A HÁROM MONOGRÁFIA (1955, 1956, 1957)
A HÁROM MONOGRÁFIA (1955, 1956, 1957)
A korábban összegyűjtött patológiai anyag és a közben feldolgozottak alapján egy nagyobb munkája készült, mely nemcsak a cerebrovascularis folyamatok összefoglalása, hanem számos önálló megállapítás forrása is. Akkortájt már nyilvánvaló volt – főleg az általános érzéstelenítés (altatás) elterjedése folytán –, hogy a betegek egy részénél olyan szövődmények alakulhatnak ki, melyek nem a sebészi beavatkozással, hanem az altatással, az altatás – a mesterséges lélegeztetés – nem megfelelő volta miatt kialakuló hypoxiával állnak összefüggésben. E hypoxiás jelenségek bizonyos mértékben összefüggésben állhattak az érrendszer állapotával vagy az alapbetegséggel is. Ez a munka az Akadémiai Kiadó kiadásában 1955-ben jelent meg, két kiadásban is német nyelven (Histopathologie und klinische Symptomatologie der anoxisch-vasalen Hirnschädigungen, Budapest. Akadémiai Kiadó, 1955).
A kötet azonnal sikeres lett. A nyugati recenziók is kiválóak voltak, és Courville-nek, a kaliforniai neuropatológusnak a Környeyével kb. egy időben megjelent hasonló jellegű monográfiájával való összehasonlításban is jól megállta helyét. Nem Környey lustaságának, hanem az akkori körülményeknek tudható be, hogy angol nyelvű megjelentetését nem erőltethette.
Még a Reuter-hagyatékból számos értékes, elmebetegek által készített kép és rajz maradt a klinika gyűjteményében. Jakab Irén, aki főleg pszichiátriai érdeklődésű volt, rendszerezni kezdte a gyűjteményt, és a klinikán ápolás alatt lévő betegek alkotásait is összegyűjtve, hatalmas és igen izgalmas „művészeti” anyagra tett szert, melyek feldolgozása szinte kényszerítőnek bizonyult.
Magam, akinek szerény érzéke volt a pszichiátriai beteganyag értékeléséhez, meglepődve láttam, hogy a már korábban említett terápiás próbálkozások (pl. a prefrontalis leukotomiának nevezett sebészi beavatkozás) milyen hatással vannak a betegek személyiségére és művészi teljesítményére. Az eljárást az orvos és diplomata Egas Moniz végezte először 1937-ben, s ezért 1949-ben megkapta az orvostudományi Nobel-díjat. Felfedezésével a psychochirurgia megalapítójává vált. Később éppen az e műtét által gyakran okozott személyiségváltozások miatt a műtétet elfelejtették, és gyakran megfeledkeznek arról, hogy a leukotomiánál jóval fontosabb munkájáért, az agyi angingráfia kidolgozásáért is Nobel-díjat érdemelhetett volna.
Közben azonban nagy hatású pszichotrop szerek születtek, melyekkel az elmebetegségek hatásosan voltak befolyásolhatók. Ezeknek a szereknek ugyanúgy, mint a leukotomiának a hatása a betegek ún. művészeti teljesítményein lemérhető, ill. észrevehető volt. Hosszú hónapokon keresztül folyt a munka, azoknak a képeknek és rajzoknak a kiválogatása, amelyekből lehetséges volt a kezelés előtt és közben, majd az utána készült alkotások összehasonlítása révén következtetni a betegség természetére és lefolyására. Ezekre természetesen csak az esti órákban kerülhetett sor, és ebben Martyn Ferenc festőművész szakmai tanácsait is értékesítették. Utóbbi műveinek állandó gyűjteményes kiállítása, a Vasareli-képtár, valamint a Modern Magyar Festők Múzeuma mellett egy külön épületben található a pécsi Káptalan utcában.
A már említett Környey-monográfia készítése közben láthattuk, hogy milyen gondossággal és körültekintéssel dolgozott.
Tekintettel volt a megfelelő papír kiválasztására, hogy ábrái megfelelően érvényesülhessenek, és minden más apró részletre, így a tipográfiára is kiterjedő figyelme, a gondos korrektúra révén jó kapcsolatot teremtett az Akadémiai Nyomda nyomdászaival. Utóbbiak ritkán tapasztalták, hogy munkájuk iránt valaki annyi őszinte érdeklődést tanúsítson, mint Környey tette, és a kötet előállítása során ezt meg is hálálták.
A nyomdatechnika a következő munkánál még nagyobb szerepet játszott, hiszen többségében rajzok és festmények reprodukcióira épülő szöveget kellett hogy visszaadjanak. Akkori körülményeink között ezek igen jól sikerültek.
A Jakab-monográfia két nyelven, franciául és németül is megjelent (Zeichnungen und Gemälde der Geisteskranken – Akadémiai Kiadó, Bp-Henschel, Berlin 1956.). Prinzhorn német pszichiáter még a háború előtt megjelentetett hasonló jellegű monográfiája óta ez volt az első munka, mely az elmebaj és a művészeti teljesítmény közötti diagnosztikai és a terápiás összefüggések kérdésével foglalkozott, egészen újszerű módon. E munkának nagy része van abban, hogy a „művészeti tevékenységet” a pszichiátriai terápiában is felhasználják, s ezek változásai alapján diagnosztikai következtetéseket vonjanak le. A módszer nemcsak a szorosan vett szakirodalomban ismert és elfogadott, egy (közelmúltban magyarul is megjelent, gorillákkal foglalkozó) scifiben is felhasználják az állat tudatalattijában lévő emlék felelevenítéséhez.
Már folytak a pszichiátriai monográfia műszaki munkái, mikor Környey rávett Hasznos Tivadarral és Grastyán Endrével (ez utóbbi az élettani intézetben dolgozott, majd később annak igazgatója lett), hogy korábban megkezdett, az agyrázkódás vasalis-, elektromos (EEG) következményeivel, valamint az állatok agyrázkódás után bekövetkezet magatartás-változásaival szerzett tapasztalatainkat foglaljuk össze. A kísérletsorozat kapcsán kiderült, hogy az agyrázkódásnál a macska agykérgének kapilláris rendszerében jelentős keringésváltozás keletkezik, mely felelős lehet az EEG- és a feltételesreflex-változásokért. Valamennyi elváltozás reversibilisnek (múlónak) bizonyult.
A munka Experimentelle Beiträge zur Pathogenese der Commotio cerebri címmel németül jelent meg (Mérei, F. T., Hasznos, T. és Grastyán, E. Akadémiai Kiadó, Bp. 1957). A kiadvány megjelenése után – hozzá kell tegyem, hogy a műszaki munkák, korrektúrák stb. meglehetősen zavaros körülmények között történtek (eközben zajlott ugyanis az 1956-os forradalom) – megállapíthattuk, hogy a kötetben mindaz, ami erénye, az a valóságban Környey érdeme, mi csak a hibáiért vagyunk felelősek.
Így volt ez egyébként a klinikáról megjelenő többi munkánál is. A munkatársai által megjelentetett írásokban annyi munkája feküdt, hogy teljesen jogosan gyűjtötte össze saját és munkatársai dolgozatait a dolgozószobájában az íróasztala mögötti könyvespolcon elhelyezett Opera Collecta Collaboratorum jelzésű kötetekben. Post festa, bizton állítható, hogy a munkatársak dolgozataiban Környeynek nagyobb energiája feküdt, mint a szerzőknek, de soha nem kívánt szerepelni a szerzők között.
A klinikának 1957-ig – tehát 10 évvel azután, hogy Környey átvette az igazgatását – három monográfiája is megjelent, s ezek közül kettő két kiadásban is. Ilyen akkor nem volt más egyetemi intézetben, és később is a kivételes teljesítmények közé tartozott.
Közben a neurológiai anyag jelentősen megnőtt, az intézet szakmai tekintélye is gyarapodott, bár éppen Környey tekintélye révén már korábban sem volt elhanyagolható.
1950-ben Budapestre nevezték ki Simonyi Gusztávot, az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet neurológiai osztályának főorvosává. Két évvel később Orthmayr Alajos nyert ugyanide kinevezést, és néhány év múlva az Egészségügyi Minisztérium ideg- és elmeügyeinek képviselője lett, anyaintézetében pedig igazgatóhelyettes. Az 1956-os forradalom után távozott a budapesti klinikára két kiváló munkatársunk – Bozsik György és Hasznos Tivadar –, majd a kissé szabadabbá váló miliőben más irányú mozgások is kezdődtek.
