IFJÚI ÉVEK

Teljes szövegű keresés

IFJÚI ÉVEK
Ipolyi Arnold 1823. október 18-án született Ipolykeszin, Hont megyében. A család német eredetű, neve is mutatja: Stummer. Attól a Stummer Györgytől származott, aki a füleki várban volt hadnagy Koháry István kapitánysága alatt, és vitézségéért 1741-ben Mária Teréziától kapott nemességet. A család egy rövid évszázad alatt teljesen meggyökeresedett, és szoros házassági kapcsolatok révén összefonódott a felvidéki magyar dzsentri famíliákkal.
Apja Ipolyi Ferenc főszolgabíró, anyja Szmrecsányi Arzénia, annak a híres Szmrecsányi családnak a leánya, amely őseit az 1200-as évekig vitte vissza.
Ipolyi Arnold a család legidősebb gyermeke, jó eszű és testileg is szépen fejlett gyermek volt, ezért szülei katonának szánták, de már tizenkét éves korában kialakult komoly történeti érdeklődése, s tanárai hatására erős vonzalma a papi pálya iránt, s ezért szülei nem ellenezték választását. Előbb a pozsonyi Emericanumban, majd a nagyszombati líceumban hallgatta a bölcsészeti tanfolyamot, mai fogalmaink szerint a középiskolát. Tanárai közül a magyar nyelv és irodalom tanára, valamint a történelem tanára volt az ifjú szellemi fejlődésére nagy hatással.
Mint jeles tanuló Bécsbe, a Pázmáneumba került. A bécsi egyetem légköre, a gazdag könyvtárak, múzeumok és képtárak kitűnő lehetőséget adtak az ifjú papnövendék műveltségének szélesítésére. Életrajzírói feljegyezték, hogy bécsi tanulmányai során megszerezte – a kitűnő bécsi könyvkereskedők révén – a korabeli legjobb diplomatikai és paleográfiai műveket. Ezek a művek indították a mélyebb történeti vizsgálatok felé. A Pázmány Péter alapította bécsi intézet, minden aulikussága ellenére a XIX. század 40-es éveinek elején a magyar irodalom gyakorló iskolájának számított. Itt írta első irodalmi zsengéit Ipolyi Arnold is Vallás és művészet címmel, valamint egy másik esszét, amely témájában már előlegezi a későbbi nagy művet, a magyar mitológiát. Ez a filológiai szárnypróbálgatás már azt a kérdést feszegette, hogy vajon mi lehetett a magyarok ősi hite – A magyarok ősvallása címen. Az ifjú ekkor még csak huszonegy éves.
A fiatal lelkész házitanítóságot, nevelősködést vállal báró Mednyánszky Alajos családjánál. 1845-ben került a gazdag családhoz, ahol nagyszerű könyvtárat talált. A bárói család hatalmas levél- és oklevélgyűjteménye csak tovább mélyítették a fiatalember érdeklődését a régmúlt, és a magyar történelem iránt: Azonkívül tudni kell, mint azt maga Ipolyi írta 1854-ben Báró Mednyánszky Alajos emlékezete című beszédében, hogy a tevékeny főúr „egyenlő sikerrel fáradozott a magyar történelem mélyebb kútfői vizsgálatában, valamint az ebből vett eredmény összeállításában, a történet népszerűsítésében, s annak költői feldolgozásában; nem kevesebb szerencsével jelent meg az ethnographia és statistica, geographia és archeológia terén”.
Mednyánszky báró végigutazta a Nyitra és a Vág völgyét, s utazását leírta Malerische Reise auf dem Waagflusse in Ungarn című, 1825-ben megjelent munkájában. Ez a könyv nemcsak a vadregényes tájak, várak képeit – egy kitűnő bécsi rézmetsző munkái – és leírását tartalmazta, hanem mai folklorisztikai fogalmaink szerint az első helytörténeti mondagyűjteményünk is, s mindenképpen az a szlovák népköltészet története szempontjából. A báró összegyűjtötte, lejegyezte a népi elbeszéléseket. Mint Ipolyi írta róla: „Nem csak a hazai történet írója s búvára volt, de nemzeti ős hagyományaink, történeti regéink s mondáink valódi művészi ihletű regélője is, ő ki magas szelleme varázsvesszejével azokat új életre költé, a feledett nemzeti emlékezet s néphit homályos szálait összeszövé; a nép fiai s leányai ajkain szállongó mondákat, a romok alatt feledékenységben lézengő regéket, a családok atyáról fiúra öröklött szóhagyományait összeszedve, s ismét bájos tündéri leplökbe öltöztetve a nemzetnek visszaadni s fenntartani igyekezett.”
Ez a munka több, korábban már folyóiratokban megjelent elbeszélésével kibővítve 1829-ben újra megjelent, ismét német nyelven – Erzählungen, Sagen und Legenden aus der Vorzeit Ungarns címmel –, majd 1832-ben magyarul is.
A fentiekről azért szóltunk némiképpen részletesebben, mert a fiatal Ipolyi fejlődésére ezek a munkák nagy hatással voltak. Két kéziratról is megemlékezik, amelyeket megismert és felhasznált Mythologiájának elkészítésekor. Az egyik Rokos-völgyi népszokások, előítéletek, babonák, regék – mintegy 92 darab –, a másik pedig a magyar közmondások „betűsor szerinti gyűjteménye magyarázatokkal”.
A nemzetiségek megértését, szeretetét és kultúrájának tiszteletét a fiatal pap tehát már itt megismerte. Nem véletlen, hogy későbbi munkássága során mindig is mentes maradt az elvakult nacionalizmus minden vonásától. Jellemző nézeteire a következő idézet is – szintén Mednyánszky emlékére mondott beszédéből, 1854-ből: „De a magyarság és a nemzetiség iránti érdemeit fontolgatók, itt még meg nem állapodhatunk, ha még nem feledtük, hogy félszázados küzdelmekbe telt annak a lenézés, félreértés, irigység és gáncsok, meg az egykedvűség elleni megóvása; nem fogjuk feledhetni azon lelkeseket sem, kik érte a küzdtérre vitézül kiléptek. Báró Mednyánszky, korában az elsők egyike volt, ki mindenkor hatályosan emelt szót a magyarság terjesztését rágalmazva megtámadók s gátlók ellen.”
A nevelősködéssel eltöltött esztendők (1845–47), melyek során a fiatal Mednyánszky Dénes bölcsészeti tanulmányait vezette Ipolyi, igen hasznosak voltak a felszentelésre váró fiatal katolikus pap számára. Lehetősége nyílt tudásának elmélyítésére, egyrészt a gazdag házikönyvtár, másrészt pedig a sűrű hazai és németországi utazások alkalmával, amelyeket tanítványával együtt tett meg. 1847 júniusában szentelték fel, s ez egyúttal azt is jelentette, hogy elhagyta eddigi pártfogóit, egy másik tekintélyes főnemesi család hívta meg gyermekei tanítójául. A konzervatív Pálffy Lipót Nándor gróf stomfai várkastélyába, ahol az ifjabb Lipót gróf mentora és jó barátja lett, akire Ipolyi történelem- és nemzetünk régi szokásainak szeretete nagy hatást gyakorolt.
Néhány hónap múlva a Stomfához közel eső Zohorra nevezték ki plébánosnak, mert ennek adományozási joga a Pálffyakat illette. Ipolyi kénytelen volt elfogadni a jó jövedelmű plébániát, mert időközben apja hirtelen meghalt, és a nagy család a vagyoni csőd szélén állt – hiszen Ipolyi két fivére, Gyula és György, mint a szabadságharc volt honvédei, munkát sehol sem vállalhattak, két leánytestvére pedig még nevelésre szorult. Lajos nevű testvére pedig, mivel az 1848-as forradalom és szabadságharc idején Békés vidékének volt kormánybiztosa, Törökországba menekült, mert előbb halálra, majd „kegyelemből” tizennyolc évi fogházra ítélték.
Ipolyi, mint látjuk, származását, neveltetését és barátait tekintve császárhű és németbarát, de a családi kapcsolatok és olvasmányai hatására a nemzeti hagyományok ápolásának gondolata is megérintette, sőt a negyvenes évek végén a Kisfaludy Társaság felhívására meginduló népköltési gyűjtőtevékenységnek maga is egyik munkása lesz.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT