A PEDAGÓGUS ÉS AZ OKTATÁSPOLITIKUS
A PEDAGÓGUS ÉS AZ OKTATÁSPOLITIKUS
Életrajzából tudjuk, hogy Korach már gimnazistaként órákat adott, és egyetemista korában, mint a Galilei kör egyik vezetője, munkásokat oktatott. „Olaszországba kerülve tanítottam aztán gimnáziumban, szakiskolában és egyetemen, sőt mi tagadás, kezdetben két éven át még óvodát is vezettem” – írta egyik visszaemlékezésében. Mint asszisztens két évet Páduában, majd professzorként 25 évet Faenzában és Bolognában töltött, így tevőlegesen részt vett az olasz műszaki felsőoktatás kialakításában. A Budapesti Műszaki Egyetem kémiai technológia katedrán hat éven át pedig a magyar műszaki kémia oktatás reformjának megvalósításában működött közre – ily módon bőven szerzett pedagógiai tapasztalatokat.
Faenzában Korach professzor kezdettől fogva nemcsak oktatott, hanem a főiskolává fejlődött intézmény kutatólaboratóriumát is vezette. Felismerte, hogy a technológiai képzésben a szóbeli oktatás kis hatékonyságú, ezért a gyakorlati időt kétszeresére növelve, a heti 25 óra elméleti oktatásra 30 óra gyakorlati, laboratóriumi képzést állított be. Egyéb érdekes újítása volt, hogy a laboratóriumban használt műszerekből állandó kiállítást, bemutatót rendezett azzal a céllal, hogy a költséges készülékeket ilyenformán ingyen bocsáthassa az ipari szakemberek rendelkezésére. A legfontosabb kezdeményezése, hogy sikeresen megvalósította, amit mesterénél, Wartha Vincénél látott: a hallgatók egy félüzemi kerámiai kemencében – amit ő állíttatott fel – különféle kerámiai termékeket készítettek. E berendezéssel tehát, az elmélet és gyakorlat egysége jegyében, nemcsak oktatási munka folyt, hanem úgyszólván kisüzemi termelést végeztek. Az itt szerzett kedvező tapasztalatok alapján a félüzemi berendezések felhasználása az oktatásban, egész életében szívügye maradt.
Pedagógiai működésének következő, nehezebb állomása Bologna, ahol 1925-ben a világon elsőként megalakított Műszaki Kémiai Főiskola vegyipari gépész karán – melyet rövidesen a Bolognai Egyetemhez csatoltak – őt bízták meg a vegyipari üzemtan tanszéke megszervezésével és vezetésével. Ez úttörő feladat volt, mert ekkor még nem jelentek meg olyan kézikönyvek, amilyen például Berl vegyipari gépészeti munkája, ezért a diszciplína anyagát neki kellett összeállítani. Korach üzemi tapasztalatait felhasználva, az előadások anyagát főleg a gyakorlatból – a készülék- és gépgyárak prospektusaiból, gyártmánykatalógusaiból – állította össze. Saját szavai szerint ezekből többet tanult, mint a szakfolyóiratokból, vagy a műszaki anyag- és állapotjelzőket összefoglaló mérnöki segédkönyvekből. A tananyagok kialakítását sikeresen megoldotta, amit az előadásairól 1927-ben Lezioni di macchinario ed impianti chimici címen kiadott terjedelmes (455 oldalas) egyetemi jegyzete bizonyít.
A vegyipari gépekről és berendezésekről írott jegyzetében Korach professzor az 1925/26. és 1926/27. tanévekben tartott egyetemi előadásai anyagát adta közre. A szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket 11 részben tárgyaló jegyzet módszeréhez tartozott, hogy a gépek – például a sűrítő és szárító berendezések – elvi kifejtését olasz, német, svájci és amerikai gyártmányok összevetésével illusztrálta. Az érthetőséget sok ábrával, diagrammal segítette elő, ezzel megkönnyítve a tanulást. Ez a több mint fél évszázada készült jegyzet a vegyipari üzemek gépi berendezéseiről, nemcsak műszaki tudomány- és technikatörténeti szempontból érdekes olvasmány, hanem logikus beosztásával, szemléltető módszerével és világos, tömör stílusával napjainkban is mintául szolgálhat a hasonló témájú egyetemi jegyzetek szerkesztéséhez (12.).
A bolognai egyetem ipari kémiai karán (Facoltá di Chimica Industriale) a diákok az első két évben az alaptárgyakat tanulták és a következő három évben sajátították el a technológiai tárgyúakat. Az utóbbiak között rangos helyet foglalt el a vegyipari berendezések tana, melyről Korach hetente 5–7, gyakorlattal összekötött előadást tartott. A magyar Korach professzor tudását elismerték és nagyra tartották személyét – mint erről e sorok íróját egy volt tanítványa informálta. Pásztor Géza, aki a 30-as években Bolognában ezen a karon szerzett vegyészmérnöki oklevelet, hallgatóként részt vett előadásain és gyakorlati foglalkozásain, melyek tanára imponáló szakmai felkészültségéről tanúskodtak. Korach professzor tökéletes olasz benyomását keltette, előadása alapján senki nem gondolta, hogy nem olasz származású. Szakmai hozzáértését és tekintélyét az is mutatta, hogy amikor a 30-as évek közepén a kar új épülete készült, a laboratóriumok berendezéseinek megtervezését Korachra bízták.
Bolognai professzorsága tapasztalatait hazatérte után a magyar műszaki felsőoktatás javára kamatoztatta. Kezdettől fogva küzdött a fejlesztés érdekében, mivel az itthon látottakról nincsen jó véleménye: „Ha tekintetbe vesszük, hogy a felszabadulás után »futószalagon« kiképzett mérnökök képzettsége sok kívánnivalót hagy hátra, szembe kell néznünk azzal a súlyos ténnyel, hogy iparunk műszakosítási foka a háború előttihez képest visszaesett. Műszaki oktatásunk tehát a nagy erőfeszítések ellenére sem mennyiségileg, sem minőségileg nem kielégítő.” – állapította meg 1955-ben. Mivel az 50-es években a szilikátiparral foglalkozott, indokoltnak tartotta például a szilikátgépészet és szilikátkohászat egyetemi oktatását – ami azután tíz év múlva Miskolcon meg is valósult.
Az oktatás módszereit is kifogásolta, és síkra szállt az audiovizuális eszközök széles körű alkalmazása érdekében. Hivatkozott tapasztalataira, melyeket Olaszországban, a partizániskolákban szerzett, ahol a tanítás fő eszköze a hangosfilm, és az ehhez tartozó konzultációk voltak. A kedvező eredmények késztették arra, hogy Magyarországon is az audiovizuális módszerek előharcosaként mint a Tudományos és Felsőoktatási Tanács tagja, majd az OMFB illetékes bizottságában hatékonyan propagálja az audiovizuális eszközöket az oktatásban. Korach professzor ezirányú erőfeszítése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hangosfilmet az oktatás terén bevezették, a televízió adásában iskola működött és a programozott oktatást is megkezdték.
A fenti általános érvényű pedagógiai elvek mellett Korach nagyon sokat küzdött konkrét célokért, legtöbbször a vegyészmérnökképzés jobbításáért. Rámutatott, hogy a vegyészmérnöki kar profilját eddig nem a nagyüzemi, hanem a kisüzemi iparra szabták, és a hangsúly is inkább a vegyészi, mint a mérnöki szemléleten volt, holott a nagyüzemi berendezésekben az automatizálás, a szolgáltatás (víz, gőz, elektromos vezérlések), a beruházások tervezése általánosabb műszaki mérnöki szemléletet követel, és ezekben a vegyészi jelleg háttérbe szorul. Ezért döntő jelentőségűnek tartotta, hogy a vegyészmérnöki kar oktatási reformjában a mérnöki, gépészeti oktatást megerősítsék.
A mérnöki jelleg elérésére igen fontosnak vélte a műszaki rajz hatékonyabb oktatását. Szerinte a valóság tükrözésének három nyelvezete van; közülük első helyen a grafikai nyelvezet áll, ezt követi a matematikai, és a szónyelvezet mindinkább harmadrendűvé válik. Rajz nélkül valaki lehet vegyész, de vegyészmérnök soha – mondotta. Ugyanakkor a matematikaoktatás fejlesztéséért is szót emelt, mert szerinte a matematika tanításának koncepciója már a középiskolától kezdve nem kedvez a matematika mérnöki szemléletének.
Igen nagy jelentőséget tulajdonított a vegyészmérnökképzésben a laboratóriumon túlmenő félüzemi, illetve üzemi gyakorlatnak: „A gyakorlati, aktív ismeretszerzés a vegyészmérnökképzésben nem állhat meg a laboratórium falánál. Az elvet tovább kell vinni annak végső következtetéséig, tovább kell menni a félüzemi oktatásig. Meggyőződésem, hogy a gyakorlati metodika ilyen mérvű kiterjesztése legalább ugyanannyival fogja emelni a vegyészmérnökök szellemi színvonalát a maihoz képest, mint amennyire a laboratóriumi praxis azt túlemelte a puszta spekuláció színvonalán a múltban” – mondotta 1959-ben (43.).
Fáradozásait siker koronázta, a BME kémiai technológia tanszékén 1961-ben megkezdődtek egy 20 000 m2 nagyságú üzemcsarnok építkezései, és néhány évvel később a hallgatók már a különböző félüzemi méretű berendezésekkel – például vízlágyítóval, alkáliklorid elektrolizáló cellával és egyéb készülékekkel – végezhették gyakorlataikat.
Az oktatás és kutatás egységét a tudomány és ipar dialektikus kapcsolata érdekében a legtermészetesebbnek tartotta. Napjainkban, amikor a gazdasági helyzet miatt a kutatások támogatásának csökkentése országos méretűvé vált, Korach szavai különösen megszívlelendők: „Jó oktatás nélkül nincs jó kutatás és jó termelés, jó kutatás nélkül nincs fejlődő oktatás és versenyképes iparfejlesztés. A nem kielégítő oktatási kapacitás és kutatás a termelést lezülleszti, de a rossz termelés is visszahat a képzésre, meg a kutatásra, ha másért nem, azért, mert leszűkíti az ehhez szükséges pénzügyi alapot. Az oktatás és kutatás tehát olyan szolgáltatás, amelyek egyúttal a termelés szerves részei, s a termelés fordítva, szolgáltatássá vált az oktatás és kutatás számára” – hangsúlyozta már 1965-ben egy konferencián.
Oktatáspolitikai elvei a 60-as években zajló második oktatási reform (az első reform az 1948/49-es években volt) időszakában, javaslatok formájában öltöttek testet. Így például Az oktatási reform és a vegyészmérnök-képzés elvi kérdései címen a Magyar Tudományban megjelent tanulmányában (1961) többek között azt javasolta, hogy a helyes munkamegosztású tanterveket, a magyar vegyipar igényeinek megfelelő felfogással állítsák össze. Javaslatait azért hozta nyilvánosságra több ízben is, mert azokat „négy évtized ipari és több mint félszázad pedagógia tapasztalata” támasztja alá. Korach reformtörekvéseinek lényegét Polinszky Károly a következőkben foglalta össze: „Bírálta a mély szakosítást, hangsúlyozta az erős alap- és technológiai alapozó képzés szükségességét, javasolta a szakképzés egy részének áthelyezését a posztgraduális képzésbe, nagy súlyt helyezett a „konvertibilis” vegyészmérnökök képzésére” (95.).
Bár a technológiai szemlélet erősítését célzó oktatáspolitikai irányelveivel egyetértettek, a megvalósítás mégis sok nehézségbe ütközött. Amikor Korach professzor a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karának kémiai technológia tanszékének élére került az 1957/58-as tanévben, még az 50-es évek elején kialakult tanterv és program alapján folyt az oktatás. Mivel pedig vallotta, hogy a kémiai technológiának sajátos módszertana és törvényszerűségei vannak, ezért legelőször is kialakította a diszciplína megismertetésére az Általános kémiai technológia tantárgyat. A stúdium keretében azután a kémiai technológia négy alaptörvényét, a kémiai technológia fejlődéstörvényeit, valamint a fejlődés irányait ismertette.
Didaktikai szempontból szükségesnek tartotta, hogy a hallgatók először ezekkel a törvényszerűségekkel ismerkedjenek meg, és az így elsajátított szemlélettel tanulják a vegyipari alaptechnológiákat.
E célkitűzések szellemében készítette Korach munkatársaival azután a tantárgy egyetemi jegyzeteit (Általános kémiai technológia, Kémiai technológiai feladatok, Kémiai technológiai útmutató és vizsgálati módszerek), melyek megírásába a tanszék szinte valamennyi oktatóját bevonta. Ezekben érvényesítette pedagógiai tapasztalatait; ellenezte például, hogy azokat adatokkal, receptekkel tömjék tele, mivel így „nem a gondolkodásra, megértésre, elmélyítésre, hanem csupán a magolásra nevelnek”. A jegyzetek összeállításánál arra is emlékeztette munkatársait, hogy „a könyvnek is legyen architektúrája”. Új kifejezésekre is törekedett, ilyen volt például a „vízgyártás”, amely ugyan megütközést keltett, holott szemléletesen kifejezte, hogy a víz ipari nyersanyag. A jegyzetek sikerét mutatta, hogy azokat a Budapesti Műszaki Egyetemen többször kiadták, – volt amelyik nyolc utánnyomást ért el. A Kemencék című jegyzete pedig, melyet a gépészmérnöki kar vegyipari gépész hallgatóinak írt, jó szolgálatot tett később a Miskolcon felállított szilikátipari gépészeti ágazat képzésénél (49–52).
Az audiovizuális eszközöket nemcsak propagálta, hanem élt velük az oktatásnál. Hallgatóinak gyakran vetített oktató-, illetve a tanuláshoz felhasználható műszaki filmeket. A magnetofont is felhasználta, az egyik évben a készülő új jegyzetük részére Korach előadásait magnetofonon rögzítették. Az is előfordult, hogy amikor megbetegedett, másnapi előadását betegágyán magnetofonra mondta, amit azután egyik asszisztense a hallgatóknak visszajátszott, miközben a szükséges képleteket felírta a táblára. Előadásait gyakran fűszerezte olaszországi emlékeivel. Elmesélte például, hogy a kézművesek, akik éjjel-nappal dolgoztak, az elalvás ellen úgy védekeztek, hogy selejtet vettek a kezükbe és amikor elbóbiskolva elejtették azokat, a csörömpölésre felébredtek és a kemence üzemét tovább ellenőrizték. Mint hivatalvezető, puritánságával tűnt ki. Az ún. külső kutatási munkák ellenértékeként befolyt összegekből a tanszékvezetőt megillető részt nem vette fel, hanem azt tanszéki célokra, műszerjavításra, valamint az arra érdemesek támogatására fordította. Egyesek túlhajszolták magukat a mellékes keresetért, nekik mondotta: „Ne törődjenek a pénzzel, nem érdemes. Oly rövid az élet, nagy feladatokra koncentráljanak.” Nagyon elfoglalt ember volt, ezért gyakran este nyolc óráig is bent ült az irodájában. Hogy minden percét kihasználja, napközben a gépkocsijába beültette egy-egy munkatársát, és menetközben beszélte meg vele a kérdést. A tapasztalt, idős professzor a kezdő kutatót is egyenrangú partnernek vette, és hagyta, hogy kifejtse gondolatait, nem feszélyezte, hanem inkább inspirálta őket. Mindezzel olyan légkört teremtett, melyben mindenki szívesen, jóérzéssel dolgozott. Szerette az embereket, törődött beosztottaival, ha valamelyik megbetegedett, még az orvosnál is érdeklődött utána. Ugyanakkor, ha ő volt beteg, lakásán, ágyban fekve is megbeszélte munkatársaival a problémát.
Beosztottai egyöntetűen vallják, hogy Korach mint ember egyszerű volt, mértéken felül szerény, sőt alázatos. Nem ismert bosszút, gyűlöletet. Munkatársai kiválasztásában is egyedül az illető tudása, képzettsége számított. Értük sokszor kiállt még a személyi kultusz éveiben is, például a sok nehézséggel küzdő Vándor Józsefért. Jó barátja volt Lukács György, akit amikor 1957-ben hazatérhetett kényszerű romániai (snagovi) tartózkodásából, rögtön felkeresett – amit akkor nem sokan tettek meg. Paczolay Gyula megemlékezésében megörökítette, hogy Korach professzort sokszor foglalkoztatták etikai kérdések: „Többször felháborodottan mondott el olyan eseteket, hogy egyesek – akár a tudományos élet szférájában, akár másutt – visszaéltek helyzetükkel vagy beosztásukkal, s maguknak vagy a hozzájuk közelállóknak jogtalan előnyöket biztosítottak, vagy tevékenységük révén valaki méltánytalanul hátrányos helyzetbe került … Sok gondot és nehéz munkát okozott számára egyes esetekben a különböző rossz beidegzettségek, előítéletek, a szűklátókörűség különböző megnyilvánulásai elleni küzdelem is. Ezért idézte egy alkalommal Albert Einsteinnek azt a mondását, hogy »Nehezebb egy előítéletet felrobbantani, mint egy atomot«.”
Korach Mór huszonöt éves olaszországi és a Műegyetemen töltött hétéves professzori működése alatt vegyészmérnökök nemzedékeit nevelte. Utóda Szebényi Imre professzor, a BME kémiai technológia tanszék vezetője a kortárs hitelével állítja, hogy Korach Mór sokat tett a kémiai technológiának, mint tudománynak az elismertetéséért. „Az újat, a korszerűt kereste, és ajánlotta alkalmazását. Az új iránt igen fogékony, igazi mérnök, nagy tudós és tanító volt. Útmutatásait, tanításait figyelembe véve képezzük ki és neveljük ma is a jövő mérnökeit.” (94.) Szeretetreméltó egyéniségét mindnyájan, akik ismertük őt, szívünkbe zártuk, és szellemi hagyatékát gondosan ápoljuk munkánkban.
