A TÁRSADALOM ÉS AZ EGYÉN
A TÁRSADALOM ÉS AZ EGYÉN
Az egyén és a köz társadalmi viszonyának problémáját ugyancsak biológiai példával hasonlítja össze, a májsejtek és az azokat organizáló kötőszövet és rácsrosthálózat kölcsönös viszonylatával: Beláthatatlan az erők sokasága, melyek akár a szervezetben, akár a társadalomban érvényesülnek. Az ellentétes erők találkozása eredményezi a természetben, a szervezetben egyaránt a struktúra formálását, de ugyanazon erők hozzák létre a társadalomban a korlátokat is, melyeket az ember emel vagy lerombol, ha egyesülni akar akár szeretetben, akár gyűlöletben. A szerveződésben a fizikai és biológiai erők egyforma fontosságát emelte ki. A békés társadalom egyenlő az egészséges szervezettel. Az egyedülálló sejt gömb alakot vesz fel, az egyén is minden irányban való egyenletes kifejlődésre törekszik. A társadalom és szervezet egyaránt elnyomja az egyén vagy a sejt számos képességét, hajlamát. Organizáló erők érvényesülnek, melyek a társadalomban pl. mint morális erő, kötelesség, jog, előítélet, divat vagy hatalmi erőszak nyilvánulnak meg. Az ellentétes erők játékának biztosításának az egészség és normális struktúra a feltétele. A társadalmi erőknek sem szabad elnyomni az egyén képességét, csak elastikusan korlátozni.
Azt a szerepet, melyet Huzella a máj organisatiójában a rácsrostoknak tulajdonított, a társadalomban a különböző csoportosulások, az egyénekből álló különböző egységek, mint pl. a család, a nemzet, a faj, a foglalkozás, a vallás foglalják magukba. Csak ez a több centrumú csoportosulás képes kiegyenlíteni a társadalmi gátló erőket. A háborúban háttérbe szorulnak az egyéni, valamint a társadalmi egységek által biztosított organizációs erők, mint ahogyan a kóros máj pusztulásánál is az egyes sejtek pusztulása a rácsrostok helyi ellazulását hozza létre, s a sejtek felszabadulnak ezek nyomása alól, és ennek következtében ez a változás az egész májat behálózó rácsrost rendszeren is érvényesül. A társadalom külső erői legyőzik a belsőt. Az egyén és a társadalom egymásért élnek. Az egyén mint a magára hagyott sejt, elpusztul, de „az elemi szervezet determináló és egyben integráns része a föléje rendelt magasabb szervezetnek”.
„Az embernek nem lehet magasabb ideálja, minthogy a közösség szolgája legyen” (Romain Rolland). Romain Rolland Huzellához írt fennmaradt leveléből néhány sort érdemesnek látok idézni.
„Most olvastam – túl gyorsan – a háborúról szóló biologiai és therapiai nagy művét. Még többször is újra el fogom olvasni, tollal a kezemben. Mert számomra különösen lényegesnek tűnik és izgalmasan érdekel. Mennyire meg kellene ezt Önnel beszélnünk, ha életemet a különböző tevékenységek áradata nem ragadná magával, amelyekre minden akaraterő kevés, hogy irányítsam életem törékeny bárkáját! Ne kételkedjen, hogy a háború problémáját beveszem a L'âme Enchantée (Az elvarázsolt lélek) című új regénysorozatom következő kötetébe, az Ön gondolata alapjában nem tér el az enyémtől.
Az orvosi eszmény maga az élet. Ez az eszményközösség az, amely miatt közelebb vagyok Önhöz, mint írótársaimhoz.
Mint Ön, én is észrevettem az egyéni erők félelmetes gyengülését és Ön tette előttem világosabbá és égetőbbé ezeket az emberi fejlődésben állandóan fenyegető regressziós jelenségeket.”
Huzella írásaira vonatkozólag írja R. Rolland: „Számomra a meglepetésnek és különös élvezetnek az érzését jelenti, hogy a saját szemem előtt világosabban feltárva, felfedezem tisztán kifejezett intimebb gondolataimat. Ön által világosan magamba látok.”
Rollandot is nagymértékben megfogta az, amit Huzella az orvosról, az orvosi munkáról írt. Megírja, hogy miben tér el a véleménye: „az emberi tömegeknek az Ön általi majdnem abszolút tagadása és az emberfeletti erők abszolút elvetése, mely bennük fejeződik ki”. R. Rolland véleménye nem is maradt hatás nélkül Huzellára.
Huzella, aki a nagy egyéniségekben látja a fejlődés előrevivőit, hagyta magát meggyőzni Rollandtól, bár e ponton vitatkozott vele a kollektivizálódás csökkentebb értékelését példázva, mondván, hogy a kihalóban levő állatfajok, mint a bölény, nyájakban járnak, míg virágzásuk idején egyedül jártak. Az egyének megtartják egyéniségüket, önállóságukat. E ponton az individualizmusba vetett hite tetszetős példákon át oda vitte, hogy mentséget talál az osztálytársadalomra. A társadalom egyes szerveinek, osztályának egymással egyértelemben vagy egymással ellentétben kell működniök, hogy a társadalom struktúrájának egyensúlya – mely életének a feltétele – fennmaradhasson. A társadalom egészséges fejlődéséhez mindenkor a tömegből kiváló egyéniségek vezetnek. Az ember a civilizáció feltételeinek csak mint egyén képes megfelelni. Az emberi felelősség biztosítása az egyéneken nyugszik.
„Az emberiség nagy kincsnek tekinti az egyéniséget, azt a magányos fát, mely korlátlanul nagyra nő, minden irányban hajthat. Az egyéniség a teremtés művészi alkotása, mert nincsen párja. Az erős egyéniségű ember útja egyenes, cselekedetei szinte meggondolatlanok, ösztönösek. Sok embernek lehet magánvagyona, de kevésnek van egyéni élete, gondolata, felelőssége s mindent a közre, a személytelen egyesülésre, az államra hárít, belép valamilyen körbe, klubba, kaszinóba, egyesületbe, titkos társaságba stb, hogy ezt megtehesse.”
Az egyéniség nélküli tucatember mennyországát is úgy képzeli el, hogy ott az Istennek szolgálni fog. Huzella valóságos himnuszt zeng az elvhű, életrevaló egyéniségről. A tömegben az egyén leveti lelkiismeretét, felelősségérzetét. A szabadságot mint kitartó egyéni küzdelmet fogja fel, mely csak addig hat, amíg küzdünk érte. „A rab megtarthatja szabadságát, a szolga elvesztette.”
Szerinte az a jó, amikor a törvényt nem az erőszak tartja fenn, hanem az értelem, amely a törvény szellemét felfogja. Az erkölcsi törvényt értelmezve az etika ugyanaz a társadalomban, mint az esztétika a művészetben, – „Az etika az élet esztétikája.”
A háborúban eltűnik az egyéniség, mely beolvad a közbe és az egyetemes felelősség lép helyébe. A háborúban etikává válik, ami a békés társadalomban bűn. A háború nem az őt kiváltó ok miatt jön létre, fokozatosan gyűlnek fel az emberekben a háború elemei. Míg a munkamegosztást az emberek hajlamai hozzák létre, a kultúrát az egyes emberek egyénisége tartja fenn.
Az ember megtagadja a kölcsönösség elvét, ha megélhetését oly könnyű keresettel biztosítja, amelynek alapja nem produktív, a társadalom javára szolgáló munka, hanem a közvetlen könnyű nyereség egyszerű mechanizmusa a társadalmi munka kikapcsolásával. A társadalom háborús viszonyait jelzik a kriminalitás, a csalás, lopás stb. elterjedése. A jólét, a munka és a küzdelem között nincs éles határ: Az erősek munkája, küzdelme játék, a gyöngék játéka munka. „Csak a küzdelem tetszik és nem a győzelem.” (Pascal.) A játék szépségének, könnyűségének és a munka hasznosságának kell egybeolvadnia az emberek életében.
Minden, a békét, a társadalom egészségét fenyegető jelenséget elítél, mint nem fiziológiás tünetet, de tisztában van azzal, hogy a társadalom betegsége váltja ki a háborút és forradalmat, s így a társadalom betegségét kell elítélni és nem a forradalmat, amely azon gyógyítani akar.
A tömeg nem azt akarja, amit az egyes egyén. Jellegzetes vonása az egyénnek a tömegben az utánzásra való hajlam. A szuggerált eszme a korszellem szerint lehet vallásos, mint a boszorkányüldözés, keresztes háborúk, szent háborúk. A szuggerált idea fixa ideává lesz, hitté merevedik. A psychikai vizsgálat az emberiség szégyenére kimutatta, hogy különösen degenerált egyének, fél- vagy egész őrültek vannak hatalmas, szuggesztív befolyással a tömegre (Flechsig). Különösen megfelel Huzella gondolatmenetének Szókratész mondása: „Egyedül a bölcs hivatott az állam kormányzására. Hogy az állam tökéletes legyen, kell, hogy vagy a királyok legyenek bölcsek, vagy a bölcsek legyenek királyok.” Huzella minden megnyilatkozása antimilitarista. Békében a nemzeti hadsereg az állam végrehajtó szerve. A háborús hadsereg a háború internacionális szervezetének szerve, mely felszabadul az állam fennhatósága alól és az ellenséges hadsereggel együtt válik szerves egésszé a háború organizációjában. A katonaság kasztszellemének tendenciája az emberek uniformizálása, elszemélytelenítése, az eredetiség kiküszöbölése. A katonai kiképzés minden fegyelmezése ezt célozza. A háborút a társadalom kórós állapotának tartja, mint az elmebetegséget, mely az egyénnek kóros állapota. Tömegpsychosisnak tartja, mely az egyéniség megtagadása, időnként a kolostorokban öltött perverz jelleget és onnan indult járványos körútra a külvilágba, hogy a flagellánsok és egyéb önsanyargatók tömegét a közös szenvedésben egyesítse.
Megállapítja, hogy az ún. katonai nevelés már a háború melegágya. A gyermek még nem ismer különbséget élő és élettelen között és egy legyet, bogarat vagy madarat ugyanazon lelki nyugalommal tép szét, mint egy papirost.
Nagyon szépen ír a férfi és nő értékeléséről. A nő testét a férfi, a férfi szellemét a nő termékenyíti meg, a férfi hordja ki és érlelődik benne eszmévé. A nők térítik vissza a férfiakat egyenként a tömegből az egyéniség világába, az értelem és az érzelem közös világába. Ide kívánkozik Huzella idézete, Eötvös József anyja leveléből: „Ne higyj a gondolatban, melynek szíved ellentmond.” A tudományban, művészetben, irodalomban aránylag kevés a nő, de vajon a nagy férfialkotások közül hány jöhetett volna létre egyedül, férfierőből, a női múzsa, a nők szellemének hozzájárulása nélkül.
A férfi zsenialitása már csírájában anyai örökség. Inferioritásuk látszatában – amit keltenek – s megismerésük öntudatában, amit éreznek, rejlik a nők hatalma. A női hatalom szigorúan individuális. A nők, ha feladják erős várukat, az otthont, a családot – a teret, ahol a férfiak felett egyenként uralkodhatnak, elvesztik erejüket, amellyel a férfiak felett uralkodhatnak.
