A TORJAI BÜDÖS-BARLANG LEVEGŐJÉNEK VIZSGÁLATA

Teljes szövegű keresés

A TORJAI BÜDÖS-BARLANG LEVEGŐJÉNEK VIZSGÁLATA
1884-ben, amikor a Természettudományi Társulat fizikai-meteorológiai tárgykörben nyílt pályázatot írt ki, Ilosvay is pályázott a torjai Büdös-barlang levegőjének fizikai és kémiai vizsgálatára vonatkozó tervével.
Megállapította, hogy a barlang légterében közvetlenül a talaj fölött főleg szén-dioxid van (95,3%), mellette kevés kén-hidrogén (0,6%) és ugyancsak kevés nitrogén (3,6%) szerepel mint jellemző alkotórész, ugyanakkor a híres nápolyi Kutya-barlangban kénhidrogén nincs, jóval több a nitrogén (23,1%), de kevesebb a szén-dioxid (71%), ezzel is bizonyította a torjai barlang levegőjének értékesebb voltát.
A tovább folytatott, többszöri kiszállást, sok gázelemzést követelő vizsgálatainak eredményéről részben 1894-ben egy akadémiai előadásban, részben pedig egy tudományos alaposságú dolgozatában számolt be.
Gondos és alapos vizsgálataira a geológusok és a Büdös-barlang gyógyhatását kutató orvosok azóta is gyakran hivatkoznak. A gáz nagy szén-dioxid-tartalmának kiderítése – Ilosvay szerint – a „tulajdonosnak eszmét és bátorságot adott egy eléggé életrevaló iparvállalat létesítésére”, egy széndioxid-sűrítő berendezésre.
Az akadémiai előadásában gázelemzésének egy másik tanulságát tette szóvá, azt, hogy mind a Büdös-hegyen a fürdővendéglő előtt 1884-ben, mind pedig a műegyetem udvarán 1893-ban felfogott levegőben 20,83% oxigént kapott, ami mintegy 0,04–0,1%-kal kevesebb, mint amennyit a kortárs tudósok általában találtak. Azóta sokan találtak Ilosvayhoz hasonlóan 0,1% eltérést a középértékként elfogadott 20,939-től.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem