RÉVBE JUTVA
RÉVBE JUTVA
Munkássága egyre élénkebb. Miközben a földrajzba mind jobban „beledolgozza” magát, statisztikai tanulmányokat folytat. Az Akadémia beválasztja a Statisztikai Bizottságba, s ő lesz a szerkesztője az 1861-ben meginduló Statisztikai Közleményeknek, később pedig több évig (1865–68) ennek utódát, a Statisztikai és Nemzetgazdasági Közleményeket szerkeszti mint „bizottmányi tollvivő”. Számos közleménye mellett öt önálló kötete is megjelenik a statisztika tárgyköréből, elsősorban a 60-as években.
Ahogy az önkényuralom szorítása lazul, Hunfalvy egyre inkább bekerül a közélet forgatagába, s mint 20 évvel korábban Késmárkon, úgy most is nagy lendülettel és becsületes lelkesedéssel tevékenykedik, ezúttal főként a dualista állam magteremtése körüli politikai-társadalmi mozgalmakban.
Növekvő súlyú tudományos munkássága jó háttér számára. Neve egyre ismertebb, népszerűbb. 1867-ben de facto ő volt Buda kiegyezés utáni első „polgármestere”, mert rövid ideig – amíg a megválasztott Házmán Ferenc amerikai emigrációjából haza nem tért – Hunfalvy vezette a budai városi adminisztrációt.)
Az Akadémia is méltányolja Hunfalvy erőfeszítéseit és eredményeit. Úgy ítéli meg, hogy A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása olyan horderejű munka, amely a magyar földrajztudományt egyszerre európai színvonalra emelte, és azt 1865-ben Marczibányi-díjjal tünteti ki, szerzőjét pedig rendes tagjai sorába választja. Eötvös József, az Akadémia elnöke felszólítja Hunfalvyt hogy az egyetemes földrajz kézikönyvét is írja meg.
Nem sokkal később a műegyetemen rendes tanári státust kap (1866), de azután még egy lépcsőt léphet fölfelé.
A pesti Tudományegyetem karai közvetlenül a kiegyezés után alapvető reformjavaslatokat dolgoznak ki és továbbítanak az új magyar kultuszminisztériumnak és vezetőjének, Eötvös Józsefnek. A Bölcsészettudományi Kar reformjavaslatában pl. 9 új – köztük egy földrajzi – tanszék felállítását kéri. A javaslatok jelentős részének foganatja van, így pl. 1869-ben megalakul a Tanárképző Intézet (ez Eötvösnek is szívügye volt). A Bölcsészettudományi Kar éppen az új intézettel kapcsolatos feladatokra hivatkozva 1870. március 8-án ismét kéri a tanszékek felállítását, és az egyetemes és összehasonlító földrajz tanszékére rögtön Hunfalvy Jánost javasolja (a többire pedig pályázat kiírását kéri). 1870. július 12-én megérkezik a jóváhagyás, ill. Hunfalvy kinevezése.
Jelentős dátum ez a magyar földrajztudomány történetében. Párizs (1809), Berlin (1825) és Göttinga után Európa 4. földrajzi tanszéke létesült Pesten. Persze teljes joggal tette fel Teleki Pál 1922-ben a kérdést, hogy „…mind ez vajjon nem inkább a tudósnak szólt-e, mint meghatározni oly nehéz diszciplínájának?”. Nyilván inkább erről volt szó, mint ahogy korábban Párizsban és Berlinben is így történt. (A berlini tanszék például Ritter 1859-es halála után 15 évig – így 1870-ben is – betöltetlen volt.) A folyamatosan működő földrajzi tanszékek csak a század utolsó harmadában jelennek meg, s így a pesti, amely 1870 óta lényegében megszakítás nélkül működik, valóban az úttörők közé számít.
Hunfalvy az új tanszékkel komoly feladatokat, de ugyanakkor megnövekedett lehetőségeket is kapott. Az egyetemen akkoriban csak elvétve voltak többé-kevésbé földrajzi jellegű előadások (pl. Kiss Ferenc a „katonaföldrajz” tárgyköréből adott elő). Az új professzor óráit évekig a történész hallgatóknak tartotta, mert a földrajzi szakképzést ekkor még nem választották külön a történelmitől. Így viszont jelentős számú, 40-50 főnyi hallgatója volt átlag heti hét órában tartott előadásainak és gyakorlatainak. Előadásai témaköre igen változatosan alakult. A képzési rend előbb három-, majd 1883-tól négyéves ciklusainak megfelelően igyekezett a földrajz minél több részterületét megismertetni a hallgatósággal. Így a főkollégiumok – legalábbis cím szerint – 3–4 évenként ismétlődtek. Az Egyetemes és összehasonlító földrajz, Magyarország és Európa földrajza egyetlen ciklusból sem hiányzott. De ezek mellett rendszeresen sor került valamelyik kontinens (esetleg annak kisebb részlete) és a földrajz történetének előadására. Az 1873/74-es év nyári félévében pedig már Egyetemes néprajz címen is hirdetett kollégiumot, elsőként juttatva így szót az etnográfiának a magyar egyetemi oktatásban: (Később más néprajzi témájú előadásai is voltak, pl. 1883-ban a Balkán etnográfiáját adta elő.) A régi egyetemi tanrendek tanúsága szerint Hunfalvy 37 féléves professzorsága alatt összesen 19 különböző témakörből tartott előadásokat. Rendszeresen vezetett földrajzi gyakorlatokat is (részben a tanárképezdében), de ezek közelebbi tárgyköreiről nincsenek feljegyzések.
Az előadások anyagának összeállítása, a széles körű irodalmi tájékozódás nyilván – főként professzorsága első éveiben – erősen igénybe vették Hunfalvyt, ugyanakkor a geográfia újabb és újabb területeire vezették, s ezzel nemcsak tudásanyaga, de földrajzi látóköre is szélesedett. Azt lehet mondani, hogy a földrajzban teljesen autodidakta Hunfalvy önképzése most teljesedik ki, s most válik igazán geográfussá.
A 70-es évek elejének másik fontos eseménye Hunfalvy életében, de egyúttal a hazai földrajztudomány fejlődése szempontjából is, a Magyar Földrajzi Társaság megalakulása. Tóth Ágoston, a kiváló térképész, aki 1871 nyarán Hunfalvyval együtt részt vett a geográfusok első, Antwerpenben rendezett nemzetközi kongresszusán, még azon év decemberében tartott akadémiai székfoglaló beszédében javaslatot tett a társaság megalapítására: „Az elforgácsolt erők egyesítésére felszólítom Hunfalvy János barátomat, hogy geográfiai társulat alakítása által az egyes erőket összpontosítsa.” A felhívás nyomán Hunfalvy és néhány, a földrajzhoz közel álló magyar utazó és tanár rövid idő alatt 250 tagot toborzott a leendő társaságba, úgyhogy az 1872. május 12-én már megtarthatta alakuló közgyűlését, s Hunfalvyt mindjárt elnökévé választotta.
A Földrajzi Társaság létrehozásával Hunfalvy újabb lépést tett, és további lépések lehetőségét teremtette meg, hogy akadémiai székfoglalójában kifejezett célját – a földrajztudomány Magyarországon való meghonosítását – elérje. Immár nemcsak a jövendő földrajztanári nemzedék felkészítése, hanem a földrajz iránt érdeklődő szélesebb közvélemény formálása, sőt a magyar földrajztudomány fejlődési irányának meghatározása is csaknem kizárólag az ő kezében összpontosult.
Így az 1870-es évek elejétől mint szaktudománya vitathatatlanul elsőként elismert hazai képviselője és szaktekintélye, egyben az egész magyar tudományos életnek is legelső vonalába került.
