SZEMÉLYISÉGE, ÉRDEKLŐDÉSI KÖRE, ÉLETÉNEK UTOLSÓ ÉVEI
SZEMÉLYISÉGE, ÉRDEKLŐDÉSI KÖRE, ÉLETÉNEK UTOLSÓ ÉVEI
Entz Géza több jellemvonásáról már volt szó az előző fejezetekben, így segítőkészségéről, szervező és irányító erejéről, a köz iránti áldozatkészségéről stb. Mindezeket méltón egészítik ki a „nagyokat” jellemző szerénység és a mások értékeinek megbecsülése. Ezt mutatják a következő szavai is: „…köszönöm minden tanítómnak, az elemi iskolától kezdve az egyetemi katedráig, hogy kiképzésemhez fáradozásukkal hozzájárultak.”
Daday Jenőről tartott emlékbeszédében tanítómestere érdemeit méltatta. Emlékbeszédeiben Kövesligethy Radó, Gonda Béla, Scherffel Aladár – a tihanyi intézet nemzetközi hírű kutatója – és I. Albert monacói fejedelem életműve jelentőségét is tárgyilagosan méltatta. A Természettudományi Társulat Állattani Szakosztályában tartott elnöki megnyitójában is az elődök érdemeit hangsúlyozta. A fiatalabb kutatónemzedék törekvéseit és értékeit is mindig elismerte.
Baráti kapcsolatait élete végéig ápolta külföldi és magyar barátaival (Föster Aurél, Szinnyei Ferenc, Koch Nándor, Concha Győző stb.). 1936-ban az Utrechti Egyetemen a 300 éves jubileumi ünnepély előtt sajnálattal beszélgettek arról, milyen kár, hogy a tetemes útiköltség miatt Entz Géza nem lehet jelen. Ekkor Nierstrasz elővette a kalapját, és abban Entz volt munkatársai összeadták az útiköltséget.
Szerette Entz Géza a szépirodalmat is; regényeket, verseket szívesen olvasott. Az Ezeregyéjszaka mélyértelmű meséit, Shakespeare drámáit, de a vígjátékokat is egyaránt kedvelte. Ritkán járt színházba, hangversenyekre. Az Operába viszont gyakrabban. A Walkür és a Tannhäuser zenéjét, Beethoven IX. szimfóniáját és hegedűversenyeit különösen élvezte. Szerette Kemény Zsigmond regényeit és Arany János verseit, különösen A vigasztalót, melynek szövege mottóként mindig ott volt íróasztalán:
„Verseimben van-e érdem
Soh’se bánom, soh’se kérdem
Házi mécsem szelid fénye
Nem hajósok létreménye
Nem a tenger lámpatornya
Mely felé küzd száz vitorla
Mely sugárzik messze távol…
Elég ha nekem világol.”
Soh’se bánom, soh’se kérdem
Házi mécsem szelid fénye
Nem hajósok létreménye
Nem a tenger lámpatornya
Mely felé küzd száz vitorla
Mely sugárzik messze távol…
Elég ha nekem világol.”
Érdekelték a képzőművészetek is; Michelangelo volt az eszményképe. Szabad idejében előszeretettel vett ecsetet a kezébe. Tehetségére Rauscher Lajos műegyetemi tanár is felfigyelt, akitől Entz Géza magánúton tanult is festészetet. Kitűnően festett, élénk színű akvarelljei a legkülönbözőbb témájúak és gyakran meglepően modern felfogásúak. A tengerről festett képeinek egy része Nápolyban, jórésze Lussinban készült. Festményei vannak Pompeiről, a Grotta di Posilippóról, ciprusokról, pineákról – de Bergenről, Greenwichről, Berlinből és a Balatonról is. Amikor egyszer Texel szigetén festett, egy holland gazda megállt mögötte, nézte-nézte a keze alatt kibontakozó festményt, és egyszercsak megszólalt: „Mijnheer, mooier kan het niet worden.” (Uram, ez olyan szép, hogy szebb már nem is lehet.) Valószínűleg 1929-ben barátjánál, M. de Sellys Longchampsnál Cineyben festette utolsó akvarelljét, mert Tihanyban már csak odahaza dolgozott régi festményei tökéletesítésén.
Szüleit nagyon tisztelte és szerette, testvéreivel szerető, ritkaságszámba menő példás egyetértésben élt Entz Géza. A nyarakat is együtt töltötték. Ferenc családjával lejárt Tihanyba. Nővéreivel, Margittal, Jolánnal és Emmával pedig közös háztartásban élt 1933-tól haláláig. Pécsett és Budapesten gyakran találkozott öccsével, Bélával is. Az Entz testvérek minden alkalmat megragadtak arra, hogy szabad idejüket is együtt töltsék.
Hosszú és súlyos, végig nagy türelemmel viselt betegeskedés után, az őt odaadó szeretettel ápoló testvérei körében, fehérvérűségben halt meg odahaza, 1943. február 21-én. A Farkasréti temetőben Zimmermann Ágoston tartotta a búcsúbeszédet. Temetésén ott voltak a Kultuszminisztérium, az Akadémia, a Tudományegyetem, a Nemzeti Múzeum, a tihanyi Magyar Biológiai Kutató Intézet képviselői, munkatársak, barátok, volt tanítványai és számos hallgatója.
A magyar és nemzetközi tudomány, a felsőoktatás, a magyar társadalom jelentős egyénisége volt. Munkásságában, tanítványaiban, gazdag levelezésében él tovább szelleme.
*
Hálás köszönettel tartozom néhai Entz Emmának és ifj. Entz Géza fiának, Entz Bélának szíves felvilágosításaikért.
