ELŐSZÓ

Teljes szövegű keresés

ELŐSZÓ
Arckép helyett csupán azt az édesapjához írott levélrészletet közölhetjük kötetünk első oldalán, mely ben az akkor 39 esztendős Magyar László önmagát állítja elénk egy sokat próbált és ifjúan aggastyánná vénült ember külsőjében.
Mert az Afrika-kutatóról hiteles arckép nem maradt fenn.
Egy vállalkozó szellemű művész 1937-ben elkészítette ugyan Magyar László arcmását, oly módon, hogy lényegtelen változtatásokkal lerajzolta Magyar László fivérét, az 1849-ben Komáromnál hősi halált halt Magyar József tüzérfőhadnagyot. A két arc között olyan nagy hasonlóságot ábrázolt, mintha csak ikertestvérek lettek volna. Pedig nem is egy anyától születtek… és ez a hamis kép került hiteles Magyar portréként a köztudatba.
Ám nemcsak arcképét, de életművét sem ismerjük jelentőségéhez méltóan és igazán. Nem ismeri kellően – elsősorban nyelvi okokból – a világ tudományos közvéleménye, és nagyon keveset tudnak a legnagyobb magyar felfedezőről korunk magyarjai.
Pedig Magyar László életműve nagyobb figyelmet érdemel! Nagyobb figyelmet az egyetemes Afrika-tudomány részéről és nagyobb figyelmet azon nemzedék részéről, melynek valós értékeit és alkotóképességét az is meghatározza, hogy mennyit képes meríteni nemzeti tudományunk gazdag örökségéből és az örökhagyók példájából.
Jelen munkánkkal – Magyar László életének és tudományos hagyatéka néhány részletének elemzésével – a fentiekhez kívántunk szerény eszközeinkkel hozzájárulni: minél szélesebb körben megismertetni életművét és ezen keresztül nemzeti tudományunk egy nagyszerű fejezetét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages