PÁRIZSI KÖZJÁTÉK
PÁRIZSI KÖZJÁTÉK
E terv egy része meg is valósul – Párizsban. 1937. október 25-én Honti János magyar állami ösztöndíjjal Párizsba utazik, s ott is marad 1939 októberéig. A Cité Universitaire-ben (Boulevard Jourdan 47.) lakik. Párizsi terveiről, munkáiról ismét legvilágosabban saját kezűleg írt beszámolója tájékoztat.
„Jelentés az 1937/38 iskolaévben végzett munkámról:
Párisba 1937 október 25-én érkeztem meg. Munkám egyik részét a készülőben lévő Musée National des Arts et Traditions Populairesben végeztem, az intézet vezetőinek, Georges-Henri Rivičre-nek és André Varagnac-nak vezetése alatt. Elsősorban a múzeumhoz csatolt Office de Documentation Folklorique-ban dolgoztam és itt a néphagyományok rendszerezésének és irattárszerű nyilvántartásának modern módszereit volt alkalmam megismerni. Munkám másik része könyvtárakban folyt, elsősorban a Bibliothčque Nationale-ban, kisebb részben a Société de Géographie könyvtárában és a St. Genevičve-könyvtár skandináv osztályában. Ezekben a könyvtárakban a nyugateurópai középkori irodalmakat tanulmányoztam; abból a szempontból, hogy a középkori kultúra és világnézet egyes szempontjainak megismerésével a mai népi kultúrák és néphagyományok hátterét dolgozhassam ki. Eredeti – az Ösztöntöndíjtanácsnak annak idején beterjesztett – munkaprogrammomban ebből a szempontból csak a kelta vallásokat és mítoszokat akartam tanulmányozni, de a munka közben hamarosan kiderült, hogy nem csak az egész középkori Európára kell kiterjeszkednem, hanem figyelembe kell vennem a középkori kultúraelemeknek viszonyát (egyezések vagy eltérések formájában) a megfelelő ókori kultúra-elemekkel is. Minthogy arról volt szó, hogy az újkori néphagyományok világszemléleti hátterét ismerjem meg, nem annyira a középkori szépirodalommal kellett foglalkoznom, hanem inkább a kor tudományos szemléletével, és ennek a keretén belül is leginkább a földrajzi gondolat elemzésével. Ilyen módon nem csak írott művek, hanem középkori térképek is fontosaknak bizonyultak. Bár a végső szintézisig még nem jutottam el (a jelentés dátumától számítva még néhány hónapot anyaggyűjtéssel szándékozom tölteni Párisban), néhány részletkérdésben publikálni tudtam már az eredményeimet. A publikációk a következők:
New Ways to Vinland Problems. Acta Ethnologica. Křbenhavn, 1938.
Vinland and Ultima Thule, Modern Language Review, Baltimore (sajtó alatt), Notice sur l’Ulysse de Dante, Revue d’histoire de philosophie et d’histoire générale de la civilisation. Paris (sajtó alatt), A középkor Odysseusáról. Argonauták. Budapest (sajtó alatt), Notices sur la légende populaire. Revue de la Société de Folklore Français, Paris (sajtó alatt).
Ez az utóbbi dolgozat egy előadás szövege, amelyet a Société de Folklore Français felkérésére ennek a társulatnak 1938 áprilisi 28-i ülésén tartottam. A Centre International de Synthčse arra kért fel, hogy kongresszusán, a folyó nyáron tartandó és néprajzi témáknak szentelt Journées de Synthčse Historique-on előadást tartsak a magyar népi kultúráról.
Április havában Dél-franciaországba tettem tanulmányutat, és a régészeti emlékeken elsősorban az ókori és középkori kultúrák közötti kapcsolatokat és átmeneteket vizsgáltam. A következő városokat látogattam meg Marseille, Aix, Arles, Les Baux, St. Gilles, Aiguesmortes, Saintes Maries, Tarascon, Nîmes, Avignon, Vaucluse, Orange, Valence, Vienne, Lyon, Dijon. A nyár folyamán Bretagne-ba tervezek tanulmányutat, a jelenkori néprajz és az őskori megalith-emlékek tanulmányozására.” (1938. június 27.)
*
Ezek a Párizsban töltött évek egyszerre felszabadítóak és nyomasztóak. Honti számára kitűnő munkalehetőség adódik, ugyanakkor az újsághírek egyre fenyegetőbb politikai helyzetről számolnak be.
Az egy éves magyar ösztöndíj ideje után Honti még egy évet tölthet Párizsban, ezúttal francia állami ösztöndíjjal. Ránk maradt ösztöndíjkérésében kifejti, hogy munkájához nemcsak a kelta mitológiát és hagyományt kell tanulmányoznia, hanem az egész kelta szépirodalmat és tudományos irodalmat, a középkor földrajzi ismereteit is. Magyar ösztöndíjhosszabbításra nem számíthat, s a közép-európai légkör „jelenleg nem alkalmas a nyugodt tudományos munkára”.
Ez alatt a két év alatt Honti nemcsak saját tudományos munkáját végzi, hanem a Musée Nationale des Arts et Traditions Populaires-ben és az ehhez tartozó Office de Documentation Folklorique-ban is sokat dolgozik. Jórészt ő vetette meg a francia folklóradattár alapjait a párizsi múzeumban, s mint Henri Rivičre feljegyzéseiből is kitűnik, ő kezdte el a francia népmesék típuskatalógusának készítését is. Rivičre 1939 áprilisában jelzi, hogy Honti elkezdte a francia népmesék Aarne–Thompson rendszerű katalogizálását. (Ezt a munkát a háború után Paul Delarue, majd Marie-Louise Tenčze folytatta.)
Párizsba utazott szabad levegőt szívni az 1938–39-es években a baloldali magyar értelmiség közül, aki csak tudott. – Párizs ekkor az egyik utolsó, számukra útlevéllel elérhető hely volt Európában, ahol a szabadság fáklyája még lobog, amely nem fasizálódott. Rövidebb-hosszabb ideig itt tartózkodik a baráti kör több tagja éppúgy, mint a Szegedi Fiatalok: Ortutay Gyula, Radnóti Miklós, Baróti Dezső, Tolnai Gábor. De a két jó barát – Honti és Dobrovits – számára Párizs jelentőségét még növeli a „triumvirátus” harmadik tagjának (ahogy Honti nevezte), Klein Ferencnek emléke, aki az érettségi után Párizsban élt.
Egy 1938 júniusából származó Párizsban írt levélben ezt írta Honti Dobrovitsnak: „Másik, múltunkat érintő – sokkal fájdalmasabban érintő – dolog az, hogy megismerkedtem S. É.-vel, aki Ferivel nagyon jóban volt. Legalább is azt állítja, pedig emlékei úgy látszik nem elég élénkek, mert azt állítja, hogy Ferinek szőkésbarna haja volt, olyan mint nekem. És én hiába állítottam azt, hogy koromfekete volt, nem akarta nekem elhinni. Ez nagyon fájt nekem, de azért beszéltünk egyet-mást Feriről. Mutatott egypár fényképet is, többek közt, amit Csala sokáig őrzött az íróasztalán (vagy tán még mindig őriz) amin Feri hátravetett fejjel nevet. Nagyon fájt a szívem, sok mindenkinek az életét szívesen odaadnám azért, hogy Feri még éljen. És természetesen megint feltámadt az a régi és makacsul visszatérő álmom, hogy nem is halt meg tulajdonképpen, vagy ha meg is halt, most megint él.”
1939 márciusában ismét találkozott Párizsban Honti és Dobrovits Aladár. Együttléteink ritkábbak voltak, mint Pesten. Honti kint lakott a Cité Universitaireben, mi férjemmel az Odéon színház közelében; Honti a Néprajzi Múzeumban dolgozott napközben, Dobrovits pedig a Louvre egyiptomi osztályán. A Stemma-összejöveteleket azonban rendszeresen megtartottuk Hôtel Regnard-beli szobánkban, s időnként a Párizsban tartózkodó Baróti Dezső, Mesterházi Lajos és Telegdi Zsigmond is vendégünk volt.
Néhány szép kirándulást is tettünk Hontival együtt, különösen emlékezetes maradt egy Saint-Denis-be való kirándulás, hosszú folyóparti sétával. Honti és Dobrovits tudományos problémákat vitatott, meg, s természetesen a súlyos magyarországi és európai politikai helyzetet.
A párizsi tartózkodás során Honti és Dobrovits francia munkatársaikon kívül kapcsolatot tartottak fenn az ott levő magyar emigránsokkal is, akik baloldali magatartásuk miatt voltak kénytelenek elhagyni hazájukat; továbbá francia haladó értelmiségi körökkel és a spanyol polgárháború után Párizsba menekültekkel. Gyakran találkoztunk pl. Havas Endrével; Honti kapcsolatban volt Hevesi Andrással s annak baráti körével is, hogy csak néhány nevet említsek.
Ellátogattunk Chartres-ba is, ahol kedves tanárismerőseink voltak. Orléans-ban folklórcsoportok táncbemutatóját néztük meg közösen, s Baróti Dezső emlékei szerint Honti és barátai a kelták forrásokhoz fűződő mítoszairól beszélgettek.
1939 augusztusában a helyzet egyre aggasztóbb lett. Lehetőleg naponta megkerestük egymást, legalább telefonon, hogy tájékozódjunk az újabb hírekről. Időnként „próba elsötétítés” volt Párizsban, s a kísértetiesen sötét utcákon haladva a jól ismert műemlékek körvonalai még szebbnek tűntek. Úgy éreztük, hogy az európai kultúra értékeit őrzi Párizs – s veszélyben van minden, amiért csak élni érdemes.
Ha jól emlékszem, együtt voltunk, amikor értesültünk arról, hogy Hitler csapatai megszállták Lengyelországot. Mind a hárman tudtuk, hogy életünk egy szakasza e napokban zárul le.
Természetesen felmerült az a kérdés is, hogy mit tegyünk, ha kitör a háború. A Párizsban tartózkodó magyar emigránsok egy része úgy gondolta, hogy jobban küzdhet a fasiszták ellen a francia hadseregben. Mások azonban azon a nézeten voltak, hogy kötelességük az, hogy a fasizmus ellen saját hazájukban, Magyarországon harcoljanak. Ezek közé tartozott Honti és Dobrovits is. Dobrovits 1939. szeptember 2-án érkezett Budapestre, Honti János néhány héttel későbben. A Párizsból való hazatérésének legszebb leírását Bóka László visszaemlékezésében találhatjuk meg. (Arcképvázlatok és tanulmányok. 1962.)
