IFJ. ENTZ GÉZA ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Teljes szövegű keresés

IFJ. ENTZ GÉZA ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
Az Akadémia 1909-ben bízta meg a magyarországi Pridinea fajok kutatásával – erről már volt szó. 1910-ben lett Daday Jenő ajánlatára az MTA levelező tagja.
Hollandiai tartózkodása idején éveken át nem tudott részt venni az MTA életében, mégis az MTA megbízásából írta Utrechtben emlékbeszédét Daday Jenőről, amelyet 1924-ben meg is tartott. 1932-ben ugyancsak az Akadémián emlékezett meg I. Albert monacói fejedelemről, az MTA tiszteleti tagjáról.
1934-ben Horváth Géza ajánlatára az MTA rendes tagjává választotta. Székfoglalóját Az ostor és protoplazma növekedéséről címen tartotta [72].
Azt már említettem, hogy 1934-ben megjelent a Magyar Biológiai Kutató Intézet munkásságáról az MTA-n tartott beszámolója.
1935-ben az Akadémiai Nagyjutalom és Marczibányi-mellékjutalom odaítélése tárgyában kiküldött bizottság tagjaként a jelentés elkészítésében társszerző volt [80].
1938-ban Az utóbbi évek Balaton-kutatásáról [89] címen referált az Akadémián, és 1941-ben Scherffel Aladár levelező tagról tartott emlékbeszédet [98].

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem