A nyelvrokon népek irodalmának népszerűsítője
A nyelvrokon népek irodalmának népszerűsítője
Hunfalvy Pál a komplex uralisztikának is egyik jelessége. Nem véletlenül említi Gulya János az etnolingvisztika magyar „előfutárai” között (1970). Az uráli népeknek nem csupán nyelve érdekelte, foglalkoztatta, de története, folklórja, mitológiája és irodalma is. Széles körű érdeklődésének gazdag életművében számos bizonyítékát lehetne említeni, de a címek önmagukban nem mindig árulják el, hogy a feldolgozások mást, többet is tartalmaznak, mint amit a témamegjelölés ígér. Nyelvészeti cikkeiben, tanulmányaiban is igen sok a néprajzi, történeti, folklorisztikai vonatkozás, előszeretettel időzött el a nyelvrokonok szellemi műveltségének taglalásánál. Bizonyára nem a véletlennek tulajdonítható, hogy ismeretségi körében a tudósok mellett nem kevés a költő, író vagy – az ő korában még jellemző és gyakori alkotó típus – a tudós-költő, költő-tudós. Barátságával olykor nem is jeles nyelvtudósokat keresett és tüntetett ki, hanem inkább valamely kultúra, irodalom kiemelkedő képviselőit, szószólóit. Ez az érdeklődés jellemzi pl. az észt Hurthoz, Jannsenhez, Koidulához, ill. – s talán a legfokozottabb mértékben – a finn Lönnrothoz fűződő kapcsolatát, feltűnő vonzalmát. (Mindezt nevezetes útikönyvének vonatkozó részleteivel dokumentálom is alább.) Uralistaként való színrelépésekor már pontosan tudta (akárcsak Reguly), hogy pusztán a rokon nyelvek száraz leírásával, a nyelvi adatok egymás mellé állításával aligha nyerheti meg a magyar közönséget (s a tudományos világot) a finnugor tanítások hívéül. Tisztában volt azzal, hogy emellett a nyelvek beszélőit, a szóban forgó nyelveken létrejött művészi alkotásokat is be kell mutatnia a magyar olvasóknak, ha tudományos nézeteit el akarja fogadtatni. Ezért is érthető, ha nyelvészként történt debütálásával egyidejűleg fordítóként, recenzensként, vers-, irodalom- és népköltészetkutatóként is jelentkezik.
A finn irodalmat – Hunfalvy Pál fellépése idején – voltaképpen a Kalevala jelentette (a finn nyelvterület határain túl); a nagyszerű eposzról (ill. annak előzményeiről) még Reguly tájékoztatta elsőként a magyar közönséget. Egyéb teendői hamarosan elszólították a finnek földjéről, így eposzfordítási elképzelései is tervek maradtak. (A teljes Kalevala elkészültéről és megjelenéséről – 1849 – ő is csak itthon, végleges hazatérése után értesülhetett.) Részben a Reguly-féle álmokat is Hunfalvy váltotta valóra. 1850-ben tanulmányt írt a finn ősköltészetről, 1853-ban pedig már nagy lelkesedéssel foglalkozik a Kalevalával, keresi kapcsolatait, párhuzamait a magyar népköltészettel, s fordításrészleteket készítve belőle beható ismertetésére is vállalkozik: „A runók művi alkotásáról nem beszélünk itt, ámbár érdemes lesz összehasonlítani a magyar népdallal. Csak azt említhetjük, hogy a gondolatok kifejezése általában kétszerezve van, mint a héber zsoltárokban, ami a nyelv dússágát hasonértelmű műszókban tünteti elő, de az áttételt nehezíti, melly más nyelvekben alig bír eleget tenni a kifejezés változásainak. A rím nem tiszta, hanem hasonvégzetű, mert e runók egy költői népnek természeti alkotásai … Az első közlés óta német fordítása is érkezett hozzánk, Kalevalát teljesen lefordítva bírják eszerint már a svédek, Castrén Sándortól (1841), a franciák (1852) … Mi hát ebben sem előztünk meg senkit, még szokatlan szerencse lesz, ha követhetünk másokat: pedig csakugyan legközelebb érdekelt felek mi volnánk. Jelen kivonatbeli ismertetésűnket pedig korántsem óhajtom annak nézetni, mely szükségtelenné teszi az egésznek lefordítását”. S így indítja az eposzt:
Engem elmém ösztönöz,
gondolatim hajtanak
kezdenem az énekléshez,
hozzáfognom szóváltáshoz;
hogy törzséneket kifejtsek,
hosszú dalokat danoljak.
gondolatim hajtanak
kezdenem az énekléshez,
hozzáfognom szóváltáshoz;
hogy törzséneket kifejtsek,
hosszú dalokat danoljak.
Hunfalvy vállalkozásáról Lisztóczky László (1983. 51.) ekképp vélekedik: „A fordításnak vannak ugyan költői szépségű részletei, többnyire mégis azt érezzük, hogy Hunfalvynak csak ismertetés, nem pedig igazi műfordítás a célja.
A ritmus botladozik, a szóhasználat mesterkélt, a mondatpárhuzamok nehézkesek. A betűrímmel alig törődik. A képeket leegyszerűsíti, a költőiséget visszafogja: a szó szerinti szöveghűség kényszere vezeti a tollát…” Alighanem igaz, hogy nem törekedett műfordítói babérok szerzésére, későbbi és más fordításkísérletei is hasonlóak. A tartalmat korrektül visszaadják, a formai sajátságok másodlagos fontosságúak. Finnül tudhatott, olvashatott már ekkoriban., de a rendkívül nehéz nyelvezetű Kalevala fordításhoz ő is éppúgy igénybe vehette a német átültetést, mint később Barna Ferdinánd, a teljes eposz első magyar megszólaltatója. – Ekkoriban léphetett érintkezésbe Lönnrottal is, akivel – Képes Géza kutatása alapján (1958) – levelet is váltott. Hunfalvy ajánlására választotta 1859-ben a Magyar Tudományos Akadémia kültagjai sorába A. Ahlqvisttal együtt Lönnrotot (Akadémiánk első finn tagjait). E kapcsolatot személyes találkozás követte, amelyről így emlékezik meg: „A finn nyelvnek és irodalomnak egyik legjelesebb embere Lönnrot Ilyés … (II. 196.) Lönnrot, folytatták társaim [akik elkísérték Hunfalvyt Lönnrot lakhelyére! D. P.], az egész vidék prófétája; lelki és testi bajokban hozzá folyamodnak az emberek, a kiket oktat és gyógyít. Alig is van, ki jobban ismerné a népet s jobban tudna vele bánni mint ő; viszontag nehéz is volna valakit találni, a kit a nép jobban tisztel és szeret mint őt, s a ki nálánál inkább megérdemelné a ragaszkodó tiszteletet…” (II. 201.) A finn kutatók évtizedeken át nem tudták elhelyezni Lönnrot életművében azt az epigrammát, amelyet egy magyar barátjához intézett, akit arra kért: utazásáról hazatérve (Finnország és a finnek megismerése után) legalább ő ne adjon többé hitelt a finn (és finnugor ellenes) híreszteléseknek. Képes Géza kitűnő és szellemes tanulmányban (1958) bizonyítja be, hogy ez a barát csak Hunfalvy lehetett, s szép fordításban a verset is közzéteszi:
Hungáriába, hazádba ha megtérsz,
vajha sokáig
Fogná még szívedet Suomi s az
északi föld.
Hű emlékezeted ha az éjszaki tájra
repülne,
El ne felejtsd: ide vár vissza a
régi barát.
És te ne mondd otthon, hogy vad
barbárok a finnek:
Emberek élnek fenn távoli
Északon is.
vajha sokáig
Fogná még szívedet Suomi s az
északi föld.
Hű emlékezeted ha az éjszaki tájra
repülne,
El ne felejtsd: ide vár vissza a
régi barát.
És te ne mondd otthon, hogy vad
barbárok a finnek:
Emberek élnek fenn távoli
Északon is.
Egy évvel Lönnrot halála után 1885-ben Hunfalvy tartotta az emlékbeszédet elhunyt barátja felett a Magyar Tudományos Akadémián rendezett gyászünnepen.
S még egy kis csokor finn irodalmi kapcsolataiból, észrevételeiből! Kortörténeti értékűek a személyesség hitelével. A finn irodalommal foglalkozó szegényes magyar szakirodalom igen kevéssé , aknázta ki ezt az adatokban igen gazdag forrást. „Alighogy elfoglaltuk szobáinkat, Gottlund lépe be, azon finn író, kinek neve legelőbb vált ismeretessé előttem … Koros, de magát jól bíró ember, 1796-ban született … Ő az elsők közzé való, kik e században a finn nyelv mívelését szóval és tettel ajánlgatták … Azomban … azt kelle csak hamar tapasztalnom, hogy közte és a szerencsésebb nyom közt, mely utána következett, némi hidegség uralkodik … Gottlund után Donner is ott terme. Donner fiatal tudós, ki pályáját most kezdi az egyetemnél és az irodalomban. A német egyetemeken és Párisban készülvén, utazása Pestre is hozta volt; ez tehát pesti ösmerősünk … (II. 67–68.) … Ahlqvist tehát mint tudós utazó, mint nyelvész és mint költő nevezetes … 1861–1862-ben Dániában, Német- és Magyarországban utazék: akkor ismerkedénk meg vele Pesten … (II. 152–53.) … Ahlqvist … a finn lyrai költőknek elseje … Eddigi költeményei … kétszer jelentek meg Helszingforszban 1860-ban és 1864-ben. Sokat fordított is … egyik dísze a finn tudománynak és irodalomnak! ezt kellene mondanom, ha ellenségem is volna; de barátomról sem akarok többet mondani a szoros igazságnál.” (II. 155.)
Hunfalvy Pál egyike az észt irodalom első külföldi felfedezőinek, Magyarországon pedig legelső népszerűsítője, méltatója s – részben – fordítója is.
Az ő úttörő kezdeményezése óta, sajnos hazánkban nem készült észt irodalomtörténet, ennek korai szakaszairól ma is Hunfalvy írása a legbehatóbb, legrészletesebb ismertetés. Igaz ugyan, hogy nem önálló munka, de az uralisztika összetett, hatalmas területen minden kérdésről önállótanulmányt a legkiválóbb lángelmék sem készíthettek volna. Hasznát senki sem vitathatja. Radó György így méltatja e vállalkozást 1976. 13–16.): „Az észt irodalom iránt Magyarországon először a múlt század közepén, a nyelvrokonság gondolata ébresztette fel az érdeklődést … [Hunfalvy Pál) 1856. október 13-án a Magyar Tudományos Akadémián előadást tartott, s ennek szövege egy évvel később meg is jelent az Akadémia hivatalos folyóiratában. Forrásául a finnugor nyelvészet neves finn képviselőjének, August Ahlqvistnak egy évvel azelőtt megjelent tanulmánya szolgált … Bevezetőjében a magyar tudós megállapítja, hogy még semmit sem tudunk északi rokonaink irodalmáról, bízik benne, hogy ez az elszigetelődés rövidesen megszűnik. A tanulmány öt fejezetre oszlik … Hunfalvy cikkével pontos, részletes és friss értesülés került a magyar olvasókhoz. A rokonnép legnagyobb alkotásáról, nemzeti eposzáról [a Kalevipoegről! D. P.] már gyűjtése idején, öt évvel a megjelenése előtt hírt adott, … cikkének irodalmi illusztrációi mind népköltészeti alkotások, s még utána két évtizedig csak az észt nép költészet az, ami magyarul megszólal”.
Többször is említett és idézett útikönyvében – másfél évtized múlva – még több az észt irodalommal és népköltészettel kapcsolatos megfigyelés, de ezek már nem Ahlqvisttől származnak. Hunfalvy személyes tapasztalatain, alapuló, eredeti észrevételek, elemzések. Mivel a testes kötetben szétszórtan találhatók, könnyen elkerülik az olvasó figyelmét, ezért is érdemes néhányat összegyűjteni és ideiktatni a legjellemzőbb és legfontosabb megállapításokból: „…levervén az úti port, Hurt gymnasiumi tanár lakását keresém fel, a kitől a szükséges utasítást kaphattam. Wiedemann, a Pétervári tudományos akadémia tagja, s abban az eszt nyelv tudományos képviselője, nekem kiváltképpen Hurtot ajánlotta volt, ki született eszt létire a nyelvet tudományosan érti, s egymaga megérdemli, úgymond Wiedemann levele, hogy az eszt nyelv iránt érdekelt utazó Dorpatot ne mellőzze … De az eszt nép ünnepe háttérbe szorít minden egyebet. S Hurt, ki egy szőke fiatal és tüzes eszt tanár, készséggel közlé a szükséges tudni valót s az ünnepnek előrajzát … (I. 134.) … Azonban Jannsen, a népszerű író s az egész ünnep fő indítója, lépe fel s vidító előadással biztatá az egybegyülteket. Jannsen közép nagyságú, zömök, erős ember, kinek képét nyájas szeretet, nem sötét szenvedély jellemzi. Azt hiszem, hogy Jannsen személyisége is jó hatással lehet az eszt népre, mely általában jó vezetők alatt áll…” (I. 147–48.) „…Kreutzwald vejéhez írt levelében ifjúsága korából néhány szomorú emlékezés jellemzőleg nyilatkozik …. »Ha előadnám, mit kellett időmben egy szegény eszt ifjúnak szenvednie a németek közt, mennyi akadályt, mellőzést kellett tapasztalnia: a világ arra is azt mondaná, mit a Kalevi-poegra mondtak, hogy költöttem« … (I. 192.) Közel az eszt egyházhoz egyik főutczában földszinti saját házban lakik Jannsen. Az ajtó pajzsán ez olvasható … Eszt postás … a legelterjedtebb eszt újság czíme, melyet Jannsen szerkeszt és kiad. Belépvén, az éppen haza érkezett házi úr fogada s mutata be családjának, úgymint nejének és két leányának … a beszélgetést azontúl a házi úr s a benn maradt másik leánya folytatták, ki, az tetszék ki mindenből, némi szellemi felsőséget gyakorol. Ez Lydia, … »A vízimolnár és menye« [című történet! D. P.] szerzője, s általában az első eszt nő, ki esztül ír. Költeményeit … Emafolyó fülemüléje … aláírással jegyzi; ő hát az első eszt csalogány … Barna dús haja, melyet a divatos fej ékesítés nagyon láthatóvá teszen, magas homlokot és csinos, szinte szép arczot árnyékol be, a melyen az elmélkedés és gondolkodás jelei láthatók. Szava kedves, németül nagyon szépen beszéll …, beszéde és mozdulatai elevenek, de nem hevesek. Termete a középszerűnél nagyobbacska … (I. 194–96.)”
S végezetül bemutatom Hunfalvy egyik illusztrációul szolgáló fordítását az észt folklórból (I. 321.):
Az ének kigondolója,
gondolója és zengője,
Vanemuin’, a sokat tudó,
ült a hegyen meghajolva,
ült a fenyüfánál lesve
pacsirtának hivogását,
és rigónak sóhajtását,
fülmilének csattogását,
költő nőstény hápogását,
galambok turbékolását,
árva madárnak sírását,
Szavait is ekképp fűzé,
rendezé és kötözé, hogy
zengjenek mint örömdalok,
sírjanak mint a búbánat;
az ifjúnak örömdala,
az aggnak meg búbánatja,
mind ott légyen az énekben,
engesztelő egyességben.
gondolója és zengője,
Vanemuin’, a sokat tudó,
ült a hegyen meghajolva,
ült a fenyüfánál lesve
pacsirtának hivogását,
és rigónak sóhajtását,
fülmilének csattogását,
költő nőstény hápogását,
galambok turbékolását,
árva madárnak sírását,
Szavait is ekképp fűzé,
rendezé és kötözé, hogy
zengjenek mint örömdalok,
sírjanak mint a búbánat;
az ifjúnak örömdala,
az aggnak meg búbánatja,
mind ott légyen az énekben,
engesztelő egyességben.
Nem jobb és nem rosszabb hasonló finnből történt próbálkozásainál; itt is akad döccenő s néhány szép megoldás is. Sikerült az észt dal hangulatából valamennyit visszaadnia, érzékeltetnie, szándéka ennél nem volt több.
Hunfalvy egyik késői írásában, 1881-ben ismét méltatja a finn és az észt tudós társaság tevékenységét, törekvéseit, s ezeket párhuzamba állítja a magyar megfelelőkkel. Végső következtetéseinek egyike: „Finn rokonaink alig két millió, eszt rokonaink nyolczszáz ezeren; de a nem teljes három milliót Európa, az árja ostobaság ellenére, sokra becsüli. Az a nem teljes három millió, mint egyedüli rokonaink a míveltség terén, igazán megérdemlik, hogy mi magyarok nemcsak nagyrabecsüljük, hanem egyet-mást el is tanuljunk tőlök.” (I. 36–37.)
Megkísérelte a vogul folklór áttekintését és rendezését is. A magyar őstörténet és ősműveltség szempontjából kétségkívül ez az anyag volt számára a legfontosabb, az ismert nyelvi nehézségek miatt azonban nem tudta teljesen feltárni s teljes mélységében megérteni a Reguly gyűjtötte szövegekben rejlő világot. E tekintetben – valamennyi kutató között – Munkácsi jutott a legmesszebbre, a lényeg közelébe, a vogul költészet való értékeinek, hihetetlen gazdagságának, belső rendszerének és szerteágazó kapcsolatainak felismeréséhez. Hunfalvy mindezt inkább csak sejtette, megsejtette, s meglátásait logikus rendbe illesztve foglalta össze: „A’ vogul nép mondáji magokban foglalják annak hitét és történeteit. Ezeknek pedig világosan három korát külömböztetik meg: az órjások korát …, a’ hősök korát …, ’s a’ közönséges emberek korát … Az első kettő a’ mondai kor, a’ harmadik a’ történelmi kor. Hogy valóban megkülönböztetik a’ három kort, kitetszik majd ama’ töredékbül, melly az órjások teremtésérül és állapotárul szól.”
