TÖRTÉNELMI MUNKÁSSÁGA

Teljes szövegű keresés

TÖRTÉNELMI MUNKÁSSÁGA
Első szépirodalmi kísérleteitől eltekintve Hunfalvy történészként jelent meg a magyar tudományos életben. Mint életútjából kiderült, egy időben kimondottan élethivatásának tekintette a történetírást, és 1858-ban főként történelmi munkásságának köszönhette akadémiai taggá választását.
Legjelentősebb történelmi művét – háromkötetes Egyetemes történelmét viszonylag fiatalon, 1849–50-ben írta. Úgy tűnik, hogy e művének alig vannak előzményei. Korábbi történelmi tárgyú munkái inkább csak rövid lélegzetű hírlapi cikkek. Bizonyos azonban, hogy a széles körű anyaggyűjtést hosszabb időn át végezte. Ismeretes pl., hogy már berlini egyetemi féléve alatt is Heeren, Rotteck, Gibbon, Macaulay munkái foglalkoztatták, s munkájának előszavában a klasszikusokon kívül 15 külföldi történész nevét sorolja fel forrásai között. (Érdekes, hogy a magyarok közül csak Bajza, Jászay és Toldy neve szerepel.)
Munkája céljáról ezt írja: „A nagy olvasó közönség igényeinek akartam lehetőleg megfelelni, de munkámat úgy is elrendezni, hogy az a tudományos tanodák magasb osztályaiban kézikönyvül is használtathassék.” Ismeretes, hogy utóbbi vágya politikai okokból nem teljesült, de a közvélemény nagy része és a haladó magyar történészek is kedvezően fogadták. Jelentős műként könyveli el R. Várkonyi Ágnes 1973) is, és pozitivista történetírásunk fejlődési vonalába állítja. Hunfalvy történelemszemléletének fő erénye, hogy a történelmi fejlődés gondolatát hirdeti. Ezért persze az 1850-es évek konzervatív irányzatai erősen bírálják. Knauz Nándor pl. úgy véli, hogy Hunfalvy ezzel „a racionalizmus szellem gyilkoló karjaiba vettette magát”. Említésre érdemes vonása művének, hogy részletes kultúrtörténeti fejezetei vannak, s az eseménytörténet után korszakonként (vagy országonként) a társadalom és állam viszonyait is elemzi.
Magyarországot is beállítja az egyetemes történelem vonalába, s arányos helyet jelöl ott ki számára. A magyar középkori történelemről írott fejezetek a középkori kötetnek terjedelmileg mintegy 10%-át teszik ki. Az eseményeket 1849-cel zárja, tehát az utolsó időszakot mindössze másfél év távlatából szemlélheti. Az európai forradalmakról mértéktartó szimpátiával szól, és elég részletesen (talán elsőként!) írja le a magyar szabadságharc eseményeit, itt-ott az állásfoglalást is megkockáztatva (nem ért egyet pl. a trónfosztással). Feltűnő az olvasó számára, hogy a bécsi forradalom és a pozsonyi országgyűlés részletezése után úgy viszi tovább az eseményeket hogy a pesti forradalom, ill. március is említés nélkül marad (cenzúra?).
A későbbiekben részletesebben az angol történelem kérdéseivel foglalkozott még, s külön tanulmányt írt a Magna Chartával kapcsolatos kérdésekről. Dolgozatában Szalay László felfogását bírálta, aki szoros összefüggést látott az angol szabadságlevél és a magyar aranybulla között. „Nem igen hihetem – mondja – a polgári rend Angliában akkor már kb. ott állott, ahová hazánkban csak Zsigmond korában emelkedett”, így az aranybulla nem keletkezhetett annak példájára. (Szalay elfogadja Hunfalvy véleményét, és később már nem beszél ilyen kapcsolatról.)
A 60-as évektől már nem ír jelentős történelmi munkákat, de történelmi érdeklődése és történeti érzéke nem vész el, érezhető az földrajzi munkásságában is. Egyik viszonylag késői, a történelemmel kapcsolatos megnyilvánulása 1873-ban az Akadémia előtt tett javaslata volt, hogy „a magyar korona államterületének a tudomány mai színvonalához mért történeti térképe készíttessék el, és adassék ki” (Századok 1873.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT