ÁLLATKÓRTANI MUNKÁSSÁGA

Teljes szövegű keresés

ÁLLATKÓRTANI MUNKÁSSÁGA
Csokor (Bécs), Johne (Drezda), Nocard (Alfort) nevével fémjelzett hosszabb külföldi tanulmányúttal együtt (ennek során Berlin, Koppenhága, Brüsszel, Párizs, Lyon, Stuttgart, Bern, Zürich, München állatorvosi intézményeit látogatta végig) az állatorvosi oklevél megszerzése után Hut˙ra összesen két rendkívül termékeny évet töltött Czakó tanár kórbonctani intézetében. Ezalatt két páratlan szakkönyv és számos értekezés megírásával máris beírta nevét az állatorvosi kórbonctan történetébe. Amikor azonban az állatorvosi belgyógyászat nagy reményekre jogosító érdemes tanára, Azary Ákos váratlanul meghalt (1888), Thanhoffer igazgató A háziállatok fertőző betegségeinek oktana című kiváló könyve elismeréseképpen Hut˙rának ajánlotta fel a belgyógyászati klinikát, amely akkor a szorosan vett belgyógyászati betegségek ellátásán kívül a fertőző betegségek kór- és gyógytanának, valamint az „államorvostan" tárgyainak: a járványtannak, a törvényszéki állatorvostannak, a hússzemlének és az állategészségügyi rendészetnek tanítását is magában foglalta.
Thanhoffer küldetése ezzel tulajdonképpen befejeződött. Bizonyos lehetett afelől, hogy az állatorvos-tudomány sorsát olyan kezekbe tette le, amelyek azt a legbuzgóbban fogják ápolni és előrevinni, ezért az orvosi karon Lenhossék professzor halálával megüresedett anatómiai tanszéket elfoglalva, csendben megvált szeretett Állatorvosi Akadémiájától. Művein, tanításain és tanítványain kívül azonban még halála után is sokáig támogatta az állatorvosképzés ügyét tekintélyes ösztöndíj-alapítványával, amelyet sok tehetséges állatorvos-növendék élvezett, a mai Állatorvostudományi Egyetem könyvtárában pedig orvostörténeti értéket képviselő könyvritkaságai őrzik az ajándékozónak, az összehasonlító orvostudomány és a magyar állatorvostörténet-írás atyjának emlékét.
Az egyetemi katedra sokak számára a kitűzött életcélok megvalósulását, a legmagasabb rangot jelenti, amit tudós elérhet. A 28 éves Hut˙rának ez csak az első lépcsőfok volt. Sokan hosszú évek szívós, kitartó munkájának eredményeként, de a küzdelmektől elfáradva kerülnek a professzori székbe. Az ő számára ez csak az indulást jelentette.
Többen igyekeztek megfejteni, mi volt tulajdonképpen a titka Hut˙ra érvényesülésének. Vannak, akik ragyogó fellépésére, kitűnő megjelenésére, megnyerő modorára hivatkoznak, amellyel már a bécsi erdészeti és gazdasági kiállításon az uralkodó figyelmét is felkeltve a Ferenc József-rend lovagkeresztjét elnyerte. Mások sokoldalú nyelvtudását emelik ki, amely imponáló szakmai tudással és szakirodalmi tájékozottsággal párosulva nemzetközi fórumokon is tökéletes magabiztosságát eredményezte. Hozzátehetjük ehhez ragyogó magyar, német és francia stílusát, amely előadásait élvezetessé, szakkönyveit választékos német nyelven is olvasmányossá tették; éles logikáját, amely a legbonyolultabb kérdésekben sem hagyta cserben; memóriáját, amellyel a legaprólékosabbnak látszó részletkérdések emlékezetben tartását is meg tudta valósítani; kiváló emberismeretét, amellyel a munkatársait ki tudta válogatni; szervezőképességét és sok-sok olyan tulajdonságát, amelyek harmonikusan egybekovácsolódva alakították ki egyéniségét. Tudatának nagy feszültségű dinamikus tónusával, specifikus rendeltetésű szellemi működéseinek magas szintű szervezettségével, elmeműködésének magas fokú aktivitásával méltán vívta ki már fiatal korában azt az elismerést, amely őt „juvenis optimae spei”-ként a Markusovszky Társaság tagjai közé avatta. Az alapítókon (Balassa, Markusovszky, Jendrassik, Lumniczer) kívül Balogh Kálmán, Korányi Frigyes, Fodor József, Than Károly, majd Hut˙rával együtt Bókay János, Dollinger Gyula, Grósz Emil, Korányi Sándor, Tauffer Vilmos voltak tagjai ennek az alapszabályok nélkül működő, de a hazai orvostudomány legkiválóbb elméit magában foglaló társaságnak. Azt vallották, hogy aki bekerül a Markusovszky Társaságba, annak fényes jövője biztosítva van. Ez természetesen fordítva igaz: csak fényes karrier előtt álló kiváló tehetségek kerülhettek, be a szellemi elit társaságába. Hut˙ra sem tagságának, hanem kiváló szellemi tulajdonságainak köszönhette, hogy alig néhány év után már az időközben egyetemi jelleggel felruházott Állatorvosi Főiskola rektori székét is elfoglalhatta (1899)
Mindezek a szerencsés tulajdonságok azonban csak eszközei, mintegy kellékei voltak érvényesülésének. Sikereinek titka végső fokon abban rejlett, hogy felismerte az állatorvos-tudomány és állategészségügy történelmi-társadalmi jelentőségét. Ez a felismerés vezette további lépéseit.
A belgyógyászati klinika élén ugyanis nem maradt sokáig. Az Állatorvosi Belgyógyászat c. könyvének megírása után (1894–98) – ennek megírásához elődjének, Azary professzornak jegyzeteit felhasználta – az e célra kiválasztott legkiválóbb tanítványára, Matek Józsefre hagyta a belgyógyászati klinikát, amelyből önálló „járványtani intézetet" hasított ki saját magának a járványtan, törvényszéki állatorvostan és hússzemle előadása számára (1899). Belgyógyászprofesszorként végzett, hatalmas, háromkötetes művel koronázott több esztendős klinikai, oktatói, tudományos és szakírói tevékenysége még értékelésre vár.
Új intézetének Hut˙ra a „járványtan" elnevezést adta. Valóban foglalkoztak ebben az intézetben járványtannál, azaz a fertőző betegségek terjedésmódjának törvényszerűségeivel, a morbiditás és mortalitás statisztikai adatainak értékelésével, a járványok szezonalitásával, periodicitásával, az átvészeltség arányának meghatározásával. E munka során a felmérésen kívül új eredmények is születtek. Így észlelte pl. Hut˙ra 1910-ben az Aujeszky áltál leírt és róla elnevezett, de mindaddig szórványosnak tartott vírusos agyvelőgyulladás járványos fellépését; megindította és szerkesztette az Állategészségügyi Évkönyvet, amely magyar és német kiadásban megjelenve az országos állatjárványtani adatokat dolgozta fel. A magas szintű járványtani tevékenységen túlmenőleg azonban megindult a fertőző betegségek kórtanának, kórfejlődéstanának és az ellenük irányuló védekezésnek igen beható tanulmányozása is. Ennek érdekében Hut˙ra az állatjárványtanba – akárcsak korábban az állatorvosi kórbonctanba – a bakterológiai-immunológiai, azaz kóroktani gondolkodásmódot vezette be. Ő volt az, aki az állatorvostudományból végérvényesen kiűzte a „genius epidemicus”-ba vetett misztikus hit által képviselt idealista szellemet, és az állatorvos-tudományt a természettudományok racionális-materialista alapjaira helyezte.
A járványtan eredetileg nem az egyes esetet, nem a fertőzést magát tanulmányozza, hanem az ebből kiinduló járványokat mint láncfolyamatot, annak törvényszerűségeit vizsgálja. Hut˙ra ezt kóroktani szemlélettel itatta át. Céljainak megvalósítására – bár ő maga kitűnő bakteriológus volt, aki Babes Viktorral dolgozott együtt Scheuthauer intézetében – önálló bakteriológiai intézetre volt szüksége. Ismeretes, hogy a magyar bakteriológiai tudományt milyen veszteség érte Babes Viktor Bukarestbe távozásával. Hut˙rának és Liebermannak köszönhető, hogy Magyarország legelső bakterológiai intézete mégis megalakult, mégpedig éppen a Hut˙ra igazgatása alatt álló Állatorvosi Főiskolán (1891). Az intézet vezetője Preisz Hugó lett, a régi barát, aki mint második asszisztens, jelen volt Scheuthauer intézetében már akkor is, amikor professzora tanácsára Hut˙ra elvállalta a kórbonctani segédtanári állást az Állatgyógyintézetben. Preisz ebben az időben – kilátástalannak látva jövőjét – éppen gyakorló orvosnak készült, és az elméleti tanulmányokat félretéve operálni tanult Réczey professzor sebészeti klinikáján. Titkos vágya teljesült, amikor megtudta, hogy részese lehet annak a diadalmas előretörésnek, amivel a bakterológia akkor a világot bámulatba ejtette.
Kinevezése után Preisz Hugó tizenöt termékeny évet töltött az Állatorvosi Főiskola bakteriológiai intézete élén. Erről a tizenöt évről életrajzírói alig emlékeznek meg, noha itt indította meg 1895-ben Magyarországon elsőként a szérumtermelést és a szérumkezelés alkalmazását. A lépfene bacilusára vonatkozó tudományos megállapításai korszakalkotónak nevezhetők. Nevét oltóanyag, emlékét tanítványain kívül kiváló bakteriológiai könyve őrzi. Hőgyes Endre halála (1906) után azonban intézetét Aujeszky Aladárra hagyva a Budapesti Tudományegyetem orvosi karán lett a kórtan tanára (önálló bakterológiai intézet itt csak 1947-ben létesült). Ez utóbbi 25 éves működése alatt született meg a magyar mikrobiológia. Tanítványok serege nőtt ki keze alól. Hogy mindebben Hut˙ra Ferencnek is része volt, aki nélkül a „magyar mikrobiológusok tanítómestere" talán közepes sebészként fejezte volna be pályafutását, legfeljebb néhány beavatott tudta.
A bakteriológia mellett az Ivanovszkij (1892), Loeffler és Frosch (1896), Aujeszky (1902) és mások felfedezéseivel akkoriban meginduló virológia is jelentkezett a maga halasztást nem tűrő követeléseivel: a kőbányai sertéshizlaldák mintegy 200 000 sertése között az 1890-es évek elején borzalmasan pusztító járvány tört ki. Ennek következtében 1895-ben 413 562, a következő évben 868 777 sertés betegedett meg, 80%-uk el is pusztult. Tízezrével hullottak a sertések. A bibliai ötödik csapáshoz vagy a Vergilius által megénekelt noricumi állatvészhez hasonlóan, amikor is „nem tudták a rengeteg dögöt megnyúzni, nem tudták a bőrüket felhasználni, még tűzzel sem tudták a levegőt megtisztítani a dögletes szagtól" (Georgica, Lib. III.), itt is, majd a győri hizlaldában is rakásra hullottak az állatok. Nem volt már mód az elhullott 100–200 kilós sertések elásására sem. Valóságos hullahegyekbe gyűjtötték a tetemeket – írja visszaemlékezéseiben Köves –, amelyek napokig, hetekig ott rothadtak, és bűzzel árasztották el a környéket. A kétségbeejtő helyzetben Preisz – Behring szérumterápiás tanításainak ismeretében – megkísérelte védőszérum alkalmazását az ismeretlen sertészvész ellen. Kísérletei kezdetben eredményesek voltak, később azonban, amikor a védőszérumot nem a betegséget átvészelt, hanem az őáltala a betegség okozójónak tartott baktériumokkal oltogatott sertésekből kívánta előállítani, kudarcba fulladtak. Hut˙rára várt a feladat, hogy ezt a súlyos kérdést, amely az ország csaknem egész sertésállományának kipusztulásával, már-már a hazai sertéstenyésztés teljes felszámolásának szükségessé válásával fenyegetett, megoldja. Néhány évet kellett azonban várni, amíg Amerikából megérkeztek a hírek egy ott 1833 óta pusztító és 1873-ban 20 millió, 1903-ban 50 millió dollár kárt okozó sertésbetegség vírusos eredetéről. E betegség következtében az 1888. évben Észak-Amerikában 45 millió sertés pusztult el.
Hut˙ra azonnal felismerte a Kőbányán tomboló sertésvésznek az amerikaival való azonosságát. Kiderült az is, hogy valóban Amerikából hurcolták be Magyarországon kívül Európa más országaiba is ezt a pestist, amely ilyen módon több országban egyszerre jelentkezve, valóban borzalmas károkat okozott. Ebből a felismerésből a betegség okozójának tanulmányozására 1907-ben víruskutató laboratórium született, amely világviszonylatban a legkorábbi víruslaboratóriumok közé számít. A himlőnyirok termelésével vagy a veszettség elleni oltóanyag előállításával foglalkozó laboratóriumokkal ellentétben ugyanis itt a betegséget okozó vírus tulajdonságainak tanulmányozásával foglalkoztak. A felszerelés az akkori viszonyoknak megfelelően főként baktérium-visszatartó szűrőkből állt, hiszen azt kellett bizonyítani, hogy baktériummentes szűrlet is képes a betegséget előidézni. A már korábban tisztázott kórbonctani és kórszövettani elváltozások vizsgálata mellett, a kórokozó vírus számos tulajdonságának megismerése révén végre megindulhatott a betegség kórfejlődéstanának tanulmányozása is. Vizsgálatainak eredményét Hut˙ra munkatársával, Köves Jánossal együtt a tanulmányok és értekezések egész sorozatában közölte.
A víruskutató munkával egyidőben megindult a betegség ellen védő szérum termelése is. Ehhez további munkatársak kellettek. Szélyes, Hegyeli, majd Sever doktorok kapcsolódtak be a munkába, és lázas immunitástani kutatás és gyakorlati szérumtermelő tevékenység indult meg a Járványtani Laboratóriumnak nevezett falak között. A kezdetleges intézményből Hut˙ra zsenije a Magyar Általános Hitelbank tőkéjével – az Ehrlich számára épített steglitzi Szérumkutató Intézethez hasonló célzattal – szérumtermelő részvénytársaságot alapított. Az új intézmény neve, Hut˙ra ajánlatára, a semmelweisi „profilaxis" után Phylaxia lett, amely legjobb szakembereit továbbra is Hut˙ra járványtani intézetéből, a szakmai irányítást pedig magától Hut˙rától kapta, aki a minisztériumtól kapott megbízása alapján haláláig ellenőrzése alatt tartotta a Phylaxia működését. Az őáltala nevelt kutatógárda (Köves, Szélyes, Hegyeli, Sever, Schneider, Hoffmann) az ő irányításával most már olyan erős bázist képviselt, amely nemcsak elméleti, tudományos, hanem gyakorlati feladatok megoldására is vállalkozhatott. Munkásságuknak köszönhető, hogy Magyarország lett az első és sokáig az egyetlen állam, amely a sertéspestis elleni szérumot gyakorlati célokra nagy mennyiségben előállította. Hatékony és eredményes védőoltási eljárásuk, az ún. „szimultán oltás" kidolgozásával és a gyakorlatba való bevezetésével sikerült az ország sertésállományát megmenteni. Oltási eljárásukat a külföld is átvette, és sokáig, az 1950-es évek elejéig, csak ez volt érvényben nálunk is.
A Phylaxiában a sertéspestisveszély elhárítása után sorra láttak hozzá a többi fertőző állatbetegség leküzdéséhez is. A járványtani adatok feldolgozásával szinte egyidőben megkezdték a hatékony oltóanyag termelését, alkalmas védőoltási eljárás kidolgozását a lovak mirigykórja, a lépfene, a sertésorbánc, a baromfikolera és számos más, súlyos veszteségeket okozó fertőző állatbetegség ellen. A meginduló küzdelem irányítója, a ma is virágzó Phylaxia jó hírének és szakmai tekintélyének megalapítója Hut˙ra Ferenc volt, aki eközben eredeti szakmáját, a kórbonctant is saját terveinek, a fertőző betegségek elleni szervezett küzdelemnek szolgálatába tudta állítani. Erre különösen akkor kínálkozott alkalom, amikor a kiváló parazitológus, Rátz István halála és az ő helyét rövid ideig betöltő Entz professzornak a pécsi egyetemre való távozása után Hut˙ra a kórbonctan professzorává egyik kedvenc tanítványát, Jármai Károlyt neveztette ki, akinek érdeklődését a daganatok és a leukémia víruseredetének tanulmányozása felé irányította.
A rák átoltásával kapcsolatos első kísérletes vizsgálatokat érdekes módon éppen állatorvosok végezték. Hanau írt le 1888-ban egy patkányról patkányra továbboltható daganatot. E vizsgálatok először természetesen nem keltettek feltűnést. Amikor azonban Koppenhágában Jensen az egerek rákjának sikeres átoltásáról számolt be (1902), megkezdődött a rendszeres és céltudatos kutatómunka. Angliában létrejött az Imperial Cancer Research Found, amely összehasonlító kórtani alapon kezdte meg a daganatok tanulmányozását. Bashford és Murray kimutatta, hogy Jensen egérrákja mindenben megegyezik az emberek rákjával. Bellingham, Smith és Washburn kutyák nemi szervi szarkómájának a nemi közösüléssel való terjedését igazolta; Peyton Rous tyúkok szarkómájának vírusos eredetét tisztázta, megindult tehát a daganatvírus-kutatás, amelynek Jármai Károly nemzetközileg elismert kitűnő tudósává vált. Mindehhez az indítékot mesterétől, Hut˙ra Ferenctől kapta, aki ily módon az Állatorvosi Főiskolát fokozatosan a fertőző betegségek elleni szervezett küzdelem főhadiszállásává tette. Ennek szolgálatába állította a régebbi állatorvosi szaklapokat, amelyeknek szerkesztésében részt vett, és az általa megindított újabbakat is. Sem azelőtt, sem azóta nem volt annyi szakfolyóirata a magyar állatorvosi karnak, mint Hut˙ra idejében. 1894-ben adta hírül pl. az Orvosi Hetilap, hogy Közlemények az összehasonlító élet és kórtan köréből címmel Hut˙ra Ferenc tanár szerkesztésében, a földművelésügyi miniszter támogatásával új szakfolyóirat indult meg. E folyóirat a modern orvosi és állatorvosi tudomány színvonalán álló, inkább elméleti irányú önálló dolgozatok közlését tűzte ki céljául. „Az imént megjelent csinos kiállítású első füzet Tangl Ferenc, Schaffer Károly, Kóssa Gyula doktoroktól hoz érdekes közleményeket." A színvonalas folyóirat megszűntéig 1944–ig rendszeresen közölte az állatorvos-tudományi kutatások legújabb hazai eredményeit, természetesen elsősorban a fertőző állatbetegségekre vonatkozóan. Erről szól 343 oldalas ünnepi kötete is, amelyet Hut˙ra tanári kinevezésének 40-ik évfordulójára állítottak össze tanítványai (1928). Ebből a tárgykörből kaptak témát Hut˙ra intézetében a doktorandusok, és így lett 1905-ben a Hut˙ra érdemeinek elismeréseképpen Budapesten megrendezett VIII. nemzetközi állatorvoskongresszus fő témája is a fertőző állatbetegségek elleni védekezés. A kongresszuson a mikrobiológia és immunológia olyan kiválóságainak, mint Loeffler, Chauveau, Lingničres, Bang, Laveran, Theiler, Babes, Carré, Leclainche, Chamberland, Galtier, Gavrilovics, Gerlach, Lorenz, Railliet, Vallée és másoknak részvétele – melynek alapján az állatorvos-kongresszust akár mikrobiológiai kongresszusnak is lehetett volna nevezni – éppen Hut˙ra személyének volt köszönhető. A nagyszabású nemzetközi találkozó sikere egyébként tudományos körökben még hosszú évekig élénk visszhangot keltett. Természetes volt, hogy Hut˙rát kérték fel a Kétli és Korányi által szerkesztett és Trefort emlékének ajánlott hatkötetes Belgyógyászati Kézikönyv több fejezetének megírására, de ő írta a nagy nemzetközi orvosi és állatorvosi enciklopédiák és a magyar Pallas Nagylexikon megfelelő fejezeteit is. Egymás után jelentek meg a fertőző betegségek kórtanára, kórfejlődéstanára és az ellenük való védekezésre vonatkozó tudományos értekezései, amelyek mind általános érvényű megállapításokat is tartalmaznak, ezért összehasonlító kórtani tekintetben figyelemre méltók (takonykór, gümőkor, sertéspestis, lépfene, keleti marhavész, száj- és körömfájás stb.). Legjelentősebb szakirodalmi alkotása mégis hatalmas remekműve, a Háziállatok részletes kór- és gyógytana, amelyet előbb maga írt meg három vaskos kötetben, másfél ezer oldal terjedelemben, hamarosan azonban a tanítványából kongeniális tanártársává emelt Marek József professzorral közösen adott ki. A most már kétkötetes, gyönyörű színes képeket és pontos irodalmi adatokat tartalmazó hatalmas könyv, amelynek több mint ezer oldalas első kötete foglalja magában a fertőző állatbetegségeket, 1905-ben németül is megjelent, és kirobbanó sikert aratott. Külföldi szakkörök véleménye szerint „az összehasonlító patológusok leggyakrabban forgatott kézikönyve, forrásmunkája lett", és szerzőinek olyan elismerést szerzett, aminőben kevés magyar tudósnak volt része. A második német kiadásról az Orvosi Hetilap a következőket írta:
„A két nagyérdemű szerzőnek alig pár év előtt első kiadásban megjelent műve immár második kiadásban hagyta el a sajtót. Valóban imponáló két kötet ez, 17 ívvel több, mint az első kiadás volt és számos kitűnően sikerült ábrával gazdagabb. Már az első kiadás alkalmával kifejtettük, hogy ez a kétkötetes mestermű milyen nagy haladást jelent az állatorvostan terén s mennyit örvendhetünk azon, hogy a két előkelő, nagytudású és nagyszorgalmú szerző: honfitársunk, a szerény kezdetből kitűnő tanárai révén valóban tudományos főiskolává lett állatorvosi intézet tanára.
Néhány új fejezet és más fejezeteknek az újabb kutatásoknak megfelelő átdolgozása, az irodalmi adatok gondos feltüntetése, a hazai szerzők munkálkodásának elismerése, érthető, világos előadásmód, a betegségekről való ismereteinknek kritikai tárgyalása és önálló tapasztalatokon nyugvó gazdagítása a hasonló munkák között első helyre teszik a szerzők művét és nekünk kétszeresen becsessé. Az ilyen művek vannak hivatva arra, hogy kultúránkat a nyugat előtt ismertessék s politikai értékük is sokkal nagyobb, mint a politikával foglalkozók versengése. Bár sok ilyen kiváló férfiúnk volna s bennük annyi lelkesedés, munkabírás és vállalkozás, mint Hut˙ra és Marek tanárokban.
Az emberi pathológiára való vonatkozás, a melyet a szerzők igen sok helyen kifejtenek, még az emberorvostan szempontjából is nagyon értékessé teszi a művet, a melyet első kiadásában a külföld igen nagy elismeréssel fogadott s kétségtelen, hogy az elismerés a jelen új kiadással még fokozódni fog. Sok új kiadást kívánunk a szerzőknek!"
Hut˙ra első mesterének, a recenziót író Jendrassik profeszszornak kívánsága teljesült: a most már több ezer oldalas kétkötetes mű még Hut˙ra életében hat német és több angol, orosz, olasz, spanyol kiadást is megért. Az első angol kiadás a Londonban tartott XI. Nemzetközi Állatorvos Kongresszuson a „Budapest-díjat" nyerte el. Hut˙ra halála (1934) után két orosz, két angol (amerikai), egy olasz és egy spanyol nyelvű kiadásban is megjelent. Standard műve lett az állatorvostudománynak. A fertőző betegségek csoportosítására, tárgyalásának sorrendjére vonatkozó rendszere világszerte éreztette hatását, és megszabta az egész tudomány arculatát. Minden egyes fertőző betegség leírása előtt a betegség oktanának megismerésére vonatkozó fontosabb orvostörténeti mozzanatok ismertetése után a kórfejlődéstan és kórbonctan következik, és csak ez után jön a betegség tüneteinek és az ellene való védekezésnek ismertetése. Ez a kórtani, kórfejlődéstani szemlélet a járványtörténetből vett adatokkal kiegészítve mind az orvosi gondolkodásnak az állatorvos-tudományban való érvényre juttatását, az orvostudomány határainak az állatorvos-tudomány hozzácsatolása révén történő kiszélesítését, ezáltal az orvostudományban a természettudományi gondolkodásmód fejlesztését szolgálta.
Hut˙ra ily módon az elméleti orvostudomány terén kifejtett tudományos és szakírói tevékenységével méltán érdemelte ki az Orvosegyesület legmagasabb elismerését képviselő Balassa-díjat, amelyet 1915. október 14-én az Orvosegyesület 88. nagygyűlésén a régi pártfogó, Liebermann Leó professzor – akkor már Fodor utóda az egyetemi Közegészségtani Intézet élén – nyújtott át. A Balassa-emlékelőadás címe: Az összehasonlító kórtan jelentőségéről az orvostudományi kutatásban. Ebben az előadásban Hut˙ra világosan kifejtette orvosi szemléletét. Kicseng belőle egész élete munkájának két irányító gondolata, amely megtermékenyítőleg hatott kora egész tudományos életére. Egyik a Pasteurt követő szilárd kóroktani gondolkodásmód a fertőző betegségek elleni védekezésben. Nem a környezeti viszonyok megváltoztatásában látta a járványok leküzdésének leghathatósabb eszközét, hanem a kórokozó elleni szervezett küzdelemben. Hut˙ra a fertőző betegségek elleni fajlagos (specifikus) védekezésnek volt a meggyőződéses híve, ezt a meggyőződését juttatta érvényre mindig és mindenütt a legnagyobb következetességgel.
Másik vezéreszméje, amelyet egész életében követett, kísérletes kutató módszere volt, amellyel a fertőző betgségeket nem modelleken, kísérleti állatokon, hanem saját természetes gazdájuk szervezetében kívánta tanulmányozni.
A XVI. században Fallopio páduai professzor még halálra ítélt gonosztevőkön tanulmányozta a halálos mérgek hatását. Pettenkofer és Emmerich híres önkísérletükben saját magukon bizonyították a Koch-féle vibrió szerepét az ázsiai kolera létrehozásában. Emberek fertőzésével bizonyították a malária, a sárgaláz, a kiütéses tífusz átolthatóságát, ezek az átoltások azonban nem egy halálos áldozatot követeltek. Ezt a kockázatot akarta kiküszöbölni Hut˙ra akkor, amikor a fertőző betegségek kórtanának megismerése céljából még csak nem is kísérleti nyulat, fehér egeret, tengerimalacot választott, mert „., bizonyos betegségek okozói – mint írta – különböző módon hatnak az emberre és az állatokra, minélfogva a bizonyos kórnemző anyaggal létesített kóros folyamat élesen elüt az eredeti emberi betegségtől… némely betegségek iránt állatok egyáltalában nem fogékonyak…". Ezért határozta el, hogy a fertőző betegségekre vonatkozó általános törvényszerűségek megismerése érdekében háziállatokon fogja kísérletesen tanulmányozni saját természetes megbetegedéseiket. Elképzeléseiben Pasteur és Koch nyomában járt, akik állatok betegségeinek tanulmányozásával vetették meg a bakteriológia alapjait, korszakalkotó nagy felfedezéseikhez részben állatorvosok előző munkálataiból merítettek ötleteket. A lépfene bacilusait pl. Brauell, Delafond és Davaine látta először állatok vérében. Toussaint állatorvostanár ajánlatára alkalmazta Pasteur azokat a módszereket, amelyekkel az erjesztőgombák tenyésztésében oly nagy sikereket ért el. Ugyancsak Toussaint sikeres kísérletei, amelyek során juhokat tett védetté lépfenével szemben, késztették Pasteurt a lépfenebacilusok szelídítésének tanulmányozására. A veszettség elleni immunizálás lehetőségeire Galtier kísérletei hívták fel Pasteur figyelmét. Kísérleteitől Hut˙ra is joggal remélte, hogy a fertőzési folyamat és a betegség kialakulása a természetes gazda szervezetében mindenféle torzulás nélkül fog végbemenni; az állat megölésével a betegség fejlődési folyamata tetszés szerinti időben félbeszakítható, ennek tanulmányozása során nyert eredmények hűségesen fogják bemutatni mindazokat az eredményeket, amelyek a kórokozó támadását és a szervezet védekezését kísérik. Zseniális koncepció, amelynek elméleti eredményeit az egyetemes orvos- és állatorvos-tudomány, hasznát közvetlenül az állatorvosi gyakorlat fordíthatta a maga javára. Ennek az elgondolásnak a jegyében születtek tudományos eredményei elsősorban a takonykór, a gümőkór és a sertéspestis kórfejlődéstanára vonatkozólag.
A sertéspestisre vonatkozó elméleti kutató munkásságának eredménye lett – amint láttuk – egy olyan oltási eljárás kidolgozása, amely az ország egész sertésállományát mentette meg a pusztulástól, külföldön is ez lett sokáig a pusztító járvány leküzdésének eszköze, ugyanakkor létrehozta a hazai oltóanyag-termelés és oltóanyag-kutatás bázisintézetét is. A takonykórra vonatkozó elméleti kutatásainak eredményeként az ő irányításával sikerült az országot ettől a halálos antropozoonózistól 1928. május óta megszabadítani.
Sokat és különös előszeretettel foglalkozott a tuberkulózissal. E vizsgálatai a szarvasmarhák tuberkulózisának leküzdésén keresztül elsősorban a lakosságnak e súlyos és akkor legjelentősebb népbetegségnek számító fertőzéstől való megmentését szolgálták.
Hosszas kísérletei alapján értéktelennek minősítette az Ostertag-féle eljárást, amely csak az ún. „nyílt" gümőkórosnak minősített állatok kiirtása révén akarta a gümőkór-mentesítést megoldani. Külföldi kutatók évtizedek hiábavaló, költséges próbálkozásai után jutottak el idáig. Állást foglalt ezzel szemben a tuberkulózisirtásnak a tuberkulinpróbára alapozott módszere mellett. Kidolgozta a tuberkulinpróba elbírálásának módszerét, amely rendkívül becses – alig néhány százaléknyi hibával dolgozó – eljárás a rejtett tuberkulózis felismerésére alkalmas. Ma is ez az alapja szarvasmarha-állományunk gümőkór-mentesítésének.
Sokan kísérleteztek akkoriban immunizáló oltási eljárásokkal a szarvasmarhák és az ember tuberkulózisa ellen. Behring „Bovovakcina" és Koch „Tauruman" nevű oltóanyagában emberből származó tuberkulózisbaktériumok voltak. Úgy képzelték, hogy ezek iránt a szarvasmarha kevésbé fogékony, ezért baktériumtörzsüket szarvasmarhán – volt, aki szalamandrán – átvezetve igyekeztek védőoltásra alkalmas „szelídített" baktériumokat nyerni. Friedmann pl. teknősbékából tenyésztett ki olyan tuberkulózisbaktérium-törzset, amely iránt – szerinte – az ember kevésbé fogékony, ezért remélte, hogy alkalmas lesz védőoltási célokra.
Hut˙ra aggályosnak találta emberi tuberkulózisbaktériumoknak szarvasmarhákba oltását, mert tapasztalatai szerint ezek a kórokozók az oltott állatban két évig, sőt tovább is élhetnek, és a tejbe kerülve, újabb fertőzés forrásává válhatnak. Rendkívül nagy jelentőségűek a BCG-oltásokkal kapcsolatos kísérletei, amelyeknek valódi jelentőségét tulajdonképpen csak ma tudjuk igazán értékelni. 1929. jan. 14-én tartott akadémiai székfoglaló előadásában (A Calmette féle gümőkórellenes védőojtások kísérleti alapjai) tengerimalac-kísérletei alapján felhívta a figyelmet azoknak az oltási komplikációknak lehetőségére, amelyek előfordulását a BCG-oltások utáni halálos kimenetelű általános BCG-fertőzés formájában éppen a legutóbbi időkben észlelt 15 esetben sikerült kétségtelen módon bizonyítani.
Hut˙ra eredményes tevékenységét hazai és külföldi tudományos akadémiák és tudományos társaságok méltányolták. Levelező (1910), rendes (1921), majd dísztagjává (1934) választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Elhalmozták kitüntetésekkel, magas társadalmi rangot is jelentő megtiszteltetésekkel. A különböző társaságok, szervezetek, egyesületek elnöki, díszelnöki, alelnöki stb. tisztében kifejtett tevékenységéről egyenként külön értekezéseket lehetne írni. Tekintélyét és befolyását azonban nemcsak a legszigorúbban vett tudományos, hanem társadalmi téren is érvényesítette, ezért ha működését teljes egészében értékelni akarjuk, át kell tekintenünk annak széles körű közegészségügyi jelentőségét is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT