BEVEZETÉS
BEVEZETÉS
A magyar állatorvosképzés 200 évvel ezelőtt, 1787-ben vette kezdetét azzal, hogy a Pesti Egyetem Orvosi Karán „Állatgyógyászati tanszék és Állatgyógyintézet” létesült.
A tanszéket és intézetet létrehozó elhatározás tulajdonképpeni célja – orvosi felkészültségű állategészségügyi szakemberek képzése – csak jóval később valósult meg. Az ilyen szakemberek iránti igényeket mind népgazdasági, mind hadászati érdekek indokolták. Népgazdasági szempontból – a XVIII. század végén hazánkban jelentős fejlődésnek indult állattenyésztésben olykor – súlyos károkat okozó járványok leküzdése volt a legfontosabb cél. Ez magas műveltségű szakemberek kiképzését indokolta. A hadsereg nagy létszámú lóállományának a kezelésére viszont elegendőnek tartották ún. „gyógykovácsok” működtetését, akiktől a lovak patkolásán kívül elsősorban a lovak lábvég-megbetegedéseinek a kezelését várták el.
Az 1787-ben alakult Állatgyógyászati tanszék és Állatgyógyintézet már indulásakor hűen tükrözte e kétféle igényt. A tanszék első vezetője, a külföldön tanult Tolnay Sándor ugyanis egyrészt állatjárványtani előadásokat tartott az orvostanhallgatóknak, másrészt rövidebb tanfolyamokat vezetett gyakorlati állatgyógyászati szakemberek kiképzésére. Ebben az időben a hatósági orvosok feladatkörébe tartozott működési területükön az állatjárványok leküzdésének az irányítása is, amelyet speciális állatjárványtani ismeretek nélkül nyilván nem láthattak el eredményesen. Minthogy azonban az állatok gyógyítását akkoriban gyakorlati megfigyelésekre és gyakran hiedelmekre támaszkodó laikusok végezték, a hatósági orvosok az állatgyógyászati tevékenységet társadalmi rangjukhoz nem méltó, alacsonyrendű tevékenységnek tekintették. Ez a széles körű társadalmi előítélet több mint egy évszázadon át gátolta az állatgyógyászatra specializált felsőfokú szakemberek képzését és az állatorvoslás mint szakma társadalmi elismerését.
Maga Tolnay Sándor – aki korának nemzetközileg is elismert szakembere, korszerű latin, német és magyar nyelvű szakkönyvek szerzője volt – már a tanszék létesítésekor, 1787-ben részletes tervet dolgozott ki kétéves felsőfokú állatorvosi stúdium megszervezésére. A felsőbb szervek értetlensége és az állatorvosi tevékenység említett alacsony társadalmi besorolása miatt azonban ez nemcsak neki, de hosszú időn át utódainak sem sikerült. Sőt az orvosegyetemtől 1851-ben különvált állatorvosi tanintézetnek, több évtizeden át a puszta fennmaradásáért is meg kellett küzdenie.
Az intézmény alapítását egy évszázaddal követő áttörést, amelynek következtében ez a tanintézet egyetemi jellegű főiskolává vált, Tormay Béla, az állattenyésztés tanára alapozta meg, akit 1875-ben az akkori „Állatorvosi Tanintézet” igazgatójává neveztek ki. Ugyanakkor megszűnt az orvoskaron az állatjárványtan rendszeres oktatása, és ezzel az akkori Állatorvosi Tanintézet az állatorvosképzés egyedüli intézményévé vált. Tormay mint miniszteri tanácsos az ország állattenyésztésének irányítója és elismert vezető egyénisége volt.
A tanintézményünk fejlesztésére kidolgozott tervek megvalósításában Tormayt személyes és szakmai tekintélye mellett támogatta az akkori idők kiváló kultúrpolitikusához, Trefort Ágostonhoz fűződő baráti kapcsolata. Ekkor, 1880-ban épültek fel a Rottenbiller utcai telken azok az épületek, amelyek az állatorvosi oktatásnak és kutatásnak korszerű lehetőségeket kínáltak.
Az intézmény rohamos fejlődésének tudományos megalapozásában döntő szerepet játszottak olyan tudós tanárok, mint Thanhoffer Lajos, az élettan és Liebermann Leo, a vegytan tanára. A kialakult tudományos légkör és kutatási lehetőségek, valamint az oktatás színvonalának az emelkedése még a múlt század utolsó évtizedeiben ide vonzott olyan nagy egyéniségeket, mint Azary Ákos (belgyógyászat), Nádaskay Béla (anatómia), Rátz István (kórbonctan), Plósz Béla (sebészet), Preisz Hugó (bakteriológia), Tangl Ferenc (élettan), Magyary-Kossa Gyula (gyógyszertan), Hut˙ra Ferenc (kórbonctan, belgyógyászat, majd járványtan) és Marek József (belgyógyászat). Az intézmény jó hírnevét csak öregbítette, hogy közülük Thanhoffert, Liebermannt, Preiszt és Tanglt hosszabb-rövidebb itteni eredményes működésük után az orvosegyetemen megüresedett tanszékeknek a vezetésére hívták meg. Köszönhető volt ez annak, hogy az intézményben olyan tudományos műhelyek alakultak ki, amelyek országos, sőt nemzetközi elismertségnek örvendtek. Példaként említhető, hogy Preisz Hugó vezetésével 1891-ben intézményünkben létesült az országban elsőként bakteriológiai intézet és tanszék, 15 évvel korábban, mint az orvosegyetemen, ahol ezt éppen Preisz létesítette, miután meghívásra 1906-ban az orvosegyetemre távozott.
Az intézmény egyetemi jellegű főiskolává való fejlesztésének döntő lépései Hut˙ra Ferenc nevéhez fűződnek, aki 1886-ban, 26 éves korában, az orvosegyetemről került az akkori Állatorvosi Tanintézet kórbonctani intézetébe segédtanárnak. Hut˙ra jelentős tudományos és könyvszerzői tevékenysége mellett rövidesen az egész intézmény továbbfejlesztésének a motorjává, majd vezetőjévé vált. Állatorvosi szakoktatásunk reformja című, 1890-ben megjelentetett tanulmánya útmutató volt ahhoz a fejlődéshez, amelynek következtében az intézmény 1890-ben Állatorvosi Akadémiává” vált, s az 1897-től igazgató Hut˙rának köszönhető, hogy 1899-ben elnyerte az egyetemi jellegű főiskolai rangot. A 4 éves kurzusára való felvétel előfeltétele az érettségi vizsga lett.
A századforduló körüli évtizedek – amelyeket joggal minősítenek a hazai állatorvosképzés aranykorának – hozzájárultak egy korszerű állategészségügyi szervezet kialakulásához, és kiváló tanáregyéniségek alapozták meg az egyetemi szintű oktatás előfeltételét képező, nemzetközileg is elismert tudományos színvonalat. Meg kell azonban jegyezni, hogy az állatorvosi szakma iránt a társadalom akkori konzervatív vezető rétegeiben élő előítélet feloldására a Hut˙ra vezette tanári karnak még jelentős erőfeszítéseket kellett tennie.
Hut˙ra Ferenc – aki igazgató, majd 1899-től 1931-ig a „M. kir. Állatorvosi Főiskola” rektoraként az intézmény kiemelkedő tekintélyű és nemzetközileg is nagyra becsült vezetője volt – Azary Ákos korai halálakor (1888) a kórbonctant a belgyógyászatra cserélte fel. Még ugyanebben az évben jelent meg A háziállatok fertőző betegségeinek oktana című könyve, előre vetvén érdeklődésének fő irányát. 1901-ben, a később szintén világhírt szerzett tanártársának, Marek Józsefnek engedte át a belgyógyászati tanszéket és klinikát, magának pedig leválasztotta az előbbiről a fertőző állatbetegségekkel foglalkozó járványtani tanszéket. A már említett bakteriológiai intézet élén Preisz Hugót 1906-ban Aujeszky Aladár követte.
