PESTI ÉVEK

Teljes szövegű keresés

PESTI ÉVEK
Amikor Ipolyi a hatvanas évek végén Pestre került és a papi szeminárium rektora lett, akkor egyben a Szent-István Társulat alelnöki, majd a Történeti Társulat elnöki tisztét is betöltötte, s mindkét társaságban élénk tevékenységet fejtett ki. Egész sor új dolgot, kiadványsorozatokat alapított, indított meg – vérbeli tudományszervező egyéniség volt, s közben megmaradt kutató tudósnak is. Ebben a fejezetben részletesen szólunk ilyen irányú munkásságáról.
Mint a papnevelde igazgatója, több újítást vezetett be. Mai szemmel nézve ezek pedagógiailag igen helyénvaló rendelkezések voltak – példának okáért: bevezette az egyházi régészet és műtörténet oktatását, műgyűjteményét – a festményeket és a régiségeket – a papi szeminárium folyosóin helyezte el, hogy mindenki megtekinthesse és hogy „állandó épülésül szolgáljon”. Megindította a központi épület kibővítését is, mert a régi már kicsinek bizonyult azután, hogy Ipolyi helyet adott a monarchia távoli részeiből érkezett rutén, román és galíciai görög katolikus növendékeknek.
A pesti évek idejére esnek nagy európai utazásai. Az iskolai szünidőket használta fel arra, hogy bejárja Olaszországtól egészen Angliáig a leghíresebb múzeumokat, képtárakat, egyházi gyűjteményeket. Egri kanonoki javadalma lehetővé tette, hogy értékes műkincseket vásárolhasson. Európai tanulmányútjai erre módot adtak, és Ipolyi élt is a lehetőségekkel. Így jó néhány régi német és olasz festményt szerzett meg ekkor, ezek lettek aztán a köz számára hagyományozott Ipolyi-hagyaték legértékesebb darabjai – de erről később még szólunk.
A Szent-István Társulatot a múlt század negyvenes éveiben alapították. Pestre kerülésével, mint a Társulat ügyvezető alelnöke, igen aktívan kapcsolódott be a munkába. Mint egyik méltatója írta, a „Jó és olcsó könyvkiadó Társulatból” – aminek eredetileg tervezték – ő fejlesztett egy, a nemzeti életben méltó helyet elfoglaló irodalmi és tudományos intézetet, melyet anyagilag is talpra állított. Kölcsönt vett fel, amelyből tankönyveket adott ki, ezzel egyfelől azt akarta, hogy „az országban lakó minden nemzetiségek, úgymint németek, háromféle tótok, kétféle horvátok, hiencek, oláhok és rusznyákok számára” vallásos szellemű elemi iskolai tankönyvek készüljenek, másfelől pedig, hogy ezeknek a tankönyveknek a jövedelméből tudományos kiadványokra is jusson pénz. A történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy az arra rászoruló szegény gyerekeknek ingyen is osztogatták a Társulat kiadványait. – A tudomány széles körű terjesztését szolgálta az általa alapított Házi könyvtár sorozat megindítása is.
Előrelátó tudományszervezői programjának egyik pontja a történeti kútfők kiadása, ennek fellendítése volt. Természetesen itt elsőbbséget élveztek az egyháztörténeti források – bár ha meggondoljuk, ezek a középkor idején majdhogynem egybeesnek a történeti forrásokkal. Megindította a Régi Magyar Egyházi Írók Tárát (Corpus Scriptorum Ecclesiae Hungaricorum), melynek első kötetében ő maga közzétette Veresmarti Mihály XVII. századi magyar író és pozsonyi kanonok megtérésének történetét és írásainak egy nagyobbik részét. A Házi Könyvtár sorozatában szintén megjelent ez a szinte regényszerűen megírt életrajz – mert regényszerű volt Veresmarti élete önmagában véve is –, a könyvtől később még szólunk. Most csak annyit, hogy jellemzően Ipolyira, ha bármilyen tárgyról ír, legyen az egy műemlék templom vagy egy alkotó egyéniség, mindig legfontosabb feladatának tartotta, hogy felvázolja a történeti hátteret – ma úgy mondanánk a történeti-társadalmi és politikai kereteket. Jellemző, ahogy ezt az előszóban megfogalmazta: „Ezen életirat Veresmarti saját elbeszélései és feljegyzései nyomán – melyeket különösen Megtérése Históriája kiadatlan s ismeretlen kéziratában, és részben a bátaiakhoz írt Intő- s Tanítóleveleiben feljegyzett – ama tusák és viták legélénkebb jeleneteinek kellő közepébe helyez; ezzel egyszersmind akkori hazai vallási és nemzeti irodalomtörténetünk színvonalára emel. Szemeink előtt látjuk a küzdelmet lefolyni, halljuk a vitákat hangzani oly élénken és részletesen, mikép ezt hasonlóan csak ritkán találjuk más emlékeinkben, ily megragadó közvetlenséggel pedig, hűséggel és bőséggel irodalmunkban párját épen nem ismerjük eddig…. Veres marti Mihály ugyanis azon nevezetes magyar hittani irodalmi iskola egyik kiváló férfia volt, melyet Pázmány Péter lángszelleme alkotott midőn vele vallása győzelmét megalapítva, ezzel egyszersmind a magyar hittani irodalmat és szónoklatot, a magyar nyelvnek írói prózáját és ékesszólását oly fényesen megalkotta.”
Még egri évei alatt, mintegy folytatva korábban kezdett történészi munkáját, szerkesztette a Hazai Okmánytár (Codex diplomaticus patrius) sorozatát.
Ugyancsak ezekre az évekre esik, egész pontosan 1867-re, a Magyar Történelmi Társulat megalapítása, amelynek Ipolyi mintegy két évtizeden keresztül elnöke volt. Megindította és szerkesztette a Társulat folyóiratát, a Századokat. Ebben és a másik társulati közlönyben, a Magyar Történeti Tár lapjain rendre jelentek meg kisebb-nagyobb történeti tanulmányai. Ezeket részletesen értékelni a történész feladata – ezért itt csak néhány nagyobb történeti esszéjét említjük meg cím szerint, hogy lássuk a tudós pályaképének további alakulását, s ezek a tanulmányok egyben átvezetnek az életpálya következő szakaszába, és hozzásegítenek a besztercebányai püspök és a tudománypolitikus munkásságának jobb megértéséhez.
A legértékesebb történeti tanulmányok – hogy ezekről is egy csokorban adjunk képet, mint korábban a művészettörténetiekkel tettük – mint elnöki megnyitó beszédek hangzottak el a Történelmi Társulat vándorgyűlésein.
1876-ban Rimaszombatban tartotta ülését a Társulat, ahol is Ipolyi A magyar nemzetegység és államnyelv történeti alakulása címmel értekezett. A korabeli politikai időszerűségből adódó finom utalásokat ma már bizonyára nem érzékeljük – a kortársak érzékelték, legalábbis ezt mutatja az akkori nagy sajtóvisszhang –, de meglepő és tanulságos a mi számunkra is az a történeti freskó, amelyet az előadás elején felvillant a »nagy« európai nemzetek történetéből, azokról az ádáz, testvérgyilkos harcokról, amelyek a nemzeti nyelv és »nemzetegység« erőszakos megteremtésével jártak együtt. Rámutatott arra, hogy a magyar történelem nem ismer ilyen harcot. Szavai száz év múltán is megszívlelendő igazságokat mondanak ki, hiszen ha körültekintünk a világban, közvetlen környezetünkről szólva még korántsem mondhatjuk el a költő szavaival, hogy „megálljunk, mert itt van már a Kánaán”, de idézzük őt magát: „Mi is valljuk az emberi nem egységét, és valljuk az emberi törzsek és fajok, a nemzetek és népek testvériségét. Valljuk, hogy mindnyájan a kereszténység és műveltség által egyformán világpolgárok s egy hazának hű fiai lehetünk. Egyformán testvérek vagyunk s egyenjogúak lehetünk még akkor is, ha különböző nemzetiségűek vagyunk, s a mellett is, ha nem egyikünk vagy másikunk anyanyelve az uralkodó nyelv az állami ügyvitelben. Nemzeti nemes tulajdonaikat, melyek anynyira diszitik, például, a nagy szláv és dicső német nemzetiségű népeinket, és melyeknek nemzetünk annyit köszön, ezek azért mindannyian épen úgy érvényesíthetik, mint egyenjoguságukat a nemzet életében és műveltségében.”
Az 1877-es társulati ülés elnöki megnyitójában A magyar iparélet történeti fejlődését tekintette át, és mint életrajzírója írta, „megismertette a nemzettel a hazai ipar szép fejlettségi fokát a múltban, fölfelé az okokat, melyek megnehezítik fejlődését, de egyszersmind kijelölte az utat, melyen haladva virágzásának biztosan nézhet eléje. A történészt helyenként a bölcs nemzetgazda váltotta föl, s ismeretei ez új körével világította meg a kérdést”. Úgy gondolom, ismerősen csengenek fülünknek a következő megfogalmazások: „A közérzet és szükség, a közvélemény valamint a történet fennhangon hirdeti és követeli a socialis kérdések fölismerését, melyeket az iparnak kell megoldania … Hirdetnünk kell dicsőségét, hasznát, hogy munkára buzdítsunk … Ki kell mutatnunk, hogy mint agricol állam ipar nélkül tovább nem létezhetünk …” – Ipolyi bölcs előrelátását bizonyítja, hogy egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a „társadalmi kérdések” felszámolásához eljutott társadalmunk, éppen azáltal, hogy a fejletlen agrárország erőteljesen iparosult.
Éppen száz évvel ezelőtt, 1878-ban Kassán tartotta évi ülését a Történeti Társulat. Ipolyi a helyhez megfelelő témát választott – hiszen a kassai dóm legszebb hazai gótikus emlékünk –, és a régi magyar műemlékek vizsgálatáról és fönntartásáról beszélt a tőle megszokott részletességgel és alapos tárgyismerettel. Ezekben az években, mint azt besztercebányai munkálkodásának ismertetésekor majd még látni fogjuk, már nemcsak elméleti, de gyakorlati szinten is foglalkoztatta a műeemlékvédelem kérdése.
Egy évvel később Erdélyben, Marosvásárhelyt, A magyar hadtörténelem tanulmánya címmel tartotta elnöki megnyitóját.
Történeti eszméinek természetesen volt, ma úgy mondanánk, napi politikai aktualitása, ezt nem észrevenni dőreség volna – ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy Ipolyi tanulmányai mindig alapos tárgyismeretről tanuskodnak, s egy-egy témában az első jelentős összefoglalásoknak tekinthetők.
Ilyen például történeti esszéinek egyik utolsó darabja, az 1886-ban megjelent A történelem és a magyar történeti szellem című. Ebben először foglalkozik tudományos alapossággal a „históriai” tudat, a nemzeti tudat kialakulásának kérdésével. A történeti tudat bonyolult problémáját vizsgálva kortárs történészeink között sincs még egyetértés, jóllehet az utóbbi években jelentős kutatás folyt.
Ipolyi dolgozatának elején az általa oly alaposan ismert régi kútfők, krónikák adatait sorolta egymás mellé, hogy képet adjon a nemzeti én-tudat alakulásáról. A fejlődés egyik fokának tekinti azt, amikor kultúrtörténeti tanulmányok formájában megindul az identitásérzés tudatos építése. A következő fokozat szerinte az lenne, vagy az lesz, amikor a nemzeti öntudatot a legszélesebb körben az általános iskolai oktatás elterjesztésével építik tovább. Még tovább lát, amikor „kultur-egyletek” alapítását javasolja, egyfajta „közművelődési program”-ot sürget, ahogy ezt ma megfogalmazzuk.
Ipolyi a tudatos művelődéspolitikus felelősségével beszélt, tervezett, cselekedett – tette ezt mint az Országos Közoktatási Tanács elnöke, mely tisztséget 1878 decemberétől kezdődően éveken át betöltötte.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages