AZ OSZTÓGÉP
AZ OSZTÓGÉP
Az optikai rács üveglemezre, vagy sima fémfelületre egymás mellé sűrűen karcolt, pontosan párhuzamos vonalak rendszere. Minél sűrűbben húzódnak a karcolások egymáshoz, annál finomabbak – Jedlik kifejezésével – a „vonalazott üvegek”.
Az optikai rácsokat tudományos optikai vizsgálatokra, mérésekre lehet felhasználni, fontos alkatrészei a csillagászati, kémiai analitikai és ipari színképelemző készülékeknek, Elkészítése ma sem könnyű, a rácsosztó, illetve vonalozó gépek az optikai-finommechanikai ipar legkényesebb célgépei. Az optikai rácsok drága készülékek.
Rácsot kézzel, vonalzóval nem lehet készíteni, a vonalközöknek egyenleteseknek, kicsinyeknek, a barázdáknak sima szélűeknek kell lenniök. Sokezer vonal meghúzása – kézzel – az ember képességét meghaladja.
Használható optikai rácsot Joseph Fraunhofer német fizikus, feltaláló és üvegtechnikus készített először. Milliméterenkint 302 karcolást tudott gépével húzni; szerkezetének titkát sírbavitte.
Jedlik 1843-ban kezdett vonalzógép tervezésével foglalkozni – mint írta az Emlékül és miheztartásul c. munkanaplójába. „1843-dik év Június havában kezdém meg vonalzó gépem csínaltatását, minthogy az 1832-ben Prokeschtől vett vonalzó gépecske jó eredményre nem vezetett.” (Nagyon valószínűnek látszik, hogy a Súlyos testek természettana c. könyve 18-ik oldalán levő ábra a Prokesch-féle osztógépet mutatja be.)
Jedlik 21 éven át foglalkozott a próblémával. Gépe tervezésekor bonyolult finommechanikai kérdéseket kellett tisztáznia, így például az alkatrészek kotyogásmentes elmozdíthatóságát, az egyenletes vonalsűrűséget, a csavartok és csavarorsók pontos illeszkedését, a rácsállandó beállíthatóságát, változtathatóságát stb. stb. Kidolgozta az alkatrészméretek tűrésének szabályait, foglalkozott a csavarmenetek, fogaskerekek szabatossági problémáival és még sok más kérdéssel. Az osztógép egyes alkatrészeit, amelyek megmunkálásához nagyobb szerszámgépekre volt szükség, iparosokkal készíttette, de a beszabályozást, szerelést, pontossági vizsgálatokat maga végezte. Hibátlan csavarról címen egész értekezést írt, feljegyezte az „igélyezés” (ma beszabályozásnak, jusztirozásnak mondjuk) szabályait. Az egyes alkatrészek mozgatásához sajátságos kardanikus tengelykapcsolatot szerkesztett, és különösen érdekes megoldása volt a differenciálcsavaros mozgásátvitel.
Az üveglemezen gyémánttűvel karcolt vonalak „árka” szakadozott, ezért masszát készített, amely az üvegre kenve a szakadozást, pattogzást megakadályozza és szép sima szélű karcolások keletkeznek.
Végre a gép elkészült, s előbb kézzel, majd mágneselektromos motorral meghajtva automatikusan karcolta a rácsokat. Számos vonalozott üvegét külföldre is elküldte, azokkal neves tudósok kísérleteztek. Jedlik nem rekordra törekedett (minél nagyobb rácssűrűségre), hanem megbízható, pontos műszereket akart készíteni. Különben is – írta – milliméterenkint 3100-as vonalsűrűség esetén a vonalak mikroszkóppal sem különülnek el egymástól, árkaik egymásba omlanak.
A Jedlik-féle rácsosztógép alkalmas lehetett volna nemcsak rácsok, hanem mikroszkópi próbaüvegek sorozatgyártására is; amivel tekintélyes jövedelemre tehetett volna szert, hiszen a gép sajátja volt. 1863-ban azonban egy vándormechanikus a gépet szétszedte, de összerakni többé nem tudta és megszökött. Jedlik kedvét veszítette, s a gép alkatrészeit egy „rakládába” tette és onnét 1884-ig nem is került elő. Ekkor Pannonhalmán egykori kedves tanítványa Palatin Gergely a gépet összeállította és működésbe hozta. Új alkatrészeket készített és ezekkel milliméterenkint 2093 vonalat tudott húzni. Később Palatin a gépet újból szétszedte, de mielőtt összeépítette volna, meghalt. Utóda Tóth Aladár fizikatanár ismét összeépítette s 1936-ban az ismét kifogástalanul dolgozott.
A gép elkészítésének 21 éve alatt Jedlik összesen több mint egy évi saját fizetését adta mechanikusoknak (1043 forintot), így az az ő tulajdona maradt s halálával rendjéé lett. Jelenleg a múzeumi raktárban letétként őrzik, Opitz László muzeológus mérnök hozta rendbe.
Jedlik a sajátkezűleg készített rácsaival sokat kísérletezett. Tanulmányozta a színképeket, segítségükkel a hősugarak elhajlását is bemutatta, de mint több más alkotásával kapcsolatosan említettük, itt is inkább gyönyörködött, mint búvárkodott. Matematikai vizsgálatok helyett élvezte a rácsok nyújtotta fényjátékokat. A rácsok tudományos tanulmányozása elméleti fizikust kíván; Jedlik pedig nem volt az, hanem mint győri katedráján utóda és életírója Ferenczy Viktor jegyezte meg róla: a szivárvány színeinek volt mestere és rajongója, nem a sötét vonalak mérnöke.
