PEDAGÓGIAI TEVÉKENYSÉGE

Teljes szövegű keresés

PEDAGÓGIAI TEVÉKENYSÉGE
A múlt század hetvenes éveitől alig volt a magyar közoktatásügynek olyan területe, ahol Kőnig Gyula ne hallatta volna szavát.
Legelébb is az úgynevezett Trefort-féle tanterv előkészítésében végzett munkájáról szólok. Ez a sok tekintetben igen korszerű középiskolai terv 1879 és 1899 között volt érvényben, előkészítésének széles látókörű irányítója Kármán Mór (1843–1915), a kiváló pedagógus volt. (Az Amerikai Egyesült Államokban élt világhírű matematikus és fizikus, Kármán Tódor édesapja.) Azonban a középiskolai matematikaoktatás céljának kijelölésében és a tanítandó anyag összeválogatásában a döntő szerepet Kőnig Gyula játszotta. Vezérgondolata ma is helytálló: szerinte a középiskolai matematikaoktatás elsődleges feladata nem annyira terjengős – és éppen. ezért sokszor felszínes – anyagi ismeretek nyújtása, hanem a logikus gondolkodásra való nevelés. Ennek az elvnek a figyelembevételével fogalmazta meg maga Kőnig a Trefort-féle tervhez csatolt Utasítás matematikára vonatkozó fejezeteinek nagy részét. Szerinte a gimnázium két felső osztályában elengedhetetlen követelmény, hogy „néhány alkalmas probléma mélyebb elméleti fejtegetésével” előkészítsen az egyetemen majdan sorra kerülő „tudományos tárgyalásmódra”. A tantervben erre alkalmas problémaként szerepelt például a másodfokú egyenletek részletező elmélete, a véges és végtelen geometriai haladvány, a határozatlan egyenletek, valamint a kombinatorika néhány kérdése. Állandóan iránymutatónak kell továbbá tekintenünk a tárgyalt anyag gyakorlati alkalmazásait is: „…a matézis tanításától csak úgy várhat az iskola eredményt, ha élénk vonatkozását a tanulmányok többi ágához, különösen a természeti tudományokhoz a növendék folyton érzi, ha ugyanis a matematika gyakorlati alkalmazását nem furfangos, tetszetős ötleteken, hanem … természetes adataiból vett példákon végzi.”
A terv jó ideig befolyást gyakorolt a középiskolai matematikaoktatásra, számos gondolata még a jelen század első felében is éreztette hatását. Kétségtelen, hogy egyik és nem lebecsülendő tényezőjévé vált matematikai kultúránk századforduló táján bekövetkezett gyors emelkedésének.
Kőnig Gyula tevékenysége azonban nem merült ki az Utasítás megfelelő részeinek az összeállításában, hanem – bokros egyetemi és tudományos munkája ellenére – maga vállalkozott a tervezet szellemét tükröző középiskolai matematikakönyvek írására is. A négy részből álló és a gimnáziumok IV–VIII. osztályainak matematikai anyagát módszeresen, szinte tudományos igényességgel tárgyaló sorozat – később Beke Manó átdolgozásában – még a jelen század elején is sokat forgatott vezérkönyve volt a középiskolai tanárságnak. Egyébként, mint a nemzetközi matematikai tanügyi bizottság magyarországi szekciójának elnöke is részt vett Kőnig a matematikaoktatás reformmunkálataiban.
Megemlítendő, hogy Kürschák Józseffel és Rados Gusztávval Kőnig Gyula is egyik kezdeményezője és szervezője volt az 1894-ben indított hazai középiskolai matematikai tanulóversenynek – a mai Kürschák-verseny elődjének.
A középfokú oktatás még egy másik ága köszönhet sokat Kőnig Gyulának: a kereskedelmi szakoktatás. Munkájának jelentőségét csak akkor érthetjük meg, ha ismerjük az előzményeket is.
A múlt század kilencvenes éveiben hazánk már meglehetős gazdag olyan iskolahálózattal rendelkezett, amely a kereskedelmi életre készítette föl a tanuló ifjúságot. A fejlődés során nálunk négyféle középfokúi kereskedelmi iskola alakult ki, ezek nemcsak tantervben és anyagban különböztek egymástól, hanem az alkalmazott tanerők képesítésében, így azok jövedelmében is. Az eltérések egyrészt a végzős tanulók továbbtanulása szempontjából okoztak nehézséget, másrészt fölidézték az oktatók állandó egymás közti villongását. Fölismerve a helyzet áldatlan voltát, Wlassich Gyula kultuszminiszter 1895-ben felkérte Kőnig Gyulát, hogy kormánybiztosi minőségben vegye kezébe az ügyet, és egységesítse a kereskedelmi szakoktatást. Kőnig rendkívüli eréllyel, de ugyanakkor sok tapintattal végezte feladatát. A tanári képzettség egységesítése céljából bizonyos kiegészítő vizsgák letételét rendelte el, és szinte személy szerint buzdította, bátorította az érintetteket azok vállalására. Ugyanakkor a kereskedelmi iskolákat közös tantervvel látta el, és kivonva más alárendeltségek alól, egységesen az újonnan létesített Kereskedelmi Iskolai Főigazgatóság hatáskörébe utalta. Az általa kidolgozott szervezési forma mintegy húsz éven át csaknem változatlanul volt érvényben.
A legjelentősebb azonban, amit Kőnig Gyula pedagógusként végzett, a műegyetem falai között játszódott le. Fiatal ember volt midőn annak katedrájára került, és világhírű tudósként lépett arról le: a közben eltelt harminc év során minden gondolatával és cselekedetével benne élt a magyar műszaki oktatásban.
Mint egyetemi oktatót megismerhetjük azokból az emlékbeszédekből, amelyeket Kürschák József és Rados Gusztáv állított össze. Írásaikból szinte elénk lép a zömök, markáns arcú, inkább szigorú, mint pajtáskodó férfiú, akinek ajkáról előadás közben ömlöttek a tartalmi, stiláris, sőt retorikai szempontból is kifogástalan mondatok. A visszaemlékezések szerint nem volt könnyű előadó; matematikai fejtegetéseit a gyengébb hallgatók nehezen vagy alig tudták követni. De még az ilyeneket is megragadta az ékesszólás dinamikája, a nyelvezet választékos volta.
Több, szinte anekdotaszerű történet igazolja, hogy mennyire ellensége volt a protekcionizmusnak, meggyőződését nem adta fel semmiféle kívülről jövő befolyásolásnak. „Ha volt is benne némi részrehajlás, az is csak jóban mutatkozott: szerette, bíztatta, gyámolította azokat a technikusokat, akik a gimnáziumból kerültek a műegyetemre, és elsőéves korukban némely tekintetben gyengébbek és ingadozóbbak voltak a reálistáknál.”
Később látni fogjuk, hogy tudományos kutatásaiban Kőnig Gyula nagyon is vonzódott az absztrakthoz, a matematika elvontabb fejezeteihez. Kérdés, hogy ez irányú adottságát mennyire tudta összeegyeztetni a műegyetem elsősorban mégis inkább gyakorlati igényeivel? Válaszként álljon itt néhány tőle származó idézet: „Egy a vér, mely az egzakt és a műszaki tudományok szervezetében kering, és ki a kettő között lüktető ereknek csak egyikét is aláköti, az tudatlan kézzel merényletet követ el kultúránk, még pedig elsősorban technikai kultúránk ellen.” De felemelte szavát a szűk prakticizmus ellen is: „A technikus részleteknek, melyeket ma itt tanítanak, fele tíz év után már elavult lesz, és aki mást nem visz el innen, mint kész recepteket, bizonyára szánalmas szegényen távozik e műegyetemről”. Szinte axiomaként szögezte le a műszaki oktatás követelményeként, hogy „a tudományos felfogás és gyakorlati érzék harmonikus fejlesztése az, amire törekedni kell. Ez a harmónia nem jelent szigorúan megállapított, százalékra kiszámított arányt: a percentuális összetétel nagyon különböző lehet; de e harmónia jellemzi éppúgy az igazi tudóst, mint az igazi technikust.”
A műegyetemi ifjúság számára kezdetben az „algebrai analízis” és a „magasabbfokú egyenletek elmélete” elnevezésű előadásokat tartotta, később inkább az „analízis I. és II.” kurzusát. Különös súlyt helyezett az analízis bevezető fogalmainak, a határértéknek, a folytonosságnak, a differenciálhatóságnak stb. egészen mélyreható, precíz kifejtésére. Tudunk arról, hogy például a valós számok Kőnig által tárgyalt bevezetése még olyan kiváló hallgatók számára is nehézséget okozott, mint Fejér Lipót és Riesz Frigyes. Miként Hunyady Jenő, Kőnig is tartott előadásokat a tudományegyetem tanárjelöltjei számára is (általában összevonva a műegyetemistákkal). Ezek közül nagy jelentőségűek voltak a szemináriumi gyakorlatok – ezeket előbb Hunyadyval, később Kürschákkal felváltva vezette. Az itt általa felvetett, főleg analízisbeli és számelméleti problémák több fiatal tehetség számára adtak vizsgálati témákat. Gyakorta hirdetett – mai kifejezéssel élve – speciálkollégiumokat. Ezek tárgya főleg saját vizsgálataiból, továbbá a matematika legújabb fejezeteiből került ki. Alapelvnek tekintette annak biztosítását, hogy a hallgatóság megismerhesse a matematika legújabb eredményeit.
Az elmondottak alapján már nem is meglepő egyetemi előadásainak sokfélesége: determinánsok és lineáris egyenletrendszerek, a lineáris transzformációk algebrája, algebrai egyenletek függvénytani szempontból, a Galois-féle elmélet, eliminációelmélet, az algebrai görbék elmélete, elemi számelmélet, az algebrai egész számok elmélete, az algebrai mennyiségek aritmetikai elmélete, komplex függvénytan és elliptikus függvények, valós változós függvények, a határozott integrálok, a Fourier-sorok és a gömbfüggvények, totális differenciálegyenlet-rendszerek és az elsőrendű parciális differenciálegyenletek elmélete, variációszámítás, valószínűségszámítós, halmazelmélet, politikai számtan, matematikatörténet.
Idézzük még Rados Gusztáv talán enyhén túlzó, mindazáltal találó mondatait: „És ha most kérdezzük, hogy Kőnig e sohasem lankadó professzori buzgóságának és odaadó lelkesedésének mi volt az eredménye, akkor válaszunkban örömmel állapíthatjuk meg, hogy az ő tanító, buzdító és lelkesítő munkájának köszönhetjük, ha hazánk ma a matematikusok olyan gárdájával dicsekedhetik, melynek tudományos termelését az egész világ ismeri, használja és nagyra becsüli; megállapíthatjuk továbbá azt is, hogy az utolsó évtizedek folyamán hazánkban semelyik tudományban akkora fellendülést nem tapasztalhattunk, mint éppen a matematika terén, és hogy ez a fellendülés még korántsem lévén befejezve, az arra a reményre jogosít, hogy bennünket még a közeljövőben az e téren vezető és irányító nemzetek sorába fog emelni. De még ezzel sem merült ki Kőnig Gyula professzori érdeme: mert nem csekély része volt neki abban is, hogy mérnökeink, akiknek évtizedeken át nagyra becsült és szeretett tanára volt, oly jól állják helyüket a világban, akikbe ő tanításával és példaadásával beléoltott valamit lelkesedésének hevéből, ítéletének józanságából, logikájának erejéből, előadásainak szigorú szabatosságából, a nagy munkabírásából és határtalan munkakedvéből.”
Befejezésként még néhány szót arról, hogy mik voltak Kőnig elképzelései a hazai egyetemi oktatás korszerűsítéséről. Ilyen szempontból igen tanulságosak rektori beszédei, de egy vaskos elaborátumot is szentelt ennek a kérdésnek. E tanulmányát a szociálisan gondolkodó és érző embernek a hallgatóság iránt tanúsított mély együttérzése jellemzi: méltányosabb tandíjrendszer kidolgozását, az internátusi hálózat bővítését, a középiskola és az egyetem közötti szakadék fokozatos áthidalását követelte. De a professzori karhoz is volt szava. A tudományos, mély képzettséget pályájuk conditio sine qua non-jának tekintette, sőt megkövetelte szakmájuk önálló, eredményes művelését is. Ugyanakkor azonban nem feledkezett meg a tanárok jogos anyagi igényeiről sem: „…úgy nemzeteknél, mint egyéneknél a tudomány művelése a jólétnek bizonyos fokát, a kényelemnek bizonyos légkörét követeli, melyben a demokratának még egy havanna-szivar illatán sem szabad megbotránkoznia”.
Rektori beszédeiből kitűnik, hogy állandóan szorgalmazta a mérnökképzés sokoldalúvá tételét, ennek érdekében a művészettörténeti és az irodalmi előadások bevezetését. Sőt, bizonyos jogi előadásoknak is fontosságot tulajdonított. Törekvéseit – amiket egy héttagú reformbizottság tagjaként iparkodott megvalósítani – Rados Gusztáv a következőként foglalta össze: „A gazdasági és jogi tudományoknak a technikai oktatásban való nagy fontosságára már Kőnig mutatott rá a legnagyobb nyomatékkal. De a gazdasági oktatásban nem sablonos definícióktól vagy osztályozások kivonatától, holmi skolasztikus észgimnasztikától várt üdvös eredményt, mert ezekben az egzakt gondolkodáshoz szoktatott műegyetemi hallgatóság üres szalmacséplésnél egyebet nemigen lát. Eredményt inkább attól várt, hogy a tanulók szeme előtt felvonuljon az érlelődő eszméknek ama nagy küzdelme, amelyben a merev jogállam, ez a hatalmi szervezet, cselekvő kultúrállammá alakult és attól, hogy a technikus mindenekelőtt tisztán lássa majdani alkotásainak szociális szerepét, s hogy mély betekintést nyerjen a gazdasági erők játékába.” Az ábrázoló geometria érdekében is fölemelte Kőnig Gyula a szavát. Az ő korában e tudomány kissé mostohább elbánásban részesült, mint a matematika többi ága. Csökkent az önálló vizsgálatok száma is, folyóirataink viszonylag kevés ilyen tárgyú értekezést közöltek. Kőnig főként azt szorgalmazta, hogy a Matematikai és Fizikai Lapok fordítson nagyobb gondot az ábrázoló geometriai tanulmányok közlésére. Véleménye szerint ezáltal e diszciplína „közelebb hozatnék a mateamatikához, mert eléggé sajátságos, hogy ezek kissé távoztak egymástól”,
Összegezve a mondottakat: Kőnig Gyula mind matematikai, mind általánosabb oktatásügyi kérdésekben élesen látó és modernül gondolkodó pedagógus volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages