TOLLAL ÉS KARDDAL (1824–1839)
TOLLAL ÉS KARDDAL (1824–1839)
1824 júniusában, amikor áthelyezték a budai gránátos zászlóaljhoz, új szakasz kezdődött életében. Ekkor már megindult Pest és Buda irodalmi központtá válásának folyamata. Kiss alhadnagyot meleg barátsággal fogadták az idős és fiatal magyar írók, Fáy András, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy (Schedel) Ferenc és mások. Kiss nagy lendülettel vett részt a pezsgő művészeti, irodalmi és tudományos életben.
Kisfaludy Károly ösztönzésére művelni kezdte a szépirodalom szinte minden műfaját. Írt verseket, elbeszéléseket, színdarabokat, regényeket, irodalomtörténeteket, készített műfordítást. 1824 és 1830 között számos verse és novellája jelent meg az Auróra, a Hébe, a Muzárion, az Uránia, a Sas és a Felső-magyarországi Minerva oldalain. Kiss értékes tagjává vált a Kisfaludy Károly köré csoportosult írók híres Auróra körének. Szépirodalmi munkásságával egy ébredő korszak nemzeti irodalmának kibontakoztatásához nyújtott értékes segítséget. Különösen elbeszélései gazdagították a virágzásnak induló reformkori magyar irodalmat.
Kiss szerette a szépirodalmat, de mégsem érezte egészen a magáénak. Írói útkeresését és irányváltását jelzi, hogy munkássága mindinkább átkerül a Tudományos Gyűjtemény és a Felső-magyarországi Minerva lapjaira. Szépírói munkásságának feladásában és hadtudományi szakírói tevékenységre való áttérésében a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása is szerepet játszott.
Hadtudományi és hadtörténeti értekezéseinek, munkáinak hosszú sorát 1825-ben nyitja meg, amikor a Tudományos Gyűjteményben közreadja „Édes Honunk”-nak ajánlva, az önálló magyar hadügy megteremtését is szorgalmazó, A 37-dik Magyar Gyalog Ezred Történetei című tanulmányát. Ezt követte minden esztendőben több kisebb nagyobb munkája és fordítása. Tudományos kutatómunkájának és publikációs tevékenységének programját 1828-ban fejtette ki a Napéleonnak a háborút illető alaprendszabásai című fordításának bevezetőjében.
A polgári átalakulást és nemzeti függetlenséget szorgalmazó reformokra gondolva felhívja a figyelmet a magyar viszonyok között a hadtudomány művelésének és megismerésének jelentőségére, és megállapítja: „Ha a szelídebb tudományokra akarjuk buzdítani polgártársainkat, el-ne mellőzük őket a Haza fegyverrel való szolgálatjára is élleszteni.”
Kiss Károly magyar nyelvű irodalmi munkásságát cs. kir. katonai elöljárói nem nézték jó szemmel. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy 14 évi alhadnagyság után, március 1-én léptették csak elő főhadnaggyá. Képességeit a cs. kir. hadseregben tiszti karrierje nem tükrözte vissza, de elégtételt jelentett a számára, hogy neves kortársai tehetségét és munkásságát elismerték. Jelen lehetett számos, ma már a történelemben számon tartott eseményen, például 1828-ban Kazinczy és Kisfaludy híres kézfogásán. A Pest dinamikus irodalmi és tudományos életében való aktív részvétel, a neves írók és tudósok barátsága új távlatokat nyitott meg nézeteinek alakulásában, mindenekelőtt a hadtudományi kutatómunkájában, a katonai szakírói és műfordítói tevékenységében.
1829 májusában áthelyezik a budai gránátos zászlóaljtól a 37. ezred 3. zászlóaljába Nagyváradra, majd 1830-ban Szegedre az ezred főhadfogadó parancsnokságára.
Tiszti pályafutásának utolsó szakasza kedvezően indult, és végre úgy tűnt, hogy katonai beosztásai elő fogják segíteni tudós karrierjének kibontakozását is. A Magyar Tudós Társaság I. nagygyűlése 1831. február 17-én a délután 5 órától este 8 óráig tartó negyedik ülésén első esetben választottak meg 20 levelező tagot. A hivatásos katonatisztek közül először Kisst választották meg: „A harmadik sorban… Kiss Károly… 14” szavazattal hazai levelezőtagnak. Áprilisban kinevezték a 37. magyar sorgyalog ezred nagyváradi katonai nevelőintézete igazgatójának.
1831. április 20-án még Szegedről írt először negyedévi jelentést Kiss a Magyar Tudós Társaságnak, amelyben közli, hogy Szegeden nem jelent meg az év első negyedében magyar könyv, Temesvárról és Nagyváradról még nem kapott jelzést megjelenésekről. Beszámolt a szegedi iskolákban folyó magyar nyelvoktatás eredményeiről is.
1831. április 23-án már Nagyváradon találjuk, új beosztását május elsején vette át és megkezdte katonapedagógiai vezetői tevékenységét.
1831. július 1-én küldte meg a Magyar Tudós Társaságnak második negyedévi jelentését, melyben a parancsnoksága alatt álló katonai nevelőintézetben folyó magyar nyelvtanításról így számolt be:
„A nyelv oktatáson kívül meg vagyon határozva, hogy minden második nap a fegyvergyakorlások, belső szolgálati jelentések, mulatozások, éneklések, imádságok magyarul essenek meg.”
Ezek a példák, de a további munkássága is azt bizonyítja, hogy nagy lelkesedéssel végezte katonapedagógiai tevékenységét és tett eleget akadémiai levelezőtagi kötelességének. Rendszeresen beszámolt az Akadémiának a Szegeden, Temesváron és Nagyváradon megjelent magyar kiadványokról, a tudományos és irodalmi eseményekről, az akadémiai nagyszótár és a szakszótár számára a katonai műszavak összeállításáról és szerkesztéséről. De 1831 októberében már panaszkodott: „hivatali helyeztetésem időmnek nagy részét elfoglalja”.
Ezért kérelmezte József nádortól, hogy szolgálati és tudományos pályafutása alapján nevezzék ki a szervezés alatt álló Ludoviceum harcászati és történelem tanárának. Naplójában a nádori kihallgatást így örökítette meg: „1831. november 20-ikban délelőtt a Nádornál voltam a Ludoviceum véget, kegyesen fogadott és jó reménységgel bocsájtott el magától.” December 24-én hivatalos írásos áthelyezési és kinevezési kérelmet nyújtott be a nádorhoz. A kérelemhez mellékelte 1830-ban készült tiszti minősítését is, amely szerint a szolgálatban szorgalmas és jól használható; előléptetésre a rangsorban alkalmas.
Az elkövetkezendő évek azonban nem hozták meg számára a várva várt áthelyezést. Sőt, elöljárói egyre több akadályt gördítettek irodalmi és tudományos munkássága elé. Ennek ellenére minden alkalmat megragadott, hogy erősítse kapcsolatát a Tudós Társasággal, és egyre eredményesebben dolgozott mint katonai nyelvújító, hadtudományi szakíró és fordító. Kezdeményezően lépett fel az Akadémián új katonatagok felvétele érdekében, és ennek köszönhető, hogy a II. nagygyűlés 1832 márciusában levelező taggá választotta ezredtársát, Szontágh Gusztáv főhadnagyot, valamint Baricz György hadmérnök őrnagyot, Kállay Ferenc ny. hadbíró századost és tiszteleti taggá báró Lakos János ezredest. Javaslatára az Akadémia – történetében először – határozta el két fontos hadtudományi munka magyarra fordítását.
A cs. kir. budai főhadparancsnokság is felfigyelt Kiss egyre aktívabb politikai töltetű tudományos tevékenységére, és nem engedélyezte megjelenését az Akadémia augusztusi 1832. évi III. nagygyűlésén: „ … egyszersmind értésemre adatott, hogy én figyelmemet inkább az alattam levő nevelőintézetre, mint más literatúrai dolgozásokra fordítanám.”
Nem törődve a figyelmeztetéssel tovább folytatta irodalmi, tudományos és akadémiai tevékenységét. A már keserűvé vált katonai pályán a 40 éves Kiss Károlyt 2833. február 16-án végre előléptették alszázadossá, de továbbra is megakadályozták abban, hogy részt vegyen az Akadémia rendezvényein, és az 1833 novemberében megtartásra kerülő IV. nagygyűlésen. Ekkor már nézetei és munkássága alapján gróf Széchenyi István barátságát is elnyerte.
1833 szeptemberében Széchenyi felvetette az Akadémiai Alapszabály reformjának gondolatát, és Toldy Ferencet arra kérte, hogy csak megbízható és hallgatni tudó akadémiai rendes és levelező tagokat avassanak be a készülő reform titkaiba. Széchenyi ekkor kérte fel Kiss Károlyt, hogy az oldalán szálljon harcba az Akadémia alapszabályának módosításáért. Kiss biztosította Széchenyit arról, hogy elgondolásával egyetért, de mint – 1833. október 11-i levelében írja –: „…alávetve hivatalom rabigájának, meg jellennem gyűlésünkön nem lehet”. Széchenyi reformtörekvéseit támogatva kijelentette: hogy „…mióta Méltóságod barátságával engem megtisztelni tetszett, több erőt érzek lelkemben kifejtve: a haza ügye, ügyem volt mindenkor, ezért élni, s halni most még inkább kész vagyok.”
1834-ben változatlan energiával teljesítette levelezőtagi kötelességeit katonai beosztása mellett, és leveleiben rendre beszámolt a megjelent magyar kiadványokról, színészek nagyváradi szerepléséről, tudományos tevékenységéről és publikációiról. De elöljárói továbbra sem engedélyezték személyes megjelenését az Akadémia novemberi, V. nagygyűlésén.
Az 1835-ös esztendő Kiss számára a nagy csalódások éve volt. 1935. március 16-án végre előléptették századosnak, de áthelyezték a Lembergben állomásozó ezredhez századparancsnoki beosztásba. Így vége szakadt 10 éves magyarországi tartózkodásának. Az áthelyezés a cs. kir. katonai vezetés tudatos törekvése volt, hogy eltávolítsák a hazai politikai, tudományos és irodalmi életből.
Kiss, támogatva az országgyűlésben a magyar nyelv elismertetéséért folyó politikai harcot is, nagyváradi katonapedagógiai tevékenységét nemes gesztussal fejezte be. 183S. május 15-én alapítványt hozott létre a nagyváradi 37. magyar sorgyalog ezred nevelőintézete magyar nyelvben legjobb előmenetelt tanúsító egy-egy alsó (4 pengőforint) és felső osztálybeli (6 pengőforint) ifjú számára. Kiss Károly szokatlan módon Bihar vármegyét kérte fel alapítványának kezelésére és a vizsgák alapján a jutalmak odaítélésére. A vármegye közgyűlésének határozata szerint „ezen hazafias tettéért mondott szíves köszönetjük” mellett örömmel vállalták a felkérést.
Kiss Károly cs. kir. százados a vármegye határozatát már Lembergben kapta meg, ahol már az ezred 198 fős II. századának kiképzését és mindennapi életét vezette. De itt sem feledkezve meg hazájáról és tudományos munkájáról. Ezt tükrözi az Akadémiához intézett következő levele is:
„Lemberg melléki táborból Augustus 28-kán. Kiss Károly
Tekintetes magyar tudós Társaság !
Midőn a tek. társaságnak sajnálkozva jelenteném, hogy távul kedves honunktól kemény hivatalomhoz kötve Nagyméltóságú Elölülönk hozzám bocsájtott meghívására jövő hó elsején megnyitandó nagygyűlésünkön megnem jelenhetek, itt a külföldön is igyekezendek mennyire számos kedvetlenségeim engedik hazánknak, nemzetünknek, társaságunnak csekély tehetségemmel fiúi, honni és levelezői kötelességeimnek megfelelni.
Szíves üdvözletével a tekintetes társaságnak magát ajánlja
Kiss Károly kapitány”
Tehát egyre inkább elege volt a szellemét és alkotó tevékenységét gúzsba kötő katonai szolgálatból. Honvágy és betegség gyötörte. 1836 januárjában olyan rosszul érezte magát, hogy megírta a végrendeletét. Betegsége alatt is állandóan érdeklődött a hazai ügyek iránt, és szorgalmasan levelezett barátaival.
Különösen érdekes 1836. január 13-i levele, amelyben beszámolt Toldynak a Kisfaludy emlékszobrára a katonák körében folyó pénzgyűjtés eredményéről, megjegyezve, hogy „a fiatalság, mellynek inkább szívén fekszik a nemzeti ügy mint Kegyed is tudja, jobbára pénz nélkül nem teheti azt, mit tenni óhajtana, az öregebbekben pedig vagy kihűlt már a honszeretet, vagy soha nem voltak egyebek puszta szoldateskánál.”
1836 márciusában és áprilisában heves vitákat kellett folytatnia Anton Vogel ezredes, ezredparancsnokkal, hogy 3 hónapi betegszabadságát Budán tölthesse. Vogel ezredes Kiss betegszabadsági kérelmét visszaadta azzal, hogy válasszon Buda helyett más gyógyfürdőt, és csak április 17-én engedélyezi 3 hónapi szabadsága alatt „Budára fürdeni mehetni”. Az ezredes kötekedése, hogy Kiss ne Budára menjen, bizonyítani látszik az 1835. évi áthelyezés és a Pestről való eltávolítás, illetve távoltartás tudatos szándékát.
1836 júniusa és szeptembere között, több mint 4 év után ismét személyesen is bekapcsolódott az Akadémia munkájába, és rendszeresen találkozott író és tudós barátaival. A Pest-Budán töltött hetek alatt – talán barátai bátorításának hatására is – megért Kiss lelkében a nyugdíjaztatás gondolata. 1836. szeptember 21-én nehéz szívvel, a megtorlások légkörében hagyta el hazáját, de azzal a szilárd elhatározással, hogy nyugdíjaztatását kéri, és életének hátralevő idejét a tudományos és közéleti tevékenységnek fogja szentelni.
1836. szeptember 25-én hivatalosan bejelentette ezredesének: „ … századommal vesződni nem akarok többé, tavaszra úgyis nyugalomra lépni kívánságom”. Döntése indokolt volt, mert előmenetelének útját állta a cs. kir. hadsereg tudatosan magyarellenes előléptetési rendszere, de még inkább politikai magatartása, tudományos és irodalmi tevékenysége. Könnyű szívvel mondott búcsút, hiszen 43 éves korára a 37. sorezred tizennyolc századából csak az egyiknek volt a parancsnoka. 1836 novemberében készítették el a nőtlen Kiss Károly cs. kir. századosról utolsó minősítését, amely nem mindenben tartalmazza az igazságot. Különösen vonatkozik ez az összegező megállapításra: „Megromlott egészségi állapota miatt alkalmatlan az előléptetésre. Soha és semmilyen okból nem mellőzték.”
Kiss türelmetlenül várta nyugállományba helyezését, ez különösen felerősödött benne, amikor megtudta, hogy ezrede Bécsben állomásozó 1. gránátos századának parancsnoka, a legjobb barátja Szontagh Gusztáv százados 1836 novemberében levélben bejelentette nyugállományba vonulását és Pesten való letelepedését. Kissnek – bár egyre nyugtalanabb saját helyzete és a hazai politikai viszonyok alakulása miatt – nagy diplomáciai érzékkel kellett intéznie 1837 tavaszán nyugdíjaztatását. Katonai elöljárói is arra gyanakodtak, hogy nem betegsége, hanem politikai nézetei miatt szeretne nyugállományba vonulni. Kértek tőlem – 1837. március 9-én, írja – „…oly értelmű kinyilatkoztatást, hogy engem semmi egyéb, mint beteges létem bírt nyugalmaztatásra, becs és kötelesség lekötése alatt az ezredi kormánynak leadtam… Önérzésem ellenére írtam az oklevelet alá.” 1837. március 30-án végre „invalidusnak nyilatkoztattam.”
Kisst 1837 márciusától egyre inkább a hazai események kötötték le, mert minél hamarább Pest-Budán elvbarátai körében, szerény nyugdíjára támaszkodva akart élni és dolgozni. Akkoriban ez a célkitűzés határozottan hazafias program volt. A társadalmi reformokért és a tudományos haladásért való tenni akarásának adott hangot a már Pesten élő Szontagh Gusztávval folytatott levelezésében.
Noha Kiss és Szontagh nézetei sok vonatkozásban azonosak voltak, több jelentős kérdésben vitatkoztak és eltérő véleményt képviseltek. Szontagh álláspontja szerint: „Itt a tűz terjed [ti. Magyarországon], mi nincs tetszésemre. Nekünk béke kell, hogy anyagi és szellemi érdekeink gyarapodhassanak.” Kiss elítélte a nemzeti átalakulás folyamatát gátló elnyomó osztrák rendszabályokat, és szemrehányást tett barátjának azért, hogy nem tájékoztatta őt Lovassy László és társai ítéletéről.
Az óvatos Szontagh erre így válaszolt levelében: „Hogy a Lovassyak elítéltettek, erről nem írtam semmit; mert úgy is tudósíttalak, hogy politikai újságot nem írok. Helyzetünk úgy hozza magával, hogy az illyenekbe ne avatkozzunk, annál kevésbé, menél több tüzet gerjeszt valami a hazánkban.”
Kossuth Lajossal és az országgyűlési ifjakkal szembeni megtorlásokról Kiss naplójában megállapította: „Szomorú eset gyászos következetű. Az alattomban vádló policzia százfejű hidraként nálunk is kezdi mardosni embertársait, a törvényes igazságtalanságra utat nyit.”
Az osztrák önkény tombol az országban, de ő alig várta, hogy hazatérhessen. 1837. május 8-án
megkapta az Udvari Haditanács engedélyét, hogy elfogadhatja Bihar vármegyei táblabírói kinevezését, és másnap 9-én hirdették ki a parancsot, mely szerint az Udvari Haditanács 1837. április 27-i G. 1583. számú rendelete alapján Kiss Károly cs. kir. századost 1837. május 15-i hatállyal nyugállományba helyezték évi 660 pengőforinttal. Kiss szavaival „…szegre függesztém kardom, 28 évi szolgálat után.” 1837. május 14-én már meghatottan írhatta naplójába „kedves hazánk határán félnyolcz órakor szerencsésen áthágván”. Így ért véget tiszti pályafutása a cs. kir. hadseregben.
