KRENNER JÓZSEF ÉS EÖTVÖS LORÁND BARÁTSÁGA

Teljes szövegű keresés

KRENNER JÓZSEF ÉS EÖTVÖS LORÁND BARÁTSÁGA
Eötvös Loránd gyermekkorában a legszomorúbb Bach-korszak ülte meg a nemzet lelkét, így teljesen céltalan és kilátástalan lett volna az atyja részéről politikai pályára késztetni a fiút, akiben nem sokkal később, gimnáziumi tanuló korában komoly irodalmi készség mutatkozott. Hogy Krenner mikor, melyik évben kezdett a fiatal Eötvös Loránddal nevelőként foglalkozni, az pontosan már nem állapítható meg, de valószínű, hogy ez elég korán kezdődhetett és tartott Eötvös Loránd külföldi egyetemi hallgatói éveinek befejezéséig. Fennmaradtak levelek, melyekben Eötvös Loránd külföldi egyetemi hallgatói évei alatt hűségesen beszámolt Krennernek tanulmányai egyes részleteiről is.
A tanítvány és a szellemi irányító között a legőszintébb bizalomtól átfűtött, halálukig tartó meleg barátság alakult ki.
Ez a barátság kettejük között annyira intim volt, hogy Eötvös Loránd indítványára, már fiatal koruk óta, egymást becenéven szólították, mégpedig ahogyan azt Eötvös Loránd kieszelte, egymást saját nagyapjuk keresztnevén kellett becézniük. Így lett Krenner Józsefből „Gyuri” (mivelhogy nagyapját Györgynek hívták), Eötvös Lorándból pedig „Náci” (mivelhogy az ő nagyapja Ignác volt). Ezek előismerete nélkül az Eötvös Loránd és a Krenner József között váltott levelek és írott üzenetek megszólításai és aláírásai egyszerűen érthetetlenek volnának, különösen azok, amelyek nyomtatott névjegyeken történtek, és amelyekből számos példány maradt fenn.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages