POZSONYBAN
POZSONYBAN
A megszeretett, fejlődő, de a század első felében még erősen provinciális jellegű Győr után a tágasabb, történelmi levegőjű, Bécshez közelfekvő határszéli régi magyar város, az ódon utcáival, iskoláival, három nyelven beszélő lakosságával, szép, változatos környékével jó hatással volt a fiatal Jedlikre. Európai szemléletű tanárok, vidám diákok vették körül, de szertára az európaiságról, haladásról nem tanúskodott. Ezért írta a tankerületi főigazgatónak egy 1831. február 21-én kelt beadványában a következőket
„…a legtöbb és hozzá a fizika mai fejlett állapotában éppen a legfontosabb eszközöknek a hiánya veszélyezteti a világosságot a magyarázatban, a munkakönnyítést a tanulásban…
Pénzt, minél több pénzt kért, hogy demonstrációs eszközöket vásárolhasson, mert bizony a pozsonyi akadémia azóta, hogy a nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára költöztették és 1784-ben elhanyagolt felszerelésével Pozsonyba települt, alig fejlődött.
Jedlik fizika mellett kémiát is tanított. A füstöt, gázokat fejlesztő folyamatok bemutatására „kémiai konyha” felszerelését szorgalmazta, hogy hallgatói a kísérleteket nyugodtan megfigyelhessék, s hogy az előadóterembe ki ne jussanak a gázok.
Szabad idejében – mint mindig egész életében – olvasott. Külföldi folyóiratokat, Ausztriából, Németországból vásárolt könyveket. Hallgatói használatára előadási jegyezeteket készített, majd tankönyv írásába fogott. Így emlékezett meg erről – a már említett – 1885-ös akadémiai életrajzában:
„…az akkori körülményekhez képest latin szövegű tankönyv írásával foglalkozott: fáradozásainak eredménye azonban nem vala egyéb, mint az, hogy kézirataiból a már elavult latin tankönyvek hiányait előadásaiban pótolhatta. Mert, hogy a magyar nemzeti nyelvnek a hivatalos működések körében is gyorsan terjedő használata és azon mindinkább megnyilvánuló közkívánat mellett, miszerint az a holt latin nyelv helyett az oktatási téren is alkalmaztassék, egy latin szövegű tankönyv többé korszerű nem lehet. Ennélfogva a latin tankönyv-írással felhagyván magát a természettan tág terén minden írásában nagy számmal mutatkozó új felfedezések részletesebb tanulmányozására adta, főképp, midőn a magyar kir. egyetemen üresedésbe jött természettan tanszékére” először 1835-ben s másodszor 1837-ben pályázóvizsgálat hírdettetett ki, melyeken kellő készültséggel megjelenni részéről becsületbe járó dolognak tartotta”.
Az általa oly nagyon kedvelt ifjúság „könyvéhségéről” azonban rossz tapasztalata lehetett, másként nem írta volna 1838-ban Tarczy Lajoshoz itt levelében; hogy az általa – az ifjaknak ajánlott Tarczy-féle kétkötetes Természettant hogyan fogadták:
„…úgy látszik az ifjúság akár mire is inkább kész költeni, mint könyvre…” Ugyanez később saját könyvével kapcsolatosan is keservesen tapasztalhatta.
Pozsonyból többször átrándult a közeli Bécsbe; és barátjával, Mann Emiliánnal – aki egy évvel előbb került Pozsonyba ugyancsak Győrből, – nagyobb külföldi utazásokra is vállalkozott.
Egyik útjukon, 1834 augusztusában – ahogy útinaplójában leírta, Bécsbe, onnét Melkbe utaztak a bencés apátság könyvtárának és gyűjteményeinek tanulmányozására. Innét tovább gyalogolva Linzben láttak először vasutat. Salzburgban a Dóm híres harangjátékát meghallgatva, Jedlik beírta naplójába, hogy „hangja nem kellemetes, nincs tiszta öszvehangzások és a játék nem igen pontos”. Hellbrunnban a víznyomással működő bábjátékot, Gmundenben a sófőzőket, Kremsmünsterben a bencés iskola fizikai szertárát és a csillagvizsgáló tornyot tekintették meg. Több színházi és operaelőadást is végighallgattak. Jedlik zeneértő volt, Pozsonyban az egyházi zeneegylet tiszteletbeli tagjává választotta, hogy „mit Rath und That” – tanáccsal és cselekedettel – a társulat ügyeit előmozdítsa. 1834-ben egy bécsi „jádzó műszermesternél” – hangszerkészítőnek mondanánk – zongorát rendelt. Szívesen muzsikált, késő öregkorában is gyakran odaült szép zongorájához, noha hallása akkor már erősen romlott.
1835 augusztusában ismét útra keltek és szeptemberig utazgattak, mindig gyalog. Útimálhájukat városon, falun kívül vékony acélcsövekből összeállított kocsin maguk után húzták. A gyalogutazást akkoriban nem kellett felfedeznie, Széchenyi és Wesselényi is – mint sok fiatal tudós, művész – gyakorolta.
Jedlik figyelme a sportra is kiterjedt, az osztrák-morva határon sportcsónakot látott „… hat evedző legényekre készült és mindenféle vánkosokkal ellátott ladikot, mellyel sokkal gyorsabban lehet haladni, mint az anglius paripákkal.” Brünnben iskolai szertárakat, „gőzönnyel munkálkodó” textilüzemet, gázvilágítást, hámorokat, gépgyárakat, faszénégetést, faecet- és kátránykészítést, cseppkőbarlangokat; a Szudétákban üveggyárakat, Hartzdorfban szövőgépgyárat tanulmányoztak. Ez utóbbi helyen dolgozó angol szakemberekkel hosszan eldiskuráltak, minden bizonnyal németül.
Drezdába egy fuvarossal, csempészösvényen mentek át, útlevelük ugyanis nem volt, de a cseh- szász határon sikerült minden nehézség nélkül átosonniuk. Megnézték a „Matematikai Kabinet”-et – ma Staatlicher Mathematisch–Physikalischer Salon – a Zwinger épületében, Európa legrégibb tudományos műszergyűjteményét, majd elmentek a városi „gázkészítő fabrica”-ba és este derülten figyelték a lámpagyújtogatókat.
A kitűnő szakemberré fejlődött európai műveltségű Jedlik nek nem volt nehéz felismernie, hogy magyar. viszonyok között aligha lehet valakit őhozzá hasonlítani, helye tehát nem a vidéki főiskolán, hanem a pesti egyetemen van, s azért meg is tett minden tőle telhetőt, hogy ott katedrát kapjon.
Az első lehetőség Tomtsányi Ádámnak a fizika-mechanika professzorának elhunytával nyílt 1831-ben. A helytartótanács augusztus 16-án pályatatot hirdetett, feltételként kimondták, hogy a kinevezendő tanárnak az egyetemen latin nyelvű előadásokat kell tartani, vasár- és ünnepnapokon pedig a mérnökjelölteknek és az érdeklődő közönségnek – főleg iparosoknak – bemutatókat kell a „néptanfolyam”-on tartani. Ezek a mai TIT előadásokra emlékeztető ismeretterjesztő órák voltak. A pályázat közölte, hogy az évi fizetés 1200 forint, a világi papoknak – akiknek egyéb jövedelmük is van – évi 1000, a szerzetes tanároknak 800 forint. A szerzetesek azért kaptak kevesebbet, mert a szolgálati vagy rendi – kolostori – lakást kellett elfogadniok.
Jedlik pályázni akart, de elöljárói lebeszélték, s így a katedrát Grőber Lőrinc, a győri akadémia tanára kapta, aki azonban nem sokáig örülhetett hivatalának, mert hamarosan meghalt. 1835-ben Jedlik már hivatalos ajánlatokkal felszerelve tizenharmad magával pályázott, a vizsgálaton azonban csak hárman jelentek meg. A zárthelyi dolgozat alapján Jedliket jelölték az első helyen, de egy kúriai bíró hathatós támogatásával nem ő, hanem egy másik pályázó, Degen János nyerte el – nem a kinevezést, hanem csak mint helyettes – a katedrát. Czuczor Gergely akkori akadémiai titkár, sok intim részletet elmondott Jedliknek, többek közt azt, hogy Degen elavult tankönyvből tanít, órái unalmasak, mérnökhallgatói elszökdösnek az előadásairól, nem kísérletezik stb.
1837-ben az újabb pályzatra hatan jelentkeztek, köztük egy jogász is. Az írásbeli zárthelyi vizsgálaton a jelölteknek a következő tételeket kellett – 15 óra alatt – kidolgozniok:
1. Rejtett és szabad hő. 2. Dörzsölési, megosztási és érintkezési villamosság. 3. Két, három és több erő eredőjének megállapítása.
A zárthelyi dolgozat lefolyásáról Jedlik a főapátnak írt levelében számolt be. „A hőtani tételt – írta – kedvem szerint dolgoztam ki, a második tételben még sok mindenről írhattam volna, amit azonban az idő rövidsége miatt éppen csak érinthettem. A harmadik tétel kidolgozására már csak annyi maradt, hogy mindabból, ami a tétel lényegéhez tartozik, semmit el nem hagytam, bár mindenre kiterjeszkedve jóval többet szerettem volna írni… este 8-ig 25 negyedívet írtam tele, úgy, ahogy tollamból folyt.
A szóbeli vizsgán szabadon választott tárgyból 20 percig kellett németül és latinul előadni. Hosszas vita után a bizottság Jedliket harmadiknak minősítette, mire ő elhatározta, többé nem pályázik, s 1837. november 12-én hajóra ült s a megáradt, veszedelmesen hullámzó Dunán két napig tartó út után visszatért Pozsonyba. Itt érte utol a hír, hogy mint legalkalmasabbat, mégis őt jelölték a kinevezésre.
A király két év múlva, 1839. november 2-án írta alá kinevezését, amit ő december 17-én kapott meg. Minthogy Pesten akkor bencés rendház nem volt, fizetését évi 1000 forintban állapították meg.
Az 1839-ik esztendő nehéz volt, súlyos betegségen esett át, de – hajszál híján – szervezete a bajt legyűrte.
A közel 10 évig tartó pozsonyi tanárkodás véget ért. A búcsúzó professzort tanítványai írásban kérték „méltóztatna egy rövid időt nem sajnálni és megengedni, személyét egy jártas festő által lemásolni hagyni és ezen munkát az ő hátadatosságuk jeléül az egész hallgatóság részéről elfogadni. A kép elkészült, kőbevésték és sokszorosították. Jedlik pedig 1840. január 14-én a pozsonyi Dunaparton ismerősei, tanítványai, barátai kalaplengetésétől kísérve a Zsófia vitorlás hajóra szállt és útnak indult az új élet, Pest felé.
