NÉPRAJZI VONATKOZÁSOK
NÉPRAJZI VONATKOZÁSOK
A földrajzhoz a társadalomtudományi oldalról érkező Hunfalvyt sokat foglalkoztatták néprajzi kérdések is. Ebben minden bizonnyal családi hatás is érezhető, hiszen bátyja, aki mint nyelvész szerzett magának tudományos tekintélyt, idősebb korában egyre inkább a néprajz felé fordult, s 1876-ban összefoglaló munkában mutatta be Magyarország etnográfiáját. Az ifjabb Hunfalvy munkásságának is inkább második felében jelentkeznek gyakran néprajzi témák – olykor csak díszítő elemként, máskor egy-egy földrajzi mű szerves részeként, néha pedig önálló tanulmányok is kerekednek belőlük. Így teljességgel jogos Hunfalvy János néprajzi tevékenységét felidézni. (Néprajzi munkássága némileg érthetővé teszi, testvére művei pedig magyarázzák a Párizsi Kereskedelmi Földrajzi Társaságnak azt a tévedését, hogy Hunfalvy János halálára küldött részvéttávirata az elhunytban a Magyarország etnográfiája szerzőjét is gyászolja.)
Már egyetemi tanárságának negyedik évében meghirdette Egyetemes néprajz c. előadását, tekintélyes, heti négy órás óraszámban. Ezt követően még öt néprajzi szemesztert tartott, s feltehetőleg az 1877-es (esetleg 1880-as) év tavaszi előadásáról maradt fenn – bár csonkán – egy litografált hallgatói jegyzet. A jegyzet alapján közelebbi betekintés nyerhető a néprajztudomány „egyetemi premierjébe”.
Blumenbach, Priechard, Berghaus, Müller és Peschel műveire, valamint Waitz Tivadar antropológiájára és bátyja 1876-os munkájára hivatkozik. Előadásának első része antropológia volt. Tárgyalta az ember származását (darwini alapon), kialakulása helyét és korát, majd a fajok elkülönítésére szolgáló testi és lelki jegyeket – ez utóbbiak közt említve a nyelvet. Ezután „az élet tartalmát képező szokások, életmód, állami, társas, vallási viszonyok” bemutatása következett. Mindezeket együttesen az embert az állattól megkülönböztető jegyekként fogta fel, részletesen sorra vette valamennyit: értékelte a tűz ismeretét, beszélt a táplálékokról és az elkészítésükhöz szükséges eszközökről, ruházkodásról, építkezésről, fegyverekről (támadó és védő eszközök címen), közlekedésről, családi életről, állami szervezetekről, és részletesen a főbb vallásokról. A jegyzet utolsó nagy fejezetét a rasszok bemutatásának szentelte.
Nyilván, részben az előadásain feldolgozott anyagot használta fel a Földrajzi Közlemények 1882-es évfolyamában írt két etnográfiai cikkéhez. Az Emberfajta, nemzet, nemzetiség című tanulmányában azt a nézetét fejti ki, hogy a nemzetiséget főként a nyelv határozza meg. Részletesen boncolgatja az összeolvadási folyamatokat, amiből azt emeli ki, hogy nem mindig a műveltebb elem asszimilálja a másikat. Magyarországi példákat hoz bizonyítékként, hozzányúlva ezzel az akkori érdeklődés középpontjában levő, és rossz megközelítése miatt sok elkeseredett vitát szító nemzeti-nemzetiségi kérdéshez. A czifrálkodás és ruházkodás címen megjelent másik dolgozatát etnográfiai vázlatnak nevezi. Gazdag anyagot mutat be ebben főként a természeti népek köréből, valószínűleg elsősorban O. Peschel alapján.
Ortutay Gyula írta Hunfalvy Egytemes földrajzáról: „A szigorúan vett leíró földrajzi részek mellett telis-teli van munkája néprajzi betétekkel, önálló néprajzi leírásokkal, sokszor valóságos nemzetkarakterológiát ad, mint pl. a spanyol részben vagy a magyarság csoportjainak szokásvilágának a leírásánál.” Ehhez nem sok hozzátenni való van. Legfeljebb a felsorolást lehetne még folytatni, mert Hunfalvy valóban mesteri tömörséggel tudta összefoglalni egy-egy nép jellemzését. E jellemzései nyilván mindig többé-kevésbé szubjektívek, de az megállapítható, hogy soha nem egyoldalúak. A sajátjának érzett magyarság hibáit éppúgy számba veszi, mint bármely szomszédos nép erényeit. S észre kell venni azt a törekvést is, hogy egy-egy elmaradott nép első pillantásra durva, negatív vonásaiban a mostoha sors tükröződésére hívja fel a figyelmet.
Hogyan lehetne hát Hunfalvy munkájának értékét végül a néprajz oldaláról megvonni? Ismét Ortutay szavaival, aki a „két Hunfalvyról” együttesen mondta, hogy „mindkettőjük élete jól példázza a magyar néprajzi szemléletnek tágulását, gazdagodását, a különböző rokon tudományokkal, nyelvészettel, történettudományokkal, földrajzzal való összeszövetkezésé.
