AZ EGRI KANONOK

Teljes szövegű keresés

AZ EGRI KANONOK
1863-tól mintegy fél évtizeden keresztül Eger volt működésének színhelye. Mint egri főegyházmegyei kanonok, részt kellett vegyen a hatalmas és gazdag káptalani birtok gazdasági életének irányításában is. Mint legfiatalabb kanonokra sokféle, a tudományokban jártas Ipolyitól távoleső, pénzügyi, adminisztrációs feladatot bíztak. Bár a terhes és fárasztó hivatali munka sok idejét elvette, mégis sokat tanult belőle – később, püspöksége idején, sok hasznát vette a gazdasági és pénzügyekben való jártasságának. Egyik életrajzírója feljegyezte, hogy a pénzügyek intézését jelentős sikerrel vitte, bevezetvén a modern könyvvitelt és átszervezte a hivatalt.
Természetesen mindemellett rendszeresen mond szentbeszédeket, mint az papi kötelessége volt. Ezek közül néhány élénk visszhangot is keltett a korabeli sajtóban. Beszédei néhai könyvtárosa, Bunyitay Vincze által összeállított Kisebb Munkái második kötetében kerültek kiadásra.
Nem hagyta abba a tudományos munkálkodást sem az egri évek alatt. Az egyházmegye érsekének aranymiséje alkalmából emlékkötet készült – ennek egyik szerkesztője éppen Ipolyi volt. Ő maga egy kisebb monográfiának beillő tanulmányban ismertette az egri Szent János székesegyház történetét. Ez a templom, mint az már a XII. századi okiratokból kiderül, a középkori Magyarország egyik legnagyobb és legszebb építészeti alkotása volt. Ebben az írásában Ipolyi kitűnő példát szolgáltatott arra az általa oly sokszor hangsúlyozott elvre, hogy a középkori építmények „oly szervesen vannak alkotva, hogy azoknak fennmaradt egykét lényegesebb, habár kicsiny romrészlete méreteiből is helyre lehet állítani az egész alkotás méretét, annyira biztosan meghatározhatók mathematikai arányai”.
Felhasználta az alkalmat, hogy egyházmegyéjén belül könnyen utazgathatott, sorra látogatta a borsodi műemlékeket és régészeti lelőhelyeket, s ezekről az utazásairól, megfigyeléseiről rendre beszámolt. Így például „a szihalmi Árpádvári magyar pogánykorinak vélt leletek”-ről, a füzesabonyi bronzkori telepről. Kiemelkedik a bélapátfalvi XIII. századi templomnak számos szép metszettel illusztrált leírása.
Beutazta Szabolcs megyét, a Nyírséget és Bodrogközt, mindenütt a hazai román és gót stílus emlékeit kutatva. Ez időben az Akadémia régészeti bizottságának jegyzője, valamint az Archeológiai Közlemények szerkesztője is volt.
Érdekes politikai közjáték Ipolyi életében, hogy az egri káptalan megbízására a megyei gyűléseken neki kellett képviselnie egyházát. Szerény, csendes egyénisége miatt hamar megszerették, és a mezőkövesdi kerület képviselőjévé kívánta jelölni. Ő ugyan vonakodott elfogadni ezt, de egy alkalommal átutazván a városon, a lelkes tömeg kifogta kocsijából a lovakat és „rögtönzött” gyűlésen kellett fellépnie és beszélnie. Azzal a feltétellel fogadta el a jelölést, hogy a választási előkészületek során ne legyen semmiféle erőszakoskodás. Jellemző a korabeli parlamentáris állapotokra, hogy miután erről az ellenzék tudomást szerzett, legott „hétországra szóló verekedést” provokált, s Ipolyi természetesen azonnal visszalépett.
Egri munkásságának idején, majd később is több alkalommal írt hosszú és alapos tanulmánynak beillő „emlékbeszéd”-eket. Ez a kor jellegzetes irodalmi s egyben tudományos műfaja volt. Ipolyi helyenként nehézkes fogalmazása ellenére is mestere volt e műfajnak. Igen széles körű olvasottsága és tájékozottsága révén. (Kisebb Munkáinak ötödik kötetében több emlékbeszéde olvasható.) Ezek között az emlékező felolvasások között több olyan van, amelyekben jelentős egyházférfiakkal, elődeivel foglalkozott, s így ezek nagymértékben hozzájárultak Ipolyi hivatali, vagyis egyházi előmeneteléhez, az egri kanonok gyors emelkedéséhez. 1869-ben egyházi feljebbvalója, az ország prímása kinevezte a központi papnevelde igazgatójává.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT