MARCZALI HENRIK
MARCZALI HENRIK
GUNST PÉTER, 1983
GUNST PÉTER, 1983
Marczali Henrik (Marcali, 1856. ápr. 3. – Bp., 1940. júl. 21.): történetíró, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1893). Tanulmányait külföldön (Bécs, Párizs, Berlin) is folytatta. 1878-tól a bp.-i gyakorló gimn., 1895-től a bp.-i egy. tanára. Haladó magatartása miatt a Tanácsköztársaság bukása után szabadságolták egy időre, majd 1924-ben végkielégítéssel elbocsátották. Széles körű, pozitivistajellegű irodalmi munkássága (összefoglaló művek, sok tanulmány, cikk stb.) a m. és egyetemes történelem régibb és újabb témáit egyaránt felölelte. 1898-tól szerk. és újkori részében írta a Nagy Képes Világtörténet c. sorozatot. Elsőnek dolgozta fel részletesebb munkákban Mo. 18. sz.-i történetét gazdasági, társadalmi és művelődési mozzanatokra is kiterjedően, sok elismeréssel a Habsburg-kormányzat iránt. Történettudományunk fejlődésében Marczali a polgári történetfelfogás jelentős képviselője. – F. m. A földrajzi viszonyok befolyása Magyarország történetére (Bp., 1874); A magyar történet kútfői az Árpádok korában (Bp., 1880); Magyarország története II. József korában (I – III., Bp., 1881 – 1888); Mária Terézia (Magy. Tört. életrajzok 18., Bp., 1891); Magyaroszág a királyság megalapításáig (Magyar nemzet története, szerk. Szilágyi Sándor I., Bp., 1895); Magyarország története az Árpádok korában (Magyar nemzet története, szerk. Szilágyi Sándor II., Bp., 1896); Magyarország története III. Károlytól a Bécsi congressusig 1711 – 1815. (Magyar nemzet története, szerk. Szilágyi Sándor VII., Bp., 1898); A magyar történet kútfőinek kézikönyve (Angyal Dávid és Mika Sándor társaságában szerk., Bp., 1901); Az 1790 – 91. országgyűlés (I – II., Bp., 1907); Hungary in the Eighteenth Century (Cambridge, 1910); Ungarisches Verfassungsrecht (Tübingen, 1911). – Irod. Hajnal István: M. H. (Századok, 1940. 4 – 6. sz.); Lederer Emma: M. H helye a magyar polgári töténettudományban (Századok, 1962).
Marczali Henrik a szélesebb értelemben vett századforduló, az 1880–1910-es évek minden szempontból legnagyobb formátumú történetírója. Volt talán olyan magyar történész, aki egy-egy korszakot részleteiben nála jobban ismert, elmélyültebben tanulmányozott, olyan is, aki színesebben, olvasmányosabban elevenítette meg annak a kornak az életét, amellyel foglalkozott, ők azonban megmaradtak egy korszak keretei között, esetleg azon belül is csupán kisebb részleteket tártak fel, vagy pedig teljesen széttöredezett munkásságuk, s csak kisebb-nagyobb mozaikköveket hagytak a következő nemzedékre. Marczali volt az említett negyven évben az egyetlen olyan történetíró Magyarországon, aki a reformkor és az abszolutizmus korának nagy történeti összefoglalásai (Horváth Mihály és Szalay László magyar történeteire utalunk) és az 1920-as évek szintézise (Hóman Bálint és Szekfű Gyula tollából) között az egész magyar történelemről képes volt képet rajzolni olvasóinak, majd az egyetemi hallgatóknak. Egyidejűleg szinte minden korszakkal forrásszinten foglalkozott, aprólékos részlettanulmányokat is végzett. Éppen olyan otthonosan mozgott az Árpád-kori századok egyes vitatott kérdéseiben, mint – mondjuk – 1848–49 hadtörténetében. Azon kevés számú történetíróink egyike volt, aki a magyar és az egyetemes történelmet egyszerre látta és láttatta, aki a haza és a világ dolgait együtt tudta nézni és ábrázolni. Az említett évtizedekben az egyetlen, aki nagy formátumú egyetemes történeti összefoglalásokat is készített. Mindezek alapján úgy tűnik: Marczali Henrik mindmáig egyike a magyar történetírás legkiemelkedőbb alakjainak.
SZÁRNYPRÓBÁLGATÁSOK
A „MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE II. JÓZSEF KORÁBAN”
EGYETEMES TÖRTÉNETI TÁRGYÚ MUNKÁSSÁGA
AZ ÉRETT TÖRTÉNETÍRÓ
TÖRTÉNETFELFOGÁSA
VITÁK KERESZTTÜZÉBEN
AKTUÁLPOLITIKAI TANULMÁNYOK
A FORRADALMAK UTÁN
BIBLIOGRÁFIA
