A nácizmus időszaka
A nácizmus időszaka
Minden tökéletes lett volna, ha a politika újra közbe nem szól. Egyszeriben drámai erővel merült fel egy általa korábban soha nem firtatott kérdés: a származása. Képzeljük el! Hevesy katolikus nevelést kapott, a magyar, arisztokrata származású német professzor öntudatával élt. Freiburgban nem csupán tisztelték, hanem szerették is. Tartózkodó udvariasságáért, előzékenységért, kissé tradicionális KuK eleganciájáért, fanyar humoráért és persze tanári és tudósi kvalitásaiért. Politikai nézeteit tekintve konzervatív volt, mint afféle gazdag, szigorúan katolikus nemesúr. A freiburgiakban fel sem merült, hogy a zsidótörvények ezt a büszke arisztokratát egyáltalán érinthetik. Ő maga pedig nem beszélt róla, mint ahogy semmi más hasonló témáról sem. Magában azonban szembesülnie kellett identitásának hitleri definíciójával, származásának egy olyan oldalával, melyről nemcsak sohasem beszélt, de nyilván nem is gondolkodott.
Ha őt magát nem is bántották, számos élménye egyértelművé tette, hogy nem maradhat. De nem könnyű egy teljesen átmenetinek látszó őrület miatt csak úgy otthagyni jól felépített életét a teljes bizonytalanságért, mégpedig saját elhatározásból. Azt remélte, majd csak elbocsátják, és akkor nincs mit mérlegelnie. De nem tették. Kezdetben úgy gondolta, a Harmadik Birodalom „csodálatos lehet a németek számára, de aki nem német,… le kell vonnia a következtetéseket”. Ezt Panethnak írta, aki ugyan szintén Németországban dolgozott, de már javában állást keresett Angliában. A Rockefeller Alapítvány tisztviselőjének Hevesy elmondta, hogy 1933 júniusában az asztalán talált egy rendelkezést, amely szerint másnap reggel nyolcig el kell bocsátania egyik asszisztensét, de ő egyszerűen figyelmen kívül hagyta a rendelkezést. A tisztviselő szerint „von Hevesy határozottan eldöntötte, hogy távozik, de nem közölte szándékát egyetlen kollégájával sem. Német kérésre érkezett ide Koppenhágából, és egyáltalán nem törekedett az állásra. Úgy érzi, nem óhajtja folytatni munkáját egy olyan kormányzat számára, amely nem méltányolja szolgálatait.” Másrészt a badeni tartományi főnök kérte, maradjon a helyén, mert az idegenek alkalmazásáról csak szeptemberben fognak rendelkezni. Mindez azt mutatja, valódi származását nem ismerték; különben a nácik áprilisi törvényei után aligha maradhatott volna a helyén.
Akárhogy is történt, elkezdett gondolkodni, vajon Amerikában vagy Rutherford hívására Angliában kellene-e letelepednie. Közben ismét felfedezte, hogy az igazi „Heimat” Magyarország, melynek útlevele ott lapult zsebében a német mellett, és ahova ismét szívesen vissza-visszatért. Végül, éppúgy mint 1920-ban, Dánia mellett
döntött, de nem közölte a freiburgi kollégákkal és diákokkal. Annál inkább megvitatta a Rockefeller Alapítvánnyal, melynek támogatását 1933-ban már nem vette igénybe, nehogy az elhagyandó laboratóriumra pazarlódjon, és arról tanácskozott, átviheti-e viszont a támogatást esetleg Brönsted laboratóriumába.
Tanári állásáról ugyan már 1933 nyarán formálisan lemondott, és így nem kellett igazolnia származását, de még több mint egy egy évet ott töltött szokásos intézeti munkájával. Minthogy tevékenysége gyakorlatilag nem változott, senki nem törődött azzal, milyen státusban van. A náci politika a legkisebb mértékben sem üldözte. Mintha elfeledkeztek volna róla. Annál nagyobb megdöbbenést okozott, amikor 1934 augusztusában megtudták, hogy Hevesy végleg elmegy annak ellenére, hogy nem bocsátották el. Nyilván úgy érezte, tovább nem maradhat. Tudomásul kell vennie, hogy ragyogóan felépített tudós professzori élete Németországban végleg összeomlott. Arra azonban mindig vigyázott, munkatársa, Hilde Levi szerint, nehogy összetévesszék azokkal, akiknek faji okból kellett elhagyniuk Németországot. Inkább úgy akarta feltüntetni, mintha a primitív náci rezsim és ennek atrocitásai elleni tiltakozásból ment volna el. Hevesy identitásérzése zavaros ügy.
