ÚTKERESÉS

Teljes szövegű keresés

ÚTKERESÉS
Bátyja most sem felejtkezik el róla. Ő már évek óta Késmárkon tanított mint az addig egyetlen jogi tanszék tanára. Most a második tanszék megszervezése lehetőséget adott arra, hogy öccse is végzettségének és felkészültségének megfelelő álláshoz jusson.
Az ifjabb Hunfalvy nagy ambícióval és energiával veti magát a tanári munkába. Államtudományt és történelmet tanít az iskola jogi és bölcsészeti osztályaiban. „Elemében” van: aktívan részt vesz a város és megye társadalmi-politikai mozgalmaiban. Hamarosan tagja lesz a városi képviselőtestületnek és a megyebizottságnak is. A közélet eseményeiről gyakran tudósítja a Pesti Hírlapot és a pozsonyi újságokat. Természetes, hogy ilyen körülmények között a 48-as események is magukkal ragadják. Hangulatát és felfogását jól jellemzi a kassai Képes Újságba 48 késő tavaszán írt cikke, a Futólagos tekintet történelmünkre. Lendületesen, széles ecsetvonásokkal, irodalmi igényességgel vázolja fel nemzeti történelmünk főbb sorsfordulóit, és jut el a „mához”. A XIX. századot jellemezve írja: „… pártos ármány tépedi a nemzetet, khínai nagy fal választja szét annak osztályait, s a legnagyobb rész tétlenségre van kárhoztatva, folyvást szolgál, szenved, sínylik.” De eljött 1848, és „a szabadság szelleme újra föltámad, trónokat ingat és dönt, s a nemzeteket zajlásba hozza”. Most élet és virágzás van a láthatáron, ha a nemzet „feladatát felfogja, s ezt megoldani nem gyáva, nem erőtlen”.
Az ősz folyamán meginduló harcokban ugyan nem vesz részt, de amikor Schlick hadteste északról megkezdi előnyomulását, Madocsányi Pál Árva megyei főispánnal együtt Gömörbe menekül. A világosi fegyverletétel után viszont úgy érzi, nincs oka a bujdosásra, és visszatér Késmárkra. Ám nem folytathatja tanári munkáját. A líceumot bezárták, s Hunfalvy korábbi írásai és beszédei elegendő alapot jelentettek Szepes megye újonnan kinevezett főnökének, hogy felfüggessze őt tanári állásából, sőt szeptemberben felségsértés, lázító elvek terjesztése stb. ürügyén Eperjesen börtönbe vettesse. Letartóztatása meglehetősen nagy vihart kavar. Kiszabadítására mozgalom indul. Előbb a szepesi nők, majd a megye legtekintélyesebb emberei kérelmezik szabadlábra helyezését. Ennek ellenére hét hónapot tölt a börtönben anélkül, hogy vádemelésre kerülne sor, s végül a kassai katonai törvényszék rendeletére szabadul ki.
Fogsága napjait – sok elődjéhez hasonlóan – nem tölti tétlenül. Ekkor kezdi írni tekintélyes méretű és pozitivista történetírásunkban is számon tartott Egyetemes történetét, amit kiszabadulása után hamarosan befejez, és az már 1851–52-ben meg is jelenik három kötetben.
Élete a börtönben töltött hónapok után sem zökken vissza a rendes kerékvágásba. Előbb Eperjesre internálják, majd visszatérhet ugyan Késmárkra, tanít is egy évet, de 1851 nyarán egy eperjesi gyűlésen a protestáns iskolák autonómiája mellett szónokol, mire felfüggesztik és rendőri felügyelet alá helyezik.
Egy évig hasztalan próbálja visszaszerezni tanári állását, pedig még az evangélikus egyházkerület és konvent is interveniál érdekében Albrecht főhercegnél, Magyarország akkori katonai és polgári kormányzójánál. Előbb reménykedik – ha nem is Késmárkon, talán Pozsonyban taníthat majd. Lassan azonban meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy a fennálló rendszer számára az ő tanári működése semmiképp sem kívánatos, és megélhetése érdekében más foglalkozás után kell néznie. Ismét a nevelősködést választja, és 1852 őszén elhagyva Késmárkot, a délvidékre utazik. Új Becsén tölt egy évet egy ottani kereskedő házában, majd megismeri Leiningen grófnét, az aradi vértanú Leiningen Károly özvegyét, s gyermekeinek nevelőjeként Pestre költözik velük.
Ezek a zavaros évek hozzák számára tudományos téren az első komolyabb elismerést. Egyetemes története sikert arat. Hamarosan újra kiadják (sőt 1887-ig összesen hétszer). Egyes iskolákban tankönyvként kezdik használni, bár nem sokáig, mert ezt a kormányzat rövidesen szigorúan megtiltja, hiszen „az egész könyv forradalmi izgatás az osztrák ház ellen”. A történelem áll érdeklődése homlokterében, és egy Anglia történetét tárgyaló munka megírását is tervezi. Bátyjának ír róla Pestre még Késmárkról 1851 decemberében: „Egyébiránt csak közlöm veled szándékomat, s miután a történelemírásnak akarom egész erőmet és életemet szentelni, ítéleted és véleményed szerint, hajlandó vagyok más tárgyakat is felkarolni.” Ez a munka ugyan nem készül el, csak egy kisebb tanulmány a Magna Chartáról (1853), de a levél fontos adalék arra nézve, hogy Hunfalvy még ekkor sem gondolt arra, hogy valaha is geográfus lesz.
A tanári állástól megfosztott Hunfalvyt persze nem bíztatja fényes anyagi lehetőségekkel a történetírói jövő. Még Új Becsén kiszámította, hogy egy, az Egyetemes történetével azonos terjedelmű munkát egy év alatt kellene megírnia, és a kiadótól ívenként 30–40 Ft-ot kapnia, hogy megélhessen. Ám a szokásos honorárium legfeljebb 20–25 Ft ívenként, s azt is egyre nehezebben lehet megkapni.
Pesten irodalmi tevékenysége szélesedik. 1855-ben Család Könyve néven folyóiratot alapít, s abban három év alatt több mint húsz igen különböző tárgykörű tanulmányt publikál. A lap és a tanulmányok jellegére jól rávilágít Hunfalvy egyik levele (OSzK – Kézirattár), melyet még a szervezés stádiumában írt Kubinyi Ferenchez (neves tudomány és műpártoló; a Magyarhoni Földtani Társaság egyik alapítója és elnöke), felkérve őt, hogy legyen a lap dolgozótársa: „Szándékom van Greguss barátommal együtt népszerű folyóiratot megindítani, mellyet Heckenast fog kiadni, s melynek célja: a magyar közönséget a tudományok összes ágaiból vett, különösen pedig természetismei népszerű értekezések által lassanként rendszeres tudományos munkák megolvasására és érthetésére fölképesíteni.”
A hangsúly tehát a népszerűsítő jellegen, az ismeretterjesztésen van, de kiemelhető a természettudományokra való utalás is. Hunfalvy – úgy tűnik – a Család Könyve hasábjain kezd közeledni a természettudományokhoz. Itt jelennek meg első geológiai és földrajzi jellegű cikkei, s a cikkek mögött feltétlenül egy igen intenzív önképzési periódus húzódik meg. A földrajz felé elsősorban a korban divatos oldalról, a felfedezések, utazások problémakörén át teszi az első lépéseket. Ez a felfedező utazások második nagy hullámának a kezdete. Az új kontinensek helyett a már ismert határokon belüli fehér foltok feltárása a világszerte szerveződő expedíciók célja. S ezek az utazások nemcsak a nagyközönség figyelmét ragadják meg, de a földrajzi irodalom jelentős részét is az expedíciók eredményeinek (olykor kalandjainak) ismertetése teszi ki. Hunfalvy jó érzékkel találja meg ezt a láncszemet. Sok külföldi utazás ismertetésén túl kapcsolatot talál a korszak jeles magyar Afrika-kutatójával, Magyar Lászlóval. Levelez vele, majd pár évvel később (1857, 1859) az Akadémia megbízásából külön kötetekben közreadja levelezését és naplótöredékét, valamint utazásai eredményeit. (Németül is megjelent 1859-ben Hunfalvy Karl Ritternek szóló ajánlásával!)
Az 50-es évek derekán másik jelentős vállalkozása a Magyarország és Erdély eredeti képekben c. kétkötetes németül is és magyarul is, Pesten és Darmstadtban megjelent dekoratív munkája. A Rochbock Lajos rajzolta több mint 100 művészi acélmetszetet Hunfalvy élvezetes »baedeker« jellegű szövege kíséri. Pár évvel később Budapest és környéke címen másik, hasonló kiadvánnyal, is jelentkezik.
Rövidre fogva ennyi az, amit Hunfalvy az „asztalra tett”, mielőtt 1858-ban az újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Ez a választás elsősorban a történész Hunfalvynak szólt. Mint az abszolutizmus idején feltűnt „ifjú” történetíró, együtt került az Akadémiába Szilágyi Sándorral, Ipolyi Arnolddal, Szabó Károllyal. Ezért némi meglepetést jelent, hogy székfoglalója tárgya földrajzi, s a jövőre nézve egyértelműen a »földirat« mellett kötelezi el magát.
Egész pontosan: Strabón és Ptolemaiosz, Büsching és Ritter Károly nézetei a földiratról, vagyis a földirat tárgya és feladata címen értekezik 1859. június 6-án. Úgy érzi, azért érte az Akadémia részéről a megtiszteltetés, hogy a geográfiai tudomány meghonosításán fáradozzék. S azért adja e tudományról alkotott régi és újabb nézetek történeti összefoglalását, hogy így saját jövőbeni munkálkodásának programját is indokolja. Főleg Ritter földirati nézeteit ismerteti, mert maga is e felfogás szerint kívánja a geográfiát művelni. Fontos ezért kiemelni értekezéséből azt a tényt, hogy bár a ritteri földrajzot erős szálak kötik a történelemhez, Hunfalvy azt is hangsúlyozza, hogy a „geográfusnak a természetbuvárok vállaira kell állnia”.
A geográfia meghonosítása mellett élete fő feladatának tekinti az egész földre vonatkozó egyetemes földirat, valamint „hazánkat különösen tárgyaló munka” megírását. Végül előadását zárva mondja: „Fájdalom, a mi irodalmunk még igen hátra van e tekintetben. Eddigelé nemcsak az egész földkerekséget tárgyaló oly munkánk nincsen, mely némi teljességgel bírna, s a tudomány mostani igényeinek valamennyire megfelelne, de még saját hazánkról sem bírunk Ritter szellemében írt munkát. A régebb és újabb időkben nálunk megjelent munkák rendesen csak politikai és statisztikai oldalról írják le hazánkat, természeti viszonyait csaknem teljesen elmellőzik. Sőt országunk természeti viszonyainak megismertetésére a szükséges előmunkálatok is hibáznak még nagy részben. Nem bírjuk még országunk faunáját, flóráját, az ásványi és földtani, a meteorológiai és klimatológiai viszonyokról legfeljebb egyes értekezéseket mutathatunk föl.”
Hunfalvynak a hazai földrajzi irodalom hiányosságairól adott tömör összefoglalása teljességgel helytálló, s érthető, hogy már az Akadémia 1859. decemberi nagygyűlése kimondja egy egyetemes földirati kézikönyv készítésének szükséges voltát. S ennek megírásával a következő évben az Akadémia „azon férfiút bízta meg, ki idáig a legnagyobb előtanulmányok jeleit adta” (Márki Sándor). Így kezdi el a munkát Hunfalvy első igazán nagy jelentőségű földrajzi művén, ami azután 1863–65 között 3 vaskos kötetben közel 2000 oldalas terjedelemben jelenik meg A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása címen.
Időközben egyéni élete is rendezett mederbe jut. Még 1857-ben abbahagyja a nevelősködést, és Budára költözik. Hamarosan megnősül. Egy budai gyógyszerész lányát – Schmidt Herminát – veszi feleségül, s házasságával anyagi helyzete is megnyugtatóbb lesz, mert mint Kozma Gyula írja, „családi tűzhelye a megélhetésre szükséges eszközöket részére biztosítá”. S bár még a provizórium derekán jár az idő, Hunfalvyt 1863-ban a műegyetemre hívják a földrajz, statisztika és kereskedelmi történelem helyettes tanárának. Ismét megnyílt hát előtte a nyilvános tanári pálya, melyet most már haláláig nem is hagy el.
Úgy tűnik – élete révbe érkezett.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT