A KORÁNYI-KLINIKA

Teljes szövegű keresés

A KORÁNYI-KLINIKA
Korányi Frigyes 1909-ben nyugalomba vonult, Sándor a belgyógyászat egyetemi nyilvános rendes tavára lett. A volt Korányi-klinika épületébe azonban, kialakult jogszokás szerint, a legidősebb belgyógyász professzor, Kétly Károly klinikája költözött. Jendrassik Ernő, a II. sz. Belklinika igazgatója a Ludoviceum utcában épült pompás, modern klinikát vette át, míg Korányi Sándor, a III. Belklinika személyzetével, nagyrészt atyja tanársegédeivel, a jelenlegi Urológiai Klinika ugyanakkor épült, kisebb helyiségeibe került. Jendrassik Ernő halála után 1921-ben a Korányi-klinika költözött arra a helyre, a Ludoviceum utca, ma Korányi Sándor u. 2/a épületbe, mely III. sz. Belklinika néven egészen az 1936-ban történt megszűnésig otthona maradt. 1936-ban Herzog professzor klinikája került a megszüntetett Korányi-klinika épületébe, ekkor vált ez I. sz. Belklinikává. A második világháború után a Herzog-klinikából Rusznyák-klinika lett. Megmaradt I. sz. Belklinikának, de homlokzatán áttűnt a III. sz. Belklinika felirat. Rusznyák István 1963-ban ment nyugalomba. Csaknem kétévi szünet után 1965 szeptemberében az egykori Korányi-klinika legfiatalabb tagja, e sorok írója lett e klinika vezetője. A „III. sz. Belklinika” feliratot végleg eltávolították, az I. sz. Belklinika aranyfelirata ma fehér alapon ragyog, a Korányi-iskola 1945 óta ismét létezik, és talán létezik ma is, az új homlokzati felirat mögött is.
Egy névsorra leltünk, mely Korányi Sándor kézírásával a klinika tagjainak nevét tartalmazza. Dátum a kéziraton nem szerepel. A névsor a következő: adjunktus: Bálint Rezső; tanársegéd: Elischer Gyula, Bence Gyula, Királyfi Géza, Benczur Gyula, Molnár Béla; díjas gyakornok: Róth Miklós, Fogarasi Imre; díjtalan gyakornok: Galambos Arnold, Gömöri György, Egán Ernő, Fuchs Dénes, Mandel Dezső, Ormay Pál, Weber József, Somogyi Rezső, Schill Imre, Breitner Ödön, Markó Viktor, Rudas Bódog, Berkovits Antal, Lazarovits Pál, Bilz Albert. Ha ezekhez a nevekhez hozzátesszük Asztalos Ferenc, Barát Irén, Baráth Jenő, Benedict János, Borbély Ferenc, Braun Pál, Chatel Andor, Dániel Gábor, Detre László, Dobozy Elemér, Farkas György, Fejér Árpád, Forrai Elemér. Fülöp József, Gaál András, Góth Endre, Gönczy István, Groák Béla, Györgyi Géza, Hajós Károly, Haynal Imre, Hetényi Géza, Julesz Miklós, Karczag László, Kelemen László, Kiss József, Korányi András, Kövesi Géza, Kürthy László, Magyar Imre, Mirgay Sándor, Mosonyi László, Németh László, Ország Oszkár, Pauncz Lajos, Ratkóczy Nándor, Razgha András, Roth-Schulz Vilmos, Rusznyák István, Sellei Kamilló, Sivó Rudolf, Soós Aladár, Szántó Endre, Szegvári György, Szemző György, Vándorffy József, Zárday Imre nevét, némi – ha nem is teljes – képet kapunk azokról, akik a Korányi klinikán kezdték pályafutásukat. Bálint Rezső, Rusznyák István, Haynal Imre, Hetényi Géza, Julesz Miklós, Magyar Imre, Mosonyi László, Ratkóczy Nándor klinikák, tanszékek vezetői voltak vagy azok ma is.
Hogyan kovácsolódott össze ez a klinika, mely Korányi Frigyes klinikája volt, és melynek személyzete kezdetben alig változott, iskolává? Erre a kérdésre nehéz határozottan válaszolni. Korányi Sándor is megkísérelte. Sok tapasztalatot gyűjtött külföldön, sok intézetben dolgozott, belepillanthatott belső életükbe is. „Azoknak két lényegesen különböző típusát véltem felismerhetni – mondja. Az egyikben a mester volt minden. Minden gondolat az övé. A segédszemélyzet tanul, és csak a munka keresztülvitelének részese és háttérben marad. Tagjai rendszerint aránylag kevés önállóságra tesznek szert. Közülük egyik-másik mesterének gondolatmenetét, methodikáját, mozdulatait, néha még taglejtését is elsajátította, de a mit bennük hiába keresünk, az a mester initiativája, egyénisége. Az ilyen intézetek vezetői közt találtam egészen nagy mestereket. Ha csakugyan azok voltak, a tudomány fejlődésének menetét nagymértékben befolyásolták. De ha nem tartoztak ezek közé, utánuk fejlődésre képes iskola nem igen maradt. Ehhez a segédszemélyzetnek szabadabb fejlődésre van szüksége. Az intézetek másik typusában távolság mester és tanítványok között kisebb, és a segédszemélyzet tagjai közül a jelesebbek idővel a mester munkatársává fejlődnek. Ilyen volt pl. Naunyn klinikája Strassburgban, melyről azt írja emlékirataiban, hogy sokszor maguk sem tudták, hogy egyik másik termékeny gondolatuk munkaközösségük melyik tagjának agyában fogant meg. Az első typushoz tartozó intézetekben a productiv erő a mestertől származik, míg a másikhoz tartozókban a munkaközösség összesített tehetségeitől adódik. Az utóbbiak fénye kisebb. De ezekből fejlődtek azok a mesterüket túlélő iskolák…”
Korányi Sándor nagyon határozottan tudta, hogy intézetének a második típus irányában kell fejlődnie. Ezt az atyjától átvett személyzet és Korányi Frigyes klinikáján kialakult munkaközösség szabta meg. Az iskola kialakulásához azonban idő kell. Ezért van az, hogy az idős korban katedrához jutó, mégoly kiváló orvosok sem nevelhetnek iskolát. A nevelésre Korányi Sándor esetében is mindössze 5 nyugodt év állt rendelkezésre. Aztán kitört a háború. A klinika személyzete szétszóródott. A háború utáni idők sem lehettek alkalmasak a komoly munkára, és az a légkör, mely a látszólagos megnyugvás idejében alakult ki, még kevésbé kedvezett az igazi munkának. Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy mégis csak Korányi Sándor egyéniségének összetartó ereje hozta magával azt, hogy a gyógyítás, a tanítás, a tudományos munka ezen a klinikán egy pillanatra sem állt meg, az igen mostoha körülmények között sem, és a munka iránya sem tért el attól, amit az etikai normák és a humánum követelményei megszabtak. A klinika tagjai harctereken, hadikórházakban, fronton és hátországban szétszórva dolgoztak, maga Korányi Sándor is hadikórházat vezetett, a Ludovika Akadémia épületének Üllői útra néző egyemeletes részében volt elhelyezve ez a kórház, ahol a gyakornoki teendőket egy ideig Rusznyák István látta el. De Korányi került a világháború alatt a Hadigondozó Hivatal tuberkulózis-kórházainak élére is, és feladata lett a tuberkulózisban szenvedők tömeggyógyításának megszervezése. Minden rossznak jó oldala is van annak számára, aki a jóval élni tud. Talán ekkor ébredt fel igazán az érdeklődés Korányi Sándorban a tuberkulózis orvosi és népegészségügyi kérdései iránt. A tuberculosisról, vonatkozásban a háborúhoz; A tuberculosis elleni védekezés rendszere; A tuberculosis experimentális therapiájának methodikájához című közleményei a bizonyítékai ennek.
A háború véget ér. A rövid életű Tanácsköztársaság és az ezt követő hosszú reakció az újra összeszerveződött klinikát alig befolyásolja. A kialakult nyomorúságon Pedlow kapitány adományai segítenek. A klinika összeszedi magát, újabb és újabb tudományos kérdések kerülnek kidolgozásra, a vesepatológia épülete már készen áll, és a húszas évek munkái közt a vese szinte már háttérbe szorul. A munkatársak annál szélesebb körű munkát végeznek. Rusznyák István, Karczag László, Farkas György viszik tovább a fonalat. Bálint maga is professzor lesz, Bence Gyula az adjunktus, rövid időre Molnár Béla, majd Róth Miklós, Karczag László, Rusznyák István. Rusznyák 1932-ben Szegedre kerül professzornak, az adjunktus Haynal Imre, végül az utolsó évek adjunktusa Hetényi Géza.
Ez a klinika története az adjunktusok névsorában. Korányi Sándor közben tanít, vezet, és egyre fontosabb szerephez jut az ország orvosi életében. Az iránta megnyilvánuló tisztelet egyre nagyobb, de titkos és nyílt ellenségeinek száma is nő. A klinika liberális szelleme közismert. A haladásnak számos ellensége akad. Az ország lassú fasizálódása is érezteti hatását. A származás kérdése egyre nagyobb mértékben merül fel. Korányi Sándor nem törődik azzal, hogy a klinika kitűnő orvosa milyen származású, ennek azonban az a következménye, hogy a klinika személyi összetétele szálka a jobboldali hazafias szólamokat hangoztató, feudális, reakciós, de sajnos a kormányzásban egyre döntőbb szerepet vivő elemek szemében. Egyre élesebb a különbség a Korányi-klinika és a többi klinikák felfogása, mentalitása kőzött. Ez az előbb lassú, majd egyre gyorsuló folyamat vezet 1936-ban a Korányi-klinika kényszerű megszűnésére.
Addig azonban a Korányi Sándor iránti tisztelet megnyilvánulásai sűrűn követik egymást. 1927-től a Budapesti Egyetem Orvosi Karának képviseletében felsőházi tag. Felsőházi beszédei szónoki remekművek, tartalmuk magvas és mindig haladó. Az orvosok sanyarú helyzetét éppúgy feltárja a felsőház előtt, mint a mezőgazdasági munkások rossz táplálkozását, a vidéki egyetemek létét ugyanúgy megvédi, mint ahogy bátran és nyíltan hangsúlyozza a protekcionizmus terjedésének veszedelmét. Tiszteletbeli tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Egymást követik a nemzetközi tudományos elismerések. Az athéni tudományos akadémia díszoklevele, a különböző külföldi intézmények tiszteletbeli tagsága, a breslaui, lyoni díszdoktori oklevél, német, finn, amerikai, olasz tiszteletbeli tagságok oklevelei, majd hazai megtiszteltetések: a Corvin lánc, a szegedi és pécsi egyetem díszdoktorsága, a debreceni „Collegium Medicarum” díszoklevele, Balatonfüred díszpolgári oklevele mindmegannyi jele a megbecsülésnek.
A klinika élete pedig nyugodtan hömpölyög. A kocsi pontos időben gördül a klinika elé. Pontosan 10 órakor sötét utcai ruhában megjelenik Korányi Sándor a hallgatóság előtt, és megtartja egy órás előadását, melyre előző este nagyon gondosan elkészült. A taps után szobájába megy, most hozzák tízóraiját. A mindenkori adjunktus társaságában fogyasztja el. Soha senki más nincs jelen. Köpenyt ölt, és vizitre indul. A vizit után, melynek folyamán népes orvoshad kíséri, visszatér a szobájába és hivatalos ügyeket intéz. Beszólítja azt, aki tudományos dolgozatot készített, leülteti és felolvastatja a dolgozatot. Aztán véleményt mond. Azt is behívatja, akiről úgy határozott, hogy már elég időt töltött a klinikán. „Mik a jövő tervei?” – kérdezi. Ez jelenti az „exmissiót”. Néha a laboratóriumba megy. Megtekinti a folyamatban levő vizsgálatokat. 1 órakor leveti a köpenyt, kezet fog az adjunktussal, a nem nagyon fényes Kreisler hazaviszi. Délután betegeket fogad. Este olvas és készül a másnapi előadásra.
E sorok írója csak 1932-ben került a klinikára mint medikus. A „professzor” ekkor már nem tízóraizott. Az értesülések szerint a klinika élete 1932-ben ugyanolyan volt, mint 1922-ben. A napi programot a referálók szakították meg, cikkreferálók és témareferálók és csaknem minden héten szigorlatok. Minden hónap második szerdáján kari tanácsülés volt. Az előadást ekkor az adjunktus vagy valamelyik magántanár tartotta. A kari ülésen Korányi Sándor sokszor szólt hozzá a napirendhez. Hozzászólásait a jegyzőkönyvek őrzik. A hozzászólások egyre ritkábbak, és véleményével egyre inkább magára marad. Gyakran csak Grosz Emil támogatta. Ez azonban csak a harmincas években alakul így. Korábban véleményét még gyakran elfogadják. 1919-ben medikusok számára létesítendő menzát és otthont javasol, 1932-ben a tuberkulózisos orvostanhallgatók részére diákszanatórium létesítését, 1935-ben a jó előmenetelű hallgatók számára nem csupán tandíjmentességet, hanem ösztöndíjat tart szükségesnek. Sokszor szól az oktatásról.
De Korányi Sándor személyéről, egyéniségéről majd külön szólunk. Most még két kérdésre kísérelünk meg feleletet adni. Az egyik ez: hogyan alakult ki a Korányi-iskola és mi volt ennek a lényege, mi teszi most is élővé, követendővé? A másik: milyen volt a Korányi-klinika? Mi volt ennek jellemzője és mi tette sajátossá és egyedülállóvá. Az első kérdésre objektív választ igyekszünk adni. A második kérdésben azonban a szubjektivitást meg sem kíséreljük leküzdeni.
Mi a Korányi-iskola lényege? Az orvosi iskolák kialakulására nézve az imént Korányi Sándort idéztük. Eszerint az iskola közösség, melynek gondolatai közös gondolatok, munkái közös munkák. E véleménnyel szemben azt gondoljuk, hogy az iskola lényegét mégis a vezető egyénisége adja meg. Nem kétséges, hogy az iskolának mindig voltak kiemelkedő tagjai, olyanok, akik maguk is képesek lettek volna iskola alakítására, az iskolák átlaga azonban nem ilyen. Azt is gondolhatjuk, hogy az iskola lényege egy bizonyos tudományos téma eredményes művelése. Kétségtelen, hogy a Korányi-iskola fő területe a vese kutatása, de bármikor vesszük szemügyre a Korányi klinikát, azt látjuk, hogy tagjainak jelentékeny része a vesétől független kérdéseken dolgozott, Bence a belgyógyászati diagnosztika egész területével, Molnár Béla a máj betegségeivel, Haynal kardiológiával, Hajós endokrinológiával, allergiával, Roth Miklós tuberkulózissal, Hetényi anyagcserebetegségekkel foglalkozott, és még Rusznyák István is, aki témában is legközvetlenebb folytatója a Korányi-iskolának, a vesepatológia, a plazma-fehérjék és a nyirokkeringés kérdésein kívül a shock-kal, C vitaminnal, P vitaminnal, sőt a vérzékenységgel is. Talán nem is a téma, hanem a téma feldolgozásának a módja az iskola lényege. A Korányi Sándorral elindult funkcionális irány, az alaptudományok felhasználása, a kórtani gondolkodásmód, a kísérletezés a belklinikán, a betegágy mellett kialakult cél élettani, kórtani kísérletek s gyakran állatkísérletek útján történő elérése és az eredmények felhasználása megint csak a kórteremben; talán ez az iskola lényege. Egy bizonyos gondolkodásmód, egy bizonyos szemlélet. Törekvés az egzaktságra, a kifejezés világossága, a szigorú kritika a gyógyításban és a tudományos kutatás eredményeiben egyaránt és még valami: egy nehezen kifejezhető sajátság, melyet még leginkább a tisztesség kifejezés közelít meg. Jóakarat, jóindulat, a lehető legjobb szándékok feltételezése a tudományos ellenfélben is, a kísérleteknek és azok értelmezésének becsületessége és megbízhatósága. Mindez Korányi Sándorból sugárzott. És még valami: optimizmus, a tudomány haladásába vetett hit, a terápia nihilizmusának elvetése és jövendő eredményességének biztos tudata. Humanizmus és „morális életfelfogás”, melynek hatása alól senki sem vonhatta ki magát, aki környezetébe került.
Rusznyák István a Korányi iskola jellemzőit három dologban foglalta össze: „A funkcionális szemlélet, az alaptudományok eredményeinek beépítése a klinikumba és az orvosi tevékenység egyfajta humanizmusa.”
És most néhány szót a Korányi-klinikáról. E sorok írója 1932 nyarán mint a harmadik évét elvégző medikus került bele ebbe a közösségbe. Mikor orvos lett, tagjává vált, és 1936-ban, a klinika megszűnésekor is a Korányi klinika légkörében élt tovább, abban az intézetben, melyet Hetényi Géza, az utolsó adjunktus a klinika orvosaival létesített, és amelynek betegei közt az emeritált Korányi Sándor csaknem naponta vizitet tartott. Idézünk egy Hetényi Gézáról szóló megemlékezésből:
„Ez a klinika különleges hely volt. A haladás, a megértés, a humanizmus és az etika megingathatatlan és a hagyományok alapkövein nyugvó vára. Különleges szabad szellem otthona. Ha valaki ebbe a körbe került, akarva-akaratlan részese lett ennek a szellemnek, nemesebben gondolkodott, humánusabban cselekedett, nagyobbra törekedett. E szellem mindennél ékesebb bizonyítéka az, hogy senki ennek a klinikának és iskolának a tagjai közül nem szennyezte be magát később a változó idők vérgőzös leheletével. Bizonyíték az is, hogy az akkori idők hatalmasságai nem nézhették tétlenül a szellem, etika és humanizmus e környezetéből kirívó bástyáját; megszüntették, lerombolták azt, és sóval hintették be a helyét.”
A klinika titkát éppoly nehéz felfedni, mint a Korányi-iskola titkát. Csak tapogatózni lehet. 1932-ben Korányi Sándor már 66 éves volt és egészségi állapota nem volt jó. 1928-ban, 62 éves korában, a budapesti egyetem tanárainak a breslaui egyetemen történt látogatása alkalmával, előadás közben keletkezett első anginás rohama, és 1931-ben szenvedte el első szívinfarctusát. Rendbejött, de 1934-től kezdve vérkeringése már elégtelenné vált. Tüdőtágulása hörghurutot, nagy köhögési rohamokat okozott és fizikai teljesítőképességét rontotta. Szellemi képességeinek azonban tökéletes birtokában volt, és a klinika élete, ahogy Barát Irén vagy Rusznyák István elbeszélése alapján tudjuk, semmit sem változott. A saját benyomásaink tehát híven tükrözik a klinika régebbi életét is.
Állandó mozgalmasság jellemezte ennek a klinikának az életét. Az előcsarnok várakozókkal volt tele, a fiatal orvosok száguldoztak a lépcsőkön, noha akkor még a lift is megbízhatóan működött. Az „óra alatt” gyakran ültek a tanársegédek, és várták a „báró” vizitjét. A fiatalok már 8 óra előtt a laboratóriumokban működtek, hiszen pontosan 9-kor elkezdődtek a tanársegédi vizitek, és akkorra mindennek készen kellett lennie, kék-piros és zöld tintával rávezetve a fejtáblákra. Valamennyi osztályvezető egyszerre vizitelt. Ezek a vizitek voltak a nap legfőbb eseményei. A vizit előtt a kórterem ajtajában pompás beszélgetések alakultak ki könyvekről, a színház eseményeiről, koncertekről, akár jó vacsorákról is, de legfőképpen könyvekről, tudományosakról és szépirodalmiakról egyaránt. Sok volt a bejáró orvos. Hetényi Géza vizitjére egy idős sebész, valamikor Herczel asszisztense, egy nyugalmazott tábornok orvos és egy nyugalmazott tiszti főorvos járt be nagy buzgalommal. Óriási viták és megbeszélések zajlottak. Voltak olyan tanársegédek, akiknek nem lehetett ellentmondani, de a jó szellemet elsősorban az tükrözte, hogy az osztályvezetők legnagyobb részével, leginkább az idősekkel vitatkozni is lehetett. Diadal volt mindig, ha egy-egy vitában, amely a diagnózis körül alakult ki, fiatalnak volt igaza. És ez nemritkán fordult elő. A „prof” előadására az egész klinika levonult. Az előadás nívója legtöbbször magasabb volt, mint akármelyik orvosegyesületi előadás. A nagyviziten is mindenki részt vett. Élénkek voltak a referálások. A tudományos referálások néha este voltak, uzsonnával vagy vacsorával egybekötve, és ezeken korra és rangra való tekintet nélkül csak azok vettek részt, akik tudományos munkát is végeztek. Kölcsönös klinikai látogatások zajlottak. A Korányi-klinika Szegeden volt és Debrecenben, és Rusznyák vagy Fornet klinikája a III. sz. Belklinikát látogatta meg. Előadások, viták zajlottak, vacsorák, ebédek és pohárköszöntők. A klinika életéből sohasem hiányzott a humor. Ez a szellem még azokban az időkben sem változott, amikor a klinikára már oda nem való szürkék, protekciósok is bekerültek. A légkör mindenkit tisztességessé, szorgalmassá és ambiciózussá varázsolt. Este a laboratóriumokban villany égett, fiatal és idős orvosok dolgoztak az asztalokra hajolva, a könyvtárban olvastak, az állatműtőben operáltak. Ha a napi munka, az esetleges magánrendelés lezajlott, nyugodtan lehetett dolgozni a laborakóriumban akár éjfélig is, és aki szerette volna vinni valamire, kénytelen is volt dolgozni, hogy le ne maradjon. Korszakalkotó felfedezésre ritkán került ser, de a klinika munkája egyenletesen értékes volt, és a medikusok, akik orvosok akartak lenni – mert akkor is volt egy olyan réteg, mely csak megélhetésért választotta a pályát –, örömmel jöttek a délutáni betegvizitekre és a 6-kor kezdődő magántanári előadásokra, amelyeken rengeteget lehetett tanulni. A portán a professzor után a „legnagyobb úr” tanyázott, Feri bácsi, a Kukucska nemzedék legelőkelőbb oszlopa. A folyosókon apácák suhogtak a pálmák között, csend volt, komoly derű és nyugalom. Az inspekciós gyakornok este körbejárt, mindenkihez volt egy jó szava, s ha nagy baj volt, felkeltette valamelyik bennlakó idősebb tanársegédet. Az élet viharzott. A klinika menedék volt, ahová a viharnak a szele sem ért. Menedék volt, asylum, csodálatos oázis, melyben éjszakánként ugyan kísérleti kutyák is ugattak, a betegek álma mégis csendes volt és zavartalan. 1936 nyarán azonban mindennek vége lett.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages