RÖVID ÉLETRAJZ

Teljes szövegű keresés

RÖVID ÉLETRAJZ
Kerecsényi Dezső 1898. június 19-én született a Vas megyei Szentgotthárdon. Ott végezte a középiskolát is, abban az állami főgimnáziumban, amelynek pedellusa apja, Kerecsényi György volt. Anyja Dienes Mária. A 18 éves fiatalember 1916 májusában katonai szolgálatra vonult be, s 1919 február havában szerelt le mint tartalékos zászlós. Ugyanebben az évben – s ez bizonyára a bizalom megnyilatkozása volt vele szemben – a szentgotthárdi munkásbeteg-segélyező vezetőhelyettese lett. Egyetemi tanulmányait az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti Pázmány Péter (ma: Eötvös Loránd) Tudományegyetem bölcsészettudományi karán végezte 1919–23 között, és Párizsban, a Sorbonne „Faculté de Lettre”-jén 1923–24-ben. 1923 júniusában doktorált magyar irodalomtörténetből, Híres, alapműnek számító disszertációjának címe: Elvi kérdések a régi magyar irodalomban. 1924 novemberében magyar-német szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ezután nagy hírű és nagy múltú intézmények tanára volt. 1924-től a pápai református, 1928-tól 10 éven át a budapesti evangélikus gimnáziumban tanított, a híres „Fasor”-ban. 1938-tól a budapesti Állami Középiskolai Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziumában, a Trefort utcai (mai) Ságvári Endre Gimnáziumban vezető tanárként működött. 1936-ban alapító tagja volt Bisztray Farkas Ferenccel, Cs. Szabó Lászlóval, Devecseri Gáborral, Füsi Józseffel, Gogolák Lajossal, Halász Gáborral, Hevesi Andrással, Horváth Bélával, Hunyady Sándorral, Jékely Zoltánnal, Képes Gézával, Kolozsvári Grandpierre Emillel, Sőtér Istvánnal, Szentkuthy Miklóssal, Szerb Antallal, Tolnai Gáborral, Weöres Sándorral és másokkal együtt a Mikes Kelemen Akadémiának, amely szabad társulás volt, elnökséget nem választott, a tekintélyi elvet elhárította magától. Nem annyira e „szabad társulás” valódi tekintélye és súlya miatt szerepeltetjük itt ezt a névsort, inkább azért, mert ez a szellemi kör egyben Kerecsényi hovatartozását is minősítette: a korabeli humán értelmiség javához tartozott. Fontosabb szerepe volt ennél Kerecsényinek az egykori Irodalomtudományi Társaság megalakítása körül. 1933. április 6-án Szerb Antal eredeti aláírású sokszorosított levélben fordult a fiatal irodalomtörténészekhez, írókhoz, esztétákhoz, zenetudósokhoz s más, a szellemi élet lényeges területén működőkhöz, legyenek tagjai a megalapítandó Irodalomtudományi Társaságnak. Szerb leveléből idézünk: „Többünkben az a kívánság merült fel, hogy valami társadalmi formába tömörítsük az irodalommal tudományosan foglalkozó fiatalokat. Sajnálatosnak tartjuk, hogy az újabb irodalomtörténész és esztétikus nemzedék tagjai számára nincsen semmi keret, hogy gondolataikat egymással való érintkezésben kicserélhessék és kontrollálhassák, sőt a legtöbben még csak személyesen sem ismerjük egymást. Ezen a hiányon volna hivatva segíteni az általunk megalapítandó Irodalomtudományi Társaság.” Az alakuló ülésen, amelyet 1933. május 5-én a Vas utcai Széchenyi István felsőkereskedelmi iskola fizikai előadótermében tartottak meg (Szerb Antal ott tanított), elnökké Szerb Antalt, alelnökké Kerecsényi Dezsőt választották meg. Titkár Halász Gábor, pénztáros Pfisterer Miklós (Szentkuthy Miklós), ellenőr Bisztray Gyula. A társaság alapszabályát a Belügyminisztérium 1935. július 1-jén hagyta jóvá, így az hivatalosan is megalakult. Néhány név a már felsoroltak mellett a tagok és előadók névsorából: Baránszky-Jób László, Bartha Dénes, Barta János, Dénes Tibor, Hevesi András, Honti János, Joó Tibor, Kardos Tibor, Keresztury Dezső, Kerényi Károly, Kolozsvári Grandpierre Emil, Komlós Aladár, Kozocsa Sándor, Mátrai László, Németh László, Ortutay Gyula, Rédey Tivadar, Tolnai Gábor, Trencsényi-Waldapfel Imre, Vajthó László, Waldapfel József. Az Irodalomtudományi Társaság a hagyományos, konzervatív irodalomtörténetírást képviselő Magyar Irodalomtörténeti Társaság ellenében jött létre. Kerecsényinek összekötő szerepe volt a konzervatívok s az új törekvéseket képviselő fiatal szakemberek között. S legintenzívebben ő állt kapcsolatban az Irodalomtudományi Társaságban nem szereplő, de a korabeli irodalomtudomány liberálisabb szárnyát képviselő tudósokkal, így Thienemann Tivadarral, a szellemtörténeti törekvéseket hordozó Minerva című folyóirat szerkesztőjével, valamint a jeles nyelvész-irodalomtörténész Zolnai Bélával is. Az Irodalomtudományi Társaság a harmincas évek vége felé, a mind komorabbá váló időben cselekvésképtelenné vált. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy a felszabadulás után sorait rendező, újjászerveződő Magyar Irodalomtörténeti Társaság – még személyi összetételében is – nem az Alszeghy Zsolt s a Pintér Jenő nevével minősíthető társaságnak, hanem a Szerb Antaltól alapított egykori s hivatalosan soha meg nem szűnt Irodalomtudományi Társaságnak lett szellemi jogutóda. Kerecsényit 1939-ben a Magyar PEN Club rendes tagjává választotta. 1941-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Kara Horváth János és Alszeghy Zsolt professzorok előterjesztése alapján egyhangú szavazattal magántanárrá habilitálta a „Humanizmus és reformáció a XVI. századi magyar irodalomban” tárgykörében. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Bizottságának, jegyzője a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak. 1938-tól 1944-ig felelős szerkesztője a kor egyik ismert folyóiratának, a Protestáns Szemlének. Irodalomtörténészi és esszéírói munkásságáért 1941-ben Baumgarten-díjban részesült, egyebek közt Reményik Sándor és Tompa László erdélyi költőkkel, valamint Kállay Ernő művészettörténésszel és Kolozsvári Grandpierre Emil íróval együtt, akik Baumgarten jutalmat kaptak. Még ez év decemberében a Baumgarten Ferencz Irodalmi Alapítvány arról értesíti, hogy egyhangú határozattal az alapítvány tanácsadó testületének tagjává választották, kérve, hogy „a magyar irodalom tehetségeinek támogatásával” legyen segítségükre. A szakmai s emberi megbecsülés jele volt ez a felkérés. Időközben a legkiválóbb tanároknak is az élvonalába emelkedett; a soron következő középiskolai reform kapcsán jelentős része volt a gimnáziumok magyar nyelvi és irodalmi tanterveinek s utasításainak elkészítésében. Jékely (Áprily) Lajos és Vajthó László társaságában több, a protestáns gimnáziumok és leánygimnáziumok számára készült tankönyv szerkesztője volt. 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Székfoglaló előadását A „világiság” néhány változata XVI. századi irodalmunkban címmel 1943. május 3-án tartotta meg, a levelező tagságot tanúsító okiratot Melich János osztályelnöktől vette át. 1943-ban a debreceni tudományegyetem bölcsészettudományi kara Németh Lászlóval, Vajthó Lászlóval, Juhász Gézával, Tóth Bélával szemben őt terjesztette fel egyetemi tanári kinevezésre, amelynek hírét hivatalosan a háború zavaros viszonyai miatt csak 1944. október 15-én közölte a Budapesti Közlöny. Egyetemi tanári tevékenységét alig kezdte el, szinte máris abba kellett hagynia. 1944-et Kerecsényi Dezső kisebb-nagyobb családi vagy hivatalos utazásokkal megszakítva a vend lakosságú szlovén Péterhegyen töltötte, a mai Jugoszlávia Gornji Petrovci nevű helységében. Itt élt apósa, Mikola Ferenc, 24 hold földön gazdálkodó földmíves házában feleségével, Mikola Emíliával és annak nagybátyjával, Mikola Sándor akadémikussal, a volt budapesti evangélikus gimnázium egykori igazgatójával, a nagy hírű fizikussal. Ezek a hónapok feszültségben, zaklatottságban, bizonytalanságban teltek. Egy 1944-es, hozzám került kis zsebnaptár Kerecsényitől származó bejegyzései tudósítanak e vészterhes hetekről, napokról. A debreceni egyetemről érkező hírek, a család gondjai, a Protestáns Szemle szerkesztésének utolsó mozdulatai, a bombatalálatot kapott budapesti, Lövölde tér 2. alatti „szegény kis lakás” féltése, az irodalmi élet körüli megnehezült légkör s itt-ott egy-egy, a háborús eseményeket minősítő meditatív mondat teszik ki e kicsiny naptár tartalmát. Ezek a bejegyzések életrajzi értékűek. Igaz Keresztury Dezső megítélése, amikor Kerecsényire emlékezve írja: „Tudós volt, de azok közül való, akik nem fordulnak el a világtól; nem tudott könyvek közé húzódva írásaiba temetkezni, amikor a háborút, a gyülekező vihart érezte. A műveltség nem egyoldalúvá, hanem éleslátóvá tette. Egy költő érzékenysége, egy kiemelkedő tanár lelkiismeretessége kínozta utolsó idejében.” E zsebnaptári bejegyzések is arról tanúskodnak, hogy országos zűrzavar vette körül, az európai szellem hanyatlása, a féktelen erőszak, hazája pusztulása, barátai elhurcolása és elvesztése. Az utolsó bejegyzések tanúsága szerint – 1944 karácsonyának ünnepkörében – minimális létbiztonságának körülményei is bizonytalanná váltak. December 23-án, szombaton ezeket jegyzi be: „Január 1-től [1945] illetményt postahivatalok fizetik. Ill.[-letmény]lapom persze nincs. November 28-án kértem, de semmi válasz. Most jönnek a nehézségek majd. Szept.-okt-i segély, fiz. különbözet stb. fuccs!” Kerecsényi Péterhegyen is éber figyelemmel követte nemcsak a háborús, hanem a szellemi élet köréből érkező híreket is. December 28-án tett bejegyzése kritikus szellemének egy villanása. „»Vasvármegyé«-ben [helyi újság volt, P. K.] a kultuszminiszter pályázata a m. [magyar] oktatás átalakítására. »Magyarságtan.« (Németh László pályázni fog?)” E célzás feltehetően Németh Lászlónak a Kisebbségben című, polarizált véleményekre is okot adó tanulmányára vonatkozott. Az utolsó bejegyzés a kis zsebnaptárban egy többször szereplő családtagra, Ferire utal. Rossz hír. Ezzel zárul a naptári jegyzetek egyre riadtabb sora. December 30., szombat. „Levél Feritől Sopron-Kőhidáról. Most aztán gyönyörűen állunk.” (Feri, ifj. Mikola Ferenc a sógora volt, a Mikola-család vend származásának következtében jugoszláv partizán. Később, már a felszabadulás után, a személyi kultusz éveiben, a magyar-jugoszláv viszony megromlása idején ő is s Kerecsényi özvegye, Mikola Emília is – aki a Nemzeti Parasztpárt Sarló könyvesboltját vezette – börtönbe került.) Péterhegyen további zaklatások vártak Kerecsényire. 1945. január 13-án egy Muraszombaton kelt s a nyilas főszolgabíró által aláírt „Véghatározat” szerint a Mikola Ferenc péterhegyi lakos tulajdonát képező, ismeretlen eredetű lámpás rádióvevő készüléket azonnal be kell szolgáltatni. Az indoklás szerint a készülék külföldi adások vételére alkalmas, és „tulajdonosáról feltehető, hogy egyes külföldi rádióállomások hírközléseit fontos államérdekek veszélyeztetésére alkalmas hírek terjesztésére használja fel”. Ezt a rádiót hallgatta Kerecsényi is. Bármily sablonosnak tekintjük is a részben szó szerint idézett véghatározatot, ezrével kézbesített akkor ilyeneket a posta, ez esetben feltételezhető, hogy a feljelentők szándéka nem annyira a lakás tulajdonosa, hanem sokkal inkább az ott meghúzódó, szűkszavú egyetemi tanár ellen irányult. Hogyan teltek az utolsó hetek, nincs rá adatunk, csak a szomorú tény, hogy Kerecsényi Dezső 1945. március 24-én Péterhegyen, életének 47. évében – feleségének szóbeli közlése szerint: szívbetegsége mellett azon való tépelődése miatt is, hogy barátain semmi módon nem segíthetett – szívrohamban meghalt. Ott van sírja, síremléke is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages