A MALOMKŐASZTAL

Teljes szövegű keresés

A MALOMKŐASZTAL
Mondottuk volt, hogy 1969-ben 100 éves volt a Magyar Állami Földtani Intézet. Ekkor leplezték le az Intézet előcsarnokában Hantken Miksa és Lóczy Lajos bronz mellszobrát. A két szobor Kisfaludi Stróbl Zsigmond életnagyságnál nagyobb művészi alkotása.
Lóczy szobrának másolatát 1970-ben Balatonfüreden, a Lóczy gimnázium előterében állították fel. Fülöp József akadémikus az ünnepség után néhányadmagával felkereste Csopakon Lóczy egykori nyaralóját, amely ma is a gondozott kicsi szőlőbirtok végében húzódik meg. Kitűnő kilátás esik innen a Balatonra. A ház előtt valamikor a hatalmas diófa alatt szerény malomkőasztal állott. Az asztal fényképét közölték az életrajzok, s valaki a látogatók közül is megemlítette.
Az asztal nem volt sehol, sőt látszott, hogy azóta a házat is átalakították. Ajtókat és ablakokat falaztak be és törtek másutt utat embernek és napsugárnak. Ám amikor a ház mögé kerültek, megtalálták az annyit emlegetett malomkőasztal darabjait az udvar sarában.
Fülöp József kérésére néhány nap múlva a helyszínre utaztam, a régi, kedves, napsugarakban fürdő balatonparti házacskába, s magammal hoztam a széttört malomkövet, amelyen évek során nyaranként annyi kitűnő munka született. A fatörzs, amely a malomkövet tartotta, elkorhadt. Mi újat szereltünk alá, s ma a tatai földtani természetvédelmi park egyik kegyeletes látványossága.
Tudjuk, hogy régi kúriák kedvenc kerti alkalmatossága volt az ilyen öreg, gabonaőrléstől vásott malomkőből összeütött asztal. Csak azokon nem világraszóló munkák születtek, hanem borospalackok és poharak kínálkoztak, napilapok és regények hevertek.
Lóczy asztala a szakadatlan munkát jelképezte, előbb a kenyérmag őrlését, utóbb a tudós szellemi erőfeszítését.
Azután körülötte zajlott nyaranként a ház gondjával-bajával törődő háziasszony és a Lóczy gyerekek napi élete is kora tavasztól az őszi hidegek beálltáig. Ez az asztal a meleg családi élet jelképe is volt, mert dolgozni rajta igazán csak akkor lehetett, ha tudós gazdája vállairól a házastársi gondoskodás a napok gondját levette.
Lóczy Lajos élettársa verebélyi Marzsó Katalin. Megnyerő képet rajzol róla néhány élő tanú, egykorú feljegyzés, férjéről szóló életrajz és a ránk maradt levelezés. Takarékos, gondos asszony volt; aki ismerte férje rendkívüli tehetségét, és igyekezett számára minden módon nyugodt munkalehetőséget biztosítani. Cholnoky, aki mint Lóczy tanársegéde, illetve adjunktusa gyakorta megfordult a háznál s maga is a szomszédságban lakott, pár sorban kitűnő képet rajzol azokról a meghitt estékről, amikét a Lóczy-nyaralóban töltött néhány vendég társaságában: Lóczy felesége kitűnően zongorázott, szép iskolázott hangja volt és jól énekelt. Gyermekei ruháját maga varrta, s felügyelt iskolai tanulmányaik végzésére. Lóczy vendégszerető házában gyakran megfordultak hazai és külföldi nagy tekintélyű szakemberek; neves kutatók, világszerte ismert utazók. Déchy Mór, Stein Aurél, Sven Hedin, Amundsen és mások. Mint a Magyar Földrajzi Társaság elnökének vagy később a Földtani Intézet igazgatójának, akárhányszor szinte „hivatalos kötelessége” volt ez.
Arról, hogy milyen volt Lóczy családi élete, mivel töltötte idejét a pihenés óráin, hogyan élt utazásain, vagy mint folyt le a két esztendő, amelyet az első világháború alatt Szerbia földtani vizsgálatával töltött, mindezekről a dolgokról kitűnő és őszinte képet tár elénk fia, ifjabb Lóczy Lajos kéziratos visszaemlékezésében. Olvasva ezeket a lapokat, úgy érzem, néhány bekezdést át kell mentenem ide olvasóink számára.
Megkapóak nyomban a bevezető sorok. Így szólnak:
„Élénken emlékszem még vissza tízéves koromra, amikor még a Felsőerdősor utcában laktunk. Atyám ekkor volt férfikorának teljében, és ekkor dolgozott a legintenzívebben. Az egyetemről délután fél négy felé szokott hazatérni, ebéd után azonnal munkához fogott és gyakran késő éjjelig íróasztalánál ült. Kérésünkre délutánonként mégis csak abbahagyta munkáját és átjött hozzánk az ebédlőszobába játszani. Leült közénk a szőnyegre és kockakövekből várakat épített velünk. Mindig csak mérnöki dolgokat mutatott, gőzgép, vasút, villamozógép és összerakható térképek voltak a játékszereink. Ólomkatonánk sohasem volt, nem szerette, ha katonásdit játszottunk…”
„A szépirodalomra valóban már nem sok ideje maradt. Verseket, költeményeket nem szeretett, de nem is tudott olvasni, abban semmiféle gyönyörűséget nem talált. Ha agyondolgozva nem tudott néha elaludni, olyankor élclapokat és detektívregényeket is szívesen olvasott…” „Amennyire lenézte és nem szerette a költeményeket, annyira kedvelte a zenét. Gyermekkorában kottából jól zongorázott, azonban kínai útja alatt sokat felejtett. Gimnazista koromból emlékszem, hogy Atyám néha nagy ritkán Anyámmal négykezest játszott. Egyetemi hallgató koromban már végleg abbahagyta a zongorajátékot, azonban annál nagyobb élvezettel hallgatta Anyám művészi játékát. Akkor tudott a legjobban elmélyedni és akkor dolgozott a legnagyobb élvezettel, amikor Anyám vacsora után leült a zongorához és hozzákezdett egy hosszabb operapartitúrához…”
Jellemző képek ezek. De ami ezután következik a kéziratban az is rokonszenvet ébreszt Lóczy gondolkodása iránt A kártyajátékot gyűlölte és többször megfogadtatta velünk, hogy nem nyúlunk kártyához. Az országos és nemzeti kaszinó játéktermeit a magyar intelligens úri osztály legnagyobb megrontóinak tartotta, a kártyajátékot pedig mételynek, amely hazánk egyik társadalmi osztályát teszi léhává és a munkától elvonja…”
Van azonban az életrajzi visszaemlékezésben adat Lóczy vagyoni állapotáról is. Köztudomású volt, hogy az anyagiakkal nem törődött, külföldi utazásait nagyrészt, sőt legnagyobb részt a sajátjából fizette. Fia írja, amikor együtt utaztak, Svájcba vagy más külföldi nemzetközi kongresszusra, például Stockholmba vagy Monacóba, harmadik osztályra váltott jegyet, negyedrangú szállodába szállt, csakhogy őt is magával vihesse. Lóczy anyja, majd nővére halála után 1913-ban ópálosi kicsiny szőlőbirtokát eladta és árát takarékba tette. A háború végére az infláció következtében a pénz teljesen elértéktelenedett. Nehéz anyagi helyzetbe jutott. Vagyontárgyainak ingóságait kellett időnként eladnia, mert három gyermeke még nem keresett, sőt két fiát a háború alatt is Svájcban iskoláztatta. A Földtani Intézet birtokában vannak a kisebbik fiúnak – aki gépészmérnöknek készült – haza írt levelei, amelyek nemcsak a családi élet rendkívüli melegéről tanúskodnak, hanem arról is, hogy a két fiú külön-külön havonta 150–200 frankot kapott fejenként.
„Az utolsó évek nagy nélkülözései megtörték őt – írja Lajos fia visszaemlékezéseiben –, azonban még ekkor is minden vigasza a munka és a geológia volt, az feledtetni tudta vele időről-időre kétségbeesését…”
A kézirat a következő néhány megindító sorral végződik.
„1919 őszén már nagyon beteg volt és érezte halálának a közeledtét. Ekkor fejtette ki a leglázasabb munkásságát. Összefoglaló Balaton-munkáját és Nyugat-szerbia geológiai leírását még be akarta fejezni. Halála előtt egy-két héttel többször emlegette előttem. Istenem még mennyi írnivalóm volna, csak még egy félévet adjon a Mindenható, hogy legalább a Balaton morfológiáját és tektonikáját megírhassam. Még halálos ágyán is dolgozni láttam őt. Két órával előtte, hogy szíve megszűnt dobogni, még javítgatta összefoglaló Balaton-munkájának korrektúráját…”
Ezekben a sorokban emlékezik meg a fiú édesatyja haláláról. Apja példaképe volt. A visszaemlékezések írója, Lajos, az idősebbik fiú 1891-ben született. Öccse, Sándor 1893-ban. Mindketten Svájcban tanultak és szereztek diplomát, ugyanúgy mint édesatyjuk. Lajos, amikor hazajött szintén a geológusi pályát választotta. A Közgazdaságtudományi Egyetemen lett a gazdaságföldtan tanára, majd 1932-től 1948-ig a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója. Jelenleg Rio de Janeiróban a földtan egyetemi tanára.
A kisebbik fiú, Sándor mérnök lett. A harmadik gyermek, Lóczy Magda idehaza él.
A történelmi hűség kedvéért említsük meg, hogy verebélyi Marzsó Katalin második felesége volt Lóczy Lajosnak. Az első, Fauer Eugénia, akit 1881-ben vett nőül, házasságuk 7. évében, 29 éves korában halt meg. Gyermekeik egészen fiatalon hunytak el.
Lóczy Lajos életét és munkásságát méltató, nemzetközi tekintélynek megfelelő szakszerű életrajzát még nem írták meg. A Magyar Állami Földtani Intézet, az Országos Természettudományi Múzeum tudománytörténeti gyűjteményei, az Országos Levéltár és az Akadémia kézirattára rendkívül sok idevágó kéziratos anyagot, nyomtatványt és okmányt tartalmaznak. Egy fél évszázad tudománypolitikai törekvései, a földrajz és a földtan történetének egész fejezetei kerülnének előtérbe. Lóczy óriási levelezése teljes egészében feldolgozatlan. Úti jegyzeteit rejtő naplóit soha senki nem nézte át. Az Országos Levéltár aktatömegeiből válogatott néhány szemelvényünk pedig ízelítőt adhat olyan elgondolásairól és a nemzet érdekeit szolgáló törekvéseiről, amilyenekről kézbevételük előtt nem is álmodtunk.
Abban a reményben végzem ezt az életrajzot, hogy felhívhatom a figyelmet egy nemzetközi becsü és értékű Lóczy életrajz megírására.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages