1. Protisztológiai és sejttani kutatások.
1. Protisztológiai és sejttani kutatások.
Doktori disszertációjában előbb a Peridinea fajok viszonyait (változatos alakjukat, sejtszerveiket, ostoraikat, sejtmagjukat, színtestecskéiket stb.) tárgyalja behatóan. Azután táplálkozásuk jellegével (növényi- és állati táplálkozás, korhadékevés, kevert táplálékfelvétel), szaporodásukkal (osztódás, spóraképzés, ciklusosan ismétlődő fejlődés, vagyis ciklomorfózis stb.) foglalkozik. A továbbiakban 2 családba tartozó, 8 fajon végzett morfológiájukra, osztódásukra, fejlődésükre vonatkozó megfigyeléseket, elemezve a hatóokokat. Ezeket a páncélos ostorosokat éveken át, sok szempontból, újra és újra vizsgálta. A Quarneróban végzett s éves planktonkutatásából 59 fajról közölt adatok közül a legérdekesebbek a Ceratium fajok nagyfokú variabilitására vonatkoznak [4]. A Nápolyi-öbölből számos, eddig nem közölt fajt vizsgált metszetek útján. Osztódásukat, konjugációjukat és zigospórás szaporodásukat is megfigyelte [12].
A harangos állatkák (Tintinnidae) monográfiája [15, 18] magában foglalja e család fajairól előzőleg közölt eredményeit is [7, 9]. A kúp alakú nyeles állatok tokja vagy hüvelye nyálkaszerű vagy keratinhoz hasonló fehérjeszármazék. A különböző alakú, variáló hüvelyek közös típusra vezethetők vissza. Osztályozásukra fejlődésük és kialakulásuk a biztos alap. A perisztomális mező jellemzői az adorális és parorális, mezorális pektinellák. Mozgásuk aktív kicsapás és passzív visszahúzódás, ritmikus és harmonikus. A pektinellarendszer mint sok lapátú propellercsavar teszi lehetővé az állatkák spirális pályájú előre, oldalra vagy hátra mozgását. A perisztomális mező csillótlan, dugattyúja mozdulatlan. Mind a nyél összehúzódása, mind a dugattyúzás az elhalás jelenségei közé tartoznak. A törzs és a nyél rostjai nem összehúzékonyak, hanem merevítők. A magok száma egy fajon belül is változhat. Az új perisztomum fejlődése a mélyből indul ki. Az állatok fénykedvelők. Táblázatokban ismerteti a 373 Tintinnidae fajt és változatot, közöttük újakat is, valamint elterjedési viszonyaikat. A rokonságukkal kapcsolatban megállapítja: hüvelyes, pelágikus felemáscsillósok (Heterotricha), önálló jellemvonásaik alapján egy családba egyesíthetők, mely az Ophryoscolecidae és Stentoridae családok között foglal helyet. Önálló jellemvonásaikat a hüvelyben lakás és a pelágikus életmód hozta létre. Nagy műve méltóan egészíti ki és foglalja egységbe édesapjának és Daday Jenőnek a Tintinnidae fajokról írt monográfiáját.
A Nyctotherus piscicola csillós egysejtűben keményítőt talált, mivel gazdái, a halak szénhidrátot nem képesek megemészteni. Entz szerint a Nyctotherus piscicola nem parazita, hanem kommenzalista [16, 30].
Akadémiai levelező tagi székfoglaló előadásában az általa 1910-ben felfedezett érdekes amőbafaj (Amoeba polyxena) alkatát és életmódját tárgyalta. Jellemzői: az élesen elkülönülő bőrke (pellicula), külső- és belsőplazma. Az endoplazmában az elnyelt hidrasejtek között a csalánozó sejtek a legérdekesebbek. Cafrangos állábai végén hialin ektoplazma van. Sok vízben mozgása az Amoeba proteuséra emlékeztet, csúszáskor állábai az Amoeba verrucosáéhoz hasonlók. A hidrán és abban él, de Entz kísérletei szerint egészséges Hydra oligactisok nem fertőzhetők vele mesterségesen. Rabló életmódot folytat. Szervezeti sajátosságai alapján új faj [22, 25].
Éveken át figyelte Entz a véglények színét, és dolgozatában azt rendszertani csoportok szerint az egyes fajokon tárgyalja. Megállapítja, hogy a megegyező vagy a hasonló szín igen különböző eredetű. A vörös, sárga, zöld, kék, barna színezet előidézőit taglalja. Megállapítása szerint a színezet a szervezet alkatától és anyagforgalmától függ, a külső környezeti tényezők csak fenntartó szerepűek [37].
A véglények magszerkezetéről és kromatinredukciójáról szóló dolgozatában [40] rendszertani csoportok szerint, az irodalmi adatok kritikája és saját vizsgálatai alapján tárgyalja a különböző magtípusokat: a Doflein-féle tömeges és hólyagos, a Hartmann-féle mero-, holo-, mono- és polyenergida magvakat. Entz szerint a morfológiai osztályozás nem elegendő és célravezető. Az élettani állapottól (nyugvás, osztódásra való előkészület és osztódás) függ a magszerkezet. Az irodalmi adatokat kiegészítve foglalkozott az ostorosok, gyökérlábúak, spórásállatkák kromatindiminuciójával. Ebben a kromatinmegkevesbedési folyamatban a legtöbb esetben elpusztul a kromatin nagy része, és egy kis részből (a Hertwig elnevezte kromidiumból) képződik újra. A magosztódás útján végbemenő kromatinredukciót rendszertani kategóriákban és az irodalomban található csoportosítások szerint tárgyalja. Táblázatokban közli a haploid- és diploidgenerációk addig ismert kromoszómaszámait (25 fajnál). Végül megállapítja, hogy eredetileg diploid- és haploid-nemzedékek éltek, az utóbbiak legtöbbször csak gaméták alakjában találhatók.
Foglalkozott egy általa felfedezett parazita faj (Oovorus copepodorum) növekedésével és fejlődésével [59], a Chrysomonadina fajok időszakos megjelenésével és annak okaival [60], valamint elhalási jelenségeivel [61]. A Ceratium mitotikus osztódását [41] és összekapcsolt formáit [43], más Peridiniumok láncformáit [44], az édesvízi Ceratiumok betokozódását [45], ezek és más Peridinium fajok morfológiáját, variációit, és biológiáját vizsgálta [33, 42, 48, 49].
A Ceratium hirundinellával kapcsolatban legérdekesebb és legjelentősebb vizsgálatai e faj populációinak és egyedeinek növekedésére, szaporodására, betokozódására, a környezeti tényezőkkel való összefüggésére vonatkoznak. A kettéosztódás gyorsaságát részben a hőmérséklet befolyásolja. A cisztából kibújt egyedek kb. 24 nemzedéken át osztódnak ketté. A víz felmelegedésének vége felé az egyedekben tartalék tápanyag halmozódik fel. A páncélon belül ostor nélküli tok alakul. Ez a fenékre süllyedve áttelel. A cisztából való kibúvás és a betokozódás között tehát osztódással keletkezett nemzedéksorozat van [45, 63, 64].
Nagy feltűnést keltett, hogy az Amoeba vespertilio táplálkozásával kapcsolatban megállapította, hogy a plazma mechanikailag ismételt befűződésekkel [2, 4, 8, 16 stb.]. végül egészen apró részekre, szemcsékre tagolja a táplálékot. A zsákmányolt moszatfonalat valósággal gombolyaggá göngyölíti. Azután a gombolyagot széttördeli. Nagy, de képlékeny táplálékállatokat is részekre tépnek szét plazmájukkal az amőbák, így pl. a zsákmányolt csillós véglényeket. Reichenow könyvébe átvette ezt a megállapítást, de kivételesnek minősítette. Entz Géza a páduai Nemzetközi Zoológiai Kongresszuson tartott előadásában viszont bebizonyította (Zacharias, Zopf, Blochmann, Pénard, Reymonds, Dogiel és mások hasonló megfigyelései, valamint az Amoeba vespertilión végzett újabb megfigyelései alapján), hogy nem kivételes, hanem eléggé elterjedt ez a különböző protozoonoknál [46, 68].
