JENDRASSIK GYÖRGY EMIGRÁCIÓS ÉVEI, UTOLSÓ NAGY TALÁLMÁNYA: A NYOMÁSCSERÉLŐ

Teljes szövegű keresés

JENDRASSIK GYÖRGY EMIGRÁCIÓS ÉVEI,
UTOLSÓ NAGY TALÁLMÁNYA: A NYOMÁSCSERÉLŐ
A természet vajmi keveset törő-
dik az egyénekkel…
F.-M. Voltaire
Gombás Tibor írta az 1967-ben megjelent Műszaki nagyjaink 1. kötetében Jendrassik György életrajzában [32], hogy „a nyomáscserélő gondolatával már az 1944. október 3-i prioritású magyar szabadalmában (lásd 75. sorszám alatt) foglalkozik Jendrassik György, a háború miatt azonban csak londoni működése során került megvalósítására a sor; erre vonatkozó angol szabadalmának – melyet 1953. szeptember 14-i prioritással nyújtott be a Jendrassik Development Ltd. – a száma 2 848 871.”
Jendrassik György az emigrációban először Argentínában szándékozott letelepedni, ott azonban sem a klímát, sem a környezetet nem bírta. Ezért Angliába települt, ahol már régebben is kapcsolata volt a Metropolitan Vickers manchesteri céggel, amelynél ezúttal tanácsadói tisztet vállalt. 1948-tól a Power Jets (Research and Development) Ltd. állami vállalat külső tanácsadója lett [36], s végül karöltve dolgozott a nyomáscserélő kifejlesztésén.
Londoni munkássága tehát főleg a nyomáscserélő mint motortöltő megvalósítására irányult, s ehhez biztosította a Power Jets Ltd. a segítséget.
Brodszky Dezső szerint [66]:
„A nyomáscserélő ugyancsak áramlástechnikai hőerőgép, mint a gázturbina. Zárt házban egyenletes fordulatszámmal forgó rotorból áll, amelynek kerületén – csatornaszerű, végükön nyitott – cellák helyezkednek el. A házat két végén lezáró fedelek nyílásain felváltva friss levegő és meleg gázok (égéstermékek) áramolhatnak a cellákba úgy, hogy pl. a cellát kitöltő friss levegőt a beáramló meleg gáz komprimálhatja. A nyomáscserélőben tehát a gázok kompressziója és expanziója dugattyúk vagy lapátok nélkül, közvetlenül a gázok hatására megy végbe… A nyomáscserélő tehát igen egyszerű szerkezetű gép, amely mint főgép (gázturbina), és mint mellékgép (turbótöltő, hőszivattyú, légkompresszor) használható. Ilyen gép a háború alatt kifejlesztett Brown Boveri Comprex…”
A Jendrassik-féle nyomáscserélő további sorsáról nem tájékoztat a szakirodalom. Gyarmathy György professzor (Jendrassik György unokaöccse) a 80-as években Budapesten tartott előadást a Comprexről és a Jendrassik-nyomáscserélőről.
Visszatérve a londoni emigrációra, 1951-ben Magyarországról bizottság kereste fel Jendrassikot az itthoni kapcsolatok végleges felszámolására. A jövőt illetően lemondott itthoni szabadalmairól. A múltra vonatkozó igényeit azonban fenntartotta, és az addig gyártott motorai után részesedést ítéltetett meg magának nemzetközi bíróság útján. Ezzel formailag is megszűnt az a csaknem három évtizedes kapcsolat közte és a Ganz-gyár között [32], amely mindkét félnek annyira hasznára volt, és annyi dicsőséget is szerzett.
Az emigráció nehézségei felőrölték testi erejét és 1954. február 7-én (és nem a magyar életrajzokban olvasható 8-án) váratlanul meghalt.
A váratlan halálról Stein Andor, volt Ganz-gyári igazgató (ugyancsak Londonban emigrációban élő jó barát), így számolt be egy későbbi, 1954. november 24-én keltezett, Gyarmathy Istvánné Jendrassik Kornéliának címzett levelében [61]:
„Kedves Nelly, ugye megengedi, hogy így szólítsam, hiszen hosszú időn keresztül így beszéltünk Magáról, és talán nem is gondolja, hogy milyen gyakran. Megértem, hogy többet szeretne hallani Györgyről, és jól tette, hogy nálam érdeklődött, és nem Cláránál, akinek sokkal nehezebb a leírással kapcsolatos átélése a tragikus napoknak. Február 6-án délelőtt György rosszul érezte magát. Mikor délután fölmentem hozzájuk, nagyon levertnek találtam. Azt mondta, hogy a rosszulléte egészen más jellegű volt, mint amilyen némelykor el-elfogta. A korábbiak mindig nagy fejfájással kezdődtek, és főleg hirtelen időváltozásnál, alacsony légnyomásnál mutatkoztak. Ilyenkor nem tudott dolgozni, étvágytalan volt, és nagyon deprimáltnak látszott. Az orvosok alacsony vérnyomást konstatáltak nála már évekkel ezelőtt, és ennek megfelelő fejfájás elleni szerekkel, tünetileg gyógyították. Ezek a rosszullétek egy-két nap alatt elmúltak. Az utóbbi roham fájdalmas görcs formájában mutatkozott, és – így mondta – egész különös félelemérzetet váltott ki benne. Délután egy kissé jobban lett, de nagyon elgyengült. Két orvost is hívtunk hozzá. A háziorvos nem volt otthon, így előbb egy eddig ismeretlen doktor vizsgálta meg. Azonnal szívtrombózist diagnosztizált, és a legnagyobb nyugalmat rendelte el. Megnyugtató injekciót adott, azonban szervezete nem reagált rá a várható módon. Nem aludt el és nyugtalansága is egyre fokozódott. Néhány órával később megjött a háziorvosuk is, aki budapesti végzettségű magyar doktor (talán Dr. Weiss). Diagnózisa azonos volt az angol kollégáéval. Nagyon határozottan kívánta, hogy a közelben lévő kórházba szállíttassuk át. Félrehívott és közölte, hogy a szívműködés rendkívül gyenge, és ha hirtelen segítségre van szükség, azt otthon nem lehet nyújtani. Késő este mentőautóval átvitték a kórházba. Bennünket nem engedtek be, de a háziorvos bent maradt éjfélig. György állandóan öntudatnál volt, és bár az orvos nem engedte mozogni és beszélni, mégis néhány világos kérdést tett fel a betegségére vonatkozólag. Megjegyzem, hogy ő maga egyezett bele a kórházba való szállításába. Még éjjel beszéltem mégegyszer az orvossal, aki azt mondta, hogy ha néhány napig nem kap új rohamot, akkor erőre kaphat, és remény van a fölépülésre. Sajnos a remény nem vált valóra. Néhány órával az orvos elmenetele után, vasárnap hirtelen újabb rohamot kapott (ezt már az ápolónőtől tudtuk meg), amelyik hirtelenül jött, és úgy szólván pillanatok alatt befejezte életét. Nem hiszem, hogy szenvedett volna. Mindnyájunkat, az orvost is előkészületlenül érte a szívattak. Tavaly New Yorkban járt üzletileg, és ott egy régi pesti barátunkkal, Dr. Lax Henrikkel megvizsgáltatta magát, mivel Amerikában is többször gyötörte fejfájás. Lax klinikai vizsgálatot végzett, és nem talált szervi rendellenességet. Megemlítette, hogy igen kis mértékű szívnagyobbodást konstatált, de a szív működését rendben találta. A vizsgálat eredményeképpen adott orvosságot a fejfájás ellen, amit György azóta is használt, és lényegesen jobbnak talált minden addigi szernél. A szívére ő maga sem gyanakodott, és az Ön levelében említett, ellenkező információ alaptalan.
Szegény Hanna és Clára nagyon egyedül maradtak; hiszen György volt a központja a családnak, és mindenről és mindenkiről ő gondoskodott. A hátramaradottaknak bizony nehéz a helyzete. Mindkét vállalat, amelynél mint tanácsadó dolgozott, az év végéig folyósítja a honoráriumot, de a jövő évben már nagyobb problémák merülnek föl anyagi tekintetben is. György jövedelmének és vagyonának nagy részét az új szabadalmaira költötte, és az a tragikus, hogy nem jutott túl a teoretikus perióduson, és még eddig egy kísérletet sem végeztek, amivel az elméletileg fölállított képletek érvényességét igazolhatnák. Így a szabadalmak tömege egyelőre nem jelent értéket, mert nincs mögöttük a zseniális elme, amelyik az ideákat a praxisba átültetheti; ezenfelül még a futó szabadalmi ügyekkel kapcsolatban sok anyagi teher is merül föl! A komplikált helyzetben csak egy megoldás mutatkozott: az a cég, amelyikkel ezekben a kérdésekben György együtt dolgozott, és ahol mint konzulens mérnök működött, vállalta, hogy megpróbálja a találmányokat kifejleszteni, és – ha ez sikeres lesz – a gyártók licenciát fizetnek Hannának és Clarának. A számítások, jegyzetek ennek a cégnek a birtokában vannak, és ott néhány kitűnő, elméletileg is elsőrendű koponya foglalkozik a kérdéssel; remélem, hogy jó eredménnyel. De persze György maga is kb. 2 évet szánt az első berendezés fölállítására.
A nehéz teher Clára vállán van. Igyekszik valahogyan rendbehozni a budgetjüket, ami persze nem könnyű. A régi találmányokból járó licencia-díjak túlnyomó részben már kifutottak, és a meglévőkből már csak igen kis jövedelem várható. Így minden remény azokban a pátensekben van, amit az említett cég próbál kifejleszteni. Hanna állapotában nincs javulás. Nehezen jár, és noha napokon keresztül teljesen egészségesnek látszik, hirtelen súlyos depressziója támad, amikor visszavonul a szobájába, és nem akar senkit sem látni. Az orvosok nem ismernek gyógyszert a betegségére, és nem biztatnak bennünket. Úgy hiszem, hogy örülni kell, ha nem válik rosszabbá az állapota.
Úgy hiszem, hogy levelemben egynéhány kérdésben feleltem György kérdéseire is, de neki közvetlenül is írni fogok néhány sort.
Pistát és mindnyájukat sokszor üdvözlöm. Kezét csókolja – Stein Andor.”

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT