanak a lelkes időkből, 1919 áprilisában ugyancsak Bohrhoz intézett sorai: „A történelemcsinálás legérdekesebb időszakát hagyjuk magunk mögött, bár ezek nem a legkedvezőbbek a tudományos kutatás számára, mely nyugalmat és az állandóság légkörét igényli. Engem személy szerint ezek a körülmények nem gátolnak munkámban, a tudományos kutatás iránti szeretetem sokkal erősebb, mint politikai érdeklődésem.”
Az idézet meggyőz arról, hogy a vádlók nem politikai ellenfelüket akarták eltávolítani, hanem karuk egyik legkiválóbb elméjét, aki politikailag valószínűleg nem is volt baloldali. Az ügy mögött talán nagyrészt Rybár István személyes tanszékvezetői ambíciója bújhatott meg, amely újabb táptalajt nyert a megváltozott politikai viszonyok között, amikor a denunciálás komoly segítséget nyújt a karrierek egyengetésére.
Azt, hogy a személyi összefonódások milyen fontos szerepet játszottak az ügyben, mi sem jelzi jobban, mint az az irat, amelyben a tudományos szempontból is szinte nevetségesen konzervatív gondolkodású Fröhlich Izidor elméleti fizikus professzort nevezték ki a II. sz. fizikai intézet helyettes igazgatójává, azaz Hevesy állásába, mégpedig 1919. október 15-én. A dátum elképesztő! Hevesy önkéntes lemondó levele 16-án kelt, a tárgyalás első fordulóját pedig 21-én tartották. Tehát a tanszék sorsát már eleve eldöntötték.
Visszatérve az áprilisi levélrészlethez, a másik fontos elem arról tudósít, hogy Hevesy nem tartotta rossznak kutatási feltételeit a forradalom alatt („…a körülmények nem gátolnak munkámban…”). A feltételeket illetően éppen ebben az időben kezdett kinyílni a valóban biztató perspektíva az önálló fizikai kémia tanszék formájában, amelynek lassanként alakulgatott a felszerelése és elhelyezése, és amelyet valóban Hevesy testére lehetett volna szabni.
Elmenetelének okait megrázó levélben foglalta össze Bohr számára 1919. október 25-én: „A politika belépett az
egyetemre is; távollétemben, a nyáron megfosztották állásától két abszolút becsületes és értelmes asszisztensemet [nyilván Polányit és Selényit – P.G.], csak azért, mert zsidók és úgy tudom, ugyanez történt minden intézetben. Alig van olyan zsidó és radikalizmussal gyanúsítható, aki megtarthatta állását. Ilyen körülmények között nem tehettem mást, lemondtam az állásomról. Bár nem az én személyemet támadták, mégiscsak támadás ért, amiért jó kapcsolatban voltam Kármánnal; személyes kegyeltje voltam annak a Káruránnak, aki az elhunyt báró Eötvös kinevezett utódja volt a fizika tanszéken, és amiért megpróbáltam rendbehozni a fizikai laboratóriumokat, melyek silány állapotban maradtak Eötvös után, továbbá amiért előre láttam az ország anyagi összeomlását, amely szükségszerűen be is következett. Kármán volt az egyetemi osztály főnöke a bolsevik éra alatt, és ezért hevesen gyűlölik az egyetem vezetői. Bár ő távolról sem bolsevik, elvállalta és ragaszkodott állásához, de csak azért, hogy amennyire csak lehet, megakadályozza a bolsevik kormányt az egyetem tönkretételében. – Én a II. sz. fizikai laboratóriumhoz voltam kinevezve mint ideiglenes vezető, mivel eme professzorság birtokosa bár nagy beteg volt, még élt. Ez az az állás, amiről lemondtam. – Az egyetemet bezárták, és nem nyitják ki jövő tavaszig. Az általános morális és anyagi felbomlás, attól tartok, hosszú időre meg fog akadályozni mindenféle sikeres tudományos életet Magyarországon. – Most szabad ember vagyok és nagyon boldog, hogy a laboratóriumodban dolgozhatok.”
Nagyon hasonló felfogásban adja elő a történteket 1920. május 20-án Rutherfordnak is, csak sokkal rövidebben, leülepedettebben, kevésbé drámaian. „A politikai szenvedélyek különösen magasra szöktek, és az egyetemi ügyeket összekeverték a politikával, olyannyira, ahogy ez a nyugati országokban teljesen ismeretlen. Mindezek arra vezettek, hogy lemondjak professzori állásomról, amelyre nemrég kineveztek, és Koppenhágába jöjjek dolgozni Bohrral, ahogy mindig szerettem volna.” Nem lehet nem észrevenni a két levél sajátos közös vonását: a fegyelmi ügyet mindkettőben jótékonyan elhallgatta…
Hevesy Györgynek tehát semmit sem kellett mérlegelnie. 1920 tavaszán befejezte itthoni munkáját, március elején vonatra szállt és elutazott új munkahelyére, amely hamarosan a modern fizika egyik legnagyszerűbb centrumává vált.
